Hajdú-Bihari Napló, 1962. december (19. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-01 / 281. szám
Kályha is kell hozzá.« A debreceni Jókai utcai TÜZÉP-irodában szenet akartam venni. Háztartási szénre vettek fel előjegyzést, s azt mondták, hogy körülbelül egy-másfél hónap múlva kapom meg. Nekünk otthon egy 15 hónapos kis unokáink van, akinek melegre van szüksége. Nem várhatok másfél hónapot. Nyugdíjas tüzelőutalványra vásároltam október elején háztartási szenet, azonban annak mintegy 30 százaléka por volt. A nyugdíjamból levonják a por árát is, ami ugyan nem a nyugdíjintézet hibája, hanem a TÜZÉP-é. Szénporral nem lehet tüzelni, vagy ha igen, javasoljon a TÜZÉP olyan kályhát is hozzá, amiben megég. Bihari Lajos Nádasdi út 4. Szoboszlói bosszantó Évek óta van Hajdúszoboszlón autóbuszjárat. Az utóbbi időben azonban úgy látszik, mintha ez nem a dolgozók életének a könnyítésére, hanem inkább bosszantására szolgálna. A piactér és az állomás közötti távon levő megállóknál ugyanis gyakran hiába várakoznak arra az utasok, hogy felszállhassanak. A legbosszantóbb azonban az úgynevezett disznóvásári megállónál a helyzet, holott itt lenne a legtöbb fel- és leszálló. Az autóbusz azonban gyakran annyira tele van, hogy meg sem áll. Sajnos megtörténik ez akkor is, ha kevesen vannak a kocsin Jó félóraigyaloglás még innen a város belterülete, s ide járnak az Újtelep lakói, valamint a bútorgyár dolgozói abban reménykedve, hogy hátha sikerül feljutniuk. Reményük azonban ritkán válik valósággá, mert úgy látszik, már szokásból sem állnak meg a kocsik. Egy másik furcsa dokig: amikor sokan vannak a kocsin, a kalauz nem mindenkinek tud jegyet adni Ilyenkor a megállóknál a leszállóktól beszedi a viteldíjat a busz ajtajában, de jegyet a pénzért csak minden második vagy harmadik ember kap. Végül: miért nincsenek a megállóknál indulásit jelző táblák kitéve? Ha valaki efelől érdeklődik, a gépkocsivezetők és kalauzok nem szívesen válaszolnak a kérdésre. Szeretnénk, ha az AKÖV ezeket a panaszokat megvizsgálná, és a helyzet megjavítása érdekében intézkedne is. Császi József né GERENCSÉR MIKLÓS: 24. Ismét lámpa köré gyűltek a parasztok Kincses József műhelyében. Már nem volt szükség a búboskemence melegítő jóindulatára. Kiírat könnyezni kezdtek a kopár fák, kérgükről enyheség oldotta le a fagy görcsét. Kemény kékből bordóba lágyult az éjszaka színe, a hald fátyol mögött utazott és az útjáról alápermetező ezüstpára már nem hűlt dérré a háztetőkön. Idebent az indulat melege gőzölgött, dohos szagú gubák hányódtak a priccsen, a horpadt kucsmák sötétlettek az edényszárító polcokon, mintha óriási mérgesgombák nyíltak volna ki a száraz deszkáiból. A parasztokat valami nyugtalan láz izzította, arcuk ragyáin kristállyá gyűlt a lámpafény, szemek mécsében tompa tűz pislákolt, szinte füstölgött a tekintetük. Komoran szánták rá magukat a döntésre és nem tudák, hogy mi vár rájuk. Egyetlen biztosítékra építettek, Kincses József hitére. Erre is csak azért, mert a rokkant kommunista még soha nem csapta be őket. Amit régen beszélt a jövőről, az úgy lett valóság a jelenben, s a téli esték holnapot idéző vitáiban lassan, meg-megtorpanva barátkoztak össze a majdani jelennel. Ha Kincsest egyszer is tetten érik lódításban, tovább hiába becselekedett volna, szavait nem fogadja be többé a bizalom. Az öreg Kincses elszótlanodott a győzelemtől. Soksok év után elcsitult a türelmetlensége, próbálta fölmérni, mit is jelent, hogy mások akaratává változtak a saját gondolatai, szándékai. Mától kezdve a falu sorsának