Hajdú-Bihari Napló, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-01 / 102. szám

Éljen a kommunizmust építő Szovjetunió, a szocializmus és a béke legfőbb támasza! Háromhónapos rendkívüli állapotot rendeltek el Isztanbulban és Ankarában Isztanbul (MTI) Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a török nemzetgyűlés döntése alapján Törökország két leg­nagyobb városában, Isztanbul­­ban és Ankarában háromhóna­pos rendkívül állapotot hir­dettek­­ki. Ankarában több heves ösz­­szetűzésre került sor a rend­őrség és a tüntetők között. Nem hivatalos közlések szerint­­hárman meghaltak, többen súlyosan megsebesültek. Izmirben sok százan vonul­tak fel, itt azonban a tömeg békésen szétoszlott. Hat ellen­zéki lapot a hatóságok betil­tottak. Az isztanbuli egyetemet egy hónapra bezárták. Mivel a diákok az éjszaka folyamán sem voltak hajlandók elhagy­ni az egyetem területét, a ka­tonaság behatolt az épületbe. A város középpontjában es­te kisebb tüntetések voltak, az utcákat fegyveres katonák és harckocsik szállták meg. A nyugati köröket érthetően nyugtalanítják a törökországi események. A New York Ti­mes elismeri, hogy Menderes török miniszterelnök megpró­bálta visszaforgatni a történe­lem kerekét, hozzáteszi azon­ban, hogy „Törökország rend­kívül jól felszerelt hadserege remélhetőleg meg tudja aka­dályozni majd a forradalmat”. Ken igyekezett lecsendesíteni a mindenfelé megnyilvánuló elégedetlenséget. Azt állítot­ta, hogy a „zavargásokat” Inonü ellenzéki pártja szer­vezi”. Kerler, Brentano és Selwyn Lioya megérkezett Isztáaulba Isztanbul (MTI) Ismeretes, hogy Isztanbulb­an — ahol jelenleg statárium van ér­vényben — hétfőn megnyílik a NATO miniszteri tanácsá­nak ülése. A nyugati külügyminiszte­rek közül elsőnek Brentano nyugatnémet külügyminiszter érkezett szombaton Isztam­bulba. Megérkezett szombaton Herter amerikai és Selwyn Lloyd angol külügyminiszter is. A­ repülőtérről a város belsejébe vezető útvonal men­tén katonaság és harckocsik sorakoztak fel. Mint az AP tudósítója megjegyzi, első ízben törté­nik, hogy a NATO-értekezlet olyan városban tartják, ahol kihirdették a statáriumot. Szuronyokkal törték le a diákok sztrájkját Isztanbul (MTI) Az AP je­len­i, a török hadsereg harc­kocsikkal és páncélautókkal megerősített egységei szom­baton behatoltak az isztam­buli egyetem épületébe, ahol 3000 diák folytatott ülősztráj­kot. A hadsereg szuronyok­kal kényszerítette a diákokat a sztrájk megszüntetésére. Az­­egyetem épülete előtt a diá­kokat teherautókba kénysze­­rítették és gyűjtőtáborokba szállították. A sztrájkolók között száz lány volt. A diáksztrájk letörése után az isztambuli városháza előtt, ahol a NATO külügyminisz­terei vasárnap kezdik meg ta­nácskozásukat, a tüntetők újabb csoportja sereglett egy­be. London: A CENTO minisz­tereinek teher­áni értekezle­tén Semmit sem mondtak nyilvánosan a súlyos török­­országi nyugtalanságokról, amelyek következtében Men­deres nem vehetett részt az értekezleten, az ankarai és az isztanbuli fejlemények azonban rendkívül borús han­gulatot idéztek elő Törökor­szág szövetségesei körében. A Daily Telegraph vezér­cikke nagyfokú irón­iát lát abban, hogy miközben a jövő héten megnyílik Isztan­bul­ban a NATO tanácsülése, amely testület feladata az úgynevezett szabad világ vé­delme lenne, azalatt a török demokrácia a halállal vívó­dik, mert nem vitás, hogy Menderes kormánya minden erejével a parlamenti rend­szer lénye­gének elpusztításán buzgólkodik. Újabb