VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 5. ÉVFOLYAM (1959)
1959 / 1. sz. - NYÍRŐ LAJOS: Vita a realizmusról a Szovjetunióban
szikus alkotóját is, mint pl. Dosztojevszkijt. Nem osztom azoknak a véleményét, akik azt állítják, hogy a nagy orosz sró elhanyagolása elkerülhetetlen és szükségszerű volt. Kétségtelen, az ilyen adminisztratív intézkedések egyszerűbbek és kényelmesebbek, mint a nyílt harc. Az a meggyőződésem, hogy Dosztojevszkij marxista „legyőzetése" meggyorsította volna a marxista ideológia izmosodását. A szovjet könyvkiadás a cári rendszer célzatos mulasztásait pótolta. Számos eddig elhallgatott haladó művészt szólaltatott meg. Azonban e nemes célkitűzések végrehajtása során hibák is csúsztak be a szovjet könyvkiadásba, tudománypolitikába. Nem egy múlt századi orosz írót és költőt szorítottak ki a megjelenő művek listájáról. Csak egy néhány írót említek meg, akiket a művelt magyar közönség is ismer : Fet, Tyutcsev, Bruszov, Blok, és sokan mások a kegyvesztettek listájára kerültek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi sem jelent meg műveik közül, vagy, hogy az egyetemeken, a tankönyvekben nevüket sem említették, hanem azt, hogy műveik igen szórványosan láttak napvilágot, s az egyetemi órákon negyed-ötödrendű problémaként kezelték munkásságukat. Azzal vádolták őket, hogy a l'art pour l'art, a dekadencia, a misztika megszállottjai, és bár e vádakban sok igazság rejlik, mégis helytelen volt távoltartani őket a szovjet olvasóközönségtől. Ezen a téren is örvendetes változásokat tapasztalhatunk. Egyre-másra kikerülnek a kényszerű feledés homályából a korábban elhallgatott művek. Nemrégen a szovjet könyvkiadók megörvendeztették olvasóikat Zsukovszkij, Tyutcsev, Fet, Blok és más írók műveivel. A napokban értesültünk arról, hogy Jeszenyin műveit négy kötetben jelentetik meg. Azonban tisztázatlan maradt még a XIX. sz. orosz irodalmából a szlavofil Homjakov, Kirejevszkij, Konsztantyin Akszakov és mások munkássága. Ezek az írók a nyugatosok és a forradalmi demokraták ellen áskálódtak, később pedig a reakció szószólóivá váltak. Plehanovnak számos műve újra visszakerült a szovjet olvasók kezébe és helyes marxista értékelése folyamatban van. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy míg minden népi demokratikus országban kiadták műveit, nálunk érthetetlen okok miatt, még mindig nem került sor a marxizmus e kiváló propagandistája esztétikai műveinek magyar fordítására, pedig művészetelméleti művei nálunk is sokat lendítenének a marxista esztétika további fejlődésén.) A szovjet irodalomtörténet igazságot, szolgáltatott Veszelovszkijnak is, akit méltánytalanul háttérbe szorítottak. Veszelovszkij hagyatékában korántsem minden értékes és időtálló, de műveinek javát mégis haladó hagyománynak tekintjük. Munkásságának újraértékelése során az általa képviselt összehasonlító irodalomtörténeti módszer is visszaszerezte létjogosultságát. A leningrádi Puskin-házban, Alekszejev akadémikus vezetésével összehasonlító irodalomtörténeti osztály működik. Ez a tény is mutatja, hogy a Szovjetunióban radikálisan vetettek véget annak a téves szemléletnek, hogy az irodalomtörténeti komparativizmus tudománytalan, azonos a kozmopolitizmus elvével. A szovjet könyvkiadás joggal büszkélkedhet eredményeivel. Az orosz klasszikusokat nagy példányszámban, ízléses kiállításban jelentetik meg. Puskin, Lermontov, Lev Tolsztoj, Gorkij és mások műveinek kiadására már többször került sor. Nem maradtak el a külföldi, nyugati irodalom klasszikusainak orosz nyelvű tolmácsolásával sem. Egy néhány példát említek csupán: Balzacot 15, Maupassant 12, Heinét 10, Dreisert 12, Luszint 4, Dickens-et 30 kötetben bocsátották ki. Nagy úttörő munkát végeztek a magyar klasszikusok orosz nyelvű megszólaltatása terén is. Petőfi, Móricz Zsigmond, Jókai, Mikszáth, Vörösmarty alkotásainak megnyílt az útja a szovjet emberek szívéhez is. József Attila költeményeit is végre lefordították. E kiadvány problémáiról Waldapfel József beszélt, s olvashattunk is felőle Kulcsár Istvánnak a Nagyvilágban megjelent cikkében.