Hajdú-Bihari Napló, 1962. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1962-06-01 / 126. szám

BARÁT BARÁTNAK, EMBER AZ EMBERNEK Szerényen kopognak az aj­tón. Vöröskeresztes aktíva jött, szolidaritási bélyeget hozott. A bélyegen szögesdrót mö­gött segítséget kérő arc. Mint­ha beszélne, mintha elmonda­ná mindazt a töméntelen szenvedést, nyomort, am­ibe népének és valamennyi gyar­mati sorsban élő népnek ré­sze van, önmagáért beszél ez a kép. A népfront, nőta­nács és vöröskereszt aktivál­nak szinte nincs is más fel­adatuk, minthogy bekopog­tassanak az ajtón, és megmu­tassák az emberi érzésekhez segítségért folyamodó arcot. Rabindranath Tagore, a halhatatlan indiai költő ne­gyed századdal ezelőtt jósol­ta meg prófétai szavakkal azt, ami korunkban valóban be­következett. A költő nemcsak az emberi érzések, hanem a társadalmi törvények kegyet­lenségét is nagyon jól ismer­te. Saját népének jajszavas sorsában láthatta minden gyarmati nép életét. Tudta, hogy nem tarthat örökké a gyarmatosítók uralma, egy­szer felkelnek az elnyomott nemzetek, és tűzzel-vassal megszerzik szabadságukat. De ezzel még nem változik meg egyszerre minden. „Ha majdan — írta Tago­re a gyarmatosítókról — évszá­zados uralmuk folyama ki­szárad, a sár és szenny mi­csoda pusztaságát hagyják majd maguk után!” A történelem tényei iga­zolták szavait. Ázsia és Afri­ka népei egymás után vívják ki függetlenségüket. Ahol még fennáll a gyarmatosítók ural­ma, ott is csak véres küzde­lemmel, durva erőszakkal tudják megtartani sok hasz­not, dús profitot biztosító birtokukat. De akár igazán független­né vált már az egykori gyar­mat, akár csak most folyik még a harc, a sár és szenny iszonyatos pusztasága, a nyo­mor és elmaradottság sötét­sége bizonyítja, hogy a „ci­vilizált” gyarmatosítók min­den mással inkább törődnek, mint éppen a civilizációval. Algéria népe csaknem egy évtizede harcol függetlensé­géért. Ez­ a küzdelem az em­beri életért is folyik. Mert gondolkodó ember számára napnál is világosabb, hogy a bennszülöttek ha nem is job­ban, de legalább úgy elvise­lik az afrikai éghajlatot, mint a gyarmatosító franciák. És mégis, Algériában az arabok átlag életkora húsz évvel kevesebb, mint a fehéreké! Kétszer annyi arab csecsemő hal meg ezer közül, mint ahány fehér ! Tunézia lakóinak hetvenöt százaléka analfabéta. A gyar­matosítóknak száz év alatt „nem volt rá lehetőségük”, hogy iskolákat létesítsenek a bennszülöttek számára. Szu­dánban csaknem ötvenezer ember jut egyetlen orvosra, és ezer közül csak egy beteg kerülhet kórházba, mert nincs elég ágy. Adatok, tények, számok. Európai ember számára szin­te hihetetlenek. Norvégiában ezer csecsemő közül kilenc­­száznyolcvan életben marad, Észak-Rhodesiában hétszáz­nál alig több. Kongóban, ahol a föld kincseire pályázó tő­kés hatalmak évek óta szít­ják a testvérháborút, malária és álomkór is pusztít. Tíz év­vel ezelőtt hatszáz orvos dol­gozott az országban, most sokkal kevesebb, hiszen az európaiak igyekeztek bizton­ságosabb vidékekre menekül­,­ni. Nem csoda hát, de annál rettenetesebb, hogy a kongói gyermekek fele nem éri meg az egyéves kort. Kaoszban négyezer emberre jut egyet­len kórházi ágy. A szocialista országokban érvényre jutott már az elv: legfőbb érték az ember! In­tézmények sora védi az egészséget, tanulhat minden­ki. A függetlenségért harcoló népek felénk tekintenek pél­dáért. De nemcsak példát várnak tőlünk ! A gyarmatosítók, akik év­századokon keresztül kifosz­tották, mérhetetlen nyomorba döntötték a benszülött lakos­ságot, nem éreztek és nem éreznek felelősséget