Haditechnika 46. (2012)

2012 / 1. szám - TANULMÁNYOK - Bálint Attila: Tank Destroyer. Amerika elfelejtett fegyverneme. II. rész

Bálint AttilaTank Destroyer Amerika elfelejtett fegyverneme II. rész A LEGNAGYOBB ERŐPRÓBA, AZ ARDENNEK Az 1944. december 16-án indult utolsó nagy német offen­­zíva nyugaton a fegyvernem atyjának az álom-forgatóköny­­ve lehetett volna, de a valóság a túl absztrakt doktrínát már régen túlhaladta. A csatában összesen mintegy kéttucat páncélvadász-zászlóalj vett részt, de nem a doktrínának megfelelően csoportokba, vagy dandárokba összpontosít­va, hanem hadosztályok között felosztva, századokra, sza­kaszokra bontva vívták meg a saját harcukat. A front kö­zépső szakaszán a német 5. páncélos hadsereg útjába ke­rülő vontatott TD-k nagy része az első két nap odaveszett. A kitérni képtelen ágyúkkal vagy a német páncélosok köz­vetlen tüze, vagy a gyalogság végzett. Az önjáró egységek viszont, amelyek képesek voltak még időben tüzelőállást váltani, állták a sarat az első hét halogató harcaiban. A front északi szektorában az Elsenborn-gerincnél a 2. gyalogos hadosztályhoz csatolt 644. zászlóalj (M10) rög­tönzött barooka osztagokkal karöltve, kis települések fe­dezékéből harcolva tartóztatták fel Hitler-Jugend SS Pán­célos hadosztályt. Az M36, vagy ahogy az angolok nevezték, a „Jackson” gyárilag rendelkezett elektromos toronyforgató berende­zéssel, amivel 24°/sec sebességgel, álló motorral is tudta követni a célpontot. A 90 mm-es M3-as löveg ugyan jobb teljesítményt nyújtott, mint a régi háromhüvelykes, de a 703. Páncélvadász zászlóalj decemberi próbái megmutat­ták, hogy a Panther harckocsi erősen döntött homlokpán­célzatáról a 90 mm-es páncéltörő lövedékek még 150 mé­terről is inkább lepattannak. Az irányzóknak szemből a német tank tornyára kellett célozniuk. A dízelmotoros M10- zel szemben a MICAl-sek átalakításával készült M36 már benzinüzemű volt, ez pedig nemcsak a nagyobb fogyasztá­sában, hanem a tekintélyes hangjában is megnyilvánult. 9. ábra: A 703-asok egyik M36-osa előtt egy kilőtt német Panzer IV „tiszteleg”. Az alakulatot az ardenneki csata kezdetén a 82. Légideszant hadosztályhoz csatolták. Olyan hideg volt, hogy némelyik TD tornya egyszerűen befagyott, és nem lehetett forgatni Az M4A3 Sherman harckocsik ugyanezt a nyolchengeres Ford benzinmotort használták, a logisztika egyszerűsödött, a TD-k a hadosztálytól közvetlenül kaphatták az üzemanya­got. Az új járműre való átállás az alakulatok leterheltsége miatt csak lassan haladt. Az átképzésre sokszor csak drá­maian rövid idő, legfeljebb egy hét állt rendelkezésre. Álta­lában a zászlóalj három századából egyszerre csak az egyi­ket vonták hátra újrafegyverzésre. A korábbi típushoz ké­pest komplikáltabb optikai berendezések miatt az irányzók­nak újra meg kellett tanulniuk lőni, erre sem mindig volt idő. A támogatott gyalogság és harckocsizók egyaránt respek­tálták a tűzerejét. Az M36 több becenevet is kapott az oltal­mazott csapatoktól; ilyen volt például a „Slugger” (aki ért a baseballhoz, az tud a kifejezéshez magyar megfelelőt csatol­ni), a „konzervnyitó”, és a „tigrisgyilkos”. A gépek többsége csak a következő tavasszal került a csapatokhoz. 187 db M4A3 Sherman alvázra közvetlenül szerelték fel az M36 tor­nyát, a homlokgéppuskát meghagyták. Az M36B1 változattal a TD és a harckocsi közötti különbségek tovább halványul­tak. Összesen 1772 db M36-os készült, de fontos megje­gyezni, hogy ezek nem újonnan gyártott járművek, hanem ki­zárólag már meglévő M10 és M4 konverziók voltak. Az ardenneki csata idejére 7 zászlóalj volt M36-al felsze­relve, ebből a harcokban komoly szerepe 3-nak lett. St. Vith-nél a 7. páncélos hadosztály hátvédét alkotó 814. zászlóalj M36-sai közel 50%-os veszteséget szenvedtek, de több mint 30 német páncélos kilövését jelentették. Ér­demes megjegyezni, hogy ha a kilőtt német páncélosok a támadók által elfoglalt területen maradtak és nem égtek ki, kijavítva újra harcba vethették őket. A belgiumi Bastogne körül a körülzárt 101-es ejtőernyősök először átengedték a támadó páncélosokat, hogy azután a 705-ös páncélvadá­szok M18-sai egyenként bánjanak el velük. A Bastogne-ba szorult Desobry különítmény harckocsi-parancsnoka meg is jegyezte a TD-k tevékenységével kapcsolatban, hogy azokhoz képest ők bizony semmit nem tudnak a harcko­csik elleni harcászatról. Az ardenneki csata legfontosabb tanulsága a páncélvadászok szempontjából az volt, hogy a mobil egységek kihasználva a nehéz terep és az épületek kínálta takarásokat, a nagyobb ellenfeleket is kilőhették, miközben a vontatott alakulatokhoz képest csak mérsékelt veszteségeket szenvedtek. A vontatott 3 hüvelykes löve­­gek amerikai szolgálatban viszont nem váltak be. Noha a harcászati kézikönyvek oldalakon keresztül taglalták a he­lyes tüzelőállás választást és váltást, a gyakorlatban az utóbbit ellenséges tűzben képtelenség volt végrehajtani (hasonló volt a német tapasztalat is). Egy átlagos vontatott egység nagyobb veszteségeket szenvedett el, és keve­sebb kilövése is volt, mint egy önjárónak. A vontatók szin­te kivétel nélkül ott pusztultak az elveszített ágyúkkal együtt. Még olyan fix célpontok támadása során is, mint a bunkerek, nagyok voltak a német géppuska- és aknatűz miatt a veszteségek. A 3 hüvelykes lövegek a statikus vé­delem részeit alkották, vagy az utánpótlási vonalakat bizto­sították, de gyakran elláttak közvetlen tüzérségi feladato­kat is. 1944. szeptember végén a megmaradt tucatnyi von­tatott egységet új 90 mm-es vontatott lövegekre akarták átfegyverezni, de az ardenneki csatát követően az ameri- 2­4 HADITECHNIKA 2012/1

Next