Néplap, 1944. december (1. évfolyam, 7-30. szám)

1944-12-01 / 7. szám

4 általános bejelentési kötelezettség elrendelése Debrecen rendőrkapitánya az alábbi rendelkezést adta ki : A Bejelentő-hivatal újjáüzemzése­ foly­tán szükséges»!» véli, hogy Debrecen váro­sának minden egyes lakosa — kivétel nél­kül — lakásbejelentést eszkköntjön. A bejelentési kötelezettség a város bél­és kültérü­kén lakó összes egyénekre ki­terjed, tehát nemcsak azok tartoznak be­je­lenteni magukat, akik a jelenlegi laká­sukban még nincsenek bejelentve, hanem azok is, akik a régi lakásban (bárban­) laknak és oda már be vannak jelentve. Az előző lakásról kijelentést eszközölni most nem kell. A bejelentést teljesíteni köteles . A családfő önmagára és a háztartásá­hoz tartozó minden egyes személyre néz­ve, úgy azonban, hogy a bejelentő sze­mélynek vele lakó törvényes neje és a saját (özvegy, vagy férjétől külön élő nő­né­ az utolsó férj) családi nevét viselő 15 éven aluli gyermekei nem külön lapon, h­anem­ a családfő (férj, illetőleg apa vagy anya) bejelentő­ lapján jelentendők be. A 16 éven felüli gyermekek nemre való tekintet nélkül külön lapokon jelentendők be. Azokat, kik katonai szolgálat, eltávozás vagy bármi más okból nem laknak jelen­leg a város területén, bejelenteni nem kell. Ezek a személyek csak hazatértük után jelentendők be. A bejelentőlappal együtt egy külön — a közmunkák szempontjából szükséges — ..Közmu­­nkaellenőrző-lap'‘-ot kell kitölteni minden 16 éven felüli személy részére (a feleség részére is.) Tehát, míg a bejelen­tő-lapon több személy is lehet együtt, a ,,Közm­unkaelle­nőrző-lap“ csak egy sze­mélyre szó! Ezt a lapot mindenki mint HARM­A­­I IRÓGÉPMŰSZERÉSZ irógépjavítást vállal M.Á.V., Ü.V. épület 11. e. 28 a. i . I. dek­kor hordja magánál, mert ez a köz­munkák szempontjából alapvető igazolvá­nyul szolgál Aki a bejelentési határidőn túl „Közmunkaellenőrző­ lap“ nélkül jár büntetésben részesül. A lakásbejelentő és a ,,Közmunka el­lenőrző lapok“ minden rovata tintával, ol­vashatóan és a valóságnak megfelelő álla­tokká­ állítandók ki és lebélyegzés végett a bejelentő hivatalban (Kossuth­ utca 20., I. em. 56 sz.) adandók be. A lebélyegzett bejelentő szelvényeket a böjt­en­ő személy visszakapja, melyek*"­ kötői," a gondosait megőrizni. A bejelentés megtörténtéért a lakás­­(száll­ás) adó a bejelentés alá eső sze­méllyel együtt felelős, éppen ezért a ház­tulajdonos vagy megbízottja, továbbá a kórházak és klinikák, iskolák, jótékony in­­ézetek, általában minden köz- és magán­intézetek igazgatói, vagy elöljárói kötele­sek házukban, vagy intézetükben lakó egyéneknél a bejelentés megtörténtét szi­gorúan ellenőrizni és a mulasztók ellen jelentést tenni. Nyomatékosan figyelmeztetem a város okosságát, hogy bejelentési kötelezettsé­gének folyó év december hó 10. napjáig feltétlenül eleget tegyen, annyival is in­kább, mert a hatóság a bejelentés meg­történtét házról-házra való vizsgálattal fogja ellenőrizni s azokat, akik a bejelen­tést elmulasztották, szigorú büntetéssel — internálással — fogja sújtani. A bejelentő és „Közmunkaelenőrző-la­­pok“ darabonként 20 fillérért az alábbi helyeken szerezhetők be : I—IV. alkapitányságon és a körzeti el­látó irodákban. Dr. Szilágyi József rendőrkapitány. Kölcsönk­önyvlap a Hangya udvarban megnyílt 1944 december 1, péntek Néplap A szövetségesek félelmetes új fegyverei A n­ewyorki lapok részletes be­számolót adnak a szövetségesek által a nyugati arcvonalon felvo­nultatott legújabb fegyverekről. A lapok hangsúlyozzák, hogy a szövetségesek ezeket az új fegy­vereket teljesen titokban készí­tették elő és minden különösebb előzetes beharangozás nélkül ve­tették azokat harcba és nem kí­vánták a német gyakorlatot kö­vetni, amely a fegyverzetek leg­csekélyebb korszerűsítését is óriási reklám és propaganda hangossággal vezette be. Éppen ezért a szövetségesek új fegyve­rei jórészben csaknem ismeretle­n elv nemcsak a német közvéle­mény előtt, hanem a szövetséges államok közvéleménye előtt is. Annál jobban ismerik azonban már ezeket az új fegyvereket maguk a német katonák, akik a nyugati fronton a saját bő­ráik­ön tapasztalták e félelmetes új harci eszközök katasztrofális hatását. Ilyen például az úgynevezett Bunker-törő páncélkocsi, amely három méter vastag beton falat is könnyűszerrel áttör. Az atlanti fal áttörésénél nagy szerepük volt ezeknek az újfajta páncélkocsik­nak. Nagy megdöbbenést keltett a németek soraiban annak az ame­rikai különleges páncélos kocsi­nak bevetése, amely nagy tank, haladása közben nagytömegű földet lapátol ki és ezzel a ki­sebb erődöket be is temeti, ily­­módon nagyon sok bunkert tet­tek ártalmatlanná az amerikai csapatok. Az aknamezők leküz­désére egy szellemes szerkezetű talajfúró páncélost alkalmaznak újabban, amely előrenyúló csáp­jai segítségével a talajban elhe­lyezett aknákat mind felrob­bantja. Rendkívüli hatású fegyvernek bizonyult a „krokodil“ lángszóró is. Ezt a harci eszközt páncélo­sokra szerelve vetik be, ahonnan ISO méter távolságra sugározza pokoli forróságú lángcsóváit. A Leopold-csatornát ennek a segít­ségével sikerült rövid idő alatt elfoglalni. A légi fegyvernemnél óriási si­kerrel alkalmazzák az új raktéta tüzelő T­aifun-gépet, amelynek tűzhatása megfelel egy közepes cirkáló tűzerejének. Mindezeket betetőzte a hattonnás „földren­gés bombának“ harcbadobása. Ez az újszerű robbanóanyaggal töltött bomba egy kilométeres körzetben érezteti katasztrofális romboló hatását. Az amerikai lapok mindehhez hozzáfűzik, hogy ezek az új fegy­verek nagyban előmozdították az invázió sikerét, mégis nem akar­nak a németek túlzásába esni és így nem állítják, hogy ezek dön­tik el a háborút. A háborút a na­gyobb felkészültség és jobb fegy­verek mellett végeredményben az emberi és anyagi erő túlsúlya döntötte el. Építési anyagok, ah­olt lemezek és ce­mentlapok ismét kaphatók a Debreceni Műkőgyár, Fürdő-utca 2. sz. telepén. — Tégla és cserép pedig a K­­shegyesi­ ut 459. sz. téglagyárában. Jó munkás férfi fodrászsegédet felve­szek. Huszár Endre, Batthyányi­ u. 10. Boros kelmefestő és vegytisztító üze­mét megnyitotta. Piac­ utca 77. Üres szobakonyhás lakást keresek a város közelében. ..Egyedü­l a'10“ jeligére a kiadóhivatalba. Angóra