értük. Tőlük nem várhat segítséget egyetlen most felszabadult, vagy függetlenségéért harco­ló nemzet sem. Csak a dolgozók érthetik meg, mit jelent a szenvedés, éhség, betegség, tudatlanság, ha nincs segítő kéz. Különö­sen pedig azok, akik már a múlt sötétjében hagyták a re­ménytelen nyomort, és már tudják, mit jelent igazán emberi módon élni. Bélyegekkel kopogtatnak az ajtón a tömegszervezetek ak­tivistái. Egy-két forintot kér­nek mindössze. Nem nagy összeg. De ha mindenki ad, milliókra rúg. Akik néha mérgelődnek azért, mert félórát kell várni az orvosi rendelőben, gondol­janak arra, hogy messze föl­­dön élő embertársaik halálos bajban is legtöbbször hiába várnak gyógyító kézre. Gon­doljanak a gyerekekre ! Min­den megvásárolt bélyeg egy tégla, valamelyik afrikai is­kolához, gyógyszer, táplálék egy kis csecsemő életben tar­tására ! A szolidaritás az egyik leg­szebb emberi érzés. Barát a barátnak, ember az ember­nek nyújtson segítséget, ha teheti, ha égető szükség van rá ! N. Zs. I NÉPBOLT VÁLLALAT ÉLETÉRŐL (Tudósítónktól) A Hajdú-Bihar megyei Nép­bolt Vállalat dolgozói az el­múlt hetekben a megye több városában, falujában rendez­tek divatbemutatót azzal a céllal, hogy a lakosságot tájé­koztassák az új nyári újdonsá­gokról. Legutóbb Hajdúböször­ményben rendeztek hasonló­ jellegű bemutatót, ahol a Deb­­­receni Ruhagyár kollekcióiban­ gyönyörködhetett a közönség.­­A bemutatásra került model­­­leket úgy állították össze, hogy­­azokból kerüljenek ki, ame-]­lyek a helyi üzletekben is meg­] találhatók. ★ A hajdúszoboszlói 20-as szá­mú műszaki bolt szocialista cí­] mért küzdő brigádjának tagjai, az elmúlt napokban vásárral* egybekötött televízió- és hang-] lemezbemutatót tartottak. Az* eladók helyszíni szaktanács-] adással is szolgáltak az új te-]­levíziókra és lemezjátszókra] vonatkozóan. A bemutatót­ több mint 700 hajdúszoboszlói á­zokos tekintette meg. * DICSÉRŐ ELISMERÉS... A jó termésben bizakodnak és további esőkre várnak a nádudvari Béke Tsz tagjai Ha valaki megkérdezné Kiss Jánost, a nádudvari Bé­ke Tsz elnökét, mi a három leghőbb kívánsága, bizonyára azt válaszolná: eső, eső és eső. Mert ilyenkor legszomja­­sabb a határ, amikor már szépen sorol a földeken a ta­vaszi vetés. Életet, erőt ad zsenge növényeknek a ned­vesség, fejleszti, izmosítja. Volt már eső itt is a tava­szon, de nem valami sok. Ezen a tájon, a Hortobágy szélén, olykor mostohább az időjárás, mint másfelé. Lám, hétfőn is egész nagy eső volt helyenként, de a nádudvari határ némelyik része alig ka­pott belőle valamit. Pedig az hiányzik elsősorban, más te­kintetben minden a legna­gyobb rendben van. A legjobbak A munkával sohasem szo­kott itt baj lenni. Immár tíz­éves hagyomány, hogy a bri­gádok vetélkednek egymás­sal, s ez a „háziverseny” jó hatással van a szövetkezet eredményeire. Jórészt annak Nekik talán a megszokás erejénél fogva szemükbe sem tűnik, milyen eredménye van az állandó vetélkedésnek. Ide­genek, más vidékről jött lá­togatók azonban rögtön ész­reveszik. Most például a zsámbéki tsz-elnök­képző is­kola hallgatóinak egy csoport­ja tartózkodik Nádudvaron. Ellátogatott velük Muszély János tanár, Kiss János egy­kori osztályfőnöke is. Ő is körülnézett a Béke Tsz háza­­táján, s a tanyákban uralko­dó példás rend, meg a kar­bantartott dűlőutak láttán azt mondta: ez igen. S őszin­te elismerését fejezte ki egy­kori tanítványának. Ha már verseny­díjakról beszélünk, mondjuk el még, hogy két állattenyésztő is ka­pott pénzjutalmat. Fagyas Jó­zsef, a tenyészüszők gondozó­ja, valamint Tóth József, aki a süldőket