Hajdú-Bihari Napló, 1966. szeptember (23. évfolyam, 206-231. szám)

1966-09-16 / 219. szám

SZOVJET ŰRHAJÓSOK SZÍRIÁBAN Atasszi szíriai elnök szerdán este a damaszkuszi Muharzin palotában fogadást adott a Szíriában vendégeskedő Leo­nov és Beljajev szovjet űrha­jósok tiszteletére. (MTI) DIÁKTÜNTETÉSEK DÉL-AMERIKÁBAN Szerda este ismét heves diáktüntetés zajlott le Buenos Airesben, amikor a rendőrség meg akarta akadályozni az egyetemi ifjúság által rende­zett néma felvonulást. A diá­kok felvonulással akartak adózni a Cordobában halálo­san megsebesült diáktársuk emlékének. Szerdán Santiago de Chilében is folytatódott a diákok tiltakozó mozgalma, amely az egyetemek költség­­vetésének emelését követeli. (AFP) (Épsafe). Kié a felelősség ? Ben Barka elrablóinak perében szerdán Max Fer­­netnek, a bűnügyi rendőr­ség igazgatójának a tanú­­vallomására került sor. Fernet a kormányra há­rította a felelősséget azért, hogy nem­ került sor Ufkir marokkói belügyminisz­ternek Párizsból történt november 4-i elutazása előtti kihallgatására. Femet vallomása alap­ján a magán­vádlót (Ben Barka családját) képviselő ügyvédek ismételten kér­ték, hogy a felső bíróság elnöke hallgassa ki az ügy­ben Pompidou miniszter­­elnököt és Frey belügymi­nisztert. Mint ismeretes, a kormány korábban nem járult hozzá, hogy a mi­niszterelnök és a belügy­miniszter tanúvallomást tegyen a perben. (MTI) FRANCIA MINISZTERTANÁCS A francia minisztertanács csütörtöki ülésén Pierre Billot­­te tábornok, a tengerentúli területek és megyék állammi­nisztere és Couve de Murville külügyminiszter beszámolt a francia köztársasági elnök leg­utóbbi utazásáról, majd De Gaulle tábornok foglalta össze utazása eredményeit. A fran­cia elnök a többi között hang­súlyozta, hogy Phnom Penh-i beszédében újra kifejezésre juttatta Franciaország jól is­mert álláspontját a vietnami háború kérdésében. (MTI) MUNKÁSGYŰLÉSEK ANGLIÁBAN Csütörtökön Anglia legtöbb gépkocsigyártó központjában viharos hangulatú munkásgyű­léseken vitatták meg a mun­kahét rövidítéssel és a hama­rosan sorra kerülő leépítések­kel kapcsolatos helyzetet. A munkások követelték, hogy ott, ahol a pangás miatt elkerülhe­tetlen a termelés csökkentése, a „munkalehetőség arányos megosztásával” ne pedig tö­meges elbocsátásokkal oldják meg a kérdést. (MTI) AZ ELSŐ ANgol POLARIS TENGERALATTJÁRÓ Csütörtökön a Vickers Armstrong hajógyárban Erzsé-­­ bet anyakirályné vízrebocsá­­totta Anglia első, Polaris ra­kéták kilövésére alkalmas bú­várhajóját, amelyet nagyrészt amerikai berendezéssel szerel­tek fel. Az avatásra érkező anyakirálynét az úton béke­tüntetők fogadták. (MTI) TITOKZATOS SZERENCSÉTLENSÉG A St. Martin nevű 254 tonnás brit halászhajó csütörtökön a kora reggeli órákban rádión jelentette a kikötői hatóságok­nak, hogy fedélzetére emelt egy hajótörött nyugatnémet haditengerészt. A St. Martin rádiósa jelentette azt is, hogy a tengerész egy NATO-tenger­­alattjáró hajótörötté. (MTI) Dél-vietnami katonák lázadtak fel A dél-vietnami szabadság­harcosok hírügynökségének je­lentése szerint Cholon tarto­mányban a Hiep Hoa-i kato­nai támaszponton szeptember 2-án délután a