Hajdú-Bihari Napló, 1967. március (24. évfolyam, 51-76. szám)
1967-03-01 / 51. szám
Köszönet érte Remélem, hogy mindenütt elhangzottak ezek a szavak. Olyan fórumon, amelyen sok ember egyetértő helyeslése adhatott súlyt, tartalmat a köszönetnek. Köszönetnek azért a munkáért, amit évek alatt fáradságot, már csökkenő erőt nem sajnálva önzetlenül végeztek a tanácsok idős tagjai. Ezekben a napokban már gyakrabban beszélünk azokról, gondolunk azokra, akik a következő időszakban veszik majd vállukra a közélet számtalan gondját, baját. A jövőt tervezgettük a jelölő gyűléseken is, amikor azt is megnéztük, a javasolt személy vajon bírja-e majd kitartással, erővel a rá háruló nagy feladatokat. Mert a tanácstagnak, aki lelkiismeretesen akarja végezni feladatát, sohasem szabad sajnálnia az időt, a közösségre áldozott energiát. Az élet pedig kérlelhetetlen, elszállnak az évtizedek, s eljön az az idő, amikor már gyakrabban kell gondolni a pihenésre, amikor a legfáradhatatlanabbak is úgy érzik néha, hogy meg kell állni, fáj is talán a gondolat, mégis át kell adni a helyüket azoknak, akik jobban bírják. Vannak olyanok, akik két vagy három ciklus alatt is tagjai voltak valamelyik tanácsnak, s most korukra való tekintettel nem jelölték újra őket. Nem vállalhatták tovább, hogy teljes felelősséggel viseljék gondját egy választókerületnek, intézzék a választók ügyes-bajos dolgait, szervezzenek, aktívan részt vegyenek a mindennap elölről kezdődő munkában. Továbbra is dolgoznak, sokan közülük máris jelezték a népfrontbizottságoknak, társadalmi szerveknek, hogy számíthatnak rájuk, nem akarnak egyszer s mindenkorra hátat fordítani a közügyeknek. Hiszen nem is tudnák megtenni. Aki éveken, évtizedeken keresztül vállalta ezt a többletmunkát, annak jóformán életelemévé vált, nem lehet meg nélküle. Még akkor sem, ha tudja, hogy munkásságát nem fogja emléktábla hirdetni az utókornak, ha ellenszolgáltatásként be kell érnie néhány köszönő szóval. De talán nem is lehetne többet adni ennél a köszönetnél. Azt, hogy a tanácstag mennyit fáradozott, legjobban bizonyítják az iskolák, utak, törpe vízművek, társadalmi munkával rendben tartott parkok. Az ő munkája talán csak néhány sornyi téglát jelent az új művelődési házban, de hát állhatna-e az az intézmény a néhány sor tégla nélkül? Lehet az is, hogy a fiatal választók a nevét sem tudják annak, aki most átadja a helyét, s mégis, neki is része van benne, hogy bizalommal gondolnak a tanácsra, elismerik tekintélyét a választott testületnek. Mindenkinek elismerés és köszönet jár azért, ha a közösségért fáradozik, de különösen megilleti azokat, akik megérdemelt nyugalmuk óráit, munkában megkeveskedett erejüket áldozzák fel. Hasznosan, eredményesen. És ha átadják is a helyüket a fiatalabbaknak, tapasztalataikra, tanácsaikra mindenütt számítanak a jövőben is. A választások előtt kevesebbet beszélünk róluk, ez természetes. De a kevés szó, szívből jövő köszönet azért, mert ameddig erejük engedte, vállalták a munkát, és végezték is becsülettel, lelkiismeretesen. N. Zs. VASÁRNAPIG TART NYITVA a Vietnam kiállítás Vietnam címmel nyílt meg a debreceni Déri Múzeumban az a megrázó kiállítás, mely hű dokumentumokkal és fényképekkel mutatja be a vietnami nép hősi harcát az amerikai imperialista agresszió ellen. Az érdeklődők sokasága bizonyítja, hogy Debrecenben milyen sokan kísérik figyelemmel a távoli, testvéri nép küzdelmét a szabadságért, a nemzeti önrendelkezésért. A kiállítás március 5-ig mindennap reggel 9-től van nyitva Jogi előadások a határban A hajdúböszörményi Vörös Csillag Termelőszövetkezet üzemegységeiben, brigádjainál rendszeresen összehívott tanácskozások fontos szerepet töltenek be. Megvitatják a termeléssel, a gazdálkodással kapcsolatos eredményeket, a mindennapi munkával kapcsolatos tennivalókat, előkészületeket a nagyobb feladatokra, itt beszélik meg egyénekre bontva a szövetkezeti terveket. A