Gyula és Vidéke, 1923. január-június (3. évfolyam, 1-73. szám)

1923-01-04 / 1. szám

Csütörtök, 1923. január 4. III. évfolyam. 1. szám Telefon­számok: Szerkesztőség 134 Nyomda . 133. © © ©·© ©»© ©»© S ® ® © ® ® © ©»«® © ©«© ®#«#© © ® ® ® ® ® ® ® ® © ® ®»® © ® ® ® © © © © ® © ® ® ® ® ® ® ® ® ® ® ®»® ® ® ® © © ® © ®«® © © ® ® © ® © ® ®»®«®»® ® ® ® ® ®; Ara JO­K POLITIKAI LAP Megjelenik szerdán, pénteken és vasárnap reggel. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Br. Wenckheim Béla­ utca 9 sz. 1 . Előfizetési ár: Negyed évre 300 K. Egyes szám ára vasárnap és pénteken 10 K., szerdán 7 K. Hir­detések díjszabás szerint: Nyílttér soronként 25 K Elmú­lt ismét egy szenvedésekkel teljes esztendő. Megkönnyebülve só­hajtanánk fel, ha csak a leghal­ványabb remény biztatna is ben­nünket, hogy az új esztendő jobb­ lesz a réginél. Semmi jel sem mutat arra, hogy a győzők embertelen és ostoba politikája akár egy hajszálnyit is változ­nék, ugyanaz a színtelen, rövid­látó és bosszútól hevített poli­tika vezeti ma is antantot, mint a trianoni és a többi békének csúfolt aljas diktátumok ránk kényszerítésénél. Végleges lemondás a boldo­gabb jövőről és örökös gyötre­lem, a nélkülözések győzelme a mi sorsunk, ha abban remény­kedünk, hogy ellenségeink jó­voltából enyhülni fog a bennün­ket fojtogató hurok szorítása. Hiábavaló és céltalan minden reménykedés, mely nem saját erőnkre támaszkodva gondolja, hogy ezen a kétségbeejtő hely­zeten változtatni lehet. Egyszer­­mindenkorra tisztában kell len­nünk azzal, hogy a jobb jövőt, vagy mondjuk az emberinek nevezhető életet csak a magunk eszével és öklével tudjuk kive­rekedni. Szükségtelen, hogy Kemal pasa akciójára hivatkozzunk, bár ez is megerősíti a mi téte­lünket, de ez a nélkül is an­­­nyira kétségtelen, hogy legfőbb ideje gondolkodásunkat és cse­lekedeteinket ennek megfelelően irányítani. Amidőn tehát vég­képpen búcsút mondunk a kül­föld kegyeiért kunyeráló koldus­módszernek, tartsunk sereg­szemlét azok felett az erkölcsi és fizikai erők felett, melyekkel rendelkezünk. Sajnos, szomorú eredményt fogunk tapasztalni. Erkölcseinkben rettenetes pusztítást végzett a két forra­dalom, sőt alattomos és nyílt ellenségeink azóta sem szűntek meg állandóan mételyezni a közszellemet, mely e miatt a súlyos betegség tüneteit mutat­ja. Fizikai erőink szintén kez­detlegesek és csekélyek, hiszen gaz ellenségeink óvatosan ki­számították, hogy a gazdasági erő minden előfeltételét elrabol­ják tőlünk a békeszerződésben. Mit tehetünk tehát ily körül­mények között? Vagy jámbor birka módjára megadással vár­juk a biztos sors kegyetlen be­teljesülését, mikor is a halált­­hozó kést belénk döfik, sőt ami ennél százszorta rosszabb, a lassú de tökéletes elsorvadás fog bennünket elemészteni, vagy pedig bátor elszántsággal rálé­pünk arra az egyetlen útra, mely a jobb jövőhöz vezet. Ez az út pedig erkölcsi és fizikai erőink kifejlesztése, s ezekre és­ csakis ezekre támaszkodva bátor szem­beszállás hóhérainkkal. Ezért dolgozzon ma minden tisztességes magyar ember, ez a gondolat hevítse lelkét, irá­nyítsa cselekedeteit, hogy ha eljő az a nap, melyen hulla­rabló szomszédainkkal leszá­molhatunk, meghozza a sok-sok szenvedés jól megérdemelt ju­talmát. —e Elfogták a gyufagyár betörőit. A hibás szemű nő. — Négy letartóztatás. — Ha a bakter öreg. — Fu­rcsa névjegy. — Meg­vannak a bűnjelek. Csaknem felrobbantották az egész gyufagyárat Röviden beszámolt a Gyula és Vidéke arról a betörésről, mely de­cember 19-ről 20-ra virradó éjjel történt és amelynek során csaknem 40 ezer korona értékű gyufát és na­gyobb mennyiségű asztalos szerszá­mot loptak el a betörők a Reisner­­féle gyufagyárból. A betörés ügyé­ben a rendőrség széleskörű nyomo­zást indított és a nagy munka ered­ményre is vezetett, amennyiben a betörőket és az orgazdát elfogták. A múlt héten hol itt, hol ott buk­kant fel egy hibás szemű nő, aki minden engedély nélkül rendőrmen­tes helyeken gyufát árult. Ez a nő, ha rendőr bukkant fel a láthatáron, mindjárt elszelelt. Roppant óvatosan végezte dolgát, azonban még­sem volt eléggé óvatos, mert az egyik rendőr elcsípte és előállította a rend­őrségen. Ott derült ki, hogy az asszony Enyedi Gáborné, Dobó­ utca 12. szám alatti lakos, aki or­gazdasággal is foglalkozik. Kemény vallatás alá fogták Enye­­dinét a rendőrségen, aki a kereszt­kérdések súlya alatt megtört és