Néplap, 1945. április (2. évfolyam, 72-95. szám)
1945-04-01 / 72. szám
4 Új honfoglalás indult el Pusztaszerről ••• A földművelésügyi miniszter jelenlétében osztották fel Pallavicini őrgróf birtokát Pusztaszer, márc. 30. A tegnapi napon az új honfoglalásban tulajdonába vette a nép Pallavicini őrgróf birtokát. Pallavicini őrgrófnak 40.497 hold földje volt Csongrád megyében. 24.000 hold szántó és 7200 hold erdő. Ha a birtoka egyik végén felült az autójára, majd egy órát utazhatott a másik végéig. A sövényházi major kastélyában 52 szoba volt és a birtokán a sövényházain kívül még kilenc major. A majorokban cselédek laktak, egy-egyben mintegy 160 csald. Ők művelték meg az őrgróf földjét. Ezért eléldegélhettek kenyéren és szalonnán. A birtok körül kisbérlők éltek, akik 20—25 éven át arra vártak, hogy egyszer csak tulajdonukba megy át az a föld, amelyen minden évben verejtékeztek, azonban hasztalan. A birtok körüli falvakban szintén parasztok éltek, föld nélkül és apróka kis földeken. Az őrgróf most eltűnt, senki sem tudja, hová. A cselédek, kisbérlők és a falubeliek pedig egy egész ország, sőt nem túlzunk, ha azt mondjuk, hogy az egész szabad világ öröme és helyeslése mellett elkezdték felosztani maguk között a földet, melyből ők és csakis ők, kenyeret tudnak kicsalni. Bár az őrgróf eltűnt Sörény házáról maga után hagyta csatlósait. Mind azon a véleményen voltak, hogy nem kell a birtokot elvenni. Sokféle érvet szedtek elő. Az egyik azt mondta : „Minek neked a föld, úgy sincs mivel megművelned.“ A másik azzal fenyegetett : „Visszajönnek a németek és elintézik azokat, akik földet igényeltek.“ A parasztok mindezzel nem törődtek. Ők beadták az igénylésüket és ettől függetlenül nekiláttak a kishaszonbérletbe felet látott földeket megművelni. Lovat hoztak a környékről, befogták néhány tehenüket és kézzel is nekiállttal a megmunkálásnak. Mire a földosztás megkezdődött, hol 40, hol 50%-ban be volt vetve a föld. Azt mondják, kilátás vanra, hogy 100%-ig be lesz. • * * Ilyen körülmények között zárták az első földosztást. A sövényházai majortól néhány száz méternyire van a híres pusztaszeri Árpád-emlékoszlop. Ez előtt folyt le az ünnepély. Az oda vezető utat és magát az emlékművet nemzetiszínű és vörös zászlókkal díszítették. Közöttük táblák, többek közt ezzel a felírással: Megfogadjuk, bevetjük a magyar ugart ! Felvonult a környező faluk népe. A mindszentiek együtt jöttek, csoportosan, zászlókkal és táblákkal. A megérkező Nagy Imre földművelésügyi minisztert harsogó éljen fogadta. — Eljöttem — mondotta a miniszter —, hogy tanúja legyek annak a pillanatnak, mikor a magyar nép megkezdi a feudális Magyarország felszámolását. Száz évvel Kossuth után újra meg kellett hirdetni a magyar jobbágyfelszabadítást. — Eddig minden ígéret, amit a különböző kormányok tettek a földreformra vonatkozóan, hazugság és becsapás volt. Az ifjú magyar demokrácia azonban beváltotta ígéretét. A föld végre jogos birtokosa kezébe jut. Boldog vagyok, hogy nekem és pártomnak, a Magyar Kommunista Pártnak alkalma volt ebben a nagy munkában közreműködni. — Új birtokosok, legyetek jobb gazdái a földnek, mint régi urai voltak. Minden talpalatt olyt területet műveljetek meg. Nemcsak hadseregünknek kell megnyernie a csalót, hanem nektek is a munka mezején. Megemlékezett a miniszter arról, hogy a magyar nép a dicsőséges Vörös Hadseregnek köszönheti ezt a felszabadulást. Beszéde végeztével végigjárták a hét első tulajdonosnak kimért földeket és szerencsekívánatai tolmácsolása mellett a miniszter átnyújtotta neki bírt oklevelüket. Az új tulajdonosok valamennyien uradalmi cselédek. A Földigénylő Bizottság 5—5 holdat ítélt meg nekik, mivel mindenne loknak kis családja, egy-két gyermeke van. * * * A pusztaszeri nagy eseményt díszebéddel ünnepelték