HELIKON - VILÁGIRODALMI FIGYELŐ 13. ÉVFOLYAM (1967)

1967 / 1. sz. - Irodalom és folklór

Irodalom és folklór A komparatisztika fellendülésével világszerte egyre többen látják, hogy az irodalomtörténetírásnak az eddigieknél fokozottabb mértékben kell a folklór ered­ményeire is támaszkodnia. Különösen fontos feladat ez Kelet-Európában, ahol a speciális társadalmi fejlődés következtében hosszú évszázadokon át a félnépi, a folklór és a ,,magas" kultúra között álló műfajok uralma volt túlsúlyban. Ezért szenteltük jelen számunkat ennek a kérdéskomplexumnak. Ortutay Gyula beve­zetője szemléletesen mutat rá, hogy ez a kezdeményezésünk tulajdonképpen a magyar irodalomtörténetírásnak olyan hagyományát folytatja, amelynek folyamatossága ideiglenesen csak a közelmúltban szakadt meg. Julian Krzyzanowski ugyancsak folklór és irodalom kölcsönhatását bizonyítva lengyel példákon igyekszik rávilágí­tani a kérdés egyik vetületére, hogyan hatott a folklór az irodalomra, de megvizsgál­ja az írott elemek folklorizációjának problematikáját is. Dokumentumaink a problémakör XIX. és XX. századi klasszikus magyar művelőiből vett idézetekkel támasztják alá számunk lényeges célkitűzését. Tanulmányaink két aspektusban közelítik meg a problémát: első csoportjuk magán a szépirodalmi anyagon mutat­ja be a folklór és az irodalom kölcsönhatását, a második csoportban pedig az erre vonatkozó tudományos törekvésekből adunk ízelítőt. Varjas Béla a régi magyar irodalom népszerű epikájának fejlődésrajzát viszi el egészen a XIX. század nagy realista epikusáig, Arany Jánosig, aki erre az irodalom és a folklór határmesgyéjén álló műfajra támaszkodva alkotta meg az egyetemes európai irodalomban is fontos szerepet játszó oeuvre-jét, míg Radó György a finn Kalevala és az észt Kalevipoeg eltérő társadalomábrázolásának történelmi okairól, a két nép egymástól eltérő társadalmi fejlődéséről értekezik. Gál István azt mutatja be, hogy Bartók Bélának a kelet-európai népek nép­zenéjét felkutató és összehasonlító úttörő kutatásai milyen döntő, ösztönző hatás­sal voltak a magyar irodalomtörténetírás kelet-európai érdeklődésének kialakulá­sára. Voigt Vilmos a mai szovjet folklorisztikának a népköltészet elméletére vonat­kozó legfontosabb eredményeit mutatja be. Szemle rovatunkban beszámolókat közlünk az 1966. nyarán Szófiában tartott balkanisztikai és délkelet-európai kongresszus egyes szekcióinak munkálatairól. E kongresszus egyik előadásában Hopp Lajos egyes XVIII. századi magyar írók útleírásainak balkáni folklór-motívumait mutatja be. Rudolf Chmel a szlavisztika és a kelet-európai komparatisztika koncepcióit próbálja összhangba hozni. Sziklay László a lengyel Andrzej Sieroszewski disszertációjával kapcsolatban a XVIII. század ismert kalandorának, Benyovszky Móricnak lengyel és magyar utóéletére hívja fel a figyelmet. Fried István a magyarországi német Rumy Károly György és a szlovák Ján Kollár tipológiai összehasonlítását kísérli meg. A szerkesztő bizottság

Next