nyulakat családokhoz kihelyez­nék ketreccel együ­tt díjmentesen. Csapó­­utca 71. Apróhirdetések Legalább 300 -szótagos gyorsírót (nőt) alkalmaz a szerkesztőség. Jelentkezés dél­után fs fél 2 között. Kölcsönkönyvtár a Hangya udvarban megnyílt. Férfi és női szabósegéd­eket felveszek, igazolvánnyal ellátott, állandó munkára. Bessiovics Emi­lné, Piac­ utca 59 Üzlet­­helyiség. Házvezetőnő egyedülálló tisztviselő ré­szére felvétetik. Jelentkezni: Debreceni Műkőgyár, Fürdő-utca 2. sz. irodájában. 500 darab cserepet keresek megvételre Jelentkezést kérek Ottó Mihály Rákóczi­­utca 13. szám alá bármely időpontban. Iparos tanulók figyelmébe! Felhívom a szakirányú fiú iparostanonciskola ta­nulóit, hogy nyilvántartásba vétel célja­­i­ból a városi ipariskolák igazgatói hiva­­­­talában jelentkezzenek. Jelentkezni lehet ! mindennap délelőtt 8 órától 1 óráig. 1 Igazgató. 1 A vörös hadsereg koncertje a debreceni Csokonai-színházban A vörö­s hadsereg front színháza zs­i­­folótag tolt katona és civil közönség előtt koncertet rendezett november 30-án a Csokonai-színházban. A nagysikerű hang­­sz­orseny az Internacionáléval kezdődött, melyet egy öt kitűnő énekesből álló kórus adott elő zenekari kísérettel. A műsor el­ső része katonai jellegű volt; verses pro­lóg kötötte ös­sze a fronti élet egyes moz­zanatait kifejező indulókat, kórus- és táncszámokat. A műsor második részében új orosz ze­neszerzők könnyebb és mélyebb fajsúlyú műveit mutatták be. Különösen az első darab mély szláv bánatot kifejező alt hangra felépített kompozíció,ja tetszett ne­künk. A közönség hosszasan ünnepelte a művészeket­, különösen pedig a zenekari betanító Szatirofot, Felhivás ! Ezúton hívjuk fel mindazokat az egyéneiket (előadó művészeket, művésznő­ket, segédszínészeket, színésznőket stb.) kik a Csokonai színház kötelékébe tartoz­nak, vagy a jövőben tartozni óhajtanak, hogy december 1-én délután fél 3 órakor haladéktalanul jelentkezzenek megbeszé­lésre Baltazár Dezső­ utca 9. sz. alatt. A VILÁGÍTÁSI VÁLLALAT FELHÍVÁSA A Világítási Vállalat felhívja a háztu­lajdonosok és házfelügyelők figyelmét, hogy a kezelésükben lévő házakban hasz­nálaton kívül levő vízvezetéki csöveket — a közelgő fagyveszélyre tekintettel — ajánlatos leszereltetni vagy vízteleníteni. Az esetleg keletkezett cserepedéseket akár utcán, akár udvarban van, haladék­talanul jelentsék Méliusz-tér 3. szám alat­ti szerelési osztályunkon. (Telefon 26.) A gondatlanságból és hanyagságból el­folyt víz értékét engedmény nélkül be fog­juk hajtani A közeli napokban a gázkutakból ter­melt gáz szolgáltatását, is meg fogjuk kez­deni. Ha valamely házban használaton kí­vüli gázvezeték van, avagy gázömlés ész­lelhető, úgy azt kérjük szerelési osztá­lyunkhoz haladéktalanul bejelenteni. Az elhagyott házak és lakások villamos áramfogyasztásának megszüntetése végett Méliusz-tér 3. szám alá haladéktalanul be­jelentendők. Debrecen sz. kir. város Világítási Vállalata ««SZERVEZETI HÍREM Felkérjük a debreceni nyom­dai munkásságot, különösen­­ nyomdai munkásnőket, hogy vasár­nap, december 3-án délelőtt 10 órakor feltétlenül jelenjenek meg Arany János utca 2. szám alatti szakszervezeti helyiségben. Vezető­ség.