meg a résztvevők. Az 52 szobás sövényházas kastély a grófok után most végre egyszer ■vendégül látta a föld népét is, melynek verejtékéből olyan büszkére épült. A földmunkás- szakszervezet a kastélyt gyermekszanatóriumnak akarja berendezni. A vendégek közt volt egy APOLL O-M O Z > Meteor-mozgo Mai műsor: Hétfőn és szerdán Nagy magyar film, csak erős idegzetűeknek II. RICHAR® Kol lány 37 Utcán Előadások hétfőn: 11, fél 2, 3. i . ,ai og Ac fél 5 és 6, kedden 3. tél 5 es Előadások kezdete: tél 2, s 6 órakor. — Pénztárnyitás 1 tél 5, Husvét mindkét ünnepen Dráva előadás előtt, d. e. 11 órakor is —" Petőfi-mozgó (volt Vígszínház) Meteor-mozgó Mai műsor: ----- ----—~t— -------;------------Harry Baur és Jeanine Crispin Mai műsorunk J Francia film magyar felírással VílfifySfíOXáiS f jt . | '__című ragyogó francia filmje Hulló csillagok Legújabb orosz híradó Előadások: 11, fél 2, 3 fél 5 Előadások: 722, 3, 725, vasár és 6 órakor. — Pénztárnyitás és ünnepnap d. e. 11-kor is. — 10 órakor. Pénztár 12-kor, vasárnap 10-től Néplap 1945 április, vasárnap miniszter is. De a miniszter ezúttal a dolgozók minisztere volt. A parasztok megérezték ezt és alig tudtak elválni tőle. Indulás előtt egymást érték az üdvözlő beszédek. A résztvevők egy történelmi esemény emlékével hagyták el a pusztaszeri majort. A földreform gyakorlati megvalósulása Hajdú vármegyében A földreform gyakorlati megvalósítása a rendelet kiadása után teljes erővel megindult. A Községi Földigénylő Bizottságok munkája minden faluban és városban más és más körülmények közt folyik. Általában mindenütt több az igénylő, mint a felosztandó föld. A parasztság pedig — sajnos — nagyon sok helyen nem tud élni a neki adott jogokkal. Tétováznak, félnek, hogy a föld régi tulajdonosai visszaperlik tőlük, amit kaptak. Különösen a gazdasági cselédek félnek, akik a múltban teljes elnyomatásban élve megszokták, hogy nekik mindenki parancsol, s hogy nekik mindig csak adni kell, de nem kaptak mást, mint pofonokat és megaláztatást. Most bontakozik ki igazán az elmúlt rendszer minden bűne. A paraszti tömegek elnyomatása, politikától elzártsága, hogy nélküle döntöttek az ő és az ország ügyeiről, most érezteti halálát. Most azonban végre eljött az ideje, hogy elégtételt vegyenek a rajtuk esett sérelmekért. Ennek módja, hogy a Földigénylő Bizottságok gyorsan hajtsák végre a földreformot, ne várjanak külső utasítást, hanem a törvény adta jogokkal élve, gyorsan helyezzék birtokba a parasztságot. A politikai pártok helyi szervezetei ne egymással folytassanak hatásköri és presztízsharcot, mint Hajdúszoboszlón, hanem közös erővel mozgósítsa minden párt a legjobb erőit. Hajdú megye két legnagyobb birtoka a püspökladányi rom. kat. alapítvány 22.000 holdja és a gróf Semsey László 16.000 holdas hitbizománya Balmazújvároson. Ezeken kívül azonban sok kisebb nagybirtok és 100—200 holdnál nagyobb középbirtok kerül kiosztásra. Amely községek területén demokratikus pártok voltak a múltban s a demokratikus hagyományokon nevelkedett elit parasztság irányítja a munkát, ott a reakció nem tudja lassítani, szabotálni a munkát. Különösen Nádudvar, Balmazújváros, Hajdúszovát községekben tudnak ilyen eredményes munkát végezni. Ezektől a községektől vegyen a megye többi része példát. IFJ. MERES PÉTER. \ Májusban csupa zöld és fekete lesz a balmazújvárosi határ Szorgalmasan serceg a toll a földigénylők összeírási ívén. Már közel jár a 3500-hoz. Balmazújváros kisemmizett népe felsorakozik az ősi jussért : földet követel. Ez a község tudja, hogy mi a nincs. Az újvárosi parasztokat a nagybirtok ökle sújtotta, verte, még „zsíros paraszt“ sem igen válhatott ki közülük, így hát érthető az igénylők nagy sora. — „Átöltözött belsőleg most mindenki — mondja Szarvas Imre, a Földigénylő Bizottság elnöke. —Ha nincs is egészen tisztában a mai napok történelmi jelentőségével, mégis mind megváltozott. Aki valaha a Semsey gróf ökrét hajtotta, mintha sohse tette volna, most rá se gondol: más ember akar lenni.