Hadtudomány 7. (1997)

1997 / 1. szám - BIZTONSÁGPOLITIKA - Csapody Tamás: Diagnózis és prognózis Magyarország NATO-tagságával kapcsolatban

BIZTONSÁGPOLITIKA A makro- és mikrohelyzet, a finis miatt szükségét látom a kialakult helyzet és a lehe­tőségek átgondolásának. Tézisszerűen tekintsük át, hogy miből indulhatunk ki! Magyarország NATO-tagságának kérdése még nem dőlt el, a meghívást követően népszavazás lesz, amelynek a kimenetele lényegesen befolyásolhatja az 1998-as ország­­gyűlési választások eredményét is (amennyiben ezt megelőzően kerül rá sor). A NATO kérdésköréhez való viszonyulás a magyar parlamenti demokrácia, a társadalom különböző érdekszféráinak, a civil szervezetek önszerveződési képes­ségének fokmérője is egyben. A hatalmi elit - mint ahogyan azt a népszavazás ki­írásának szabotálásával egyszer már megtette - hajlandó antidemokratikus eszkö­zökkel is élni akaratérvényesítése érdekében. Hajlandó és képes visszaélni hatalmá­val. Az euroatlanti integráció kérdésében a parlamenti pártok egysége csak látszó­lagos. Megtalálhatók azok a vitás pontok és a NATO-tagságot ellenző politikusok és képviselők, akik belülről tudnak kételyeket támasztani. Az MSZP-ben meglévő, a NATO-val kapcsolatos nézetkülönbségeket nyílttá lehet tenni, míg a kisgazdák bármilyen megnyilvánulásától távol lehet maradni. A civil társadalom önszerveződő képességét meghaladja a NATO-tagság elleni közös fellépés. A civil szervezeteknek csak akkor van esélyük a hatékony fellépésre, ha egy kemény mag élére áll a NATO-tagságot ellenző szervezeteknek, és azok minden támogatást megadnak neki; továbbá ha létrehoznak egy NATO-tagság el­lenes, ún. egycélú szervezetet, illetőleg mozgalmat, ha a civil integrációs szerveze­teken keresztül is sikerül a NATO-ellenességet propagálni. A nyugati alapítványok, mozgalmak támogatnák a hazai NATO-ellenes fellé­pést, amennyiben tudnák, hogy kiket és miért lehet támogatniuk. A hasonló gon­dolkodású - nem szélsőséges - közép- és kelet-európai csoportokkal valószínűtlen a mozgalomszintű közös fellépés, de közös akciók kívánatosak és lehetségesek. A NATO-ellenes civil szervezetek és pártok közös fellépése és intézményi együtt­működése inkább hátráltatná, mintsem előbbre vinné az ügyet. A NATO-t ellenző va­lamennyi párt összefogása kizárt, és egyben az ügy szempontjából sem kívánatos. A NATO-tagságot ellenzi a lakosság egyharmada. Nézeteikben ők megerősít­hetők, a bizonytalankodó másik egyharmada pedig megnyerhető az ügynek. A kü­lönböző megközelítésű NATO-tagságellenességet a hatalom nem tudja tovább mar­­ginalizálni és homogén egységként kezelni. Ezáltal a hatalom valódi kommuniká­cióra kényszeríthető. Az érdemi vita az egész magyar demokrácia sikere. A felelős­séggel történő, valódi választás alternatívájának felkínálása a NATO-ellenes oldal­nak kedvez. A NATO-tagság kérdése kezelésének egyik legnagyobb tétje, hogy si­kerül-e kiválasztani azt a megfelelő taktikát, amivel a szélsőséges pártok még az esélyét is elvesztik a sikeres köz- és választási szereplésüknek. Amennyiben valamennyi, a NATO-tagságot ellenző csoport a maga eszközei­vel fellép a nacionalista, fasisztoid, rasszista gyökerű NATO-ellenesség ellen, akkor világossá tehető a NATO-ellenes érvrendszerek közötti alapvető különbség. A NA­TO-t ellenzők részéről elkerülhetetlen a szélsőséges nézeteket valló csoportoktól va­ló ismételt és határozott elhatárolódás. Perifériára szorításuk csak aktivitással és el­határolódással történhet meg. A NATO-ellenesek tábora akkor növekszik, ha első­sorban vidéken, a nők és az aktív dolgozók körében, a nyugati sajtóban és a már korábban kiépült szervezeteken keresztül sikerül támogatókat találni.

Next