Hajdú-Bihari Napló, 1964. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1964-05-04 / 102. szám
A debreceni zenei élet vendége: KODÁLY ZOLTÁN • Debrecen zenei élete mindig kedves vendégként üdvözli a városban évenként megjelenő világhírű zeneszerzőt, Kodály Zoltánt, akinek nevét a zeneművészeti szakiskola és a debreceni kórus viseli. Most is e két intézmény hívta meg. Kodály Zoltán május 1-ét választotta látogatása napjául, hogy meghallgassa, hogyan énekelnek a debreceni fiatalok és felnőttek ezen a napon, amikor huszadik ízben ünnepelheti szabadon és boldogan a magyar nép május elsejét. Kodály Zoltán megjelenése mindenütt ünnepi esemény, ahol énekszó hangzik fel az országban. Az a gondolat, amit útravalóul adott a róla elnevezett iskolának a névadó ünnepségen: „A környékre kisugárzó működéssel énekre bírni a néma berkeket”, ma már országosan megmutatja hatását. Mostani látogatása még jobban bizonyítja, hogy zenei nevelő programját az egész dolgozó népnek szánja. A megérkező mestert május 1-én délelőtt a városi tanács vb nevében Balogh József, a művelődésügyi osztály vezetője fogadta a zeneművészeti szakiskolában. Kodály Zoltán a művelődésügyi osztály képviselőinek, valamint Gulyás György igazgató társaságában ezután fogadta a szakiskola, kollégiumában, az iskola tanári karának és a kollégium ifjú,ságának üdvözlését. Ezt követően meghallgatta a szabadtéri' színpadon az iskolai kórusok' . Éneklő ifjúsági hangverseyét. , A nap ünnepi eseménye az, •sti hangverseny volt a Bar-' ok-teremben. A terembe lépő' •Kodály Zoltánt — aki Nagy Tibornénak, a» városi pártbi-, zottság titkárának és dr. Szi- lágyi Gábornak, a városi ta- nács vb elnökének .társasága-' ban jelent meg — meleg ün-] neplésben részesítette a kö-özönség, majd a fellépő ifjú, sági kórusok nevében úttörők köszöntötték az iskolai ének- oktatás nagy megújítóját. Az' esten négy ifjúsági kórus — a Kossuth általános iskola, a, Péterfia utcai és a Bányai. Ju, fia zenetagozatú általános iskola és a Mester utcai általá' nos iskola kórusa, továbbá] a Kodály-kórus és a buda-] pesti férfikar működött közre.) Az iskolai kórusok műsorának hallattán örömmel és' büszkeséggel nyugtázhattuk' azt a fejlődést, ami munká-] jukban tapasztalható és ami] ről elismeréssel nyilatkozott Kodály is. A hangverseny második régsze előtt a debreceni Kodály-, kórus és a budapesti férfikar, nevében köszöntötték a hárromszoros Kossuth-díjas zene- szerzőt. A debreceni Kodály-k kórus nőikara Gulyás György kar-] nagy vezénylésével ismét remekelt az általa bemutatott, Hegyi éjszakák IV. énekének „langolleni színvonalú” elő-' adásával. A vegyeskar egészen' új színekkel szólaltatta meg] igen szuggesztív előadásában, Kodály Norvég lányok című] művét. (Nem értjük, miért hagyta ki a Filharmónia műsorpolitikai okokból Kodály- nak a fasizmus áldozatai emlékére írt Siratóénekét?) Debreceni bemutató volt Farkas Ferencnek Tóth Árpád verseire írt két kórusa. Örömmel üdvözöltük a pályafutása elején álló és máris nagyon szép eredményt felmutató budapesti férfikart Bánhegyi Sándor vezénylésével. Finom hangvételű madrigáljai és egészséges, erőtől duzzadó karádi nótái előadása emlékezetes marad a közönségnek. A hallgatóság az egyes műveknél is, a műsor befejezésekor is lelkesen ünnepelte Kodály Zoltánt. A