gazdája lett. Vezető, aki arra való, hogy benne lakjon a felelősség. Céltábla, akire rá lehet mutatni, ha rombol a balszerencse. És apja mindenkinek, páratlan jóbarát, akit csak akkor boldogít a munka haszna, ha az valamennyiük örömére válik. Eszébe sem jutott, hogy elnöknek választják. Tiltakozott, de rátámadtak: ha tudod a módját, akkor mutasd meg! Elnémult, mert joggal vádolhatták volna, hogy csak szájhős, a magakotyvasztotta kását másokkal etetné meg. Úgy látszott, nincs miről beszélni tovább, a végszót kimondták, indulhatnak haza. De a bokrosfülű Kozma Albert vallatóan meredt Kincsesre: — Biztos, hogy igazat beszélsz? .. . Ha olyan kedves a paraszt, akkor miért hurcolták világgá Kustán Dánielt? Te becsületes ember vagy, rosszat jó embernek még nem akartál. De az is igaz ám, hogy felfelé gyenge a szavad. Megkérdeznének felőlünk, ha ránk is sanda szemmel néznének? ... Az agyagszínű arcok olyanná váltak, mintha valamenynyi paraszt édestestvér lett volna. Vonásaikat a közös kételkedés tette hasonlóvá, mohó tekintetükben egyforma volt a kívánság, hogy nyugtató választ kapjanak. Pásztor Antit váratlanul érte az aggodalmaskodás. Kicsit meg is szeppent. Türelmetlenül leste Kincsest, hogy az öreg milyen nagy alázattal békíti meg az embereket. Kincses azonban hallgatott. Látni lehetett nyugodt arcán, hogy ráérősen, gondosan válogatja össze gondolatait. Anti nem tudta tovább tűrni a hallgatást. Rosszallóan, csaknem kihívóan kérdezett rá Kozmára: — Miért néznének ránk sanda szemmel, Albert bácsi? — Azt a pártodtól kérdezd, ne tőlem — bólintott felé tiszeletet parancsolóan a bokrosfülű paraszt. Izgékonyan mocorgott helyén az egyik libaorrú, szögletes szemöldökű gazda, ő is kommunista volt. Katonás hangon vitázott Kozmával. — Más a kulák, más a középparaszt, megint más a szegényparaszt. Mikor tartoztál te Kustán Dániel cimboráihoz. Be se fogadtak volna. A kulák ellensége a rendszernek, de te nem vagy az. A kulákrnak az volt a jó, mikor árverezték a földeket. Te meg akkor sírtál. Elsoroljam fenéked, hogy hány hótiszegény nadrágszíjából állt össze a Kulcsár Bertalan birtoka? — Tudjuk nélküled is — mordult feléje a ráncos halántéké Tímár Szilveszter. Az öreg Kincses úgy tett, mintha rá nem is tartozna a tanakodás. Mindig türelmes szeme egyformán jóindulattal hunyorgott rá az emberekre. — Rossz úton vagytok — mondta nyugodtan Kozma Albert felé. Hát minek vélitek ti a pártot? Ha nem tudnátok, félmillió munkásból meg parasztból állt össze. Olyan emberekből, amilyenek mi vagyunk. Meg olyanokból, akik nálunknál is többet érnek. Miféle hitvány gazemberekké változnánk, ha testvéreink, rokonaink vérén akarnánk élősködni? Ebek harmincadjára kerülne az ország, egymást marnánk, mint a kutyák, aztán egy szép napon megint méltóságos úr lenne a főispán, nekem meg kirúgnák a sámlit a sánta lábam alól. El tudjátok ezt képzelni? Attól félsz Kozma Albert, hogy egyszer rád is sanda szemmel néznek. De akkor én sem lehetek kivétel, meg egyetlen munkaszerető ember se. Azt lássátok be végre-valahára, hogy egyetlen hatalom se zabálhatja föl a saját kölykeit. Mert akkor maga magát zabálja föl. Harapj a húsodba, fájni fog. Harapj a testvéredbe. Az is fájni fog. Hidd, hogy a gyerekeid boldogtalanok lesznek. Nyomban haszontalanná válik az életed. Hát akkor a kommunistákról miért gondolkodsz másképp? Most is az történt, mint már annyiszor: az öreg Kincses szavakká változott hite kiűzte a szobából az imbolygó kételkedést és a parasztok emberségesebbnek érezték magukat, hűsítőn szállt rájuk a