Hajdú-Bihari Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-01 / 51. szám

ÉRETTSÉGIVEL-GÉP MELLETT Sorsukban sok közös vonás van. Néhány éve érettségiztek középiskolában közepes eredmény­nyel. Szüleik munkásemberek. Egyikük sem gondolta, hogy érettségi után fizikai dolgozó lesz. És egyikük sem bánta meg, hogy mégis az lett. Ma már túl vannak a kezdeti nehézségeken, megszerették a gyárat, a munkatársakat. Nem csalódottak. S mindhárman reálisan látják helyzetüket, jövőjüket.­­ — Érettségi után műszaki egye­temre akartam menni, de hát ez közepessel nem sikerült. Ismerő­sök ajánlották a mezőgazdasági­gép-gyárat, s 1964-ben jelentkez­tem felvételre. Azóta itt dolgo­zok mint betanított esztergályos. Kezdetben nem szívesen beszél­tem róla barátnőimnek, ismerő­seimnek, volt osztálytársaimnak. Ma azonban már nincs ebből problémám. A legnagyobb él­ményt talán az első fizetés jelen­tette számomra a gyárban: 900 forintot kaptam, nagyon nagy pénz volt ez akkor nekem. — És most? — Ma már átlagban 1400—1500 forintot keresek, órabérem 7 fo­rint. Teljesítménybérben dolgo­zunk, csoportos bérezéssel. Jó itt a csoportban, a brigádban, iga­zán nem gondoltam négy évvel ezelőtt, hogy ilyen jó társaságot, ilyen munkatársakat kapok. Fazekas Viola a legidősebb a három lány közül, ő áll legkö­zelebb ahhoz is, hogy szakmun­kás legyen. — Ez a tervem, ezt szeretném elérni. A szakma megbecsült, és van jövője. Igaz, nem könnyű, de érdemes érte küszködni, amint azt a „Ki minek mestere?” te­levíziós vetélkedőn is láttam. — A gyárban ki a példaképe? — Wutsch István, a csoportve­zető. Jó lenne úgy tudni a szak­mát, mint ő.­ ­ A sötétbarna, szép szempár nyugodtan tekint reám, amikor felteszem a kérdést: — Nem kényelmetlen, hogy nem éppen „tiszta” munkát vé­­gez, hogy gép mellett dolgozik érettségivel? — Nem — válaszol Bazsa Gyöngyi, a másik kislány. — A számításomat megtaláltam. Sze­retek itt dolgozni, nem cserélnék olyan irodai dolgozóval, aki író­asztal mellett van ugyan, de ke­vesebbet keres. 1400—1500 forin­tot kapok havonta. — Mire költi a fizetését? — Szerencsémre — hála szü­leimnek — nagyobb részét ma­gamra költhetem. Megtaláltam itt új barátaimat; kellemesek a KISZ által rendezett klubdélutá­nok és a kirándulások, melyeket az MHSZ szokott szervezni. — Mint nők hogyan veszik fel a férfidolgozókkal a versenyt? Becsülik-e a gyárban a nőket, a női munkaerőt? — Hallottam, hogy régebben nem szívesen látták itt a nőket a férfiak. Ez a helyzet azonban megváltozott. És ebben nem kis részünk volt nekünk — jó mun­kánkkal.­ ­ Vass Irma a legfiatalabb a há­rom kislány közül, s mindössze öt hónapja dolgozik a mezőgaz­daságigép-gyárban. Először esz­tergagépen dolgozott, aztán ma­rógépre került, s most már vég­legesen marós lett. Mikepércsről jár be. — Nem félt a gyártól, a géptől, a munkától? — Eleinte bizony szokatlan volt, de hamar belejöttem. Kel­lemesen csalódtam, szó sem volt arról, hogy lenézzenek mint ta­nult lányt. Sokan segítenek, hogy minél jobban elsajátítsam a gép kezelését, különösen Megyeri Zol­tán, a csoportvezető, aki