két felnőtt kórus lenyűgöző hatású közös éneke után (Kodály, Marseillaise és A magyarokhoz — az utóbbit meg kellett ismételni.) a zeneszerző Gulyás György kíséretében megjelent a dobogón, magához kérte a hangverseny vezénylő karvezetőit ,és néhány szót szólt a közönséghez: — Kétszáz évvel ezelőtt élt már itt, Debrecenben egy Maróthy György, aki meg akarta valósítani a „harmóniás éneklést”. Én ezt most beteljesülve látom a gyakorlatban is. Szeressék és becsüljék meg azokat, akik ezt az éneklést tanítják, és ezért munkálkodnak. Szávai befejeztével kezet szorított az esten vezénylő karnagyokkal, Gulyás Györgygyel, Bánhegyi Sándorral, Kissné Weiser Katalinnal, Szabó Mártával, dr. Irházy Ambrusnéval és Térnyey Andrással. Május 2-án délelőtt Kodály meglátogatta a nevéről elnevezett zeneművészeti szakiskolát. Gulyás György igazgató üdvözlő szavaiban elmondotta, hogy az intézet minden tanára ér, növendéke fáradozik azon, amit a névadó számukra megjelölt: „A zenét gyökeréből értő és érző zenészeket és zeneértőket nevelni.” Sikereik vannak ezen a területen, s ha néha nem is sikerül minden maradéktalanul, akkor ez csak sarkallást jelent a munka megjavítására. Kodály válaszában arra intett, hogy sohase legyenek megelégedve önmagukkal, amint hogy Toscanini, a világhírű karmester is minden koncertje után elégedetlen volt önmagával. Ez egyben titka is minden fejlődésnek. Ezek után Kodály részt, vett a tiszteletére — az iskola növendékei által — rendezett szolfézs versenyén. A verseny végeztével a nyerteseknek odaadta a saját maga által erre az alkalomra írt példákat, hogy ezek párosával való leéneklésével pályázzanak az ő külön díjáért, amelyet át is adott az ifjú zenészeknek. Kodály Zoltán látogatása befejeztével elismeréssel nyugtázta azt a fejlődést, amely Debrecen kóruséletében az elmúlt években végbement. Szavai találkoztak a város vezetőinek azon törekvéseivel, hogy Debrecent a kórusfesztiválok városává tegyék, egyesítve a magyar kórusmozifalom legszebb hagyományait a korszerűséggel, a művészet mai követelményeivel. Kodály Zoltánt virággal köszöntik az úttörők A Kossuth utcai általános iskola énekkara énekel a Kodály Zoltán tiszteletére rendezett díszhangversenyen Már nem olyan időket élünk (ÚJ MAGYAR FILM) Évtizedekkel ezelőtt vált szállóigévé a mondat, mely természetesen az akkori idők szellemi színvonalát is kifejezi: „Járt-e Cecil a Török utcában?” A színdarabot, melyből a kérdés való, szériákban játszották, dea mű hatása és tanulsága aligha terjedt túl a ma már paródiába illő mondás keretein: a legfőbb vitatémát az jelentette, hogy megcsalta-e Cecil imádottját, s történt-e valami abban a bizonyos Török utcában? Az új magyar film alkotói arra vállalkoztak, hogy a szókimondóbban megfogalmazott kérdés ürügyén: „Járt-e Zoltán Éva ágyában?” a kérdés társadalmi vetületét vizsgálják meg, hogy „in flagranti” érjék — nem a botcsinálta szerelmi partnereket, hanem a közvéleményt, mely szívesen szeret ezer idegen ügybe és ágyba pillantani. Az egykori sikerdarab első, sorban szórakoztatni akart, és arra vállalkozott, hogy a kispolgár pikantéria-igényét kielégítse. a Már nem olyan időket élünk mértéktartó alapállással s egyértelműen nem a hálószobatitkokat fürkészi, hanem egy megtörtént (vagy nem ♦őriért?) eset tragikomikus