Hajdú-Bihari Napló, 1964. december (21. évfolyam, 281-305. szám)
1964-12-01 / 281. szám
Az agrárértelmeűség összeforrt a szocialista Mezőgazdasági nagyüzemek sorsával és levelével Ülést tartott a Magyar Agrártudományi Egyesület megyei szervezete Debrecenben A Magyar Agrártudományi Egyesület Hajdú-Bihar megyei szervezete hétfőn Debrecenben a Déri Múzeumban tartotta vezetőségválasztó közgyűlését. A közgyűlésen részt vett és felszólalt C. Nagy Gábor, a megyei pártbizottság titkára. Bencsik István, az agrártudományi főiskola rektora megnyitója után Fülöp Imre, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetője az agrártudományi egyesület megyei szervezetének elnöke számolt be három és fél esztendős munkájuk eredményeiről és a tervekről. " Tudjuk, hogy a mezőgazdaság egyes ágaiban az emberek évezredes tapasztalatokra támaszkodnak, ezért szinte mindenkinek vannak bizonyos ismeretei a mezőgazdasági termelésről — kezdte előadását Fülöp Imre. Majd így folytatta: Megjegyzés Érvényes-e a menetrend? Nemrégiben új menetrend lépett életbe a debreceni autóbuszforgalmat illetően. A 6. sz. Autóközlekedési Vállalat illetékesei nagy gonddal és figyelemmel szerkesztették meg, tekintettel voltak a várható téli nehézségekre, a forgalom növekedésére és több helyen a csúcsforgalom idejére sűrítették a járatokat , mint például az 1-es és 1/A-s autóbuszok vonalán. Az utasok valamennyije, különösen a rendszeres munkába utazók hada örömmel fogadta az új menetrendet. Eddig a dolog elvi része. Ami a gyakorlati kivitelezést illeti, az öröm már nem ilyen teljes. Még nyoma sincs a hónak, fagynak, jégnek, mégis máris felborult a jó menetrend. Éppen a csúcsforgalmi időszakban, a reggeli és délutáni órákban. Például az 1-es és 1/A-s autóbuszok vonalán gyakran kimarad egy-egy járat. Ennek következtében összetorlódnak az utasok, veszekedés, kiabálás, tolakodás rontja majd minden reggel a munkanap indulási hangulatát. Az utazónak sokszor az az érzése, hogy tulajdonképpen nincs is menetrendjük a debreceni autóbuszoknak, legalábbis nem olyan, amit kötelező lenne betartani. Ez furcsa és jogellenes, igazságérzetet bántó jelenség. A közvélemény a menetrendet tulajdonképpen szerződésnek tekinti az utasok és a közlekedési vállalat között. Vagyis az utas fizeti a viteldíjat, a közlekedési vállalat pedig meghatározott időben és útvonalon autóbuszt biztosít. Erre a vállalat kötelezettséget vállal, amikor nyilvánosan is kifüggeszti a menetrendet. Teljes mértékben jogos a közvélemény követelése, hogy a kötelezettségnek mindkét fél tegyen eleget. Ez még nincs így, ha egy utas véletlenül kihagy egy menetjegyváltást, erre meglehetősen gorombán figyelmeztetik. De ha egy járat kimarad, az lassan természetes jelenség. Pedig szerződésszegés! Nemcsak a munkanapok jelensége ez, a vasárnapé is: november 29-én reggel a Szabadságtelepről induló 7.20-as busz elmaradt és csak közel nyolc órakor állt elő. A kalauz azt mondta: vállalati busz-szemle volt. Ez lehet. De mi köze ehhez az utasnak, akinek dolga van, aki éppen a 7.20-as busszal akart utazni? Semmiképpen sem lehet helyeselni a szolgáltató vállalatok ama szemléletét, hogy minden más fontosabb, mint