dél-vietnami kormánycsapatok több katoná­ja fellázadt és fegyvereit az amerikai „tanácsadók” és az azokat támogató egységek el­len fordította. Egyórás harc során a lázadók harcképtelen­né tettek 17 amerikai és 24 dél-vietnami katonát, és két b­a­rakot felgyújtottak. A harc kitörése után egy szomszédos dél-vietnami katonai tábor tüzérei beavatkoztak a harcba a fellázadt katonák oldalán és a kormánycsapatok további 18 katonáját tették harcképtelen­né. A dél-vietnami fővárosban előreláthatólag csak néhány nap múlva teszik közzé a va­sárnapi választások hivatalos végeredményét. A saigoni buddhista intézet csütörtökön közleményt adott ki, amely hangoztatja, hogy a Kv-kor­­mányzatt meghamisítja a vá­lasztási eredményeket és a sza­vazók számát a ténylegesnél sokkal nagyobbnak tünteti fel. A nyilatkozat szerint, amelyet Thich Thien Hoa, az intézet ideiglenes vezetője írt alá, az összeülő nemzetgyűlés nem képviseli Dél-Vietnam népét. H- *­­ Az AFP saigoni tudósítójá­nak értesülése szerint pénte­ken elhagyja a kórházat és visszatér a saigoni buddhista intézetbe Thich Tri Quang fő­pap, az áprilisi és májusi meg­mozdulások egyik vezetője, akinek részleges éhség­­sztrájkja csütörtökön száza­dik napjába lépett. A kórház közlése szerint a főpap álla­pota változatlanul igen sú­lyos. Saigonban úgy tudják, hogy Nguyen Ngoc Loan tá­bornok, a katonai hírszerző szolgálat vezetője csak a fő­pap gyógyulására vár, hogy „kérdéseket tegyen fel” neki a tavaszi buddhista megmoz­dulásokkal kapcsolatban. »• * «­ A vietnami néphadsereg összekötő bizottsága a nem­zetközi ellenőrző bizottsághoz csütörtökön intézett sürgős üzenetében tiltakozott amiatt, hogy 1968. szeptember 13-án az amerikai 34-es gépesített ez­red második zászlóalja — kö­rülbelül 750 ember — partra­­szállt Vang Taunál. A bizott­ság figyelmeztet, az 1954-es genfi egyezményeknek az amerikai imperialisták ré­széről történt újabb megsér­tésére. A dél-vietnami gerilla­ erők a múlt héten elvágták a Da­­latból északra vezető útvona­lat. A feleségben elpusztult egy utánpótlás szempontjából fon­tos híd is. Az emiatt támadt „szállítási nehézségekre” hi­vatkozással mintegy 15 száza­lékkal emelkedett Saigonban a rizs ára — tájékoztat a Reu­ter. Az UPI szerint Frank D. Testea katolikus papot, aki a múlt vasárnap a hívek előtt elítélte az Egyesült Államok vietnami politikáját, a VDK bombázását, váratlanul áthe­lyezték. (MTI) A Szerb Kommunisták Szövetsége­­ Központi Bizottságának határozata A Szerb Kommunisták Szö­vetségének Központi Bizottsá­ga csütörtökön folytatta bőví­tett teljes ülését, amelyen el­határozták, hogy nyilvános­ságra hozzák a SZKSZ KB vég­rehajtó bizottsága által létreho­zott vizsgálóbizottság jelenté­sét Vojin Lukics volt szerbiai és szövetségi belügyminiszter­nek, valamint Zsivotije Szavics volt szerbiai belügyminiszter­nek az állambiztonsági szolgá­lat munkájáért viselt politikai felelősségéről. Vojin Lukics végrehajtva Rankovics és Sztefanovics uta­sításait, híven követte azok frakciós tevékenységét, politi­kailag durván visszaélt szolgá­lati beosztásával és az SZKSZ Központi Bizottságában viselt titkári