Építőmunkások figyelmébe ! Ma, pénteken déli egy órakor a szakszervezeti székházban (Arany János­ u. 2.) tagért­ekezletet tar­tunk. Pontos megjelenést kérünk. — . ■■na*—— — Nullicsliszt-kiosztás Az érvényben lévő liszt- és kenyér jegy A­­szelvényére december 4. napjától küzd­ve szelvényenként egy kiló nulláslisztet le­­het vásárolni a liszteladással megbízó­ kereskedőknél. A nullásliszt ára kilónként 150 fillér. A liszteladással megbízott ke­reskedők kötelesek üzletükön feltűnően je­lezni, hogy üzletükben nullásliszt jegyre kapható. A liszteláruaitással megbízott kereskedők lisztutalványaik átvétele végett a Közélel­mezési Ügyosztálynál már­is jelentkezhet­nek. Liszteladásra azok a fűszerkereeske­­dők nyerhetnek megbízást, akik a lisztel­­adásra minden tekintetben be vannak ren­dezkedve , erről a Fűszerkereskedők Egyesületének elnökségétől igazolványul­, van. A liszt árát a kereskedők az utalvány kiváltása alkalmával a­ Közélelmezési ügy­osztálynál fizetik be. Az A.­.szelvény december hó 20. napjáig érvényes és e napig bármikor beváltható A kereskedők a beváltott szelvényekkel a múltban követett eljárás szerint december hó 21. napján kötelesek elszámolni. Azok, akik pontos elszámolást nem adnak, to­vábbi lisztkiutalásban nem részesül betn­ük­és szigorú büntetés alá esnek Vámőrlési igazolványok kiadása. A Közélelmezési Ügyosztály a vámőrlé­­si igazolványok kiadását megkezdette. Minden termelő, vagy az a nem terme­lő, akinek akár kereset, akár bér, vagy haszonbér, vagy járandóság, akár ajándé­kozás, akár vásárlás útján búza-, rozs­készlete van, a Közélelmezési ügyosztály­tól vásárlási igazolványt kaphat, éspe­dig személyenként és­ havonként 20 kg. bú­zára vagy rozsra. Vámőrlési igazolvány­ért a környékbeli községeik lakosai saját községük elöljáró­ságánál jelentkezhetnek, az ott kapott igazolvánnyal debreceni majomban is őrölhetnek. A vám­őrlési igazolványt gúny bejelentési lap benyújtásával a­ köz­­élelmezési körzeti irodától kell kérni és a­tig vannakkor az esetleg kiváltott kenyér jegyeket vissza kell szolgáltatni. Malmoknak vásörlési igazolvány nél­kül őrölni szigorúan tilos. Csak novem­­ber 25-ike után kiadott új vámőrlési iga­zolványok érvényesek. Minthogy az üzemképes malmok száma és teljesítő­képessége mélyre csökkent a vámőrlési liszt csere útján történik Egyelőre csak két hónapi fejadagnak megfelelő kenyérgabonát lehet őrölteni­, illetve cseréltetni. A malom 100 kg. búzából 2­1 kg. nu­­lás lisztet, 45 kg. kenyérlisztet, 17 kg.­­korpát köteles az őröltözöknek kiszolgál­tatni. Rozs őröl­tetésnél 64 kg. rozs lisz­tet és 21 kg. korpát. Más dijat az őrlé­sért a malomnak felszámítani tilos. Debrecenben ezidőszer­ itt a ..Horto­bágy“ malom és a „Dávid“ malom (Kis­­hegyesi-ut 6) végez vámőrlést, illetve ■sereőriést. Polgármester. Magas árat ! FI Z­E T E K I Kiadja: a „Szabadság“ nyomda- és kiadóvállalat Debrecen. József királyi herceg­ utca 16 szám. szörgekért, vászo­nért, kerengyékért, új és ócska férfiruhákért Piac­ u. 59. Üzlethelyiség.

Next