kiváló marós szakmunkás. Persze, azért nem vagyunk túlságosan komo­lyak, néha viccelődés is van, de hát így könnyebb a munka. — Tervei ? — Gépipari technikumba sze­retnék járni, az esti tagozatra. De továbbra is marógépen fogok dolgozni, ennek a szakmának is van jövője, és én úgy érzem, megtalálom majd a számításo­mat. Nem, sohasem gondoltam arra, hogy abbahagyjam, hogy máshová menjek dolgozni. Érdeklődtem a művezetőktől, a csoportvezetőktől és a gyár ok­tatási előadójától is. A vélemény egyöntetű: büszkék az érettségi­zett lányokra az üzem dolgozói. 100 százalékon felül teljesítenek, s mindig készek áldozatokra is, ha szükséges. A tavaly decem­beri hajrában is megállták helyü­ket. Több hasonló korú, középisko­lát végzett társukban még él az előítélet a „piszkos” fizikai mun­kával szemben. Jó lenne, ha a kétkedők felkeresnék őket, és beszélgetnének velük arról, hogy az íróasztal nem mindig üdvözít. S aki reálisan nézi helyzetét , megtalálhatja életcélját gépek mellett is. Vattai Miklós Fazekas Viola Bazsa Gyöngyi Vass Irma Megjegyzés a bolti lopásokra! Panaszos levelet kapott szer­kesztőségünk az egyik debreceni olvasótól. Levélírónk — mint ír­ja — betért egy önkiszolgáló bolt­ba, vásárolt, az árut kifizette, s már éppen távozni akart, amikor a boltvezető beinvitálta a raktár­ba, és kiürítette a zsebeit. Gya­nították ugyanis, hogy a vevő lo­pott. Olvasónk ezt az eljárást sé­relmesnek, megalázónak tartja, hiszen mint később kiderült, jog­talan eltulajdonításról szó sem volt. Ennyi a levél lényege, azonban a probléma olyan jellegű, hogy érdemes vele foglalkozni. A be­csületes ember valóban sérelmes­nek érzi, ha lopással gyanúsít­ják, kiforgatják a zsebeit, meg­nézik a táskáját. De hadd állít­sunk ezzel szembe egy másik tényt: a gyárkapun kilépő dolgo­zók felszólítás nélkül megmutat­ják táskájukat a portásnak. Ter­mészetes dolog, és senkinek sem jut eszébe megsértődni, senki sem tartja megalázónak. Visszatérve a panaszos levélre, meg kell említenünk néhány számadatot. 1967-ben csak a Haj­­dú-Bihar Megyei Élelmiszer-kis­kereskedelmi Vállalat boltjaiban 550 jegyzőkönyvet kellett felven­ni olyan vásárlókról, akik fizetés nélkül akartak árucikket kivinni az önkiszolgáló boltokból. Olyan eset is előfordult, hogy jól kereső tanár mindössze két doboz ciga­rettáért tette kockára a becsüle­tét. A felvett jegyzőkönyvek sze­rint 350 alkalommal 10 forintnál kevesebb értékű árut akartak lopni. Kétszáz forint vagy azon felüli értéket csupán hárman mertek a táskájukba rejteni. Leggyakrabban cigarettát, édes­séget tulajdonítanak el, ezekből pedig nehéz nagyobb mennyisé­get észrevétlenül kicsempészni egy boltból. A fűszerboltokban a bevásár­lást többnyire női feladatnak tartják. A statisztika szerint mégis lényegesen több a férfi tolvaj, mint a női. Minden eset­ben nagy megdöbbenéssel veszik tudomásul, hogy a szarkák között néhány törzsvásárló is akad, akikről „nem is hitték volna”. A törzsvendégek leleplezésükig nem is gondolnak arra, hogy az ő vá­sárlásaikat is figyelemmel kísé­rik, hiszen évek óta ugyanabban a boltban