letartóztatások és szigorú biztonsági intézkedések Isztanbul (MTI) Szom­baton magyar idő szerint 14.45 órakor Fahri Ozdilek altábor­nagy, Isztanbul katonai pa­rancsnoka elrendelte, zárják le az Aranyszarv-öböl két hídját. A hidak lezárásával teljesen elszigetelték egymás­tól a nagy­város két részét. Mivel a NATO-államok külügyminiszterei közül töb­ben szombaton este érkeznek Isztanbulba, a hatóságok szi­gorú biztonsági intézkedése­ket tettek. A kijárási tilalmat meghosszabbították: helyi idő szerint este 8 órától reggel hét óráig tilos az utcán jár­ni. A katonai parancsnokság még a NATO-értekezletre Isztanbulba érkezett külföldi újságíróknak sem engedélyez­te, hogy a kijárási tilalom idején a városban közleked­jenek. A Reuter jelentése szerint megkezdték az internálótá­borba szállított ezer tüntető kihallgatását. A város több pontján a rendőrség ismét sok tüntetőt tartóztatott le. Menderes miniszterel­nök szombaton ismét rádióbeszéd- Debrecen dolgozóinak impozáns felvonulása (Folytatás az 1. oldalról) kásái következnek. A Naplót előállító részleg szocialista brigádja a közelmúltban hív­ta nemes versenyre a vidék valamennyi nyomdáját „a leg­szebb vidéki lap” cím elnye­réséért. Bízunk benne, hogy a debreceni lapnyomda nyeri meg a versenyt. Fehér és kék munkaköpenybe öltözve vo­nulnak a Biogal Gyógyszer­gyár munkásai, vegyészei, műszakiak, akik a Nagyerdő homokjára épült gyárban számtalan kiváló eredményt értek el, megalapozták a ma­gyar gyógyszeripar világhírne­vét. A többszörös élüzemnek több dolgozója is emlékezetes újítással írta nevét a gyár aranykönyvébe. Fülöp Tibor újítása például egy év alatt hat és fél millió forint hasznot jelentett. Talán nincs Debrecennek egyetlen olyan üzeme, intéz­ménye sem, amely ne ért vol­na el kiváló eredményeket a szocialista építőmunkában, a felszabdalási műszakban és a mostani, a május elsejére in­dított ünnepi műszakban. Tu­dományos intézeteink, tanin­tézményeink sem maradtak el. Ezt mutatja majd az egyete­mek impozáns felvonulása is. Becsülettel, hivatástudattal végzett munkájuk is hozzájá­rult, hogy ma egyetemünk Közép-Európa legjobb tudo­mányos intézményei közé tar­tozik. A Mezőgazdsági Akadé­mia hallgatói is kitettek ma­­gukér­t. Az akadémia kisz­ívtál 7000 órai közhasznú tár­sadalmi munkát végeztek, emellett tanulmányi eredmé­nyeik is szépek. Felvonulnak a Mezőgazdasági Technikum ta­nulói, akik egy tizeddel jobb tanulmányi eredményt értek el, mint tavaly. A munkás- és parasztszármazású fiatalok átlaga még ennél is jobb, há­rom tizeddel meghaladja az iskolai átlagot ! Díszes táblával nyitják me­netüket a KISZÖV dolgozói. Hajdú-Bihar szövetkezetbe tö­mörült kisiparosai országos második helyezést értek el a múlt esztendő második félévé­nek eredményei alapján s most az első helyre törnek. A Bőripari Ktsz tagjai a megyei pártbizottság vörös vándor­zászlóját is elnyerték. A szö­vetkezeti kisiparosok önzetlen támogatást nyújtottak a ma megnyíló vidámpark építésé­hez is. De ki győzné felsorolni mind a százharminchat csoportot, a különböző vállalatokat, az épí­tőket, fásokat, a Hajdú-Bihar megyei Tanács Építőipari Vál­lalat dolgozóinak eredményeit s azt, hogy a tribün előtt a béke jelképeit, galambokat en­gednek fel, az Állami Áruház Hófehérke-brigádját, amely­nek tagjai társadalmi munká­ban vállalták az áruk állandó rendbentartását, a termelőszö­vetkezetek tagjait, a halápi Új Élet Tsz négyesfogatos, lo­vasszandériumos felvonulását s a csoportok ezernyi kedves