Néplap, 1948. július (5. évfolyam, 147-173. szám)

1948-07-01 / 147. szám

iSi$ JULIUS S, «j»trr»«rrosi-HSZÄNTÜL! N£R,ap FiiszerlieresNtdgk nviÍMni PQI7 •* "ePírtK8ü £i*tde*Md £á*M ügyelem! UI UfflULuvIL izMRi stvGhcto NnMiifcMMi mmm. im. m ® iz országos versenyben a debreceni iskolák vezetnek a többi vidéki iskolákkal szemben Béky Ernő nyitotta meg a debreceni és tanyai iskolák kiállítását Szépszámú érdeklődő és peda­gógus jelenlétében nyitotta meg Béky Ernő, a pedagógus szak­szervezet központi kiküldöttje a debreceni és tanyai iskolák­ rajz- és kézimunkakiállítását Bevezető szavakat dr. Ágoston György, a pedagógus szakszervezet hajdú­megyei titkára mondott: " Márciusban indult a munka, verseny az iskolák közt — jelen­tette ki — s ebben a versenyben a debreceni iskolák országosan is a legkiválóbb eredményeket ér­ték el. Béky Ernő hangoztatta, hogy a debreceni iskolák jó munkáját már a múltban is elismerték, de ezen a napon jóhírnevük csak öregbedett. Az országos verseny­ben minden kétséget kizáróan a debreceni iskolák vezetnek a töb­bi vidéki iskolákkal szemben.­­ Ugyanezt lehet elmondani szerve­zeti téren és a szakszervezeti munkában is. Felolvasták azoknak a pedagó­gusoknak a nevét, akik a munka­­versenyben jutalmat nyertek. Első lett dr. Komlósi Lajos tanár 300 forint, második Sas István tanár 100 forint. Dicséretben részesült dr. Tóth Béla tanítóképzőintézeti tanár. Dr. Felföldy Sándor tanár be­számolt a centenáris munkaver­seny eredményéről. A munkaversenyen résztvett 212 iskola, 1124 nevelő és 43.400 tá­rsuló. A munkaverseny ideje alatt hatalmas eredmények születtek kulturális és szociális vonalon egyaránt. 97 analfabéta tanfolyam, 3 par­tikula gimnázium, 4 népfőiskola, több dolgozók iskolája és 14 tan­terem létesült, berendeztek 14 gyakorlóműhelyt, 30 gazdasági gyakorlóterüket állítottak fel. 16 szabadiskola folytatott mun­kát, száznál több ifjúsági könyv­tár létesült. Az iskolák 376 darab iskolapadot hoztak használható állapotba. A tanulók és tanárok elkészítettek 6649 iskolai szem­léltető eszközt, azonkívül 9700 darab szemléltető képet. Elültet­tek tizenötezer facsemetét, mint a verseny és a centenárium em­lékfáit. A munkaversenyben meg­erősödött az Úttörő Mozgalom, az iskolákban egymásután alakul­tak meg az ének-, tánc- és szín­játszócsoportok, az önképzőköri előadások színvonala javult, gyűj­tési akciókat bonyolítottak le. Mindent összegezve: A tanul­mányi verseny a tanulmányi szín­vonal emelkedését hozta magával. A felsorolt munkák pedig az is­kolák újjáépítésében kiváló fejlő­dést indították meg Erősödött az ikolán kívüli nevelőmunka és a szakszervezeti mozgalom. Kapusi Imre áthelyezése A belügyminiszter Kapusi Imre elvtársat a böszörményi városi főjegyzői állásra behelyettesí­tette. Reméljük, Kapusi elvtárs jó munkát fog végezni a böszörmé­nyi városházán, ahol még ne­m sok változást hozott a demo­­krácia. WsziNHAZ SVtn SÁNDOR JÚLIUS 8-ÁN DEBRECENBEN VENDÉGSZEREPEL A debreceni vásár »gyik legnagyobb ««roény» Svéd Sándor operaénekes vendéga/,arepléne le«/, aki ma egyike a világ legjobb baritonistáinak. Svéd Sándor tagja a milánói Scalanak, ál­landóan meghívásokat kap különböző külföldi vendégszereplsekre, így debre­ceni vendégszereplése után rögtön Ktolskvába repül ahol a nagy állami apraházban fog fellépni. Debreceni sze­replése azért olyan nagyjelentőségű és ahogy érkezési kire elterjedt tesztt érdeklődésijel várja Debrecen és kör­nyékének zenekedvelő közönsége. A ZENEISKOLA ÉVZÁRÓ VIZSGÁINAK EREDMÉNYE Debrecen város Zeneiskolája hétfőn fejezte be évzáró vizsgáit. 