Hajdú-Bihari Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-01 / 51. szám
ÉRETTSÉGIVEL-GÉP MELLETT Sorsukban sok közös vonás van. Néhány éve érettségiztek középiskolában közepes eredménynyel. Szüleik munkásemberek. Egyikük sem gondolta, hogy érettségi után fizikai dolgozó lesz. És egyikük sem bánta meg, hogy mégis az lett. Ma már túl vannak a kezdeti nehézségeken, megszerették a gyárat, a munkatársakat. Nem csalódottak. S mindhárman reálisan látják helyzetüket, jövőjüket. — Érettségi után műszaki egyetemre akartam menni, de hát ez közepessel nem sikerült. Ismerősök ajánlották a mezőgazdaságigép-gyárat, s 1964-ben jelentkeztem felvételre. Azóta itt dolgozok mint betanított esztergályos. Kezdetben nem szívesen beszéltem róla barátnőimnek, ismerőseimnek, volt osztálytársaimnak. Ma azonban már nincs ebből problémám. A legnagyobb élményt talán az első fizetés jelentette számomra a gyárban: 900 forintot kaptam, nagyon nagy pénz volt ez akkor nekem. — És most? — Ma már átlagban 1400—1500 forintot keresek, órabérem 7 forint. Teljesítménybérben dolgozunk, csoportos bérezéssel. Jó itt a csoportban, a brigádban, igazán nem gondoltam négy évvel ezelőtt, hogy ilyen jó társaságot, ilyen munkatársakat kapok. Fazekas Viola a legidősebb a három lány közül, ő áll legközelebb ahhoz is, hogy szakmunkás legyen. — Ez a tervem, ezt szeretném elérni. A szakma megbecsült, és van jövője. Igaz, nem könnyű, de érdemes érte küszködni, amint azt a „Ki minek mestere?” televíziós vetélkedőn is láttam. — A gyárban ki a példaképe? — Wutsch István, a csoportvezető. Jó lenne úgy tudni a szakmát, mint ő. A sötétbarna, szép szempár nyugodtan tekint reám, amikor felteszem a kérdést: — Nem kényelmetlen, hogy nem éppen „tiszta” munkát végez, hogy gép mellett dolgozik érettségivel? — Nem — válaszol Bazsa Gyöngyi, a másik kislány. — A számításomat megtaláltam. Szeretek itt dolgozni, nem cserélnék olyan irodai dolgozóval, aki íróasztal mellett van ugyan, de kevesebbet keres. 1400—1500 forintot kapok havonta. — Mire költi a fizetését? — Szerencsémre — hála szüleimnek — nagyobb részét magamra költhetem. Megtaláltam itt új barátaimat; kellemesek a KISZ által rendezett klubdélutánok és a kirándulások, melyeket az MHSZ szokott szervezni. — Mint nők hogyan veszik fel a férfidolgozókkal a versenyt? Becsülik-e a gyárban a nőket, a női munkaerőt? — Hallottam, hogy régebben nem szívesen látták itt a nőket a férfiak. Ez a helyzet azonban megváltozott. És ebben nem kis részünk volt nekünk — jó munkánkkal. Vass Irma a legfiatalabb a három kislány közül, s mindössze öt hónapja dolgozik a mezőgazdaságigép-gyárban. Először esztergagépen dolgozott, aztán marógépre került, s most már véglegesen marós lett. Mikepércsről jár be. — Nem félt a gyártól, a géptől, a munkától? — Eleinte bizony szokatlan volt, de hamar belejöttem. Kellemesen csalódtam, szó sem volt arról, hogy lenézzenek mint tanult lányt. Sokan segítenek, hogy minél jobban elsajátítsam a gép kezelését, különösen Megyeri Zoltán, a csoportvezető, aki kiváló marós szakmunkás. Persze, azért nem vagyunk túlságosan komolyak, néha viccelődés is van, de hát így könnyebb a munka. — Tervei ? — Gépipari technikumba szeretnék járni, az esti tagozatra. De továbbra is marógépen fogok dolgozni, ennek a szakmának is van jövője, és én úgy érzem, megtalálom majd a számításomat. Nem, sohasem gondoltam arra, hogy abbahagyjam, hogy máshová menjek dolgozni. Érdeklődtem a művezetőktől, a csoportvezetőktől és a gyár oktatási előadójától is. A vélemény egyöntetű: büszkék az érettségizett lányokra az üzem dolgozói. 100 százalékon felül teljesítenek, s mindig készek áldozatokra is, ha szükséges. A tavaly decemberi hajrában is megállták helyüket. Több hasonló korú, középiskolát végzett társukban még él az előítélet a „piszkos” fizikai munkával szemben. Jó lenne, ha a kétkedők felkeresnék őket, és beszélgetnének velük arról, hogy az íróasztal nem mindig üdvözít. S aki reálisan nézi helyzetét , megtalálhatja életcélját gépek mellett is. Vattai Miklós Fazekas Viola Bazsa Gyöngyi Vass Irma Megjegyzés a bolti lopásokra! Panaszos levelet kapott szerkesztőségünk az egyik debreceni olvasótól. Levélírónk — mint írja — betért egy önkiszolgáló boltba, vásárolt, az árut kifizette, s már éppen távozni akart, amikor a boltvezető beinvitálta a raktárba, és kiürítette a zsebeit. Gyanították ugyanis, hogy a vevő lopott. Olvasónk ezt az eljárást sérelmesnek, megalázónak tartja, hiszen mint később kiderült, jogtalan eltulajdonításról szó sem volt. Ennyi a levél lényege, azonban a probléma olyan jellegű, hogy érdemes vele foglalkozni. A becsületes ember valóban sérelmesnek érzi, ha lopással gyanúsítják, kiforgatják a zsebeit, megnézik a táskáját. De hadd állítsunk ezzel szembe egy másik tényt: a gyárkapun kilépő dolgozók felszólítás nélkül megmutatják táskájukat a portásnak. Természetes dolog, és senkinek sem jut eszébe megsértődni, senki sem tartja megalázónak. Visszatérve a panaszos levélre, meg kell említenünk néhány számadatot. 