Hajdú-Bihari Napló, 1966. augusztus (23. évfolyam, 181-205. szám)
1966-08-02 / 181. szám
A NEMZETKÖZI KORUSFESZTIVÁL ELÉ Elkésetten vagy nem késetten, de mégis csak meglesz Debrecenben a nemzetközi kórusfesztivál. Augusztus 14- től 21-ig e városba ad találkozót egymásnak jó néhány olyan együttes, amely művészi rangját s hírnevét tekintve a legjobbak közül való. Ez tehát már jelez és kifejez valamit, szerintem azonban mégsem ez a döntő. Sokkal fontosabb és természetesebb öröm, hogy jó néhány évnyi szünet után ismét egy fontos kulturális esemény láza melegíthet bennünket, elképzelések, terveink, és gondjaink is lehetnek, de éppen az összetorlódó cselekvési lehetőségek sarkallnak a tennivalók rendezésére. Kétségtelen, hogy egy ilyen nemzetközi találkozót megrendezni, tető alá hozni elég összetett feladat. Felkészülést, ügybuzgalmat, szellemi kordinációt kíván, s hogy milyen mértékben és milyen hőfokon, azt mindennél jobban jelzi talán az a néhány éves várakozás, amely a jelenlegi fesztivált megelőzte. Persze nem akarok én újból és ismét e tényre hivatkozni, gondolkodva és töprenkedve az eddigieken azonban önként és természetesen adódik a kérdés: nem kellett volna-e korábban, esetleg a sokat emlegetett és sokszor megvitatott nyári programok középpontjába illesztve? A kérdésre természtesen nem szükséges a felelet. Illetve a tény már maga hivatott a válaszadásra, hiszen a kórusfesztivál plakátjai a felszárnyaló galamb szimbólumával a dalok, az énekhangok közös összhangzatára figyelmeztetnek. Eseményt, régen várt lehetőséget ígérnek, s hogy élménye is és hőfoka is legyen, az már rajtunk is múlik. Igen rajtunk is, akik sokszori várakozás, vitába bocsátkozás vagy néhányszor már a kézlegyintés mindegye után most mégiscsak azt mondhatjuk: olyan eseményre készülünk, olyan esemény előtt állunk, amely városunk, közvéleményünk, közösségünk számára hasznos és gyümölcsöző szellemi javakat nyújthat. Ha jól szervezzük meg esténkénti eseményeit, ha színes lélekkel közösen dolgozunk sikere érdekében pontot tehetünk egy vita végére, hagyományt adhatunk magunknak s a további években szinte természetesen térhetünk vissza forrásvidékeire, hogy magunkat frissítve még nagyobb területeket kapcsoljunk hozzá művelődési tájainkból. A cd tehát ez. A megvalósulás mikéntjében az elképzelés bővülhet, illetve pontosabb és konkrétabb körvonalakat kaphat. Annak kimunkálása és megvalósítása természetesen már a szakemberekre vár. Gondolatilag viszont amit mi is hozzáadhatunk az talán a következő: személy szerint szívesen és régen vagyok kapcsolatban a kórusmozgalommal. Varázsa és hangulata már jó néhányszor magával ragadott, s közelről vagy olykor távolabbról figyelve ugyanezt másoknál is tapasztaltam. Személyes élményeimre hivatkozva némi összehasonlításra is van lehetőségem. Nem is olyan régen, néhány éve éppen ilyen ügyben utaztunk Franciaországba. A debreceni Kodálykórust kísértem el Toursba, ahol az ottani Ockeghem együttes rendezett nagysikerű nemzetközi fesztivált. Szép és tiszta élménye volt ennek az eseménynek , legalábbis számomra sokáig emlékezetes marad. Dehát hogyne is maradna, amikor ebben a Loire menti városban szinte mindent elsodró erővel csendültek fel a legszebb magyar kórusművek, tapsot, elismerést, megbecsülést szerezve küldöttségünknek. Ami pedig az összehasonlítás szempontjából megszívlelendő: a tours-i kórusfesztiválnak nem sok részvevője volt. Emlékezetem szerint a debreceni Kodály, a bolgár Kaval, a hamburgi Monteverdi kórus, egy svájci női kar s a rendező város együttese. S mégis: e néhány együttes olyan és akkorra hőfokon képviselte országának, népének kultúráját, hogy a vendéglátók másfél hétig érdeklődésükkel, szeretetükkel, figyelmességükkel szinte elárasztották a kórusok tagjait. Nem tudom a szervezést, az előkészítést hogy csinálták. Mikor azonban már megérkeztünk szinte kiérezhető volt az idegen számára is az a vonzás és szétsugárzó izgalom, amely az esemény jelentőségét és bensőségét sejtette. Mert talán még azt sem mondhatnám, hogy méreteivel volt imponáló az a fesztivál. A bemutatókra egy színházteremben került sor, — öt-hatszáz személyes helyiség lehetett — de az mindig tele volt, s minden előadáson ismételni kelletett. Úgy hiszem, nem is a méretek itt a döntőek. Legfontosabb, hogy rendezvényeink úgy váljanak közüggyé, hogy abban egy város, egy közösség összhangja legyen tapintható. Nem demonstrálnunk kell, tartalmi lényegre kell törekednünk. A tours-i példa nekem többek között e tartalmi lényeg miatt is emlékezetes. Ti. a város lakói olyan természetesnek vették a megrendezett fesztivált, hogy abban az időben és abban a helyzetben szinte el sem tudtak képzelni szebb és varázslatosabb ünnepségeket. Hogy ezentúl más figyelem és más segítőkészség is odairányult, az természetes. Gondolom nálunk, itt Debrecenben is ezzel a természetességgel kell kezelnünk a kórusfesztivált s ami még fontosabb — már-már gyakorlati tennivaló — e természetességgel kell az esemény elé néznünk. S ezen én már nemcsak az ez évi fesztivált értem. A jövő évit, meg az utána következőket, hiszen ha valami haszna és tanulsága lehet ennek az ünnepségsorozatnak szerintem az kell hogy legyen: a hagyományteremtő varázs, a hagyományteremtő valóság, hogy a továbbiakban is vállaljuk és merjük is vállalni egy-egy ilyen rendezvénysorozatnak a jogát, a megvalósítását. Egy praktikus gondolat ezzel összefüggésben azért máris idekívánkozik. Ha vállalkozunk arra — szerintem vállalkoznunk kell —, hogy Debrecent a nemzetközi kórusfesztiválok városának rangjára emeljük, akkor nem szabad és nem is szükséges egy évbe, egy találkozó programjába zsúfolni a kórusokat, s az együttesek képviselte kórusirodalmat. Akkor már a bizonyosság mellett gazdálkodnunk kell jövőnkkel és terveinkkel. Nem akarok én a programoknak elébe vágni, de talán már itt helyénvaló jelezni, hoggy a rendszeresség szervezetebbé is, meg művészileg árnyaltabbá és hatékonyabbá teheti majd ezeket a találkozókat. Persze azért ennyire még ne szaladjunk előre. A remény mindenesetre már jogosan jegyőz bennünket, hiszen néhány hét és Debrecenbe újra sereglenek azok az együttesek, amelyek méltóan fogják képviselni a külföldi és hazai együttesek legjavát. Az együttesek ismertetése és felsorolása helyett ezúttal csak annyit: 13 külföldi kórus érkezik 12 országból, míg a hazai együttesek képviseletében 15 kórus lép közönség elé. A megnyitó ünnepségre s a fesztivál-hangversenyekre a Bartók-teremben kerül sor, míg a záró ünnepség a nagyerdei szabadtéri színpadon kerül megrendezésre. Hogy tartalmában és méreteiben mit ígér a kórusfesztivál, az elsősorban majd menetközben bizonyítódik. Jelzésként azonban talán már előre is megemlíthetem, hogy a