funkciójával. Közvetle­nül, vagy utasításra megszer­vezte egyes párt és állami funkcionáriusok állandó ellen­őrzését. Egyike volt­ azoknak, akik bizonyos politikai funk­cionáriusokat ellenőrizték, táv­­beszélgetéseiket lehallgatták, hivatali helyiségekbe hangosí­tó berendezést szereltettek fel stb. A bizottság javasolta, hogy Vojin Lukicsot zárják ki az SZKSZ Központi Bizottságából és a kommunisták szövetsége tagjai sorából is, s erről érte­sítsék a JKSZ Központi Bizott­ságát, amelynek szintén tagja volt. Zsivotije Szavicsot, pedig — javasolta a bizottság — zárják ki az SZKSZ Központi Bizott­ságából és utolsó figyelmez­tetéssel büntessék. A bizottság végül javasolta, vizsgálják felül az állambiz­tonsági szolgálat kommunista szerveinek munkáját. (TANJUG, MTI) 99 Nemcsak nézeteltérés ** A Le Monde washing­toni tudósítója szerint né­hány nappal Debré pénz­ügyminiszter és Couve de Murvale külügyminiszter odaérkezése előtt nehéz lenne eltitkolni, hogy a francia—amerikai kapcso­latok soha ilyen rosszak nem voltak, mint ma, ha „kapcsolatokról” még egyáltalán lehet beszélni. Az amerikai vezetők ke­serűséggel veszik tudomá­sul, hogy De Gaulle tá­bornok Phnom Penh-i beszédében „magáévá tet­te az­­észak-vietnami tézi­seket” és elutasította, hogy figyelembe vegye Rushnak Couve de Murvillehez in­tézett levelét Vietnam kérdésében nem egyszerűen nézetelté­rés van Párizzsal — mondják, az amerikai fő­városban —, hanem kife­jezetten­­ szakítás. „Fran­ciaország ellenségeink győzelmét kívánja” — mondják, Vietnam azon­ban csak egy példa, két­ségkívül a legégetőbb. Ha­sonló az amerikai reagálás a franciaországi amerikai támaszpontok kiürítésével foglalkozó tárgyalások el­húzódása és a francia dollárfeleslegeknek egyre­­másra aranyra történő be­váltása miatt. (MTI) Újab­b összetűzések a kínai munkások és diákok között A vidéki „vörösgárdisták” újabb és újabb csoportjai ér­keznek naponta Pekingbe, és röplapokon, faliújságokon szá­molnak be a lakóhelyükön lezajló „kultúrforradalomról”. Sok röplap foglalkozik azok­kal az összetűzésekkel, ame­lyek lezajlanak egyrészről a helyi pártszervezetek által ve­zetett munkások, funkcioná­riusok és parasztok, másrészről a tanulók között. Szeptember 6-án és 7-én Csiangszki tarto­mányban került sor ilyen ösz­­szetűzésekre. A tartomány fő­iskolai diákjainak röpirata szerint a munkások, a parasz­tok és a funkcionáriusok szét­kergették a tartományi pártbi­zottság épületét körülzáró „forradalmár tanulókat”. A munkások táblákat vittek ilyen feliratokkal: „Le a jobboldali tanulókkal!” „Határozottan megvédjük a tartományi bi­zottságot!” „Leleplezzük a po­litikai szélhámosokat!” A röp­­irat azt hangoztatja, hogy a munkások „megverték a diá­kokat” sőt néhányat közülük „eszméletlenségig vertek”. A röpirat azzal vádolja a tarto­mányi pártbizottság felelős munkatársait, hogy búj­togat­ják a munkásokat a diákok el­len. Anhuj tartomány „vörös­­gárdistái” is „komoly politikai incidensről” a tömegek és a tanulók összetűzéséről, vala­mint a tanulók egymás közötti összetűzéséről adnak hírt, hangoztatva, hogy az összetű­zéseket „Pengpu város pártbi­zottsága provokálta”. Három