“ Bizony ez új nép, nem kalapot gyűrve, az ajtóból felelget a bürokrácia egy mord tagjának, hanem keményen, öntudatosan igényli a magáét. — Az a baj, hogy kétszerannyi földet szeretnének tulajdonba venni, mint amenynyit a határ adni tud“ — világosít fel Szarvas Imre. Bizony nem sok 16 ezer hold ennyi földéhes, dolgos parasztnak. — Nincs baj így se — vág beszélgetésünkbe egy igénylő a sorból —, eddig, ha öt hold föld termését be akartam takarítani, ötven holdat kellett megműveljek. Tizedike, aztán már csak tizennegyedike kaptuk a földet.“ Most a nagy uraságok birtokán kishaszonbérlők serény hada szánt, vet, kapál; már ezer holdat mgműveltek a határból. A napokban 18 traktor dohog a szántóföldeken, sőt a Semsey gróf gőzekéje is munkába áll . „Szén kellene hozzá, dehát jó lesz fával is — jegyzi meg Szarvas Imre —, ültettünk a grófnak elég fát, most legalább hasznát vesszük. Sose tudja az ember, hogy mikor dolgozik jól...“ A tavaszi munkát a gépi és emberi erő teljes bevetésével, okos beosztásával hiánytalanul elvégzik Balmazújváros parasztjai.• „Május közepén csupa zöld és fekete lesz a határ — állítják határozottan az igénylők —, egy talpalattnyi föd sem marad műveletlen a mi határunkban." A földosztás is úgy folyik, hogy a tavaszi munkát meg ne bolygassa. Április derekán minden újvárosi új gazdának kezében lesz a birtoklevele. — „Akkor pedig nagy áldomást csapunk a grófi kastélyban — húzza ki magát büszkén Szarvas Imre. R. I. Így osztják Büdszentmihályon a földet Büdszentmihály, mdre. 30. A földreform híve óriási lelkesedést váltott ki a falu dolgozó parasztságánál. A lelkesedés tette érlelte a parasztok régi várakozását. Büdszentmihály bebizonyította, milyen mélyen ülő várakozással élt a nép lelkében a föld várása. Még nem jelent meg a földreformrendelet, csala hire érkezett ki a faluba, amikor a föld várományosai részére a politikai pártok : Magyar Kommunista Párt, Nemzeti Parasztpárt, Szociáldemokrata Párt és Független Kisgazda Párt közös népgyűlést hirdetett.Özös népgyülést hirdetett. Körülbelül ezer ember vett részt a népgyülésen és közfelkiáltással megválasztották a Földigénylő Bizottságok tagjait. A munkát menten el is kezdte a bizottság: igénylőlapokat készíttetett és összeírta a földigénylőket. A bizottság 23 tagjából hetet kiválasztottak, akik mint községi bíráló bizottság döntöttek afelett, ki kaphat földet. Rendszeres munkát végeztek : telekkönyv alapján állították össze a kiosztandó földek listáját, így érte meg Büdszentmihály a földreformrendelet megjelenését. Ekkorra azonban már annyira előrehaladott a bizottság munkája, hogy ma már a föld kiosztását végzik. Továbbiakban is tanújelét adta Bűdszentmihály népe politikai érettségének. Belátták ugyanis, hogy az öszszes kiosztandó földet nem tudják a tavaszi munkák megkezdéséig „cövek közé venni“, nem tud addig mindenki saját földjén dolgozni — kiadták a jelszót, hogy az idén mindenki műveljen meg annyi földet, amennyit csak tud. Így a drága tavaszi napokat nem töltik el tétlenül. Ezeknek a földeknek a termése azt illeti, aki megműveli, és a földosztás munkája ettől függetlenül folyik. Ezt még a legbizalmatlanabb cselédek is megértették, mert megbíztak a pártok egységes garanciájában. téeltemes ünnepeket kíván a Huta táncistfa Vígkedvű M.-utca 67 Ma és holnap 4—8-ig nagyszabású ÖSSZTÁNC. — Büfé. Csokonai-szinnaz Húsvétvasárnap két előadás 2 órakor és fél 5 órakor GUI Baba Huszka J. gyönyörű daljátéka. Húsvéthétfőn két előadás 3 órakor: felvált asszony Fél 5 órakor: GUI Baba Kedden, április 3-án, 4 órakor : Gül Baba !