Hadtörténelmi Közlemények, 33. évfolyam, Hadtörténeti Intézet (Budapest, 1986)

1. szám - Tanulmányok - Generál Tibor: Az oszmán-török hadművészet keletkezése és fejlődése a XVI. századig. – 1986. 3. p.

sírkövekbe vésett eposzok; b) az Oguz-náme, melynek megírási ideje mai napig vitatott; c) a 11. századi „Kutadgu bilig" című turkomán nyelvemlék; d) Timur-Lenk rendeletei; e) a 16. században keletkezett „Sejbáni-náme" és f) az ugyanebből az időből származó „Bábur-náme"6. Ezekből az elemekből, de főként a saját tapasztalatokból és a „józan ész"-ből kifejlődő oszmán-török hadművészet — ha voltak is benne dogmatikus elemek — a Birodalom fénykoráig rugalmas és fejlődő, minden célszerűt és újat gyorsan be­fogadó, a régit átalakító rendszer volt­. Ennek az ítéletnek az igazsága a hadászati célok folytonosságának és megszakítottságának utólag kirajzolódó egységében, a korszerű haditechnikai eszközök és módszerek gyors elsajátításában (tűzfegyverek, várvívás, erődítés, haditengerészet, szállítás, élelmezés stb.), s nem utolsósorban a híres oszmán hadicselek széles körű alkalmazásában mérhető leginkább le. Az oszmánok közvetlenül a szeldzsukok (különösen a Rum-szultanátus) és a kelet­római (bizánci) császárság jogutódjának tartották magukat, ezért az ótörök, arab és mongol hadművészet főbb elemeit e két „örökhagyó" által átformálva sajátítot­ták el, majd olyan egységes rendszerré kovácsolták, mely új minőséget jelent a had­történelemben. A korábbi iszlám világból átvették a katonai rabszolgaságot (gu­lámok, mamelukok), s eredeti „kúl" rendszert alkottak belőle. A szeldzsukoktól és a bizánciaktól eltanulták a kisebb-nagyobb katonai körzetek (szandzsákok, bégler­bégségek) szervezését (Bizáncban turmák, drungoszok, themenek). Az arab muktá­ból, a szeldzsuk iktából és a bizánci pronoiából timárrendszert alkottak. Az arabok­tól a „félholdszerű" csatarendet, a jól szervezett anyagi—egészségügyi szolgálatot és a portális rendszert vették át (dzsuft­i-gav), s a bizánci sztratioták és haszonbéres katonák (georgoszok) mintájára telkes katonaságot (akindzsik, jáják, vojnyikok stb.) szerveztek. Szolgálatukba állították a szeldzsukoktól örökölt férfiszövetségek (akhik) és hitharcosok (gázik) intézményét, melyek eredetileg a keresztes lovagok példáit követték. A mongol hadművészetből átvették a hadászati felderítés és meg­tévesztés, a várvívás, a hitszegés és a könnyűlovasság alkalmazásának módszereit.8­ ­. Az oszmán-török hadászat néhány alapelve Mint a XX. század előtt mindenütt, így az oszmán hadművészet esetében is csak harcászatról és hadászatról beszélhetünk. Ez a hadászat azonban semmiképpen sem volt azonos azzal az elmélettel, amelyről az angol Henry Lloyd óta alakultak ki a nézeteink. Korábban ugyanis a hadászat „az egész hadügy szintézisét, integráció­ját, általánosítását és filozófiáját" foglalta magában.­ Marx az Oszmán Birodalmat úgy jellemezte, hogy az „a középkor egyetlen igazi katonai állama volt".10 Ha ezt az ítéletet elfogadjuk, akkor az oszmánok politikai és katonai stratégiáját aligha lehet egymástól úgy elválasztani, mint azt a modern társadalmak eseteiben megszoktuk. Amikor tehát az oszmánok hadászatáról szólunk, akkor a katonai kérdések mellett sokféle — manapság kifejezetten politikai és kulturális problémának számító — ismérvet is bele kell foglalnunk e fogalomkörbe, így az oszmánok esetében a politikai 6 V. ö. az 5. sz. lábjegyzetben felsorolt művek megfelelő fejezeteivel, melyekhez 1. még a„Bábur-náme"-t,melyet Budapesten és Taskentben 1979-ben közösen adtak ki.­­ Dogmatikus elemekként foghatók fel pl. az iszlám újévétől (március 21.) a Kászim-napig (október 26.) tartó hadi időszakok, továbbá az a körülmény, hogy a „tisztes" baloldalon mindig azok a hűbéresek foglaltak helyet, akik a hadjárattal nem érintett világrészről jöttek át a másik földrészre, továbbá az is, hogy csata és ostrom idején az első ütköző erőket az aszabok, illetve más irreguláris csapatok alkották stb. 8 Werner—Markov: i. m. 10—57. o. Hegyi Klára: Török berendezkedés Magyarországon. Kandidátusi értekezés, 1982. MTA Kézirattári szám 0/10. 285., 40—80. o. Werner: i. m. 78—80, 82—93. o.; Bazin: A hadművészet története. II. k., Bp., 1901. 195—204. o.; Hans Delbrück: Geschichte der Kriegskunst. Berlin, 1923. 3 theil. (az arab hadművé­szetről). 9 Szokolovszkij munkaközössége : „Hadászat". Bp., 1964.14—15. o. 10 „Világtörténet" 4. k. Bp., 1963. 535. o.

Next