neveli. Ők nem voltak versenyben, csak amúgy, soron kívül díjazták őket, mert takarékosan bán­tak a takarmánnyal, s a rá­juk bízott jószág mégis szép. köszönhető, hogy az utóbbi években a nem éppen első­rangú talaj egészen kiváló termést adott. Érdemes meg­említeni, hogy a három nö­vénytermelő brigád versenyé­nek első elbírálása nemrégen — május 10-e körül — zajlott le. Hodos Imréék vitték el a pálmát, mivel területükön a legjobban végezték el az őszi vetések gondozását, a tavaszi vetést és a cukorrépa dara­­bolását, amely időpont tekin­tetében még a tavaszi ver­senyszakaszhoz tartozik. A jutalmat is megkapták érte azóta: 400 forintot, a két má­sik brigádot pedig 300, illetve 200 forinttal jutalmazták, mert azok is derekas munkát végeztek. Persze annyi ember számára nem valami nagy pénz az a párszáz forint, majdnem képletes jutalomnak mondható, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy ébrentartja a versenyszelle­met, összekovácsolja a brigá­dokat, meg aztán alkalmat ad egy kis „brigádünnepség” ren­dezésére. Egyébként a Béke Tsz-nek még jócskán van tavalyi ta­karmánya, pedig a tervbe vett 800 hízóból hatszázat már el­mindebből, amiről itt szó volt, az tűnik ki, hogy a Bé­ke Tsz kilátásai — a gazdál­kodás eredményeire nézve — a megkésett és száraz tavasz ellenére is egészen jók. Jogos az emberek reménykedése, hogy a 40 forintos munkaegy­ség részesedésnek nem lesz díja zárszámadáskor. Azért itt sem megy minden simán. Elvégre a Béke Tsz-ben mun­kálkodó parasztemberek is kisparcellákon tanulták a gazdálkodást, s ha új, fejlet­tebb nagyüzemi termelési módszer, eljárás kerül szóba, némelykor idegenkednek tőle. Most például a növénysűrű­ség a legnagyobb vita tárgya. Még a vezetők között is van olyan ember, aki azt mondja, adtak, a hátralevő kétszázat­ pedig hizlalják és június 10-e­ táján veszi át „őket” az állat-, forgalmi vállalat. Ugyancsak a tervbe vették 320 hízómarha eladását is. Ezt már teljesí-­ tették, sőt a tervszámot meg­ is tetézték egy kicsit, mert, ezideig 330 főrét tettek pénz-­­zé, amelyeknek fele extrém­ áruként külföldre került,­ Csehszlovákiába, a Német Szövetségi Köztársaságba és­ Olaszországba. Jó pénzt ka­,­pott értük a szövetkezet.­­ Úgy mondják, az idei ta-­­karmánytermés kezdeti jelei­ biztatóak. A lucerna első ka-­­szálásra 14 mázsás szénater­,­mést adott, ami nemigem fordult még elő a Béke Tsz­ történetében. Most a máso-­ dik kaszálás előtt megöntözik­ a területet, s számításuk sze­­­rint összesen ötször takaríta-­ nak be szénát az idén. Az ön-­­tözőbrigád tervében 50 má-­­zsás holdankénti szénatermés] van előírva, szemes kukori­] cából pedig — mert kukori-­ cát is öntöznek — 35 mázsás» hozam. Fejleszti az öntözéses] termelési ágat a szövetkezet,­ hogy minél több takarmányt» termelhessen. A múlt évben» még 400 holdat sem öntöztek,] az idén már 850 holdra jut-l­­átják el mesterségesen a vi­­­zet,­­ hogy a szakemberek álta ajánlott magas tőszámoka nem bírja el a szikfoltos nád­udvari föld. No, a próba majd megmutatja. A vita eldöntése céljából ugyanis ebben az év­ben egy tízholdas kísérlet táblán egyholdas parcellákkan többféle módon termesztenek kukoricát; a növénysűrűség az egyik kis parcellán csak 11 ezer, a másikon 18 ezer, de van olyan is, amelyiken a 24 ezret is eléri. így akarják a szövetkezet vezetői, szakem­berei eloszlatni a kételyeket, meggyőzni az embereket a nagyüzemi eljárások hasznos­ságáról. Nem megy egyszerre, de végül is sikerül... B. B. Az osztályfőnök véleménye Nem megy minden egyszerre Maradandó élményt nyújtottak A LEZGINKA