1967-ben csak a Hajdú-Bihar Megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat boltjaiban 550 jegyzőkönyvet kellett felvenni olyan vásárlókról, akik fizetés nélkül akartak árucikket kivinni az önkiszolgáló boltokból. Olyan eset is előfordult, hogy jól kereső tanár mindössze két doboz cigarettáért tette kockára a becsületét. A felvett jegyzőkönyvek szerint 350 alkalommal 10 forintnál kevesebb értékű árut akartak lopni. Kétszáz forint vagy azon felüli értéket csupán hárman mertek a táskájukba rejteni. Leggyakrabban cigarettát, édességet tulajdonítanak el, ezekből pedig nehéz nagyobb mennyiséget észrevétlenül kicsempészni egy boltból. A fűszerboltokban a bevásárlást többnyire női feladatnak tartják. A statisztika szerint mégis lényegesen több a férfi tolvaj, mint a női. Minden esetben nagy megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy a szarkák között néhány törzsvásárló is akad, akikről „nem is hitték volna”. A törzsvendégek leleplezésükig nem is gondolnak arra, hogy az ő vásárlásaikat is figyelemmel kísérik, hiszen évek óta ugyanabban a boltban vásárolnak. Az első „sikerek” rendszerint vonzó hatásúak. Megtörténik, hogy az iskolai tanuló barátait is viszi abba a boltba, ahol az első alkalommal nem vették észre a lopást. Vannak notórius visszatérők is. Előfordult, hogy rövid időn belül háromszor értek tetten egy fiatalembert ugyanabban az üzletben. Pedig a kockázat „díja” elég magas. Egyetlen tettenért tolvaj sem úszta meg az ügyet 50 forintnál alacsonyabb bírsággal, de hatóságaink szabtak már ki 500 forintos, sőt ennél is magasabb büntetést. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy az önkiszolgáló boltokban — sajnos — történnek lopások. A felvett jegyzőkönyvek száma 550, arra viszont nincs — nem is lehet — statisztikai adat, hogy hány olyan vevő lopott, akit nem vettek észre. És befejezésként idekívánkozik még egy adat: 100 megmotozott vevő közül 99 esetben megállapítható volt a jogtalan eltulajdonítás ténye. Tehát mindössze egy százalék, amikor a bolti dolgozók tévedtek, mint levélírónk esetében is. Ha a vevő tudja, hogy ártatlan, akkor nyugodtan fordítja ki a zsebeit, különösen ha az egész ügyet a bolti dolgozók tapintatosan, udvariasan kezelik, s bocsánatot kérnek a zaklatásért. Ilyen esetben egyetlen vevő sem tarthatja bántónak, megalázónak az eljárást. Ilyenkor nincs ok a megsértődésre. Bogár Ferenc KISZ-szervezetek közös akcióprogramja A MÁV Debreceni Járműjavító Üzemének klubtermében közös vezetőségi ülést tartott a járműjavító, a csapágygyár és a BIOGAL Gyógyszergyár KISZ-szervezetének végrehajtó bizottsága. Az ülésen a KISZ szervezeti életének és kulturális tevékenységének tapasztalatait vitatták meg a részvevők azzal a céllal, hogy saját munkájukban hasznosítják majd ezeket a tapasztalatokat. Szó esett arról is, hogy a jövőben többet törődnek a KISZ-szervezetek a fiatalok munkájával, gondjaival, s az egyéni problémákhoz több segítséget nyújtanak. A részvevők elhatározták, hogy a jövőben közös akcióprogramot is dolgoznak ki, legközelebb a VIT tiszteletére szerveznek ilyen közös akciót — írja tudósítónk, Volosinovszki János. Nádkévék erdeje Hortobágyon és környékén befejeződött a nádaratás. Ahogyan a szakemberek mondják, a nád mennyisége és minősége is közepesnek mondható. A hortobágyi halastó melletti nádfeldolgozó üzemben mindenesetre már megkezdődött az új nád feldolgozása. Hatszázezer kéve nádat vásároltak fel, csak a Hortobágyi Állami Gazdaságtól mintegy kétszázezer kévét vettek. Év végéig — az új termésig — lesz tehát munkája az üzemnek bőven. Készítheti a nádpallókat, a stukatúrt, s jelentős mennyiséget lehet kiválogatni az úgynevezett export nádkévének is. A hortobágyi nád nagy része ugyanis külföldre kerül. Keresett cikk az itt termett nád, hiszen felhasználási területe — különösen az építőiparban — most is széles és jelentős. A hortobágyi nádüzem különben ebben az évben a 600 000 kéve nád feldolgozása után mintegy 14 millió forint bevételre számít. Képünkön: a nádkúpok erdeje a feldolgozó üzem szomszédságában. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. MÁRCIUS 1.