Állami Polgári Leányiskola, Gyula, 1943

Hét év után írta: Dr. KOROSSY ALBERT­­ polgármester Ma, amikor az élet emberileg megfoghatatlan gyorsasággal halad előre, két esztendő távlatába visszatekinteni nem könnyű dolog, mert az elmúlt esztendők annyira telítve voltak gazdasági, kereskedelmi, kul­turális, politikai téren változással és gyors ütemű előrehaladással, hogy azt összevonni, úgy összesűríteni, hogy helyi városi viszonyainkkal ösz­­szefüggésbe, összhangba hozzuk, szinte lehetetlenség. A gazdasági élet terén hazánk az utóbbi időkben mérföldes lép­tekkel haladt előre s nagyobb erőfeszítések nélkül illeszkedett bele az új világrendbe. Az új világrendbe való beilleszkedés és a mai viszonyok­,­hoz szükséges átalakulás valamennyi gazdasági szervtől a megszokott­nál jóval többet követel, azonban az elmúlt mozgalmas, sorsdöntő idők megcáfolhatalan érvekkel bizonyítják a magyar gazdasági élet eleven erejét, a viszonyokhoz simulni tudó alkalmazkodóképességét. A gazdasági élet rugalmasságának komoly bizonyítékai vannak. Minden hitelszervre és iparvállalatra, valamennyi kereskedelmi cégre és gazdasági érdekképviseletre nagyfontosságú kötelességek hárultak. A szociális eszme realizálását ezeknek is vállalniok kellett s az ezirá­­nyú munkáról statisztikai adatok számolnak be, mert egymás után szaporodtak hazánkban az iskolák, kórházak, könyvtárak, üdülőtele­pek, sportintézmények, melyek az ifjúság testi és szellemi megerősödé­sét, az aggok és munkaképtelenek ellátását biztosítják. Világosan meg­állapítható, hogy a fejlődés határainak kiterjesztésében, a haladás üte­mének élénkítésében a gazdasági szerveknek igen nagy szerepük van. A magyar ifjúság előtt a gazdasági élet rohamos fejlődése révén újra megnyílt a lehetőség a gyakorlati pályákon való elhelyezkedésre. A bankok és iparvállalatok irodájában, a gyárakban és laboratóriu­mokban, a műhelyekben és mezőkön már ott vannak, működnek és eredményekre hivatkozhatnak azok, akik minden tekintetben beváltak és akik a magyar faj ezirányú képességeit dokumentálják. Az ország gazdasági életének és vérkeringésének egy alkotó eleme, egy láncszeme, egy alapköve a mi városunk , Gyula városa is, az ő üze­meivel, intézményeivel. A gyulai üzemek, gyárak és a helybeli ipar országszerte ismert és megbecsült. Iskoláiban pedig kiváló eredmények­kel nevelik a magyar ifjúságot az élet küzdelmeire, a magyar gazda­sági élet harcosainak. Két esztendeje már, hogy megalakult Gyulán a női kereskedelmi

Next