következményeit. Nem „az” az érdeke— vallja a rendező, s igazat kell adnunk neki —, hogy tulajdonképpen mi is történt azon az éjszakán, havan a folytatás s a hullámok, melyek hosszú hónapok múltán is gyűrűznek, s majdnem összecsapnak a vétlenek feje fölött. Nem az ügy pikáns részleteit látjuk tehát, hanem azt a fölösleges társadalmi ügybuzgalmat, melyet főképpen a Sinkovits Imre által megformált jellem képvisel a maga rosszul értelmezett vérszerződésével és segítőszándékával. Már-már a tragédia körvonalai bontakoznak ki, a körülmények szerencsétlenül alakulnak s legkedvezőtlenebbül éppen a „szerelmesek” számára. Az utolsó, megmerevedett állóképet a torz emberi tartás következményei fölött tör pálcát a rendező, s a végső tanulságot is összegezi. Kitűnő és kifejező ez a megoldás, ha nem is eredeti; a film hatását mindenesetre fölerősíti. A tétel, melyet a film hirdet, mindenképpen igaz: a problémát csak az jelenti — s tulajdonképpen ez a legfőbb kifogásunk a feldolgozás ellen —, hogy érzésünk szerint az elképzelt erkölcsi summázathoz kerestek „storyt”, s nem a történet diktálja a szükséges tanulságokat. A folyamat fordítottjával állunk szemben (eléggé elterjedt ez filmgyártásunkban): egy előre elhatározott gondolat keresett magának cselekményes kidolgozást, s nem a történet sugallta a következtetéseket. Hogy mennyire így van, azt az eléggé szegényes meseszövés s a helyenként erőltetett fordulatok bizonyítják: egyik sincs arányban a Már nem olyan időket élünk rokonszenves alapgondolatával. A szándék és a megvalósulás kettőssége ezúttal elég sajátos formáiban jelentkezik: a „tanmese” jó meg időnként nagyon is érezhető. Még akkor is szóvá tesszük ezt, ha egyébként a tételes bizonyítás helyenként ragyogó is — a filmbeli „vezér” portréja vagy a Rajz János által életrekeltett figura lett.Amig a leghatásosabban a vérbő iróniát, a karikírozó szándékot, melyet az írónak és a rendezőnek következetesen vállalnia kellett volna. Ezzel el is érkeztünk a műfaj kérdéseihez: egyetértünk azzal a véleménnyel, hogy a téma leginkább szatírai hangvételt és feldolgozást igényelne. Az a csipkelődő humor, mely az idézett vezér pompás félhataidallaban kulminál, s telitalálatnak bizonyult, sajnos csak kivéted, s Marton Enrire még az érzelmes melodráma színeitől sem riad viszsza. A rendezéskorrekt, de semmi több. Vérbeli filmötletekkel alig találkozunk, s ha akad egy-két merészebb vágás (mint az atombomba-snitt), az sem a legszerencsésebb. A legmaradandóbb munkát a kiváló szereplők végezték: Sinkovits Imre, Gábor Miklós, Rajz János, Bárány Frigyes tetszett elsősorban. A Már nem olyan időket élünk szándékában jelentős és őszinte, megvalósulását tekintve közepesen sikerült alkotás. S hogy a film címének szójátékával éljünk, ma már nem olyan kritikákat írunk, hogy ne mondjuk meg őszintén: merészebb és következetesebb, frissebb és modernebb formára van szükség ahhoz, hogy a színpadtól a filmhez került rendezők is korszerű művekkel gazdagítsák a magyar filmirepertoárt. (v. j.) tCfPrájU2UMl -■— , _ 5. oldal — 1964. május 4* Műszaki ismeret az üzemekben Manapság gyakran, idézik a „tudomány termelő erővé válik” fogalmat. Sokan úgy gondolják, hogy ennek gyakorlati megvalósítása a tudósok, az ipari kutatással foglalkozó szakemberek és az ipar magánügye: a kutató