tízezer holdas nagyüzemben nincs mód és lehetőség a tagság egyszerre történő tanácskozására, de ha volna is, a felvetődő problémák megvitatása rengeteg időt venne igénybe együttesen. Egy-egy terület, szakág dolgozói jönnek össze tanácskozásra, aminek rendszerint már a következő napokban látszik az eredménye és a haszna. Az elmúlt hetekben sok, a termelőszövetkezeti gazdálkodással, a tagok életével, biztosításával, nyugdíjával kapcsolatos törvény, illetve tervezet látott napvilágot. Sokat beszélnek ezekről, sokszor kerülnek a tárgyalások középpontjába. Most az üzemegységenkénti tanácskozás újabb témakörrel bővül: jogi előadások és válaszok kinn a határban hangzanak el. Egy nagyon időszerű téma: Belvízvédelmi problémák a berettyóújfalui járásban Jelenleg csaknem 4000 hold szántóterületet borít belvíz a berettyóújfalui járásban. A helyzet — bár szerencsére meg sem közelíti a tavalyit — most is súlyos, hiszen a vízborítás érzékenyen érinti a járás valamennyi községét Ezeket figyelembe véve tehát nagyon is időszerű volt az az értekezlet, amelyet a napokban tartottak Berettyóújfaluban a járási tanácson. A téma: a járás belvízhelyzete, az 1967. évi feladatok. A teremben ott volt a járás minden községének képviselője, tanácselnökök, termelőszövetkezeti elnökök, tsz- és községi párttitkárok. Részt vettek a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság vezetői: Pap Ferenc igazgató és Szűk Tibor főmérnök is. Az értekezlet első — lényegesen rövidebb része — arról szólt, hogy milyen feladatok várnak ebben az évben a járás területén az igazgatóságra, a három vízgazdálkodási társulásra, valamint a termelőszövetkezetekre. Az előadást Pap Ferenc tartotta. Ezután következett az értekezlet nagyobbik és talán fontosabbik része: a jelenlevők hozzászólásaikban, kérdéseikben jelezték mindazt a nehézséget, mindazt a problémát, amelyekkel most is küzdenek, és amelyeket szeretnének saját községük, de a járás szempontjából is minél hamarabb megoldani. A kérdéscsoportokat talán két részre lehetne osztani. Az egyik nagyobb csoportba a külterületek védelme, a csatornahálózatok bővítése, rekonstrukciója, felújítása tartoztak. Ez a nagyobb területileg is, és talán sokkal több embert érint közvetve, hiszen a szövetkezetekben dolgozók valamennyien megérzik, ha belvíz miatt nem lehet vetni, nem lehet ugyanazt a mennyiséget learatni, betakarítani. ,Pap Ferenc igazgató ennek kapcsán elmondotta, hogy mekkora jelentősége van a szövetkezeteknek a saját vízrendezési terveik megvalósításában. Szó esett a Berettyó mentén megépített lokalizációs vonalról is. Elmondotta Pap Ferenc, hogy az utóbbi idők leglényegesebb, legjelentősebb beruházása Berettyószentmártontól lefelé a folyó bal partján megépített védővonal. Ez nagymértékben biztonságossá teszi az árvízvédekezést a folyón, mindkét oldalon. A felszólalások másik csoportjában, belterületek védelme, annak fontossága tartozott. A községek belterületének védelme fontosságához mérten került megtárgyalásra. A megyei tanács v. b. mezőgazdasági osztályának képviselője tett ígéretet, hogy ezeket a problémákat eljuttatja az illetékes szervekhez. XLVIII. Francis a műszerfalhoz szorult. A lélekjelenléte azonban nem hagyta el. Ha begyakoroltatták is vele a katapultálást, óvakodott attól, hogy megnyomja a berendezés gombját. Nem, nem robbantja fel magát, a géppel együtt. Megpróbál menekülni. Megpróbál? Megmenekül, akármi történik is. Harminc éves, nem hagyhatja itt a fogát. Élnie kell. Óriási erőfeszítésébe került, amíg sikerült megemelni a fülke tetejét. Kioldotta a szíjakat, amelyek az üléshez rögzítették őt, és kimászott a gép tetejére. Ugrott. Örökkévalóságnak tűnt, amíg az ejtőernyője kinyílt Megismerkedett a halálfélelemmel. És még a kissé sárgás ejtőernyőn a föld felé lebegett, amikor elhatározta: nem fogja használni a mérgezett tűt. Két egyenruhás ember fogta el. Géppisztolyt szegeztek rá, s