EGYÜTTES MŰSORÁRÓL A kaukázusi Lezginka együttes a dicsérő jelzők egész sorát megérdemelte a Debre­cenben bemutatott műsorával — a túlzás veszélye nélkül el­mondhatjuk: káprázatos len­dület, virtuozitás, erő és ugyanakkor megkapó mély líraiság, kecses könnyedség, a mozgásművészet árnyalat­nyi finomságai érződtek tán­­ciakból. A néző, aki nem ismeri a Kaukázus vidékét a Lezginka együttes által sokat kapott an­nak hangulatából népe lel­­kületéből. A népi táncok — éppúgy, mint a népmesék té­mái — alapmotívumaik sze­­­­rint bizonyos azonosságot­­ mutatnak — egyes motívumok ] egymástól messze eső, egy-­­ mástól teljesen elszigetelt tá­­j­­akon is azonos formákban | bukkanhatnak fel. A formák­­] nak azonban a táj szerint más ]és más a tartalma.­­ A kaukázusi hegyvidék tán­­rcosai mozdulataikkal, tán­caikkal hazájukról, népük éle­téről mondtak el sok mindent. Népük múltjáról és jelenéről beszélnek a táncaik. A Covorka című tánc — amit az együttes férfitáncosai mutattak be — az akrobatikus mutatványszámba menő ug­rások, forgások rendkívüli so­kaságát vonultatta fel, de mindez — nagyon jól meg­­éreztük — nem pusztán akro­batika. A zaklatott ritmusú zenével tökéletes összhangot mutattak a legkáprázatosabb szaltók is, de szervesen hozzá­tartoztak az egész tánchoz, a tánc üteméhez. A hegyvidéki ember életmódját tükrözték a férfiak táncszámai és az ak­robatikus elemek nem mester­séges betétek, hanem az élet­­mód kifejezői, az életmódé, amely rendkívüli ügyességet, szívósságot igényel az ember­től. A küzdelem, a harcmodor különös jegyeit mutatják a villámgyors, de fojtott, elap­rózott mozdulatok, amelyek nagylendületű, széles, szinte már szertelenül vad táncké­pekben oldódnak fel. A győze­lem mámorát, a szabadság sze­­retetét viharos elevenségű mozdulatokkal, táncképekkel érzékeltetik. És nem hiányzik a műsorból a kedély, a vidám­ság, amely a természetből, érezhetően az életből sarjadt. Vidám népünnepek hangula­tát hozzák a színpadra, és eredeti hatású játékukon mulatnak, amelyek bájosan naivak, egyszerűek, mégis virtuóz ügyességgel párosul­nak, pontosak, kimunkáltak. A lányok ■ táncainak szépsé­gét, különös eredetiségét a mozdulatok rendkívüli finom­sága, leheletnyi könnyedsége adja. Lelassult ütemű, kecses lánytáncok plasztikus formát mutatnak és szimbolikus tar­talmúak. Különös kifejezői az erénynek, a tisztaságnak, a nemeslelkűségnek. Az egész együttesre jellem­ző, hogy nem igyekeznek a táncszámokban — hatások kedvéért — balett-elemeket építeni. A műsorban mindvé­gig érződött Tanko Iszaljov­­nak, az OSZSZK érdemes mű­vészének az a törekvése, hogy az eredeti népi művészetet tolmácsolja a színpadról. A táncegyüttes, a zenekar kísé­retül szolgál — az elsőbbség a­ táncosaké. Csodálnivaló a Lezginka együttes munkabírá­sa; a mintegy negyven tagú tánckar tizenhat táncot muta­tott be kétrészes műsorába is, lélegzetvételnyi szüneteket sem hagyva a számok között. Rendkívüli teljesítményük magyarázatául talán ennyit: ahány táncos, megannyi kitű­nő szólista. A műsor végén a közönség hosszasan ünnepelte a dagasz­tani együttest és vezetőit, a­ kaukázusi hegyvidék kiváló népművészeit. Moszkva, Ber­lin, Párizs színpadain elért nagyszerű sikereik után ha­zánkban folytatják útjukat, és művészetükkel — amint az Debrecenben is történt —­ hosszú időre szóló, maradandó élményt nyújtottak. Kiss János A kaukázusi táncosok együttesük névadó táncát a Lenginkán mutatják be (•ITLfoto — Bartos Ferenc Mu» : tite&fepy&és ' 4|l!lllllUIIIBIhlinillimiiimnm::n,...u..............