feladata az új termelési technológia kidolgozása, melyet szerencsés esetben az ipar sikerrel alkalmaz. Ezen túlmenően azonban számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy bármilyen eljárás gyakorlati megvalósítsa munkások közreműködésével történik. S a gyors üzemesítés titka többek között abban is rejlik, hogy a dolgozó milyen mértékben látja a bevezetés, az alkalmazás szükségességét. Nem vitás, az új technológiát alkalmazó dolgozónak alapos szakmai ismeretekre van szüksége. Megtanulhatja ezeket szakmunkás-tanfolyamokon vagy technikumok előadásain. Jelenleg minden iparágban erőteljesen folyik a dolgozók beiskolázása a szakmai oktatási formákra. De a részletekbe menő szakmai ismeretek elsajátítása mellett létfontosságú az egyes szakmai vagy alaptudományi tárgykörök közötti kölcsönös összefüggések megismerése is. Szükséges továbbá az is, hogy kialakuljon a szemlélet a szűkebb értelembe vett szak-, mai ismeretek és azok gyakorlati alkalmazásának népgazdasági kihatásai között. A különböző oktatási formák módszereit tekintve kitűnik, hogy a legtöbbjükben az analitikus, elemző módszerek vannak túlsúlyban. Ez természetes, hiszen az új ismeretek elsajátításához szükséges az elmélyült, elemző munka. Mégis meglepő, menynyire keveset törődünk a már részekre bontott, analizált ismeretanyagok közötti összefüggések bemutatásával. Ezt leggyakrabban, a tanulóra bízza a pedagógus , anélkül, hogy a szintézis módszertanával előzőleg megismertetné tanítványát. Többek között az üzemi szakmai oktatási rendszer példázza a fenti gondolatmenetét. Például a vegyiparban folytatott 400 órás szakmai oktatás anyagában egyetlen olyan előadás sincs, mely a különbérthelyesen részeire bontott tananyag szintézisére törekedne, mondjuk az egyes termelési folyamatok népgazdasági összefüggéseinek bemutatása szempontjából. Az 1001—1964. között eltelt oktatási évek munkájának elemzése során nyilvánvalóvá vált, hogy a tudományos ismereterjesztés alkalmasnak látszik arra, hogy a szintetikus, a kölcsönös összefüggdéseket bemutató oktatási forma szerepét betöltse. Azok a törekvések, melyek különösen, az iparban (de 1983-ban már a mezőgazdaságban is) az egyedi előadásokról az előadássorozatokra való áttérést kívánták elérni, már a fenti célkitűzés nyomait viselték magukon. A fentiek ismeretében nem érdektelen megvizsgálnunk, hogyan áll jelenleg az ismeretterjesztés helyzete megyénk ipari üzemeiben. Különösen fontos ennek a kérdésnek elemzése amiatt, mert az iparban folytatott — különösen a műszaki tárgyú — ismeretterjesztés, a műszaki propaganda egy része, s mint ilyen a termelést közvetlenül is segítő erővé válhat. A számszerű adatok mutatnak bizonyos eredményeket: amíg pl. az 1961-ben megtartott 105 műszaki tárgyú előadás közül csak 19 (18%), addig az 1963-ban tartott 218 előadásból már 106 (49%) hangzott el ipari dolgozók előtt. Sőt, 1963-ban az összes iparban elmondott műszaki tárgyú előadást a magasabb ismeretterjesztési formát képviselő munkásakadémiákon tartották. 