csillapultság, örültek, hogy ők is hihetnek. — Te vagy köztünk a leggazdagabb, Kincses József — mondotta békülékenyen a ráncos halántékú Tímár Szilveszter. Kozma Albert tűnődve bólogatott. — Dolgozni kell. Az a fontos. Úgy igaz, ahogy Kincses mondja. Ha rongyemberek vagyunk, akkor rongy lesz a csoport. Holnap inkább afelől tanakodjunk, amiből élünk. Itt a tavasz, barázdának kell akasztani az ekét. Pásztor Anti helyeslően toldotta meg: — Bizony, az idő már engedi. Csakhogy előbb tervezni kell. A nagyüzemmel nem lehet játszani. Szépen sorbavesszük, hogy melyik föld mit szeret a legjobban. Segítséget kérek a járástól, ott mégis jobban értenek hozzá. Szokatlanul könnyűnek érezte magát. Mellében megoldódtak a gúzsok, levedlett róla a szervezés gondja és szabadon tágulhatott benne a bizakodás. De mint a vad, amelyik földrengést neszel, megtorpant lerendezésében. Valahonnan félelem rontott rá. Pillanatok teltek, míg fölismerte a veszedelmet. Belédöbbent, hogy a tavasszal együtt Kláriék is megérkeznek. Amíg odavoltak, türelmes fájdalommá tompult a lázongása. Most nagy robajjal roppant össze nyugalma, arra gondolva, hogy visszajönnek. Lángra kapott benne a pokol, tudta: tüze egyre dülhöngőbbé válik, ő pedig egyenes fejjel hordhatja önérzetét, mintha érzéseit gyógyultra simogatta volna a feledés. (Folytatjuk) mmmmms Egy kis tévedés Még augusztusban történt, hogy egy vasárnapon bementünk étkezni a földművesszövetkezet debreceni kisvásártéri vendéglőjébe, feleségemmel együtt. Fizetéskor sokalltam a kifizetett összeget, és kértem az étlapot, hogy ellenőrizzem a számlát. A fizető nem akart sem számlát adni, sem pedig az étlapot előkeresni. Mondván: vasárnap nincsen étlap, és az árak magasabbak, mint hétköznap. A helyettes vezető megállapította ugyan, hogy magasabb árat számlázott nekünk a pincér, de mivel meg nem engedhetően beszélt velünk a pincér, kértem a panaszkönyvet. Mi beírtuk a panaszkönyvbe a tapasztaltakat, de eddig még nem kaptunk rá választ, a jogtalanul felszámított összeget sem kaptuk meg. Kérjük a földművesszövetkezet vezetőit, hogy vizsgálják meg ezt az ügyet, és értesítsenek bennünket, hiszen tudomásom szerint a bejegyzéseket 30 nap alatt kell elintézni, és erről ez idő alatt a panaszost is értesíteni. Megjegyezni kívánom, hogy hasonlóképpen járt ugyanakkor Csordás János is, aki szintén ebédelt. Kiss Ernő Hüvelyes utca 10. Kié a járda ? A debreceni Thomas Mannl utcai lakosok éveken keresz- tül por- és sártengerben jár- tak. A debreceni II. kerületi Tanács az ott lakók kérésével megoldotta a járdaépítés kér- dését. Társadalmi munkában* készült el, s a lakók előre na-gyon örültek a járdának. De, örömük nem sokáig tartott. A járdát elkészülte után nem elsősorban a gyalogjárók vették birtokukba, hanem a motorozosok, a kerékpárosok és nem, utolsó sorban a személyautó-osok. Hogy kik jogosultak a gyalogjárda használatára, azt már régen eldöntötték. Akik azonban nincsenek tisztában a gyalogjárda használati jogaival, azokkal fizettessék meg a tandíjat, s vegyék el a kelyüiket attól, hogy összetévesszék a kocsiutat a gyalogúttal. , A Thomas Mann utca lakói . Kiterjesztették a tsz-ek általános vagyonbiztosítását Öt megye biztosítási szakembereinek tájértekezlete Debrecenben• Kétnapos tájértekezlet volt csütörtökön és pénteken Debrecenben Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar és Szolnok megye vezető beosztású biztosítási szakembereinek számára. A megbeszélésen részt vett Ormai Olivér, az Állami Biztosító vezérigazgatóhelyettese. A tanácskozáson sok szó esett