VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 5. ÉVFOLYAM (1959)

1959 / 1. sz. - NYÍRŐ LAJOS: Vita a realizmusról a Szovjetunióban

szikus alkotóját is, mint pl. Dosztojevszkijt. Nem osztom azoknak a véleményét, akik azt állítják, hogy a nagy orosz sró elhanyagolása elkerülhetetlen és szükségszerű volt. Kétségtelen, az ilyen adminisztratív intézkedések egyszerűbbek és kényelmesebbek, mint a nyílt harc. Az a meggyőződésem, hogy Dosztojevszkij marxista „legyőzetése" meggyorsította volna a marxista ideológia izmosodását. A szovjet könyvkiadás a cári rendszer célzatos mulasztásait pótolta. Számos eddig elhallgatott haladó művészt szólaltatott meg. Azonban e nemes célkitűzések végrehajtása során hibák is csúsztak be a szovjet könyvkiadásba, tudomány­politikába. Nem egy múlt századi orosz írót és költőt szorítottak ki a megjelenő művek listájáról. Csak egy néhány írót említek meg, akiket a művelt magyar közönség is ismer : Fet, Tyutcsev, Bruszov, Blok, és sokan mások a kegyvesztettek listájára kerültek. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy semmi sem jelent meg műveik közül, vagy, hogy az egyetemeken, a tankönyvekben nevüket sem említették, hanem azt, hogy műveik igen szórványosan láttak napvilágot, s az egye­temi órákon negyed-ötödrendű problémaként kezelték munkásságukat. Azzal vádolták őket, hogy a l'art pour l'art, a dekadencia, a misztika megszállottjai, és bár e vádakban sok igazság rejlik, mégis helytelen volt távoltartani őket a szovjet olvasóközönségtől. Ezen a téren is örvendetes változásokat tapasztalhatunk. Egyre-másra ki­kerülnek a kényszerű feledés homályából a korábban elhallgatott művek. Nemrégen a szovjet könyvkiadók megörvendeztették olvasóikat Zsukovszkij, Tyutcsev, Fet, Blok és más írók műveivel. A napokban értesültünk arról, hogy Jeszenyin műveit négy kötetben jelentetik meg. Azonban tisztázatlan maradt még a XIX. sz. orosz irodalmából a szlavofil Homjakov, Kirejevszkij, Konsztantyin Akszakov és mások munkássága. Ezek az írók a nyugatosok és a forradalmi demokraták ellen áskálódtak, később pedig a reakció szószólóivá váltak. Plehanovnak számos műve újra visszakerült a szovjet olvasók kezébe és helyes marxista értékelése folyamatban van. (Közbevetőleg megjegyzem, hogy míg minden népi demokratikus országban kiadták műveit, nálunk érthetetlen okok miatt, még mindig nem került sor a marxizmus e kiváló propagandistája esztétikai műveinek magyar fordítására, pedig művészetelméleti művei nálunk is sokat lendítenének a marxista esztétika további fejlődésén.) A szovjet irodalomtörténet igazságot, szolgáltatott Veszelovszkijnak is, akit méltánytalanul háttérbe szorítottak. Veszelovszkij hagyatékában korántsem minden értékes és időtálló, de műveinek javát mégis haladó hagyománynak tekintjük. Munkás­ságának újraértékelése során az általa képviselt összehasonlító irodalomtörténeti módszer is visszaszerezte létjogosultságát. A leningrádi Puskin-házban, Alekszejev akadémikus vezetésével összehasonlító irodalomtörténeti osztály működik. Ez a tény is mutatja, hogy a Szovjetunióban radikálisan vetettek véget annak a téves szemlé­letnek, hogy az irodalomtörténeti komparativizmus tudománytalan, azonos a kozmo­politizmus elvével. A szovjet könyvkiadás joggal büszkélkedhet eredményeivel. Az orosz klasszikusokat nagy példányszámban, ízléses kiállításban jelentetik meg. Puskin, Lermontov, Lev Tolsztoj, Gorkij és mások műveinek kiadására már több­ször került sor. Nem maradtak el a külföldi, nyugati irodalom klasszikusainak orosz nyelvű tolmácsolásával sem. Egy néhány példát említek csupán: Balzacot 15, Maupassant 12, Heinét 10, Dreisert 12, Luszint 4, Dickens-et 30 kötetben bocsátották ki. Nagy úttörő munkát végeztek a magyar klasszikusok orosz nyelvű megszólaltatása terén is. Petőfi, Móricz Zsigmond, Jókai, Mikszáth, Vörösmarty alkotásainak megnyílt az útja a szovjet emberek szívéhez is. József Attila költeményeit is végre lefordították. E kiadvány problémáiról Waldapfel József beszélt, s olvashattunk is felőle Kulcsár Istvánnak a Nagyvilágban megjelent cikkében.

Next