Haditechnikai Szemle 11. (1977)
1977 / 1. szám - A rádiólokátor technika várható fejlesztési irányai
nak csökkentésére, függőleges síkban megemelt sugárnyalábot formáló antennákat alkalmaznak. A nagytávolságú és kis hatásos keresztmetszetű célok (pl.: rakétafejek) felderítése céljából a fejlesztés során javítandó paraméterek a rádiólokátor szabadtéri hatótávolság egyenletéből adódnak. A maximális szabadtéri hatótávolság egyenlete:4 g Pa GAh (4tz)~ Pomin ahol: Pa -a rádiólokátor adóteljesítménye ;G - a rádiólokátor antennanyeresége ; Ah - az antenna hatásos felülete; a - a cél hatásos keresztmetszete; Pomin - a küszöbjei. A cél hatásos keresztmetszete nem tőlünk függő, hanem éppen a követelményt megszabó tényező, ezért a szabadtéri hatótávolság a számlálóban lévő többi paraméter növelésével, valamint a nevezőben lévő jellemző csökkentésével érhető el. Az antenna hatásos felülete és a rádiólokátor antennanyeresége együttesen javíthatók az antennaméret, a vivőfrekvencia növelésével, valamint korszerű antennák alkalmazásával. A küszöbjel a zajtényező csökkentésével egyenes arányban csökken. A megoldás egyik módszere a rádiólokátor saját zajának csökkentése, kiszajú antenna, tápvonalrendszer, adás-vétel kapcsoló, valamint kiszajú nagyfrekvenciás erősítő és keverő alkalmazásával. Az adás-vétel kapcsoló zaja csökkenthető a szikraközök elhagyásával, azaz ferrites és diódás elektronikus adás-vétel kapcsolók felhasználásával. A vevőben kiszajú szimmetrikus jelkeverőt alkalmaznak, ami kompenzálja (kioltja) a helyi oszcillátor zaját. Nagyfrekvenciás erősítőként korszerű haladóhullámú erősítőket (3. ábra), és parametrikus erősítőket (4. ábra) alkalmaznak. Az utóbbi években fokozottan fejlesztik azokat az optimális vevő megoldásokat, amelyekben a döntés (detekció) a letapogatójel mikrostruktúrájának elemzésén alapul. Itt döntés alatt a visszavert jel felderítése értendő zajban és zavarban. Légicél felderítés Bonyolult viszonyok között nagyszámú légicél felderítésére és követésére növelni kell az információforrások számát. Ez mind a rádiólokátorok mennyiségének, mind pedig az egyetlen rádiólokátorhoz tartozó indikátorok számának a növelését jelenti. Egyetlen rádiólokátorhoz több különböző rendeltetésű, de több azonos rendeltetésű és típusú indikátort is alkalmazhatnak. Ez esetben a rádiólokátor által letapogatott légteret szétosztják figyelési sávokra, az indikátorok kezelői között. Az indikátorok egy részét a rádiólokátoron belül, a további indikátorokat pedig a harcállásponton helyezik el. A számítógépek méretének csökkentése lehetővé teszi, hogy az indikátoron jelentkező célok felderítését és értékelését segítő számlálóberendezés ne központi helyen legyen, hanem közvetlenül az indikátorban. Az indikátorok ernyőfelülete tovább növekszik, a mélységi méret csökken, ha a katódsugárcsövek helyett diódás, vagy folyékony egykristály mátrixokat alkalmaznak. A nagysebességű célok felderítésére a rádiólokátoroknál csökkenteni kell a harckészség elérésének idejét, mozgó rádiólokátoroknál a telepítési időt és valamennyi rádiólokátornál a bekapcsolási időt. A nagyfeszültségű adó-modulátorcsövek felfűtése 5-10 percet igényel, ezért indokolt a félvezetős kapcsolódiódák, valamint mágneses impulzusmodulátorok alkalmazása, melyekkel a bekapcsolási idő 0,5-2 percre csökkenthető. Növelni kell a légtér letapogatás gyakoriságát, de az antenna sugárnyaláb szélességének növelése rontja a szögfelbontó képességet. A letapogatás szögsebességének növelése csökkenő hatótávolsághoz vezet, ezért megoldásként két egymáshoz viszonyítva 180°-ra, vagy négy, egymáshoz képest 90°-ra elhelyezett antennát alkalmaznak. Az információ feldolgozás és továbbítás sebességének növelése gépesítéssel, automatizálással és az indikátorkép rádiótranszlációs vonalon történő továbbításával oldható meg. Ilyen formán az adatok az információforrástól a felhasználás helyére rövidebb idő alatt, lényegében emberi beavatkozás nélkül jutnak. Védekezés a zavarokkal szemben Komoly követelmény a rádiólokátorok zavarállóságának növelése. A rádiólokációs zavarok feloszthatók aktív és passzív zavarokra, ezek tovább oszthatók természetes és mesterséges zavarokra. Természetes zavarok pl. a kozmikus zajok, az atmoszféra zaj, helyi tereptárgyak. A mesterséges zavarok közé tartoznak a környező üzemek, továbbá a szomszédos rádiólokátorok elektromos kisugárzásai. Passzív zavarokat fémes fóliákkal, fémhálókkal, sarokreflektorokkal vagy természetes reflektáló tárgyakkal lehet kelteni. A fóliák által keltett zavar (dipólzavar) az indikátor ernyőjén megnöveli a zajt, vagy különböző célokat imitál, s ezzel megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a mérendő céltárgy jelének megfigyelését. Az 5. ábrán dipólzavar képe látható. Hatásosabb azonban a rádiólokátorokkal szemben az aktív zavar alkalmazása. Ez leginkább a célzott és szélessávú aktív zavar egyidejű felhasználását jelenti. A célzott zavar keskenysávú (1-10MHz), nagy spektrális teljesítménysűrűségű 3. ábra. Haladóhullámú erősítő konstrukciós rajza 4. ábra: Parametrikus erősítő alkalmazása rádiólokátor vevőben