éppen a hivatás, a lakosság magas színvonalú kiszolgálása. A türelmetlenül várakozók legalább annyit elvárnának, hogy az AKÖV kifüggesszen egy táblát: „Ma csak ekkor és ekkor lesz autóbusz” — felirattal. Vagy esetleg ilyen felirattal: „Ne vegye senki komolyan a menetrendet.” Még találóbb lenne ez a felirat: „Az utasszállításért nem vállalunk felelősséget.” S. I. — A szocialista fejlődés megnyitotta annak lehetőségét, de szükségességét is, hogy a nagyüzemek működési lehetőséget biztosítsanak a mezőgazdasági szakembereknek. Ez a helyzet történelmileg először tette közössé a mezőgazdasági dolgozók és szakemberek érdekeit. Mindkettőjüknek közvetlen személyes érdeke a szocialista gazdaság megszilárdítása, a gazdálkodás színvonalának növelése. Ez a közös érdek volt a politikai alapja annak, hogy megyénkben lényegében megszűnt a szakemberellenesség, termelőszövetkezeteink szükségesnek tartják, keresik és munkájuk alapján meg is becsülik a mezőgazdasági szakembereket. Megyénk területén 942 mezőgazdasági szakember dolgozik. Ebből 506 mezőgazdasági mérnök, mezőgazdász és közgazdász, 147 állatorvos, 289 pedig közép- és felsőfokú technikus. Az 506 mezőgazdasági mérnökből 175 termelőszövetkezetben, míg 85 állami gazdaságban tevékenykedik. A Debreceni Agrártudományi Főiskolán mintegy 100— 120 hallgató végez évente, ennek mintegy fele marad a megye mezőgazdasági nagyüzemeiben. A felsőfokú technikumban 40, a középfokon mintegy 70 technikus kap oklevelet évente. A továbbiakban Fülöp Imre előadásában hangsúlyozta: " Szakembereink többsége megállja a helyét, becsületesen dolgozik, szaktudással, szervezőképességükkel lénye-eges szerepet játszanak a tér-emelés és gazdálkodási szín- vonal növelésében. Az agrár- szakemberek feladatainak meghatározásánál sok helyütt nehézséget okoz, hogy, munkájuk megítélésében sok-, féle nézőpont érvényesül. Emiatt nagyon is eltérőek a válaszok arra a kérdésre, hogy milyen a jó mezőgazda- sági szakember. , Ezt követően az előadó is-mertette az agráregyesület, megyei szervezetének három és féléves munkáját. El mondotta: 1 — Az agrártudományi egyesület 1961-ben 87 taggal rendelkezett, szakosztályai nem voltak és érdemleges , szakmai-társadalmi tevékeny ,séget alig fejtett ki. Az agrártudományi egyesület ebből kiindulva arra törekedett, hogy az egyesületi munkát kiemelje elszigetelt állapotából, növelje a tagok és a rendezvények számát, felkeltse az érdeklődést és az egyesületet mozgósítsa az agrárértelmiség szélesebb körű öszszefogására. A jó szervezés ezt eredményezte, hogy évről évre növekedett az egyesület taglétszáma és ugyanakkor a rendezvények száma is. 1963-ban már 285, ez évben viszont már 453 taggal rendelkezünk. üzemi termelés problémáiról 129 előadást, tapasztalatcserét és ankétot rendezett, amelyen 12 759 szakember vett részt és 1415-en szólaltak fel, mondták el véleményüket, javaslataikat. Majd így folytatta: — További erőfeszítéseket teszünk a megye agrárértelmiségének szervezett összefogására. Keresni kell azokat a jobb szervezeti kereteket, amelyek az agrárértelmiség területi szétszórtságának és érdeklődési köre differenciáltságának figyelembevételével, az eleven, pezsgő