ötletét, amellyel széppé, tar­talmassá, emlékezetessé teszik a tizenhatodik szabad május elseje ünnepét-Köszöntj­ük a felvonulókat és jó szórakozást, pihenést kí­vánunk nekik ! Mao Ce-tung fogadta Rovát Mao Ce-tung, a Kínai Kom­munista Párt Központi Bizott­ságának elnöke április 28-án Tiencsinben találkozott és szívélyes beszélgetést folytatott Bias Rovával, a Kubai Népi Szocialista Párt főtitkárával. A Az ideiglenesen megoldódott olasz politikai válságot a szociális nehézségek korszaka követi Róma. (MTI) Tambroni kor­mánya bizalmat kapott az olasz szenátustól, s ezt a tényt az ellenzék heves tilta­kozással fogadja — írja az AFP római tudósítója. A jelentés szerint az olasz kommunisták az ország min­den részében tiltakozó gyűlé­sekre készülnek. Henni olasz szocialista pártja bejelentette, hogy újabb bizalmatlansági indítványt terjeszt elő a kép­viselőházban. . . ... A baloldali ellenzéken kí­vül azonban a közép, sőt a jobboldal pártjai is többé­­kevésbé éles hangon bírálják a kereszténydemokrata pár­tot. A szenátus pénteki állás­foglalása csak formailag ol­dotta meg az olasz politikai válságot. E válság jelei to­vábbra is sokasodnak nem­ csu­­pán a képviselőházban, ha­nem a kereszténydemokrata párton belül is. De a baloldali ellenzék sok­kal veszélyesebb támadást tud indítani a Tambroni-kor­­mány ellen a parlamenten kívül. Ehhez a támadáshoz különösen jó alapot nyújt az olasz parasztság körében meg­­nyilvánvaló elégedetlenség. A politikai válság ideigle­nesen megoldódott, de előre­látható, hogy a szociális ne­hézségek korszaka következik Olaszországban — írja végül a hírmagyarázó. Május 5 körül érkezik a felmelegedés Szinte egész Európában tart még az évszakhoz képest hű­vös idő. Hazánkban szomba­ton általában 10—13 fok volt a nappali hőmérséklet. A je­lek szerint vasárnapra to­vábbi javulás várható. A hő­mérséklet általában 10—15 fokig emelkedik. A Meteorológiai Intézet távprognózis osztályán elmon­dották, hogy május 5 körül valószínűleg erőteljesebb fel­­melegedés kezdődik, s az idő­járás visszazökken a normá­lis medrébe. Azt is lehetsé­gesnek tartják a szakembe­rek — hiszen volt már rá számos példa —, hogy a „menetrend” szerint május 12-én érkező fagyosszentek a szokottnál előbb, már az el­múlt héten kiadták mérgüket, s a jövő héten várhatóan beköszöntő záporokkal, csen­des esőkkel együttjáró lan­gyos, jó nevelő időt már nem szakítják meg veszélyes fa­gyok. B­e­l­g­r­á­d (MTI) Pénteken ismét havazott Montenegró­ban és Jugoszlávia néhány más vidékén. Cattaro és Ce­tin­je között szünetel az autó­buszközlekedés. A hótakaró vastagsága helyenként eléri a 20 centimétert. A szerbiai Szandzsák vidékét 20 centi­méteres hótakaró borítja. A gyümölcsösökben okozott fagykár igen nagy. ★ Algériai kormányküldöttség indult Kínába Belkaszem, a szabad algériai kormány miniszterelnökhe­lyettese vezetésével pénteken kormányküldöttség indult Kí­nába, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaságba és a Viet­nami Demokratikus Köztársa­ságba. De Gaulle Francia-Guayanában De Gaulle francia köztár­sasági elnök az Air France különrepülőgépén nyolcnapos amerikai körútja után Fran­­cia-Guyanába utazott. Hol­nap, Martinique-en, hétfőn pedig Guacteloupe-on tesz lá­togatást, a mejd kedden Párizs­ba indul, ahová szerdán dél­előtt érkezik meg. Dél-Koreában lemondott tíz tartományi kormányzó és Szöul polgármestere Szöul (MTI) Az AFP jelen­ti, hogy a dél-koreai kormány elfogadta a tíz tartományi kormányzó