vásárolnak. Az első „sikerek” rendszerint vonzó hatásúak. Megtörténik, hogy az iskolai tanuló barátait is viszi abba a boltba, ahol az első alkalommal nem vették észre a lopást. Vannak notórius vissza­térők is. Előfordult, hogy rövid időn belül háromszor értek tet­ten egy fiatalembert ugyanabban az üzletben. Pedig a kockázat „dí­ja” elég magas. Egyetlen tetten­­ért tolvaj sem úszta meg az ügyet 50 forintnál alacsonyabb bírsággal, de hatóságaink szab­tak már ki 500 forintos, sőt en­nél is magasabb büntetést. Az elmondottakból világosan kitűnik, hogy az önkiszolgáló boltokban — sajnos — történnek lopások. A felvett jegyzőkönyvek száma 550, arra viszont nincs — nem is lehet — statisztikai adat, hogy hány olyan vevő lo­pott, akit nem vettek észre. És befejezésként idekívánkozik még egy adat: 100 megmotozott vevő közül 99 esetben megállapítható volt a jogtalan eltulajdonítás té­nye. Tehát mindössze egy száza­lék, amikor a bolti dolgozók té­vedtek, mint levélírónk esetében is. Ha a vevő tudja, hogy ártatlan, akkor nyugodtan fordítja ki a zsebeit, különösen ha az egész ügyet a bolti dolgozók tapintato­san, udvariasan kezelik, s bo­csánatot kérnek a zaklatásért. Ilyen esetben egyetlen vevő sem tarthatja bántónak, megalázónak az eljárást. Ilyenkor nincs ok a megsértődésre. Bogár Ferenc KISZ-szervezetek közös akcióprogramja A MÁV Debreceni Járműjavító Üzemének klubtermében közös vezetőségi ülést tartott a járműja­vító, a csapágygyár és a BIOGAL Gyógyszergyár KISZ-szervezeté­­nek végrehajtó bizottsága. Az ülé­sen a KISZ szervezeti életének és kulturális tevékenységének tapasz­talatait vitatták meg a részvevők azzal a céllal, hogy saját munká­jukban hasznosítják majd ezeket a tapasztalatokat. Szó esett arról is, hogy a jövőben többet törődnek a KISZ-szervezetek a fiatalok mun­kájával, gondjaival, s az egyéni problémákhoz több segítséget nyúj­tanak. A részvevők elhatározták, hogy a jövőben közös akcióprogra­mot is dolgoznak ki, legközelebb a VIT tiszteletére szerveznek ilyen közös akciót — írja tudósítónk, Vo­­losinovszki János. Nádkévék erdeje Hortobágyon és környékén befejező­dött a nádaratás. Ahogyan a szakembe­rek mondják, a nád mennyisége és minő­sége is közepesnek mondható. A horto­bágyi halastó melletti nádfeldolgozó üzem­ben mindenesetre már megkezdődött az új nád feldolgozása. Hatszázezer kéve ná­dat vásároltak fel, csak a Hortobágyi Állami Gazdaságtól mintegy kétszázezer kévét vettek. Év vé­géig — az új termé­sig — lesz tehát mun­kája az üzemnek bő­ven. Készítheti a nád­pallókat, a stukatúrt, s jelentős mennyisé­get lehet kiválogatni az úgynevezett ex­port nádkévének is. A hortobágyi nád nagy része ugyanis külföldre kerül. Ke­resett cikk az itt ter­mett nád, hiszen fel­használási területe — különösen az építő­iparban — most is széles és jelentős. A hortobágyi nádüzem különben ebben az évben a 600 000 kéve nád feldolgozása után mintegy 14 millió fo­rint bevételre számít. Képünkön: a nád­kúpok erdeje a fel­dolgozó üzem szom­szédságában. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. MÁRCIUS 1.

Next