kiabáltak valamilyen — Rowers előtt — ismeretlen nyelven. Amikor a pilóta a tarkójára kulcsolta a kezét, tovább kiabáltak. Rowers csak nehezen értette meg: azt követelik tőle, emelje magasba a két karját. Hiába, itt mások a szokások. Amikor Rowers engedelmeskedett, megmotozták, majd kihámozták a pilótafelszerelésből. Valamilyen köpenyt adtak az alsóruhás pilótának. Aztán egy gépkocsihoz vezettek, s intettek neki, hogy szálljon be. Mielőtt elindultak volna, megmutatták a sofőrnek a Roversnél talált selyemkendőt. A gépkocsivezető először nevetett, amikor elolvasta a szöveget. Aztán hirtelen elfogta a méreg és kiköpött Ez volt az egyetlen inzultus, ami Rowerset érte. A kocsi behajtott egy épület udvarára. A pilótát tágas szobába vezették. Ott őrizték ketten is, egy szót sem szólva hozzá, amíg érte nem jönnek Moszkvából. A tárgyaláson Rowers a legjobb civil ruháját viselte. Sötétkék, jól szabott öltönyt, hozzá fehér inget és ezüstszürke nyakkendőt. Rose hozta magával Amerikából, aki Moszkvába érkezett férje tárgyalására. Egyelőre azonban a pilóta sem vele, sem az apjával nem beszélhetett. De látta őket — a vádlottak padjáról széttekintve — a közönség soraiban. A tereim zsúfolt volt, a legtöbb érdeklődő kezében jegyzetfüzet, golyóstol. Az egész világsajtó elküldte képviselőit. Berregtek a filmfelvevő gépek, kattogtak a televíziós kamerák, amikor a bíróság elnöke feltette Rowersnek a szokásos kérdést: — Vádlott, megértette a vádat? — Igen. — Bűnösnek érzi magát? — Igen. A pilóta szép sorjában elmondott mindent. Nem hallgatta el, mi hogyan történt, mint ahogy előzőleg, a nyomozás során sem tagadta meg a vallomástételt. Hogyan is tehette volna? Lelőtték egy idegen ország fölött, egy felségjelzés nélküli repülőgéppel, amelynek különleges fényképező berendezése különböző katonai objektumok légiképét rögzítette. Megtalálták nála a fegyvert, a pénzt, a különböző nyelvű feliratokkal ellátott kendőt. Ott feküdt a bíróság asztalán, ahol a bűnjeleket elhelyezték, a mérgezett tű is. Rowers nem használta, s nem bánta meg. Félt, nagyon félt a börtöntől — hiszen nem babra megy a játék —, de mindent túlélhet. Ha megejti magán a végzetes karcolást, akkor már halott. Haszna lenne belőle másoknak, de Rowers most úgy érezte, hogy kihasználták, rútul becsapták — nem tartozik felelősséggel senkinek, csak saját magának. Amerika meszsze volt, nagyon messze. S közel a szovjetek ereje, amelyet — most értette meg — nem ismert, s ezért lebecsült. Ezekben az órákban, amint egy szovjet hadbíró tábornok kérdéseire kellett válaszolnia, elátkozta azt a percet, amikor ilyen áron akart huszonötezer dolláros emberré válni. S bár látszólag könnyedén, minden fáradság nélkül válaszolt a kérdésekre, belül fáradt, nagyon fáradt volt. Nem így képzelte el a világhírt. (Folytatása következik (REGÉNY) ÍRTA : PINTÉR ISTVÁN Protestáns lelkészek békegyűlése A megye protestáns lelkészeit békegyűlésre hívta össze a Hazafias Népfront megyei elnöksége. Kedden délelőtt a református kollégiumban megtartott gyűlést Ónosi László, a megyei népfrontbizottság titkára nyitotta meg, majd dr. Bartha Tibor, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke tartott előadást „Szocialista demokratizmus, választási demokratizmus” címmel. Az előadást számos hozzászólás követte. A felszólaló lelkészek méltatták a választások jelentőségét. Huszonöt éve alakult a Történelmi Emlékbizottság 1942. MÁRCIUS 1-Én a Népszava olvasói különösnek ható felhívást olvashattak. A történelmi hagyományok ápolására, „az országban mindenütt gondozatlanul kallódó ereklyék összegyűjtésére” országos társadalmi megmozdulást hirdettek: „Álljanak sorainkba mindazok, akik tisztán érzik magukban a történelmi hagyományt, és hiszik, hogy e nagyszerű örökség ápolása és elmélyítése fontos nemzeti feladat!” — Aláírva: „A Magyar Történelmi Emlékbizottság” és huszonnyolc név. Ismert baloldali