Gyulai Hírlap, 1963. július-december (4. évfolyam, 51-101. szám)

1963-12-03 / 95. szám

Újból jól vizsgázott Gyula országos tanácskozás rendezéséből Pénteken kezdődött, vasárnap délben fejeződött be városunkban a mezőgazdasági szakkörök első országos tanácskozása. Kétszáz­nál több vendég elszállásolásáról, percnyi pontosságú étkeztetéséről, a rövid szabad időben megfelelő­ szórakoztatásról kellett gondos­kodni. Az első napon, a vitaindító elő­adás befejeztével a Komlóban rendezett vacsora után az Erkel Művelődési Otthonban is­merkedési est következett. Enyedi G. Sándor tanácselnök üdvözlő szavai után a békéscsabai Balas­si-együttes bemutatta azt a mű­sorát, amellyel a francia közön­séget is meghódította. A tanácskozás fővárosi,­minisz­tériumi, nőtanácsi és tömegszer­vezetek női résztvevői a beszél­getések során elmondták, hogy a fodrásznál, a csemegeboltokban, ajándéktárgyak vásárlása közben olyan figyelmes kiszolgálásban volt részük nemcsak az érdekelt dolgozók, hanem a lakosság ré­széről is, ami mindig kedves em­lék marad számukra. Tanulságos volt a szombat dél­utáni eleki kirándulás is. Az or­szágos hírű Lenin Tsz II-es üzemegységében tett rövid láto­gatás igen élénk érdeklődést vál­tott ki. A háromnapos tanácskozás egyik legjelentősebb eseménye volt az eleki művelődési házban rendezett beszámoló a szövetke­zet szakkörének működéséről. A főagronómus ismertetését, főként pedig Radványi Györgynek a ku­korica termesztésére vonatkozó magával ragadó beszámolóját nagy figyelemmel hallgatták. A vacso­ra előtt a Földművelésügyi Mi­nisztérium négy kitüntetését osztotta ki dr. Petőházi Gábor miniszterhelyettes, közöttük Szat­mári főagronómusnak is, ami érthetően büszkeséggel töltötte el az elekteket. Vasárnap délután, a tanácsko­zások befejezése után a megyei, járási-városi pártbizottság és a városi tanács fogadást rendezett a szervezésben részt vett országos intézmények képviselői részére. A baráti beszélgetés is igen hasz­nosnak bizonyult A gyulai ta­nácskozás megrendezésével egy­hangú vélemény szerint városunk újból jól vizsgázott. A vendégek fogadása, az elszállásolás azon­nali intézése, a sokszor kihangsú­lyozott gyors és kifogástalan ét­keztetés a Komló-étterem kony­hájából, a mindenre kiterjedő figyelem szép emlék marad. Az ország különböző részeiből összejött vendégeink a hasznos szakmai tapasztalatokon kívül — úgy mondták — magukkal vizik a városunk iránti érdeklődést is. Ülést tartott a A járási tanács végrehajtó bi­­­­zottsága pénteki ülésén foglalko­­zott Újkígyós község 80 000 forin­tos póthitel i­génylésével járdaépí­­tésre és 20 000 forint póthitel ké­résével a tanácsháza felújításának befejezésére. A vb mindkét kére­lem teljesítését javasolta felsőbb jóváhagyásra. járási tanács vb Részletesen tárgyalta a végre­hajtó bizottság a járási tanács adóbevételi munkáját. Megál­lapí­­tották, az év első háromnegyedé­ben jó eredmények voltak. Telek­gerendás község kivételével a já­rás valamennyi községe terven fe­lüli eredmény­t ért el. Az eredmény elérésében nagy ré­se van annak, hogy a lakosság önként teljes­ adófizetési kötelezettségét, a köz­ségi tanácsok vezetői jó munkájá­nak és annak is, hogy a járási ta­nács végrehajtó bizottsága helyes intézkedéseket hozott a tervtelje­s ülésre. A kimutatás szerint a termelő szövetkeze­tek esedékes adóikat időben befzedték. Lemaradás 3 százalék körül az egyéb f­ő­alkozá­­súaknál van, iparosoknál, kereske­dőknél és munkaviszonyban