szakmaitársadalmi élet szervezeti kereteit tovább javíthassa. Előadása befejező részében hangsúlyozta: " A magyar agrárételmiség sorsa és jövője szorosan egybeforrott a szocialista mezőgazdasági nagyüzemek sorsával és jövőjével. És ez egyik forrása az eredményes munkának. A hozzászólások után megválasztották az egyesület megyei szervezetének új vezetőségét. Elnöke dr. Gönczi Iván, az agrártudományi főiskola tanszékvezetője, alelnökök: dr. Ványi József, az állami gazdaságok megyei igazgatóságának igazgatója, és dr. Hajdú Gusztáv, az Állategészségügyi Intézet igazgatója. Főtitkárrá Fülöp Imrét, a megyei tanács vb mezőgazdasági osztályának vezetőjét választották. A debreceni erdészet 80 kilométeres körzetben terül el. Az ősz letarolta a fák leveleit, csak a fenyő zöldell a november végi napsütésben. A kígyózó ösvények mentén dércsípte erdei bogyók piroslanak és bent az erdő sűrűjében csak ritkán hangzik egy-egy madár éneke. A nyárral együtt más égtájakra költöztek az erdő énekes madarai. S majd a zöldbeomló tavasszal keresik meg itthagyott fészküket vagy építenek újat a régi helyett. A tölgyesben másképpen muzsikál a szél, mint a fenyvesben, vagy a nyár és akácerdőben. Enyedi Béla műszaki vezető már 41 éve erdész. Szerelmese és alapos ismerője az erdőnek. A nagylombú tölgy zúg, a fenyő suhogva süvít, ha szél támad — mondja. Megöregszik a fa is, éppen úgy mint az ember. Az öreg fák kipusztulnak, helyettük fiatal csemeték ékesítik a környezetet. Az erdő megfiatalodik. S ennek a folyamatnak varázslója és tudatos munkája az ember. Az egyetem tbc klinika mögötti erdőrészen irtják az öreg tölgyeket. Messziről halljuk a fűrészgépek zúgását. Az óriás fák megdőlnek és nagy huppanással zuhannak a földre. A sok mázsás óriásoktól mintegy 30 méterre állunk és talpunk alatt megrezdül a talaj, amint a földre zuhannak. Az erdészeti szakmunkások ügyesen kezelik a Contra Stiil gyártmányú fűrészgépet. Egy fűrészgéppel naponta 35 köbméter fa kitermelését végzik el. A technika új vívmánya behatolt az erdőbe is. A nehéz fizikai munkát nagymértékben könnyítik a fűrészgépek. — Vigyázz, mert dől a fa! — Zúg végig az erdőn Dóró Sándor fatermelés vezető kiáltása. Reccsen az elfűrészelt törzs és pillanatok alatt földre zuhan az öreg tölgy. Még őrzi üdezöld színét a bürök, a csalán, a lúdhúr és a sás. Ezek a növények még a nyár örökségei. Megérkezik a gumikerekű, lófogatú bricska — modernebb változatban. Ezen szállítják a rönköket a gyűjtőhelyre. Billenőszerkezettel működik, egy kézmozdulat és máris halomban hever a fa a földön. Egy-egy szállítmány alkalmával 15 mázsa rönköt raknak fel a „kerékpárra". A debreceni erdészet csak egy része a Hajdúsági Állami Erdőgazdaságnak. Ez évben 91 ezer köbméter fát termelnek ki és dolgoznak fel különböző célokra a megye erdészeteiben. A kitermelt fából bányafát, parkettát, iskolai bútorlécet és épületanyagot készítenek. Mindemellett a megye TÜZÉP-telepeinek nagy részét is az erdőgazdaság látja el tüzelővel. Ez évben például 25 ezer 700 köbméter tűzifát kapnak a TÜZÉP-telepek. Na, de még ezzel nem merül ki a kincsesbánya. Májusban tutajon szállítják a fát Tiszacsegéről a szegedi falemez gyárnak és a