a tsz-ek általános vagyonbiztosításának a kiterjesztéséről. A napokban látott ugyanis napvilágot az a rendelkezés, amely — a tsz-ek igényeinek és gazdasági fejlődésének megfelelően — bővítette és módosította a szövetkezetek általános vagyonbiztosításának rendszerét. Ennek megfelelően például — több oldalról érkezett kívánságnak eleget téve — az Állami Biztosító bevezeti a szőlőgyökereztető és oltvány iskolák jégbiztosítását. Az idén januárban bevezetett baromfibiztosítással kapcsolatban pedig a nagyüzemi baromfitenyésztéssel foglalkozó tsz-ek tetszés szerint dönthetnek: az általános vagyonbiztosítás keretében megkötik-e az eddigieknél alacsonyabb díj ellenében — a baromfibiztosítást vagy sem. Ez az önkéntes biztosítás kizárólag a betegség következtében történő elhullásokra terjed ki. Leszállították a sertések biztosítási díját, mégpedig 5 százalékkal. Megszűnt a 2—4 és a 4—6 hónapos korcsoport beosztás, s ehelyett 2—6 hónapos sertéseikért azonos kártérítést fizetnek ki. A 6 hónaposnál idősebb sertéseikért ezentúl a kártérítést az élősúly alapján fizetik. További előnyös változások az állatbiztosításokkal kapcsolatban: a felső korhatár eltörlése — lovak, öszvérek és szamarak kivételével —, valamint másik tsz-től vásárolt állatokra való kiterjesztése,, amennyiben a vevő fél általá-inos vagyonbiztosítással ren- delkezik. A termelőszövetke-' zetek érdekeit veszi figye-] lembe az a változás is, hogy a,' hizlalásra lekötött szarvasi ] marhákért kártérítést fizet« ] az Állami Biztosító abban az', esetben is, ha az Állatforgal-] imi Vállalat a vételárat vissza-,1 követeli, mert a vágóhídon,1 derül ki, hogy az állat fertő-«] ző volt, és ezért elkobozták. Az általános vagyonbiztosi-« ] tás alapján a jövőben — kü-«,lön díj felszámítása nélkül —] » fizetnek kártérítést az alagút]« rendszerű, műanyagfóliás,’ blokkban keletkezett kerté-«]szeti viharkárokért. Ugyan-*, csak külön díj felszámítása]» nélkül: a jövőben ez a biztosi-]* tási forma a kalászosok bara-,’ tott állapotban bekövetkezett«] jégkárait is megtéríti, függet-«, lenül attól, hogy az aratás], gépi- vagy kézierővel törté- ' hik. ,' A tájértekezlet részvevői*, ezeket a rendelkezéseket vi-] i tatták meg. Több felszólaló]» javasolta a károk felmérésé-,' nek és a kártérítés kifizetésé-«] vel járó adminisztrációs teen-*, teknneik a meggyorsítását. 5 Elkészültek a Béke úti öröklakások Az Országos Takarékpénztár által Debrecenben a Béke útja elején építtetett 40 öröklakásos ház munkálatai rövidesen befejeződnek. Az épület műszaki átadására december elején kerül sor, úgyhogy a lakások tulajdonosai még az idén beköltözhetnek. VÍGH FERIKE LEVELE A TÉLAPÓHOZ Kedves Télapó! Ne lepődj meg azon, hogy hároméves létemre ilyen hosszú írást küldök Neked, de tulajdonképpen nem én írom a levelet, hanem az újságíró, akit a főorvos bácsi kért meg erre. Először bemutatkozok. Vígh Ferike vagyok, hároméves kisfiú. Szőkésbarna a hajam, azt mondják, szép nagy szemem van, és hogy jól sikerült gyerek vagyok. A mamámat és az apámat nem ismerem,, ők sem ismerhetnek engem, mert még soha nem jöttek el hozzám.. A személyi lapomra az van ráírva, hogy Kisújszálláson születtem. A mamám akkor láthatott utoljára, amikor csecsemő koromban állami gondozásba adott. Azt se igen tudja rólam, hogy szörnyű betegség, paralízis bénította meg a jobb lábam. Ezért vagyok most a debreceni Bartók Béla úti kórház baleseti sebészetén, a paralízises utókezelési osztályon, ahol aranyos szívű orvos bácsik, gondozó nénik kezelnek, tornásztatnak bennünket, hogy a lehető