álló dolgozóknál. Elsőnek fejezték be szövetkezeteink az őszi munkát (Tudósítónktól) A gyulai termelőszövetkezetek a vállalt december 1-i határidőre befejezték az őszi mélyszántást és ezzel együtt az őszi mezőgazdasá­gi munkákat. Hosszú évek óta először történt, hogy minden őszi munkát kellő időben és legjobb minőségben végeztek el a szövet­kezeti gazdák. A kedvező időjárás az időbeni és a minőségi munka végzését elősegítette, elismeréssel kell azonban szólnunk arról a munka­­lendületről is, amely a vezetők és a dolgozók részéről megmutatko­zott. A jó kéthónapos hajrában kiválóan helytálltak tíz irányító és szervező agronómusok, legfő­képpen pedig a 12—14 órás nyúj­tott műszakot, illetve váltott mű­szakot vállaló traktorosok. A sok jó dolgozó közül külön dicséretet érdemel Cseh István, a Népköz­­társaság Tsz MTI-vezetője, akit bármilyen munkára küldtek, be­csülettel elvégezte. A nehéz szán­tógépeken dolgozók közül a Vö­rös Csillag Tsz DT-jével dolgozó Nyíri Ferenc és Schriffert István váltótársakat, valamint az Erkel Tsz-ben Csere János gépállomási traktorost kell megemlíteni. A munkalendületet fokozta a helyesen megállapított anyagi ösztönzés. A búzavetésnél orszá­gosan alkalmazott premizáláshoz hasonlóan több termelőszövetke­zetünkben az őszi mélyszántás végzését szintén jutalmazták. A Népköztársaság Tsz traktorosai jó munkájukért négyezer forint pré­miumban részesültek. Az őszi mezőgazdasági munkák befejezése után nem sok idő van a tétlen­kedésre. Rövidesen sorra kerül a melegágyak rendezése és a traktorosok részére megkezdő­dik a téli gépjavítási munka. Pflaum István Félmilliótól huszonnégymillióig Szovjetuniótól Angliáig nagy a sikerük a fa- és fémbútoripari ktsz termékeinek December végén, megalapításé­ a van és szállítottak Angliába­­nak tizenharmadik évfordulóját ünnepelhetné a Zrínyi téren ma már külsőleg is jelentős üzem, a fa­ és fémbútoripari ktsz. Műkö­désüket a város különböző helye­in kovács-, bognár-, szíjgyártó­munkákkal kezdték tizenheten, vegyesiparral. Néhány év alatt az első­ három szolgáltatáson kívül már volt üveges- és képkeretező-, vulkanizáló-, villany, és vízveze­tékszerelő, sőt kefekötő-részlegük is. A javítási és egyéb helyi ren­delések 1958-ban nem biztosítot­ták a már ötvenes létszámú ktsz­­nek a folyamatos munkát, újabb gyártanivalóról kellett gondos­kodni. Áttértek a bútoriparra, lakás­­kisbútorokat készítettek az aszta­losok és a kerékgyártókból át­­képzettek. Következett a hajlított ülőbútor, a vasasoknál a fémbú­tor éttermi és kerthelyiségi szé­kek, önkiszolgálóbolt-berendezé­­sek és még sok minden más gyár­­tása. Nőtt a kereslet, fokozódtak az igények, új típusú, modern vol­­lú gyártmányokkal jelentkeztek a pi-Svájcba, Svédországba és Hollan­diába hárommillió forint érték­ben. Újabban campingrészeket, tengerparti öltöző- és napozófül­kéket készítenek Csehszlováki­ának, a lengyel tengerpartra strandhintákat Kelemen László mérnök vezetésével állandóan kutatnak a legújabb szük­ségletek után és tetszetős, hasznos gyártmányokat készí­­tenek. A guruló bevásárló­szatyorból 200 ezret szállítanak a Szovjetunióba és még tíz másik országba tízezres tételekben. Jövő évi exporttervük 12 millió, de már most lényeges emelkedés­sel számolnak, éppen ezért a ma már kétszáztízes dolgozó létszámot 30 százalékkal emelik, elsősorban segéd- és szakmunkásokkal. Jövő évi terveik között szere­pel a város központjában ultramo­dern javító-szolgáltató kombinát létesítése, ha