gyufagyárnak. Ugyanakkor a Csepeli Papírgyár is kap nyersanyagot a Hajdúsági Állami Erdőgazdaságtól. Zúg az erdő. Gyűlik a kivágott fahalomba. Most még évszázados emlék, mozdulatlan mázsa az előttünk sokasodó fa a földön. De holnap már bútor, televízió-doboz készül belőle. Ez az élet rendje. Bieliczky Sándor 506 mezőgazdasági mérnök dolgozik a megyében ERDÉSZEK KÖZÖTT... Dől a fa... A nagyüzemi szocialista gazdálkodás propagandistái — A célkitűzéseknek megfelelően létrehozták a szakosztályokat — folytatta előadását Fülöp Imre. — Jelenleg növénytermesztési, állattenyésztési, talajtani, baromfitenyésztési, kertészeti, agrárközgazdasági és állatorvosi szakosztályaink működnek. Az agrártudományi egyesület mesyei szervezete az elmúlt ,három év alatt főleg a nagy SZÜTS ISTVÁN: — Dokumentum-regény — Az azelőtt „gyenge vasérc”-ként eladott „harmadkori vörös agyag”, a hazai bauxit telepeink felfedezője Balás Jenő volt. Kiváló geológus, akinek küzdelmes életéről, tragikus haláláról méltatlanul keveset tud még mindig a hazai közvélemény. Pedig Balás Jenő a tudomány mártírja volt és szörnyűséges még elgondolni is: mi mindenen kellett keresztülmennie, hogy földünk legnagyobb és legértékesebb ércét felkutathassa. Mint az egykori kincstári bányászati kutatások vezető geológusa, tanúja vagyok, hogy amikor Balás Jenő a gánti ércvagyon árán drágán — fúrásokkal, tár- nákkal és aknákkal — felkutatott dunántúli zárt kutatmányait felajánlotta a kincstárnak, az akkori főnökségnek az volt a véle- ménye, hogy Balás még nagy lovon ül, ki kell éheztetni. . Pedig tudták, vagy leg- i alábbis sejtették Balás kutatásainak felbecsülhetetlen értékét! És a végén sikerült is elárvereztetni — a felgyülemlett zártkutatmányi illetékei fejében — Balás Jenő minden ingó és ingat- lan vagyonát, jóformán a ’ rajta levő ruhát is. És én , sem tudtam — bár mestpró,báltam — segíteni rajta. Hová juthatott a kapita► lizmus körülményei között [ egy nagy tudós, egy szerenc Mai számunkban megkezdjük Szüts István „A vörös agyag” , című folytatásos dokumentum,regényét. esős kezű felfedező! Másrészt hová juthatott a felfedezett nagy nemzeti kincs! Ezt mutatja — drámai szemléletességgel — Balás Jenő élete, pályája és erről szól Szüts István alább következő dokumentum regénye is. Most, amikor a magyar—szovjet alumínium-szerződés jó példája államok testvéri együttműködésének, amikor a Szovjetunió olcsó villamosenergiát biztosít a bauxit feldolgozásához és évente mintegy 160 ezer tonna tömbalumíniumot gyárt hazánk számára, érdemes és szükséges visszagondolni arra a korszakra, amikor a tőkés profit, az imperialista hódítás — magukat magyaroknak nevező emberek segítségével — elrabolta a magyar néptől a magyar föld bauxit-kincsét. A kincs, amit Balás Jenő annak idején — oly sok viszontagság árán — feltárt, ma közhasznúan népünket szolgálja. Legyen hát — Szüts István írása segítségével — közkinccsé Balás Jenő életének tanulsága is. Dr. Pávai-Vajna Ferenc a földtani tudományok kandidátusa I. AZ „ÖNGYILKOSSÁG” 1938. március 6-a. Ezen a gesztenyefáik legyezőleveleit nyitogató, kellemes tavaszi napon már a harmadik figyelmeztetést küldték Seyss Ingquart közbiztonsági