és a szöuli pol­gármester lemondását. Utó­daikat még nem nevezték ki, addig is a helyettesek látják el e tisztségeket. Az UPI értesülése szerint a belügyminisztérium felhívá­sára benyújtotta lemondását a rendőrség 21 vezetője is. A vezető tisztviselőket más minisztériumokban is felszó­lítják a lemondásra. A szöuli egyetemek diákjai szombaton követelték, hogy ------------­dékánjaik és professzoraik — akiket a Li Szin Mart-kor­mány ültetett pozícióba — tá­vozzanak az egyetemről. Teguban és Puszanban a munkások mozgalmat indítot­tak a magasabb bérekért és azért, hogy távolítsák el a li­berális párthoz tartozó szak­­szervezeti vezetőket. A külföldi megfigyelők és a koreaiak többségének véle­ménye szerint lehetséges, hogy újra kivonulnak az ut­cára, hogy kifejezzék elége­detlenségüket és hangot adja­nak követeléseiknek. Béremelés Észak-Vietnam­ban Mint a Vietnami Tájékozta­tó Iroda jelenti, a Vietnami Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsa szombaton bejelentette, hogy 12,4 száza­lékkal emeli a munkások és alkalmazottak munkabérét és a katonák zsoldját Paraguayi hazafiak újabb fegyveres kísérlete a paraguayi diktátor megbuktatására Asuncion (MTI) Mint az AFP jelenti, a paraguayi bel­ügyminiszter pénteken kiadott közleménye szerint az argen­tínai határt több fegyveres csoport átlépte és kísérletet tett a paraguayi kormány megdöntésére. A közlemény szerint mint­egy 500 fegyveres megtá­madta Puerto Carlos Antonio Lopez városát, egy másik cso­port pedig birtokba vette Co­­lonia Otano városkát. Egyes értesülések szerint a paraguayi kormánycsapatot bombázókkal támogatott heves harcban állítólag visszaverték a Puerto Carlos Antonio Lo­pez ellen intézett támadást. Az Argentínában élő para­guayi politikai menekültek körében hangoztatták, hogy a véreskezű Stroesner paraguayi diktátor kormányának meg­buktatására végrehajtott ak­cióban az Argentínában és Brazíliában élő paraguayi ha­zafiaknak sokkal nagyobb csoportjai vettek részt, mint a december 12-i sikertelen kí­sérletben. A debreceni üzemek, vállalatok, termelőszövetkezetek, intézmények m­ájus elsejei felvonulásának rendje A május elsejei felvonu­lás Debrecenben reggel 9 órakor kezdődik. Az ünneplő dolgozók a Kossuth-szobor előtti téren felállított dísz­tribün előtt vonulnak fel két oszlopban a Péterfia utcán keresztül a Nagyerdőig. I. útvonal Vörös Hadsereg útja, Kossuth utcától a Béke út­jáig. Gyülekezés : fél kilenc órakor. 1. A párt, a tanács megye és városi bizottsága. 2. Úttö­­­rő-század. 3. KISZ-század. 4. MHL. 5. Sport-század. 6. 19-es veteránok. 1. CSOPORT Kossuth utca végéig, éjjel a Vörös Hadsereg útjára. Gyülekezés: fél kilenc óra­kor. 1. Járműjavító. 2. TIT­ÁSZ (de­breceni üzletigazgatóság és központ). 3. Bőr- és cipő­gyár. 4. Bánya- és Építő­anyag ipari Egyesülés és az összes téglagyárak. 5. Vá­rosi és kerületi tanácsok. 6. Csokonai Színház. 7. M­Á­V Igazgatóság. 8. BM dolgo­zók, tűzoltók, , pénzügyőrség. 9. Műanyaggyár. 10. Biogal Gyógyszergyár. 11. Finom­­mechanika. 12. Sütőipari vállalat. 13. Megyei tanács­kórház és egészségügyi­­szak­iskola. 14. Gyógyszertár köz­pont. 15. XIII. számú Autó­javító Vállalat. 16. Bankok és Állami Biztosító. 17. Köz­úti Üzemi Vállalat és igaz­gatóság. 18. Vasipari Kazán­­szerelő Vállalat. 19. Kerté­szet. 20. Malomipari egye­sülés. 21. KSH. 22. Rövid köt., nagyker. és tertilmagy­­ker. 23. Belváros 1/1 párt­­szervezet. 24. Belváros 1/2 pártszervezet. 25. Piaci ki­­rendeltség. 