1961-től megnégyszereződött a műszaki ismeretterjesztést hallgató ipari dolgozók száma (1961-ben 906, 1963-ban 3985 hallgató). Az előadások és a hallgatók számának alakulása megyei viszonylatban az országos átlag fölött van. A fejlődés gyors üteműnek látszik tehát, mégsem mentes a gondoktól. Megyénkben a műszaki ismeretterjesztés elsősorban a gépipar, a mezőgazdasági gépipar, a könnyűipar és a híradástechnika tárgykörében folyik. Ez nagyjából megfelel a megye jelenlegi ipari szerkezetének. Annál meglepőbb, hogy a műszerezéssel, az automatizálással és a vegyiparral kapcsolatos előadások száma az 1961—1964. évek között kevés volt. A jelenlegi helyzet elemzésekor úgy tűnik, az üzemek inkább foglalkoznak a közvetlen ,haszonnal” járó szakmunkásképzéssel (melynek tematikája, mint mondottuk, nélkülözi a kölcsönös összefüggések ismertetését) és kevesebbet az esetleg nehezen mérhető gazdasági eredményeket hozó műszaki ismeretterjesztéssel. Egyes minisztériumi rendeletek határozottan előírják, hogy a vállalati oktatási bizottságban a tudományos ismeretterjesztést szervező aktivisták is helyet kapjanak. Ez esetenként, főleg a nagyobb vállalatoknál (MGM, járműjavító, mezőgazdaságigép-gyár, BIOGAL) meg is történt. De egyetlen üzemet sem találtunk a megyében, ahol a vállalati oktatási program számolt volna a tudományos műszaki ismeretterjesztés lehetőségével. Az elmúlt években létrehozott és az azóta egyre szaporodó számú munkásakadémiák sikere és eredményei biztatást jelentenek, hogy az ipari dolgozók igénylik a tudományos ismeretterjesztést és ezen belül többek között a műszaki tárgyú előadásokat. Most már a vállalatok oktatási intézményein múlik, hogy milyen hatásfokkal képesek ezt a lehetőséget az említett szempontok alapján termelést segítő tényezővé változtatni. Korunk egyik jellemző feladata a szervezés. Találkozunk viszont olyan jelenségekkel, melyek arra utalnak, hogy a szervező gyakran a szervezés elemi szabályaival sincs tisztában. Az elmúlt három év ismeretterjesztési tapasztalatai megmutatták, hogy különösen üzemen belül hangsúlyosan ismertetni kellene a szervezés alapelveit. Erre a célra az információelmélet és a kibernetika szélesebb körű tudatosítása látszott alkalmasnak. Több, már említett munkásakdémián kísérletképpen egyszerűbb formában ismertettük az információelmélet és szabályozástechnika kérdéseit A munkások és az értelmiségiek körében érdeklődés mutatkozott e témák iránt. Úgy látszik, ezeken keresztül a jövőben lehetőség nyílik nemcsak a műszerezés, az automatizálás, hanem a korszerű ipari szervezési módszerek szélesebb körű ismertetésére is. További problémaként jelentkezik, hogy a rendszeres üzemi ismeretterjesztés főleg a megye nagyüzemeire, mintegy 10—15 vállalatra terjed ki. A középvállalatoknál rendszertelen ez a munka, a kis létszámmal dolgozó vállalatoknál és a kisipari termelőszövetkezeteknél pedig alig történik valami a műszaki ismeretterjesztés érdekében, noha a szakmai beiskolázás ott is megtalálható. Kivételesen rossz a helyzet a különben nagy létszámmmal dolgozó építőiparban, ahol alig van ismeretterjesztő előadás. Az országos viszonylatban tapasztalható hasonló jelenség számunkra nem vigasztalás. Az elmúlt évek során szokássá vált, hogy az ismeretterjesztés helyzetét, egyes területeinek problémáit (pl munkásakadémiák, műszaki ismeretterjesztés) nyilvánosan is megvitassuk. Különösen lényegesnek látszik ez most, amikor a TIT országos küldöttgyűlésének előkészítése folyik. dr. Nyíri László, a TIT Hajdú-Bihar megyei szervezete műszaki szakosztályának elnöke NAPLÓ