196 növen­dék vizsgázott le szol­mi­ból, 173 zon­gorából, 67 vonósból, 16 énekből és 19 zenei óvodából. A vizsga eredménye pontozással történt. A 7 ponton felüli eredmények kitűnő osztályzatot jelen­tettek. kitűnőt kapott: zongorából 31, gordonkából 3, hegedűből 3, énekből 2 és zeneszerzésből 2 növendék. Kitűnő osztályzatot nyertek a zongora tan­szakon: Bod Jolán, Bartha C Gabriella Halld Károly, Busó Judit, Deáky Kata­lin, Csurka Magda, Demény Tamás, Deák Ildikó, Dobos Kálmán, Ki­tető Ödön, Erkel Júlia, Erkel Tibor, Farkas Márta, Veuzsal Dona, Hidasi Sári, He­­iter Zoltán, Nagy Pál, Nyakai Sári, Szabó Elvira, Tóth Mária és Zátonyi Ferenc. A hegedű tanszakon: Pompola Károly, T­ikols László,­­Vizely Katalin. Gordonka tanszakon: Beöthy István, Molnár Sándor, Virágos Péter. Ének tanszakon: Hankiss Hana, Pólyik Éva., Zeneszerzési tanszakon: Dobos Kálmán, Lőrincz Miklós. Szel­mi tanszakon 34 növendék nyert kitűnő osztályzatot. Itt értesítjük a növendékeket és hozzátar­tozóit, hogy a zeneiskola éváziója már délután 4 órakor lesz a nagyteremben ered!mer.gk:turdetöktel. Őrizetbe vettek egy zsaroló ál-nyomozót A debreceni rendőrségen teg­nap őrizetbe vették Kun Mihály, vasmegyeri lakost. Kun — a je­lentések szerint — kiment a deb­receni zsibvásárba és ott ezekkel a szavakkal állított meg több járókelőt: — Nyomozófőhadnagy vagyok, igazolja magát! A megijedt emberek — azt hí­vén, hogy razziát tart a rendőr­ség — azonnal igazolták maguk 21­kát. Az egyik asszonyt — aki nem rendelkezett megfelelő iga­zolványokkal — tíz forint erejéig megzsarolt a szélhámos álnyo­mozó. Kun ezután betért az egyik Szabadság­ úti vendéglőbe és ott rendőrnyomozó mivoltára hivat­kozva ingyen megebédelt, majd elcsalta egy fiatalkorú lány arany jegygyűrűjét és megszö­kött vele. ÜZENNEK A HADIFOGLYOK A Szovjetunióból üzenik az alábbiak, hogy jól vannak, sokat gondolnak haza. Várják a mielőb­bi hazatérést. Debrecenbe üzennek: Illés Ká­roly hadnagy szüle­tek Doberdó­­utca 1. szám alá 7144/6. táborból, dr. Kocsár László ismerőseinek Kút­ utca címre 7144/8. Dombasz, Bihari Nagy László őrmester fele­ségének 7234. Kujbisev, Tóth Já­nos feleségének 7144/6. Dombász, Kovács Kálmán hadnagy Klapka­­utca 45. szám alá 7234. táborból, Tóth János özv. Tó­h Istvánnénak 7474. táborból, Kiss József felesé­­gének Közép-út 16. 7474. Vo­roszilovgrád, Agárdi István felesé­gének Mikepércsi-út 38. a 7144/7. táborból, dr. Barna Tibor özv. Barna Józsefnénak Könyök-u. 8. szám a 7234. Kujbisev, Tóth Já­nos hozzátartozó­nak Batthyány-u. 21. a 7174. tábortól, Vértesi István hozzátartozóinak Burgondia-u. 3. a 7144/4. táborból, Földvári Mik­lós ismerőseinek Kossuth-u. 71. szám alá a 7144/1. táborból, Som­a János feleségének a 7144/2. tábor­ból, Szita Béla szüleinek Csillag­­utca 5. szám alá a 7144/2. tábor­ból, Lengyel Zoltán alezredes báty­jának a 7376/1. Kraszna­ Uras, La­­katos István hozzátartozóinak Ist­­ván­ út 13. szám alá a 7144/2. tá­­borból, Szabó M­álós szüleinek Apaffy u. 85. szám. alá a 7144/2. táborból. Környékbeli üzenetek: Varga István hozzátartozóinak Hajdú­nánásra a 7084. táborból, Nagy József feleségének Nyírgelsére a 7144/8. táborból, Szabó István hoz­zátartozóinak Hajdúböszörménybe, Debreceni­ u. 16. szám alá a 7144/8. táborból, Rakovics Ferenc özv. Rakovics Imrénének Hosszúpályi­­ba, Damjanich-u. 15. szám alá a 7144 5. Dombas táborából, Bodnár Gábor Bodnár Istvánnak Nyir­­adonyba a 7144/7. Dombusz tábo­rából, G. Nagy Sándor anyjának Hajdúszovátra a 7144/2. táborból, Tollas Mátyás hozzátartozóinak Berettyóújfaluba a 7144/5. tábor­ból, Balogh Béla főhadnagy isme­rőseinek Nyíregyháza 7265. táborá­ból.­­ Az üzeneteket hozók címe meg­tudható az MDP hadifogoly irodá­­jában Vörös Hadsereg­ útja 28. II. emelet. Ugyanitt kaphatók vála­­szos hadifogoly levelezőlapok is­ Az MDP hadifogolyirodája útján üzeni Czollner Ferenc debreceni lakos szeretteinek, hogy a ma Debrecenbe érkező szerelvénnyel érkezik haza. Felhívás a kiállítókhoz ! Felhívjuk a Debre­ceni Vásár azon kiállítóit, akik a dekoráláshoz meg nem fogtak hozzá, hogy a mai napon okvet­lenül kezdjék meg a kiállítási helyük díszítését mert a megnyitásig mindössze két nap áll rendelkezésre Vásár Igazgatóság 5 i H­I­R­K­K ! Kettőn kezdenek közzé a debreceni festőiparosok a csongrádi Tisza-híd festési munkálataihoz Jelentette a „Tiszántúli Népla­p”, hogy a KIOSz debreceni veze­tőségének kérésére Gerő Ernő k­özlekedésügyi miniszter megbízta a debreceni festőiparosok munka­közösségét a csongrádi Tisza-híd festési munkálataival. Értesülésünk szerint a debrec­eni munkaközösség 20 tagja va­sárnap indul el a városból és­ hét­főn kezd hozzá a híd festési mun­kálataihoz. IDŐJÁRÁS: Mérsékelt, időnként élénk nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, többfelé zápor­eső, esetleg zivatar. A hűvös idő tovább tart. A városi tanács tegnapi ülésén Ménes elvtárs üdvözölte Náldor Elzát, aki először jelent meg a tanácsban a szociális ügyosztály vezetőjeként. Átmenetileg nem jelenik meg az „Új Magyarország”. Az ország egyik legelterjedtebb és legjobb hetilapja, az „Új Magyarország” az elmúlt napokban meleghangú levélben jelentette be olvasóinak, hogy a papírszűke miatt egyelőre kénytelen szüneteltetni megjele­nését. A debreceni államügyészség el­készítette a vádiratot Simon László ellen, aki Debrecenben több mint két éven keresztül Simon-Kovács József néven élt. Kettős házasság és folytatólago­san elkövetett közokirathamisítás terheli lelkiismeretét­­és ügye kö­­telesen a bíróság elé kerül. A város öt nyári napközi ott­­hont állít fel 13.500 forintos költ­­séggel a Geréby-, a Rokkant­telepen, a pallagi majoronn, a nagyhegyesi Rickl-tanyán és Ohat telekházán. Poloskaírtás ciángázzal vagy veszélytelen kontakt-el­járással. BÖCZKÓ vegyészmérnök, Rákóczi utca 25. szám. (x) A szociális ügyosztály rendezé­sében szombaton este hangver­seny lesz az Arany Bikában. A hangverseny és tarka műsor iránt máris nagy érdeklődés nyilvánul meg városszerte. A befolyt össze­get az úttörők javára fordítják, több mint nyolcszáz gyerek nya­­raltatásáról van szó.