napon át — szeptember else­jétől harmadikéig — körülbe­lül kétezer gyári munkás és kommunában dolgozó paraszt, az üzemi pártbizottságok tit­kárainak vezetésével „ostrom alatt” tartotta a kereskedelmi főiskola „forradalmár előadóit és diákjait”, akik előzőleg a városi pártbizottság épületére ragasztott felhívásaikon arra buzdítottak, hogy „tüzet kell nyitni a pengpui pártbizottság épületére”. Három nap alatt — közli a röpirat — a munkások „meg­vertek 146 előadót és diákot” és összetörték „forrón szeretett nagy vezérünk, Mao elnök arc­képének rámáját”. (MTI) Csőmbe hazatérést tervez Csőmbe volt kongói minisz­terelnök, akinek rövidéletű kormányát Mobutu váltotta fel, hivatalának elvesztése után 1965-ben Madridba uta­zott. Most az UPI munkatár­sának adott interjújában kije­lentette, hogy most felkészül arra, hogy „hazájában ismét folytassa működését” megjó­solta, hogy Mobutu kormánya hamarosan összeomlik. (MTI) Interpellációk a Vietnamban harcoló nyugatnémet fiatalok ügyében A bonni parlamentben csütörtökön több interpellációt in­téztek a külügyminiszterhez az amerikai hadsereg köteléké­ben Vietnamban harcoló nyugatnémet fiatalok ügyében. Schröder külügyminiszter az interpellációkra adott válaszá­ban azt hangoztatta, mindazok­nak, akik amerikai állampol­gárságot akarnak szerezni, il­letve hosszabb tartózkodásra utaznak az Egyesült Államok­ba, számolniuk kell azzal, hogy behívják őket az amerikai had­seregbe. A nyugatnémet kor­mánynak nincs módja arra, hogy megakadályozza az ame­rikai hadseregbe behívott fia­tal nyugatnémet állampolgá­roknak a vietnami hadszíntér­re való küldését. (MTI) Katonai kormányzók St­él-Ka­la­is­z­i és Stél-Kíwa élén A kinshasai rádió jelentése szerint a központi kormány belügyminisztere Masiala tá­bornokot és Kakudji ezredest felhatalmazta, hogy a dél-ka­­tangai és dél-kiwui tarto­mányban vegye át a kor­mányzói teljhatalmat. A kinshasai biztonsági szol­gálat Lumumbasihain, Dél- Katanga tartományi székhe­lyén, három belga állampol­gárt tartóztatott le. Az egyiket azzal vádolják, hogy a Dél- Katangában leleplezett fel­forgató hálózathoz tartozott A másik két belga állampol­gárt azért tartóztatták le, mert kongói vezetőket, többek kö­zött az államfőt becsmérelték. (MTI) Befejeződött a nemzetközösségi értekezlet Csütörtökön délután London­ban befejeződött a nemzetkö­zösség tíznapos kormányfői értekezlete. Heath és Maudling konzer­vatív ellenzéki vezetők közle­ményt adtak ki, amely szerint az ellenzék úgy véli, hogy a rhodesiai ügyben kiadott nem­zetközösségi kommüniké a brit kormány álláspontjának jelentős változását tükrözi, s ezért a parlamentet rendkívüli ülésre össze kell hívni. (MTI) Leereszkedett a Gemini—11 A fékező rakéták bekapcsolása után csütörtökön 14 óra után a Gemini—11 elkezdte a leereszkedést. Az eredeti tervek szerint, az űrhajósok a fedélzeti elektro­nikus számítórendszerre bíz­ták az egész manőver végre­hajtását. Az űrkabin a Ber­mudáktól délre, 14 óra 53 perckor (magyar idő) bontotta ki első ejtőernyőjét, s az eresz­kedő űrhajót már jól lehetett látni a Guam nevű amerikai helikopter-anyahaj­óról, ame­lyet az