legjobban meggyógyuljunk. Ha majd eljössz hozzám, Télapó, akkor meglátod, hogy milyen nagy akarattal ] tanulok járni. Gipsz van a lábamon, egy nap százszor botlok meg, de mindig talpraállok, és fürgén lépkedek, bicegve szaladok, és már nem is sírok, ha megütöm magam a földön. Nemsokára járókészüléket kapok, és akkor alig fogják észrevenni, hogy megnyomorított a betegség. Körülöttem csupa beteg kisgyerek van, majdnem mindnyájan itt növekedtünk csecsemőkből gondolkozó és érző kisemberekké. Tulajdonképpen nem ismerünk más világot, mint a kórház fehérágyas, tisztafalú,kefolyosós világát. Tudod mit szoktak játszani a nagyobb gyerekek? Még engem nem vesznek be, csak figyelem őket. Az egyik a mama. Azt mondja: „Doktor úr, legyen szíves kiadni a gyerekem.” A másik az orvos: „Mindjárt néni, csak kitöltjük a zárójelentést. Addig foglaljon helyet a várószobában.” Ilyet játszanak. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit szoktak játszani azok a gyerekek, akik nem a kórházban élnek. Kedves Télapó! Tulajdonképpen nem is erről akartam Neked írni, hanem egészen másról. Nagy dolgot akarok Tőled kérni. Azt, hogy nekem is legyenek látogatóim. Olyanok, akiknek barátságos, mosolygós az arcuk, és akik csak énhozzám jönnek, engem akarnak látni. Hallottam, hogy vannak gyárak, hivatalok, melyekben sötc ember dolgozik, műhelyekben, brigádokban, és az ilyen emberek, brigádok közösen elhatározzák, hogy szívükbe fogadnak egy olyan árva kisgyereket, mint amilyen én vagyok. Kedves Télapó, igazán nincs szükségem másra. Itt minden jóval ellátnak bennünket. Tízóraira is tojásrántottát kapunk. Van nagy labdánk, sok más játékunk. De a többiekhez gyakran jönnek látogatóba nénik, bácsik, akik megcsókolják, megölelik a gyerekeket. Hozzám még soha nem jött senki. Pedig már elmúltam hároméves. Ezért vagyok sokszor szomorú, rosszkedvű. Hidd el Télapó, jó gyerek vagyok. A főorvos bácsinak sem kell már arra figyelneztetni engem a kórházi óvodában, hogy tegyem hátra a kezem, amikor énekelünk. Hallgatok az óvó néni szavára is. Arra sem lehet panaszom, hogy a kórháziak nem szeretnek. Én is szeretem őket. Azt mondják a felnőttek, hogy az árva gyerekeknek furcsa szokásuk van: mindenkivel barátságosak, szeretetreméltóak, mindenkihez odaszaladnak és odasimulnak. Ez biztosan azért van így, mert nekünk nincs mamánk, a mi családunkhoz minden ember hozzátartozik. Vagy azért, mert nagyon vagyunk a szeretetre? Szomorú vagyok olyankor, amikor látom, hogy hozzám nem jön látogató. El sem képzeled Télapó, milyen nagy öröm lehet titokzatos csomagot kibontani, még akkor is, ha abban csak egy kiflivéget találok! Nagyon jó lehet ama gondolni, hogy a kórház kerítésén túl vannak nénik és bácsik, akik ismernek és szeretnek engem. Kedves Jó Télapó! Azt mondják a nagyok, hogy régen nem teljesíthetted minden kisgyermek kívánságát, mert nem volt elég pénzed, és kopogásodra nem nyílt ki minden fontos ajtó. De most már csupa örömet hordozol puttonyodvan. Ugye teljesíted az én kívánságomat is? Nagyon bízok Benned és a felnőtt debreceni emberekben. Hasonlóképpen azaz újságíró bácsi is, aki ezt a levelet a nevemben megírta. Soltész István — Mondd Télapó, meglátogat engem valaki? HMJVoUOUMI — ■■ —' » NAPLÓ ■■ ■ •!!* rJi 3. oldal — 1962. december L KÖNYVESBOLTOT NYITOTTAK BIHARKERESZTESEN Ünnepélyesen nyitották meg Biharkeresztes új, modern földművesszövetkezeti könyvesboltját Ferenczi László, a földművesszövetkezeti igazgatóság elnökének méltató beszédei. A megnyitás első óráiban mintegy 600 forint értékű könyv fogyott el