Katolikus Főgimnázium, Gyula, 1944

I. Az 1944—45. tanév története. Szeptember 1-én megtartották a javítóvizsgálatokat; 2-án és 4-én voltak a különbözeti és magánvizsgálatok. A tanulók szeptember 5, 6 és 7-én iratkoztak be. A tanév ünnepélyes megnyitása szeptember 10-én történt. A tanítást azonban nem kezdhettük meg, mert a város határá­ban ekkor már harcok folytak. A kormányhatóság intézkedésére Gyula város kiürítése szeptember 22-én kezdődött meg, amikor a tanári kar és az ifjúság nagy része elmenekült. Ugyanekkor szállították el a gim­názium hivatalos iratait is, amelyek azóta sem kerültek meg. A város felszabadítása október hó 6-án következett be; a gimnázium épületét kórház céljára lefoglalták. A tanítást az orosz katonai parancsnokság rendeletére november 6-án kezdtük meg a józsefvárosi rk. elemi fiú­iskola épületében. Az I-II., III-IV., V-VI., VII-VIII. osztályokat össze­vontan tanítottuk a délutáni időben napi 4 órában. A karácsonyi szü­net dec. 23-tól január 14-ig tartott. Január 15—20-ig a Novák­ utcai ref. elemi iskola 2 tanterme állott csupán rendelkezésünkre. Kényszer­­szünetet nem tartottunk. A félévet február 28-án zártuk. A visszatért tanárok munkába állásával május 2-án a III. és IV. valamint az V. és a VI. osztályt széjjelválasztottuk. A gimnázium épületébe május 28-án költöztünk vissza, miután a szükséges takarítást és renoválásokat el­végeztettük. Az évvégi összefoglalásokat június 6, 7 és 9-én, a magán­­vizsgálatokat június 25—28-ig tartották. A tanév ünnepélyes bezárása július 14-én történt. Változások a tanári testületben. Még a nyári szünetben, augusz­tus 14-én lemondott állásáról dr. Kecskés Tibor történelem-földrajz szakos tanár, aki 1941. óta működött intézetünknél. Helyébe az egyházi főhatóság dr. Kiss László okf. középisk. tanárt nevezte ki. A város kiürítése alkalmával elmenekült Gógl Lajos igazgató, Hadházi Ferenc, dr. Hirmann József, dr. Kiss László, dr. Maróti József, Polónyi Károly és Sziráki László. Helyben maradtak dr. Deméndi Sándor igazgató­­helyettes, Bíró Béla, Németh Gyula, Szabados Antal és Tamássy Dezső tanárok. A tanári testület kiegészítésére szükségből óraadókat kellett alkalmazni. Szíves készséggel segítették az intézetet munkájában Tarpai Ottó helybeli pol., fiúisk. igazgató, Debreczeni Kálmán ny. honvéd hdp. r8k. tanár, Korompai János gyulai rk. s. lelkész, Lindeisz Ferenc és Tarnai Andor tanárjelölt. Debreczeni Kálmán december 8-án beteg­sége miatt lemondott, helyébe jött dr. Papp Istvánné Poderny Györ­gyike helybeli közs. polg. fiúiskolai r. tanár, aki január 15-től március 31-ig tanított. A visszatért tanárok közül az igazolási eljárás befejezése után áp­rilis 4-én munkába állott Polónyi Károly, május 2-án dr. Kiss László. Április 1-én történ hazatérése óta az ifjúsági könyvtár rendezését el-

Next