miniszteren keresztül Schussmig osztrák kancellárnak: ha nem teljesítik háromszor huszonnégy órán belül a német követeléseket, akkor 200 ezer német katona lépi át a határt. Este 19 óra 30 perckor a berlini Wilhelmstrasse egyik komor palotájának „Gazdasági főcsoportfőnökség” feliratú ajtaján puhakalapos, fekete ballonkabátos, ötven év körüli férfi kopogtatott. Azonnal Hugenberg elé vezették. Az idegen megállt a vastagítású szőnyeg szélén, és katonásan vigyázzba vágta magát. — Minden előkészítve, még éjjel telefonhívást kell kapnom. — Rendiben — bólintott Hugenberg. — Nem csalódtam Schrőderben. — Heil! — Heil! — Egy pillanatra még Brücke! Ha Budapest jelentkezik, azonnal kérek tájékoztatást. — Igenis uram! — Ha nem lennék már itt, hívjanak fel a lakásomon, Hunkel tudja a számot. — Igenis! — Egyébként remélem kifejezte Schrödernek, hogy a Reich alumínium termelésének 1940-re a legnagyobbnak kell lennie a világon. A programot talán már idén le kell zárnunk. Négyezer gép anyagának kell addig Magyarországról érkeznie. Nyolcszázezer tonna bauxitot várok. Értette? — Schröder úr tökéletesen osztja az ön nézeteit, Herr Hugenberg ... Heil!... A fekete párnával borított ajtó végre becsukódott a „vendég” mögött. Ugyanebben az órában nagy vihar dúlt az angol alsóházban. Chamberlain megnyugtatta a kétkedőket: „Őfelsége kormányának véleménye szerint az osztrákoknak nincs mitől tartaniuk. Hitler eleget tesz a Saint-Germain-i szerződésben vállaltaknak.” Genfben, a Népszövetség épületének nagy üléstermében az angol Lord Halifax és egy kicsit később a francia Georges Bonnet „nem“-je ostorként csapott a halotti csendbe. Nem!! Franciaország és Anglia nem háborúzhat Ausztriáért. Posta Rozália, a Budapesten dr. Kiár Andráséknél szolgáló alföldi cselédlány sem sokat tudott ezekről a „nagyvilági” ügyekről, őt a londoni alsóház viharának időpontjában inkább az érdekelte, hogy nem tud bemenni az Erzsébet körúti Royal Apolló filmszínházba, megnézni a „Magdát kicsapják” című filmet. Nem volt nála pénz, mert a pengőjét a Kaszinó utcai lakásban hagyta. — Nincs más, haza kell menni, mégpedig gyalog — határozta el magát. És amíg hazafelé bandukolt, a pengő eredetére gondolt. Négy hónapja lakott náluk albérletben egy férfi, Balás Jenő. Este későn jött, reggel korán ment, Rozika azt sem tudta, mivel foglalkozik. Mindössze arra jutott felismerésében, hogy nem sok borravalót fog kapni tőle, mert kopott a ruhája, lyukas a cipője, kis bőröndre való minden holmija. A napokban azonban, mielőtt elutazott, Balás a lány kezébe nyomott egy pengőt. — Az éjjeliszekrényre tettem, egészen biztos — mondta magának Rozika, mielőtt bedugta kulcsát az előszoba zárjába. Már szobacsája ajtajának kilincsét nyomta volna le, amikor émelyítő szag csapott orrába. — Úristen! Csak nem hagytam nyitva a gázcsapot? — Rozi a konyha felé szaladt. A konyhában azonban rendben álltak a csapok, máshonnan kellett jönnie a gáznak. A gazdék elutaztak két hétre a Mátrába, és ez megnövelte Rozika felelősségérzetét. — Itt hagyják a lakást és máris baj van. — A konyhából a fürdőszoba felé rohant. Nagy lendületét a kád párkánya akasztotta meg, de ott aztán földbegyökerezett a lába.