politikusok, újságírók, írók, művészek, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre, Kállai Gyula, Szakasits Árpád, Mihályfi Ernő, Tildy Zoltán, Illyés Gyula, Pátzay Pál, Szőnyi István, Veres Péter, Darvas József, Bernáth Aurél és mások. Az egyszerű újságolvasó valószínűleg meghökkent. Az ország több mint fél éve, hogy részese Hitler bűnös és őrült háborújának. A német fasiszta csapatok elszenvedték már első nagy vereségüket Moszkva alatt. Az antifasiszta demokratikus országok szövetségi szerződése és az angolok Magyarország elleni hadüzenete széjjelzúzta a kettős politikában reménykedő csoportok illúzióit. Már nem lehetett eltitkolni a magyar csapatok első nagy bűnös akcióját, nemzeti szégyenünket, a „hideg napok”-at, az újvidéki és zsallyai tömegvérengzést, amelynek több mint háromezer áldozata volt. Ilyen vérzivataros időkben minden haladó ember előtt köztiszteletben álló férfiak „ereklyegyűjtéssel” foglalkoznak, múzeumot szerveznek? A Magyar Történelmi Emlékbizottság nem múzeumalapítással foglalkozott. Része, illetve legális fedőszerve a kommunisták által kezdeményezett széleskörű függetlenségi mozgalomnak. A Történelmi Emlékbizottságot a legszélesebb értelmiségi összefogás jellemezte. Távolabbi perspektívában részvevői talán nem értettek mindenben egyet, ideológiai különbségek is fennállottak, de valami lényegesben azért találkoztak. Az értelmiség feladatává vált, hogy leleplezze az uralkodó rendszer magyarázkodásának, „hazafias” szólamainak hazug voltát. Megmutassa, hogy a magyar nép, történelmi hagyományaink legdicsőbb szakaszaiban — elsősorban 1848-ban — hogyan küzdöttek a nép és vezetői együtt a szabadságért, függetlenségért, demokráciáért, a gazdasági és társadalmi haladásért. Az írott szóval, az előadó- és képzőművészet eszközeivel próbálták felébreszteni a nemzet lelkiismeretét. Az értelmiség részvétele a közös nagy feladatban igen sokoldalú volt. A munkáskórusok és munkásszínjátszók előadásaiba, majd a Hont Ferenc által rendezett vigadói és zeneakadémiai irodalmi esteken valóban a művészek színe-java vállalt szerepet. Olyan művészek fémjelzik ezeket az előadásokat, mint Ascher Oszkár, Basilides Mária, Bánki Zsuzsa, Baló Elemér, Gobbi Hilda, Gábor Miklós, Gellért Endre, Hont Erzsébet, Horváth Ferenc, Major Tamás, Medgyasszai Vilma és sokan-sokan mások. Hogy nemcsak egyszerű művészi produkcióról volt itt szó, jelzi például Kállai Gyula cikke a Népszavában egy Petőfiestről, amelynek bevezetőjét Móricz Zsigmond tartotta. „Igaza van Móricz Zsigmondnak — írja Kállai —, amikor a bevezető tanulmányában Petőfiről azt mondja: Korlátlan benne a szabadságvágy, s ezt a korlátlanságot követeli a nép számára is.” Petőfi élete Móricz Zsigmond szerint: „egyetlen harc, egyetlen eszme érdekében... megszüntetni a jogtalan és oktalan rabságot, amiben emberek milliói feküdtek”. A mozgalom csúcspontja az 1942. március 15-i tüntetés előkészítése volt. Erre nemcsak a párt mozgósította tömegeit, hanem a Magyar Nemzet, a Kis Újság és a Népszava hasábjain a Történelmi Emlékbizottság is felhívást bocsátott ki. A világháború viszonyai között páratlan erejű tüntetés élén ott haladtak a bizottság vezetői is, és tették le az emlékezés koszorúit Petőfi szobrára. A tömegek és az összefogás erejétől megrémült uralkodó- osztály terrorral válaszolt. A fő csapást a pártra mérte, letartóztatva mintegy 600 harcosát és vezetőjét. A terror megrémítette a szövetségeseket , így a Történelmi Emlékbizottság rövid fennállása után megszűnt. Megszűnt, hogy későbbi időben új keretekben éledjen újjá. Nehéz volna felsorolni is azt a sokrétű és széleskörű tevékenységet, amelyet az értelmiség legjobbjai a rövid néhány hónap alatt tettek. Tetteik már a történelem részei, és így vonhatjuk le a következtetést: azért csatlakoztak a párt népfrontpolitikájához, mert felismerték, hogy a nemzet sorsdöntő kérdéseiben akkor is a párt mutatta a helyes utat. K. Sz.