ki­köpte, hogy a lakásán és nála talált nagyobb mennyiségű gyufát eláru­­sítás céljaira kapta egy fiatal su­­hanctól, még­pedig úgy, hogy min­den nagy csomag gyufát diszkrét módon úgy értékesítsen, hogy azért 600-600 koronákat kell adnia. Ami ezen felül­ jön be, az az övé lehet. A vezető szál ilyenformán a rend­őrség kezébe került, ahol azután az egész ügyet hamarosan kibogozták. Rövid idő múlva már tisztán ál­lott a rendőrség előtt az egész gyu­fagyári betörés ügye. Egy-kettőre megállapították, hogy Nádházi Sándor 19 éves mol­nár inas és két fiatalkorú társa követte el a betörést. A három jómadár rövidesen hu­rokra került és kihallgatásuk alkal­mával az összes részletek tisztázód­tak. Nádházi és két fiatalkorú társa a betörést előre megbeszélték és 19-én este 11 óra tájban a gyufa­gyár kőkerítésén átjutva, a raktár ajtaját álkulccsal felnyitották. Bent a raktárban, ahol a könnyen gyuló anyagok egész arzenálja volt, a be­törők gyufákat gyújtogattak és csak véletlen szerencse, hogy az egész gyufagyárat le­vegőbe nem röpítették. Gyufavilágítás mellett a betörők ezután annyi gyufát szedtek össze, amennyit csak elbírtak. Távozásuk előtt azonban az egyik tettestársnál a természete követelményekkel állott elő, mire a pasas meglehetős akasz­tófahumorral, drasztikus nyomát otzjártának és guggoló helyzetének bizonyítékát névjegyként, a raktár íróasztalának közepére helyezte. Ez­után, mint akik nagyon jól végezték dolgukat — távozni akartak. Az udvaron azonban váratlanul felbukkant az öreg bakter bácsi. A betörők a földre hasalva várták az éjjeli őr eltávozását, mely után ugyanazon az uton, amelyen jöttek, el is távoztak. Kint az utcán azután Nádházyt azzal bízták meg, hogy a gyufákat úgy értékesítse, hogy ab­ból a bűnös triumvirátus minden egyes tagja 6 ezer koronát kapjon. A többi rész azután már ismeretes. Enyediné a gyufa nagy részét el is adta és a befolyt pénzzel el is szá­molt ragadóskezű­ megbízóinak. A rendőrség az összes bűnjelektet ös­­­szeszedette és a letartóztattottakat átkisértette az ügyészség fogházába. Roppantó! „dNjomina sunt odiosa“ és épen ezért kerülünk minden személyi dol­got. Nem a személyről van szó itt, hanem arról az ízléstelen szatirikus felolvasásról, mely csaknem kútba ejtett egy szépen induló sylvester es­­tét. Ha azt a csoda valamit — amit ott hallottunk — jellemezni kellene, csak azt írhatnánk róla, hogy az íz­léstelenség non plus ultrája­ lehetlenül kellemetlen, érdes, tört gerincű ízlés­telen élő forma volt. Ez csak skicce annak a pöcegödör históriának. Cso­dálkoznunk kell azonban azon, hogy az az illető szellem még mindig la­kója ennek a pöcegödörnek — kiváltó mestere minden pörnek, és úgy lát­szik szatírája azért volt oly görbe, — mert születése előtt beleesett a — pöcegödörbe. * Milyen tékozló némely emb természet megajándékozza égé­­gél, bájos arccal, ragyogó kec és akkor mindezek tulajdonosa szerűen eltékozolja a Termés^ent ajándékozott és többé vissza nem sirható kincseket. Ma nem az a fon­tos, hogy amit teszünk az jó-e, ha­nem az, hogy divat-e. Mindez akkor jutott eszembe, amikor az egyik este egy gyönyörű arcú nőt láttam a ká­véházban, aki lopva cigarettázott , mert ez a hoot-volce divatja. Szeren­cse, hogy háttal ült a tükörnek, kü­lönben megláthatta volna, hogy bájos arcocskája egy-egy „slukk" után mily csúnyára torzult. Ha látta volna, bi­zonyára nem cigarettázna többé. * Csúnya konkurrenciája akadt a mozinak a városházi ingyen mozi képében. Annyi volt ott a látogató, hogy rendőri karhatalomra volt szük­ség, hogy a zsúfoltságot úgy ahogy megszüntessék. Nem is csoda, hogy­ha az ingyen mozit is pártolják, hi­szen a régi mozi karácsonyi ajándé­kul és újévi üdvözletül csak 100 per­centtel emelte a helyárakat. Vajjon a képek értéke is felemelkedett 100 százalékkal. Most már nem tudjuk járjunk-e a moziba, mert ha azt ves­­­szük, elég drága volt a most küldött 100 százalékos üdvözlet előtt is. * A teremtés koronája: az ember. És mégis mintha néha nem érde­melné meg ezt az elnevezést. Lesü­­lyed a föld poráig, a férgek útjáig, elveszti emberi öntudatát, hallatja artikulátlan hangját, beleköt az élő­fába is — és mindezt csak azért teszi, mert józan eszét elrabolja a­­ szesz. És akkor másnap két kéz­zel veri bű­nös mellén a mea­ culpát — és semmire sem emlékszik. De mindennek Noé az oka. Miért vette fel a bárkájába a szőlőtőkét.

Next