­ ; A zugkönyvtárakról » Ismerőseim mesélik, hogy 'Debrecenben zugkönyvtárak ] működnek. Először nem is­­ akartam elhinni, de mikor nem­­­gyedszer hallottam, nagyon is­­ meggyőződtem az igazságról.­­ Miről is van szó tulajdon­­­­képpen? Egyes emberek a „rég­­­gi jobb világban” összegyűjtöt­­­­tek tekintélyes mennyiségű­­ könyvet, ami nem bűn, sőt di­­­­cséretes. Az sem tekinthető a bűnnek, hogy a húsz-huszon­­, öt évvel ezelőtt vásárolt köny­­­­veket ma kölcsönzik. Jó barát-­­­ság is van a világon, abba iga-­­­zán nem szép beleavatkozni,­­ hogy valaki féltve őrzött köny­­­­veit kölcsönadja.­­ Csakhogy a dolog nem ilyen * egyszerű. Ezek a könyvtulaj-­­ donosok ugyanis nem a bará*­a­toknak kölcsönöznek, hanem minden úgynevezett „megbíz­ható” emebernek, ami náluk nyilván értékjelölő is. Az vi­­­szont igaz, hogy a „megbízha­­­­tó” ember is csak úgy kap tő­­­­lük könyvet kölcsön, ha lefi­­­­zeti a taksát, átlagban napon­­­ként 1—2 forintot minden­­ könyv után.­­ Ez bizony enyhén szólva ki-­i zsákmányolás. Magyarország­­ bármelyik állami könyvtárá­­­­ban az évi tagdíj felnőtteknek 1­3 forint, gyermekeknek egy , forint. Ezért egy évig a könyv-­­­tár egész állománya rendelke-­­­zésükre áll, ami debreceni vi­­­­szonylatban is jelent néhány­­ százezer kötetet. , A tugkönyvtáros viszont ke­­­­resni akar. S látszólag nincs is­­ ebben semmi különös. Sőt még­­ azt is mondhatná a felülete­­­­sebb szemlélő, örülhetünk ne­­­­ki, hogy ilyen nagy az olvasá­si igény, az állami könyvtárak ki sem tudják elégíteni, hadd olvasson a közönség minél többet, ne sajnáljuk azt a pár forintot. Csakhogy ezek a zugkönyv­tárosok nemcsak anyagi para­ziták, szellemileg is azok, sőt így azok igazán. Az alaposabb érdeklődő ugyanis azt is meg­tudhatja, hogy mit kölcsönöz­nek ezek a kiöregedett kispol­gárok. Találomra néhány név: Vicki Baum, Beniczkyné Bajza Lenke, Mollináry Gizella, Mar­garet Mitchell, Somogyvári Gyula, Courtis-Mahler és tár­sai. Vagyis mindaz, amit az igazi irodalom a könyvtárak polcairól ki- vagy legalábbis háttérbe szorított. Amíg a ma­gyar állam három-négy forin­tért adja az új olvasóközönség kezébe Stendhal, Gorkij, Tolsz­toj, Mikszáth, Dickens és Jókai műveit, addig itt lopva járnak kézről kézre a ponyva és giccs nagymesterei. Naponként po­tom két forint kölcsönzési díj ellenében. Azért abban bizakodom, hogy ezek a zugkönyvtárosok nem fognak meggazdagodni az üzleten. Nem hiszem, hogy az a közönség, amely megismer­kedett a fent említett irodalom­mal, visszatérne Courths-Mah­­lerhez. Inkább csak a könyv­tulajdonosokhoz hasonló kis­polgárok adhatják egymásnak a kilincset, akik illúzióikat melengetik ezekkel az írások­kal. A méreg azonban terjed. Könnyen előfordulhat, hogy­­ komoly fertőzést okoz. A tiltott gyümölcs mindig csábít, még akkor is, ha senki sem tiltja, csupán jobbat kínál helyette. S éppen most kell vigyáznunk, amikor új irodalmi közvéle­mény van kialakulóban, az igazi művészet alapján. Nem ártana utána nézni ezeknek a­­ zugkönyvtárosoknak, esetleg­­ felelősségre is vonni őket. Az­­ sem lenne baj, ha a társada­­­­lom összefogása szüntetné meg [ annak lehetőségét is, hogy­­ ilyen könyvtárak működjenek.­­ A társadalom is jól járna nél-­­­külük. ] (») ­ A pedagógus szakszerve­■­let Hajdú-Bihar megyei bi­zottsága a megyei tanács v. b. művelődésügyi osztályával karöltve kedden délelőtt anké­­tot rendezett A gyermekiro­dalom szerepe az erkölcsi ne­velésben címmel a megyei óvónők számára. Tóth And­­rásné, a központi továbbképző intézet óvodai tanszékének vezetője tartott előadást. 3- «Mai — W62. június L , ""Hnápxó

Next