űrutasok felkutatására jó előre kiküldtek. A Gemini—11 14.59 órakor pontosan az Atlanti-óceán ki­jelölt körzetében szállt le. Az anyhajóról azonnal megind­ul­­­tak felé a helikopterek. A ka­bin körülbelül 8 kilométernyi­re úszott a vizen a Guamtól. A rádión nyert értesülések alapján a Kennedy-fokon hi­vatalosan bejelentették, hogy az űrhajósok kitűnt fizikai ál­lapotban vannak. (AFP) Megszüntették az Igazságügyminisztériumot Albániában Mehmet Sehu, akit az albán nemzetgyűlés hatodik tör­vényhozási időszakán ismét megbízott a minisztertanács elnö­kének tisztségével, a kormány összetételére vonatkozó napi­rendi ponttal kapcsolatban beszédet mondott. Ebben jóváhagyás végett a nemzetgyűlés elé terjesztette az új kormány összetételét. Megelőzően azonban javasolta az igazságügyminisztérium megszüntetését. Méltatásában elmondotta, hogy az igazság­ügyminisztérium működésével pozitív szerepet töltött be a szocialista törvényesség meg­szilárdításában. Miután azon­ban az állami igazságszolgál­tató intézmények megerősöd­tek és a szocialista törvényes­ség kérdése a népi hatalom összes szerveinek ügyévé vált, nincs olyan objektív ok, amely igazolná az igazságügyminisz­térium további fenntartását. (MTI) Világos válaszok Eltemetett remény A Novosztyi hírügynökség különböző or­szágok közéleti személyiségeihez az alábbi körkérdést intézte: „Mi a véleménye ennek az NSZK-nak arról a törekvéséről, hogy hoz­zájusson a nukleáris fegyverhez?" A Krasz­­naja Zvezda csütörtökön a beérkezett vála­szokból közöl szemelvényeket. Khaled Mohieddin, az EAK Országos Bé­ketanácsának elnöke írja válaszában: „Ha atomfegyvert adnának a nyugatnémet kor­mánykörök kezébe, a mlág nukleáris háború kirobbanásának veszélyével találná­ magát szemben.” Joseph North amerikai író, az American Dialogue című lap főszerkesztője válaszában rámutat, hogy az NSZK atomfelfegyverzése következtében megismétlődhetne az, ami az első világháború után történt. Gábor István, a Magyar Partizánszövetség főtitkára írja: „Minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az NSZK hozzájusson az atomfegyverhez, mert az a harmadik világ­háborút idézné elő.” (MTI) Kopityin, a TASZSZ tudósítója jelenti: Az Egyesült Államok szenátusa szerdán gyakorlatilag eltemette a négerek polgárjo­gairól szóló törvényjavaslatot és ugyanakkor Amerika feketebőrű állampolgárainak azt a reményét, hogy azokban a kerületekben lak­hatnak, ahol a fehér honfitársaik. A déli szenátorok eleinte nem voltak haj­landóik megjelenni az ülésteremben és emiatt, mivel nem volt meg a többség, nap­ról napra halasztották a törvényjavaslat meg­vitatását. Amikor pedig sikerült elérni 51 szenátor jelenlétéit — ami biztosította a meg­felelő számot —, a régi, kipróbált fogáshoz, a parlamenti obstrukcióhoz folyamodtak. Hosszú, véget nem érő beszédek áradatával húzták el a törvényjavaslat megvitatását és a szavazást. A kongresszusnak ez az ülésszaka tehát nem fogja elfogadni a törvényjavaslatéit, ösz­­szeomlott sok millió amerikai négernek az a reménye, hogy száz évvel a rabszolgaság meg­szüntetése után joguk lesz egy helyen lakni a fehérekkel. (MTI)­­ 1:­­ 1

Next