megnyitó hangversenyen Kodály „Budavári Te Deum”-ja csendül fel külföldi és magyar kórusok közreműködésével, a záróhangversenyen pedig harminc kórus szólaltatja meg ugyancsak Kodály Zoltán „Psalmus Hungaricus”-át. Az esemény jelentőségét aláhúzva és hangsúlyozva nemzetközi zsűribizottság értékeli majd a kórusok teljesítményétamelynek elnöke Kadosa Pál Kossuth-díjas zeneszerző, tagjai Svesnyikov, szovjet zeneszerző Dwynn Williams a llangolleni zenei versenyek főigazgatója, Vásárhelyi Zoltán Kossuth-díjas karmester és Gulyás György Liszt-díjas karnagy, a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakiskola igazgatója. Dióhéjban röviden ennyit a fesztiválról. Ez előhang zárótételeként pedig még annyit: a debreceni kórusfesztivál Bartók Béla nevének zászlaja alatt indul hódító útjára. Én legalábbis bízom benne, hogy arra indul, hiszen a nagy zeneszerző neve már önmagában véve is program és vallomás. Vallomás az emberiség örök vágya és álma mellett, a béke mellett, amely az ének ezerszínű hangjaiban egy szándékkal fog össze bennünket. A sikert ez a szándék mindenképpen meghozhatja s ez további munkánkhoz is kedvező feltételeket teremthet. Boda István BinaiiRAii «*»—«» t —Bil»l|LI'l.l^' n.'i.l I'*L ‘ I 3. oldal — 1966. augusztus 3. NAPLÓ A vendégek megbecsüléséről Válasz a Napló cikkére A Napló ez év június 24-i számában „A vendégek megbecsüléséről” címmel cikk jelent meg, amely szóvá tette néhány eszpresszóban, étteremben tapasztalható udvariatlan kiszolgálást, a vendégek megkárosítását. A cikkre válaszolt dr. Barabás Gábor, a megyei tanács v. b. kereskedelmi osztályának vezetője és Végh László, a Hajdú megyei Vendéglátó Vállalat igazgatója. Dr. Barabás Gábor a kereskedelmi osztály álláspontját közölve, az alábbiakat írja: „Teljes mértékben egyetértünk a cikkben foglalt megállapításokkal és következtetésekkel. A kétségtelen eredmények ellenére — sajnos — a Vendéglátó Vállalatnál még mindig előfordulnak kisebb-nagyobb szabálytalanságok. Még mindig találkozunk udvariatlan felszolgálóval. A cikk megjelenése után a vállalat igazgatója ismét napirendre tűzte a belső ellenőrzés munkáját, s a fokozottabb ellenőrzésre és — ha szükség van rá — fokozottabb felelősségrevonásra hívta fel a figyelmet. Osztályunk is feladatként jelölte meg a vállalat vezetői számára a dolgozók hatékonyabb nevelését s a hanyagokkal, udvariatlanokkal szemben — akik rontják a becsületes többség hírnevét — a szigorúbb felelősségrevonást.” Végh László, a vállalat igazgatója a következőket írta válaszlevelében: „Annak ellenére, hogy vállalatunknál a morális helyzet szilárdabb, mint az országos átlag, még rendkívül sok a tennivalónk dolgozóink nevelését illetően. Minden alkalommal hangsúlyozzuk az alapvető követelményt, a vendégek megbecsülését. Vállalatunknál nem a vendégek megkárosítása a cél, hanem az előzékenyebb, udvariasabb kiszolgálás. S a többség e szerint is dolgozik. A vállalat vezetőségének leghatározottabb szándéka, hogy az udvariatlan, tiszteletlen dolgozókat szigorúan felelősségre vonja. Munkánk további javításához kérjük a vendégek segítségét is, elsősorban azzal, hogy nem hagyják szó nélkül, ha szabálytalanságot tapasztalnak.” Szabó Lászlót 19. Ezek után nemcsak a katonai megfontolások, hanem a józan ész is azt diktálta volna, hogy a november 25 és 30 között tervezett Pearl Harbor-i összevonást — ahová a valóságban majdnem 400 csatahajót, 300 repülőgépet vezényeltek — mindenképpen el kell halasztani, illetve a tervet meg kell változtatni. Ám ekkor valaki vagy valakik közbeszóltak: „Szó sem lehet róla! Ez az értesülés mindössze hírszerzői regisztrálása egy készülődő akciónak, de már egészen jól haladnak tárgyalásaink a japánokkal, s ezt semmiképpen sem befolyásolhatjuk azzal, hogy tervünket megváltoztatjuk. Még azt gondolhatnák, hogy ellenük készítünk elő valamit!” Körülbelül ez volt a lényege annak a bizonyos „közbeszólásnak”, amely minden jel szerint a külügyminisztériumból eredt, s egyetértésre talált a Vezérkari Főnökök Egyesített Bizottságában is, mégpedig abból a meggondolásból, hogy a japánokat a Szovjetunió elleni háború felé kell tolni. Különben sem mutatja semmi jel, hogy az USA ellen készülődnének. Hogy annyira mozgolódnak a japán hírszerzők? Háborús világot élünk»—» S ugyanez maradt az álláspont akkor is, amikor két héttel a Pearl Harbor-i támadás előtt a szovjet kormány diplomáciai csatornákon keresztül értésére adta az Egyesült Államoknak, hogy a japánok nagyszabású támadást készítenek elő Pearl Harbor ellen. A forrást persze nem jelölték meg — ez már csak a második világháború befejezését követően került nyilvánosságra: a hírszerző Sorge volt, a tokiói német nagykövetség mellett működő sajtótudósító, a Szovjetunió egyik legkitűnőbb hírszerzője a második világháborúban. A Pearl Harbor-i felvonulás november 25-én megkezdődött. Egymás után érkeztek az amerikai csatahajók, repülőgépanyahajók a Csendes-óceán nagy tengerészeti bázisára. 1941. december 7-e, vasárnap reggel hét óra ötvenöt perc. Egy kis ház padlásszobájából, amely Pearl Harborra nézett, Ruth Kahn messzelátóját a kikötőben békésen és gyanútlanul horgonyzó amerikai csatahajókra szegezte, majd felnézett az égboltra, és így szólt apjához: — Jönnek... Dr. Bernard Julius Otto Kühn izgatottságában akaratlanul is kissé megremegett: — Csak be tudjanak jönni a tengeralattjáróval a védelmi zár mögé!... — felelte. — Mert ha nem... — Egészen biztosan sikerülni fog — mondta a lány, erősen és határozottan. ■— Nézz az égre! Itt vannak. S valóban: északkelet felől három repülőkötelék tűnt fel az égbolton. Először csak apró pontocskák a felhőtlen, napsugaras csendes-óceáni égen, majd percről percre nőttek. Már a motorzúgásukat is jól lehetett hallani. A lány precíziós messzelátójával követte a repülőgépeket. Látta, amint a három csoport egyszerre válik el egymástól. Az egyik a szárazföldi repülőtér felé tart, Wheelenbe, a másik a két, egymás mellett horgonyzó nagy repülőgép-anyahajó fölé, míg a harmadik kötelék a sok-sok csatahajó irányába repül. Eltekintve a repülőgépek zúgásától, Pearl Harbor csendes volt. A hajókon, a barakokban, a házakban éppen reggeliztek a tisztek és a legénység vagy szolgálatátvételre indultak. Ruth Kahn figyelte a mozgást, de csak elvétve látott itt-ott néhány embert. Anyja lépett a szobába. — Mit akarsz? — csattant fel a lány, anélkül, hogy hátrafordult volna. — Biztos vagy benne, hogy nem kell ruhákat vinnünk magunkkal? — kérdezte az asszony, kissé idegesen. — Mondtam már, hogy semmit, csak a pénzt — válaszolta a lány. — Menj vissza Hanshoz! Kezdődik. Még be sem fejeződött a mondat, amikor a kis ház ablakai megzörrentek, és a falak megremegtek. S néhány másodperccel később már