­­ Tegnap a rendőrség, tűzoltóság, a kuturális és a műszaki ügyosztály részvételével tűzrendészeti vizsgálatot tartottak a Csokonai Színházban, a vízvezetékek és csapok átvizsgálása még folyik és a napokban sor kerül a záporpróbára. A debreceni Villanygyár a két munkáspárt egyesülése óta a ter­melés terén is hatalmas lendüle­tet vett.­­ Ma már több elektro­mosságot termelnek, mint 1939-ig bármikor és kisebb szénfogyasz­tással így az 1942-es helyzethez hasonlítva 30—40 vagon szenet takarítanak meg. Zsebtolvaj garázdálkodott­­ az elmúlt nap a debreceni zsibegón és Klamarcsik Ferencné hajdú­hadházi lakos zsebéből ellopott 112 forintot. Az állami ipari leányközépisko­lában (volt városi ipari leánykö­zépiskola) az alkalmassági felvé­teli vizsgálatok július 5-én lesz­nek. A felvétel iránti kérvényhez csatolni kell a születési anya­könyvi kivonatot és a IV. közép­iskola vagy VIII. elemi osztály sikeres elvégzéséről szóló bizo­­nyítványt. A kérvényeket július 3-án déli 12 óráig kell az iskola igazgatóiához benyújtani. A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság felkérésére szombaton délután 6­ órakor a Déri-múzeum előadótermében Angi Csaba Geyza egyetemi tanár előadást tart „Orosz kutatók az állattenyésztési műtermékenyítés szolgálatában". Az előadásra belépődíj nincs. Kinevezések: A kultuszminiszté­rium dr. Barcsay Lászlóné Székely Anna berettyóújfalui ref. polgári leányiskolái, Boér Irén berettyó­újfalui­­ref. polgári leányiskolái, Kovács Ida nyíregyházi ref. pol­gári iskolai, Takács Karola nyír.­egyházi közs. polgári iskolai, Ve­­kerdy Teréz nyíregyházi rk. álta­lános iskolai tanítókat az állami polgári iskolai tanárok létszámá­ba állami polgári iskolai­­tanárrá, Kovács Tibor berekböszörményi ref. tanítót állami tanítóvá, Seres György debreceni állami gya­korló gimnázium, Seres Györgyné debreceni állami gyakorló gimná­zium, Rácz Sándor államilag se­gélyezett berettyóújfalui községi gimnázium, Bálint György jeöre­­ceni állami Fazekas Mihály gim­názium, Bácskai Mária kistársai állami gimnázium. Tárcsas Bálint szoboszlói állami gimnáziumi al­tiszteket a XIV. fizetési osztály 3. fokozatába nevezte ki. A városi műszaki ügyosztály, az elsőfokú közigazgatás képvi­­selői és a városi tisztifőorvos Ménes­ János polgármester elv­­társ javaslatára felülvizsgálják a város nagyerdei villáinak állapo­­tát, hogy az ott uralkodó egész­­ségtelen és életveszélyes állapoto­kat megszüntessék. Könyvelés! szakiroda Vörösmarty­ utca 24. sz. Telefon: 117. Hivatali hatalommal való visz­­szaéléssel vádolva állott tegnap délelőtt a debreceni törvényszék Farkas-tanácsa előtt Barabás Ár­­pád. A tárgyaláson Czikkel And­rás biharnagybajomi lakos tanú­kihallgatása közben rosszul lett és elájult. A teremben lévők kö­zül valaki orvosért szaladt, aki azonnal kezelésbe vette Czikkelt és így rövid időn belül a tanú megtehette vallomását. Egyébként Barabást 300 forint pénzbünte­tésre ítélték. ECSEDY IMRE gazdálkodó 90 éves korában elhunyt. Temetése csütörtö­­kön délután 4 órakor lesz a Köztemető díszravatalozóter­­m­éből. Gyászolják: Bánatos felesége, unokái: Gombos István feleségével, dr. Imre Zoltánná férjével, déduno­kái és kiterjedt rokonsága. Lakás: Borz­ u. 15. Dankó

Next