2. CSOPORT Béke útja végéig, éjlel a Vörös Hadsereg útjára. Gyü­lekezés: fél kienc órakor. 1. Állami Építőipari ■ Vál­lalat. 2. Talajjavító Válla­ I­­at. 3. Kiskereskedelmi Vál­lalat. 4. Megyei tanács. 5. Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat. 6. Dohánygyár. 7. Dohánybeváltó. 8. Gépi fer­mentáló. 9. Vágóhíd. 10. Népbolt. 11. Hűtőipari Válla­lat. 12. BARNEVÁLL. 13. Tej­ipari Szállítási Vállalat. 14. FŰSZERT. 15. Megyei Vil­lanyszerelő Vállalat. 16. Ru­­háza­ti bolt. 17. Kodály Kó­rus és Zeneművészeti Szakis­kola. 18. Általános és közép­iskolai pártszervezetek és az MTH. 19. Textilipari Vállalat. 20. Ingatlankezelő Vállalat 21. Cipő- é Szőrmeipari Vállalat. 22. Vegyianyagnagykereske­­delmi Vállalat. 23. Állati Fe­hérje Feldolgozó Vállalat. 24. Belváros II. pártszervezet. 25. Tiszarost. 3. CSOPORT Tervező Irodától a Hunya­di utca jobboldalán az állo­másig és a Teleki utca vé­géig. Gyülekezés: fél kilenc órakor. 1. Lakatos- és Gépipari Vállalat. 2. Mezőgépgyár. 3. Víz- és Csatornaművek. 4. Debreceni Építőipari Vállalat. 5. Vízügyi Építő Vállalat. 6. Vas és Műszaki Nagykereske­delmi Vállalat és Mezőmag kirendeltség. 7. Kútépítő Vál­lalat. 8. TÜZÉP. 9. Állatfor­galmi Vállalat. 10. Temetke­zési Vállalat. 11. Csapókerti pártszervezet. 12. Szabadság­telepi pártszervezet. 13. Ho­mokkerti pártszervezet. 14. József Attila-telepi pártszer­vezet. 15. Bánk-tanyai párt­­szervezet. 16. Vekker-tanyai pártszervezet. 17. Halápi Új Élet Tsz. 18. Bellegelői Új Barázda Tsz. 19. Gugyori Ha­ladás Tsz. 20. Vörösmarty Tsz. 21. Micsurin Tsz. 22. Bel­­legelői­­ Kinizsi Tsz. 23. Vö­rös Hajnal Tsz. 24. Fanctr­­kai Szabadság Tsz. 11. útvonal 1. CSOPORT Széchenyi utca végéig, éj­jel a Vörös Hadsereg útjára. Gyülekezés fél 9 órakor: 1. Ruhagyár, 2. GÖCS, 3. Kötőipari Vállalat, 4. Víz­ügyi igazgatóság, 5. Alföldi Nyomda, 6. Textilművek, 7. Posta I., II., III., 8. Szabad­ság Lapnyomda, 9. Orvos­­egyetem, Kossuth egyetem, Mezőgazdasági akadémia, akadémiai tangazdaság és a pallagi technikum, 10. Ce­mentáru ipari Vállalat, 11. KISZÖV, és az összes ktsz-ek, 12. Autóközlekedési igazgató­ság, 13. Bíróságok ügyészsé­gek, 14. Tanács Faipari Vál­lalat, 15. Megyei Tanács Épí­tőipari Vállalat, 16. SZTK I., II., III., 17. Állami Áruház, 18. KIOSZ, KISOSZ, 19. Ál­lami Erdőgazdaság, 20. ÉRDÉRT és az összes erdé­szetek, 21. Terményforgalmi Vállalat, 22. 6-os számú Mély­építő Vállalat, 23. Patyolat, 24. Földművesszövetkezet, ME­SZÖV, MÉK, 25. Termény­­raktározási Vállalat, 26. Var­gákért­ pártszervezet, 27. Nyulasi pártszervezet, 23. Szotyori-telepi pártszervezet, 29. Tégláskerti pártszervezet, 30. Atommagkutató Intézet, 7. CSOPORT Dimitrov utca végéig, éjjel a Vörös Hadsereg útjára. Gyülekezés : fél 9 órakor. 1. 52-es AKÖV, 2. Bútor­gyár, 3. Kefegyár, 4. Tejipari Vállalat,­ 5. Belváros III. párt­­szervezet, 6. MÉH, 7. Szerves­­trágya-gyűjtő Vállalat, 8. Köztisztasági hivatal, 9. Épí­­tőgépkarbantartó Vállalat, 10. Nagy Sándor-telepi párt­­szervezet, 11. Gázgyár, 3. CSOPORT Tervező irodától Hunyadi utca baloldalán és az Ispo­tály utcán végig. Gyülekezés fél 9 órakor: 1. MÁV Fűtőház állomás és az összes MÁV intézmények, 2. Orvosiműszer-gyár, 3. Ter­vező iroda, 4. Kéményseprő Vállalat, 5. Méntelep, 6. Pal­­lagtanyai pártszervezet, 7. Gépállomás, 8. Bellegelői Dó­zsa Tsz. 9. Szepesi Győzelem Tsz. 10. Dimitrov Tsz. 11. Kis­­macsi Alkotmány Tsz. 12. Január 1. Tsz. 13. Ondódi Dó­zsa Tsz. 14. Ondódi Hunyadi Tsz. 15. Macsi Arany Já­nos Tsz.

Next