hallották a légitorpedók első sorozatának hangját a bombák robbanásának mennydörgését, a zuhanóbombázók baljóslatú sűrítését. A japán császári légierő 105 repülőgépe rávetette magát az Egyesült Államok csendes-óceáni tengeri és szárazföldi haderejének e fontos bázisára. (Folytatása következik) (Kentek harca) Irodalmi és zenei est a Kossuth Lajos Tudományegyetemen Augusztus 2-án, kedden este a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában nagyszabású irodalmi és zenei estet rendeznek a magyar művelődési tanfolyam és a TIT nyári egyetem hallgatói számára. Az irodalmi estet azonban bárki díjmentesen látogathatja. Fellép Jancsó Adrienn előadóművésznő, Marsay Magda operaénekesnő, valamint a debreceni vonósnégyes. Apróságok, de • •• Mikor lesz rend a Déri téren? Hónapokon át tartott a munka a Déri téren: rendbehozták a hosszú idő óta üresen álló, díszes csobogókat, kijavították a lépcsőket stb. Július 30-ra szerződött és ígérte a munka befejezését, mint generál kivitelező a Debreceni Tanácsi Építőipari Vállalata, bár közölte azt is, hogy a csobogókat csak később lehet üzembehelyezni. Nos az építők elvonultak a Déri térről. Lebontották a renoválási munkákat övező kerítéseket. Valami azonban ott maradt: tömérdek menynyiségű törmelék, szemét. Vajon azt mikor szállítják el? Mert a munkák befejezésének a takarítás is része! Tilalom vagy nem tilalom? A Vörös Hadsereg útján a Széchenyi utcától az Erzsébet utcáig egyirányú forgalmat engedélyeztek Debrecenben. Szükség volt rá, mert a főutca végső rendezése, a villamosvágány- és útépítés miatt nem akarták teljesen elterelni a Vörös Hadsereg útjáról a közúti forgalmat. Ki is rakták a főutca nyugati oldalán a Széchenyi utcától az Erzsébet utcáig a parkolást tiltó táblákat. Ez is helyes, ez is szükséges volt. Azonban a Széchenyi utca és az Arany János utca közötti szakaszon ma is naponta 8—10 gépjármű parkol a villamosvágány és a járda között. S nem a ki-beszállás idejére, vagy rakodás miatt állnak ott. A szó szoros értelmében — parkolnak. De miért tehetik ezt? Bizonyára azért, mert senki sem szól nekik semmit. Márpedig érvényt kellene szerezni a tiltó tábláknak! Ott is — ugyanúgy, mint máshol. Ny. T. Kínai küldöttség a Magyar Gördülőcsapágy Művekben Tegnap, hétfőn a magyar— kínai műszaki-tudományos együttműködés keretében hattagú kínai műszaki küldöttség látogatott el a Magyar Gördülőcsapágy Művekbe. A delegációt Sen Hung, a Kínai Népköztársaság gépipari miniszterének helyettese vezeti. A küldöttséget elkísérte debreceni útjára Lu Chon, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetségének kereskedelmi attaséja, dr. Jávor Ervin, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese, a Kohó- és Gépipari Minisztérium és az Országos Tervhivatal több vezető munkatársa. A vendégeket az üzemben Balog Béla, az MGM vezérigazgatója, dr. Kovács Imre, a Debrecen Városi Tanács Vb-elnökhelyettese és a csapágyművek több műszaki szakembere fogadták. A vállalat tanácstermében Balog Béla vezérigazgató tájékoztatta a kínai műszaki delegáció tagjait a Magyar Gördülőcsapágy Művek fejlődéséről, munkájáról. A vendégek ezután megtekintették az ipari nagyvállalat több üzemrészét, megismerkedtek a különböző munkafolyamatokkal, a csapágygolyó gyártással. A küldöttség délután a Hortobágyra látogatott A kínai műszaki küldöttség ma Miskolcra utazik.