erre megfelelő he­lyiséget kapnak, ahol a lakosság igényeit szeretnék kielégíteni, így fejlődött és fejlődik tovább a ktsz az első évi félmilliós terv­től a jövő évi huszonnégymilliós tervig.» Borszállítmány Hirtelen meg se mondani a borforgalmi vállalat gyulai telepén, hogy az ez évi szüret megkezdése óta hány borszállít­mány érkezett a mulai vasútállomásra. Azt mondták: eléged­jünk meg azzal, hogy sok. Nos, a sokadik szállítmány egyik óriás hordójában 7330, a másikban pedig 7285 liter asztali fehér bor érkezett, amit nyomban kisebb hordókba fejtettek át, s szál­lítottak a telepen lévő még óriásibb hordókba. ooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooo Központi tanműhely segítené az oktatási reform célkitűzéseit A Népi Ellenőrzési Bizottság ovember 11-től 22-ig 35 ellenőr közreműködésével vizsgálatot tar­­ott az általános iskolák V—VIII. osztályaiban, valamint a gimnázi­umokban a munkára nevelés helyzetéről. A vizsgálatot az Er­kel gimnáziumban, az I-es, II-es, III-as számú általános iskoláVban, valamint a kétegyházi, eleki és te­­­­­kgere­ndási iskolákban végezték. Megállapította a bizottság, hogy z általános iskolákban az okta­­ási reformra vonatkozó feltéte­­lek biztosítottak Gyulán, főként a kertészetben és az állami gaz­daságban. Vidéken fél holdtól másfél holdig terjedő területtel­­ emdelkeznek az iskolák, ezt a ta­­nulók művelik és gondozzák. Megállapították viszont a mező­­gazdasági pályára való törekvés­­r­ányát is. A mezőgazdasági ta­nulók szerződtetésénél hiányossá­gokat tapasztaltak, nem kapják meg rendszeresen a járandósá­gokat, különösen az állattenyész­tés területén hiányolják a vasár­­napi szabad nap biztosítását. Nehezebb a helyzet a gimnázi­umban az úgynevezett 5+1 meg­valósítása, saját műhely hiányá­ban. Egyes üzemek vállalkoztak ugyan segítségre, de a kérdést központi tanműhely létesítése ol­daná meg véglegesen. A reform­nak nem szakem­bernevelés a cél­ja, hanem az egyes szakmák meg­ismertetése, esetleg megkedvelte­­tése, általában a munka megsze­rettetése. Az ellenőrző bizottság vélemé­nye szerint más lenne a helyzet, ha valami módon a politechnikai oktatást is osztályozni lehetne, eh­hez a megfelelő alapokat kell el­sősorban biztosítani. 4 megyei tanára művelődésügyi osztálya 3 klub bebútorozását tette lehetővé a gyulai járásban A gyulai járási tanács művelő­désügyi osztálya a közelmúltban három művelődési klub berende­zésére alkalmas bútorzatot ka­pott a megyei tanács művelődés­ügyi osztályától. A járási művelő­désügyi osztály a berendezést már­­,­ét is osztotta Újkígyós, Elek és Kétegyháza művelődési otthonai részére. Az újkígyósi klubban a helyi földművesszövetkezet szeszmentes tatokkal ellátott büfét állít fel. Attól kezdve, mikor már kialakul a klub rendszeres látogatóiból a „törzsgárda”, áttérnek az önkiszol­gálásra és fizetésre, és becsület­büfét létesítenek. Év végére elkészül a várszínház terve A Békés megyei Jókai Színház r .v­íziós előadása előtt Enyedi 3. Sándor, városunk végrehajtó bizottságának elnöke, minden bi­zonnyal több millió néző előtt, jel­­entette be a gyulai várszínház tervét. A m gyalds'^s*? az első intéz­­kedések már meg is történtek. A tanács megbízta Bachmann Fe­renc mérnököt, az Erkel hangver­senyterem tervezőjét, a várszínház tervének kidolgozásával. A munka még ebben az évben elkészül. Az első évet kísérleti évnek szánják, annak tapasztalatai alap­ján dolgozzák ki a következő évek műsorterveit.

Next