Hajdú-Bihari Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-02 / 202. szám
A magyar államférfiak táviratban üdvözölték a VDK párt- és állami vezetőit a Vietnami Demokratikus Köztársaság kikiáltásának 24. évfordulója alkalmából. Kádár János, Losonczi Pál és Fock Jenő távirata a többi között hangsúlyozza, hogy a magyar nép az eddigiekhez hasonlóan a jövőben is teljes testvéri szolidaritással áll a vietnami nép hősi harca mellett. UGYANENNEK adott hangot az angyalföldi Magyar Hajó- és Darugyárban tartott nagygyűlés is. Itt dr Ajtai Miklós, a Minisztertanács elnökhelyettese mondott ünnepi beszédet, majd Hoang Luong, a VDK budapesti nagykövete szólt a nagygyűlés résztvevőihez. A NEMZETKÖZI antifasiszta nap alkalmából a Vasas Szakszervezet székházában a Magyar Partizánszövetség, az Országos Béketanács és a Magyar Jogászszövetség rendezett nagygyűlést. A nagygyűlés a második világháború kirobbanásának 30. évfordulóján elítélte azokat az erőket, amelyek még ma is az újabb háború kirobbanásán, a fasizmus felélesztésén dolgoznak. A KÜLFÖLD SEM FUKARKODOTT eseményekben a hét első napján. Világszerte nagy érdeklődéssel figyelték és figyelik a Líbiai Arab Köztársaság megalakulásával összefüggő eseményeket. Tegnap délelőtt érkezett az első hír, hogy a Törökországban tartózkodó Idrisz királyt megfosztották trónjától, és az új forradalmi bizottság kikáltotta a Líbiai Arab Köztársaságot. Mint a hírügynökségek beszámoltak róla, Idrisz király fia, Hasszán Erridha trónörökös lemondott erről a jogáról, és teljes támogatásáról biztosította az új rendet. Felszólította a népet, hogy mindent tegyen meg az új társadalmi rend, a köztársaság érdekében. KÉSŐ ESTE hozták nyilvánosságra a tripoli rádióban a következő nyilatkozatot: 1. 1969. szeptember 1-i hatállyal feloszlatták a korábbi rendszer törvényhozó szerveit. A volt vezetőknek a forradalom ellen irányuló mindennemű kísérletét erőteljesen letörik; 2. a forradalmi parancsnokság tanácsa a Líbiai Arab Köztársaság ügyeit intéző egyetlen illetékes szerv. Ebből következik, hogy a kormányhivatalok, a tisztviselők és a rendfenntartó erők ezentúl a tanács hatáskörébe tartoznak; 3. a forradalmi parancsnokság tanácsa közölni óhajtja a lakossággal, hogy az ország adottságait figyelembe vevő „minden doktrínától mentes” szocialista Líbiát, azaz olyan haladó országot kíván teremteni, amely szembeszáll majd a gyarmatosítással és a fajgyűlölettel, s támogatja a gyarmati elnyomás alatt élő országokat; 4. a tanács nagy fontosságot tulajdonít a harmadik világ országai összefogásának, továbbá a szociális és gazdasági elmaradottságuk felszámolására irányuló erőfeszítéseknek; 5. állást foglal a Koránban foglalt erkölcsi elvek és a vallásszabadság mellett. A LÍBIAI—TUNÉZIAI határt lezárták, a Tuniszból Tripoliba és Benghaziba tartó repülőgépeket más irányba terelték, illetve további intézkedésig az említett repülőjáratokat megszüntették. BEJRÚTI MEGFIGYELŐK a líbiai eseményekkel kapcsolatban rámutatnak, hogy az új rendszer hatalomra kerülése Líbiában jelentősen befolyásolhatja a közel-keleti események menetét. Az államcsíny jelentős mértékben gyengíti Fejszál szaúd-arábiai, Husszein Jordániai és Haszszán marokkói király helyzetét. Ezenkívül Burgiba tunéziai államelnök is „kényelmetlenül” érzi magát a líbiai események kapcsán. A PALESZTINAI NÉPI felszabadítási front támogatásáról biztosította a forradalmi parancsnokság tanácsát. Az algíri rádió szerint az új líbiai rendszer jelentős szerepet játszhat majd Palesztina felszabadításáért és az imperializmus ellen folyó harcban. GROMIKO szovjet külügyminiszter ma délelőtt baráti, hivatalos látogatásra Belgrádba érkezik. Ebből az alkalomból a jugoszláv lapok hosszasan idézik Tito elnök legutóbbi beszédét, melyben arról szólt, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia kapcsolatai az utóbbi években elmélyültek és szorosabbá váltak. A NYUGATI fővárosokban ezzel kapcsolatban elhangzó kommentárok is kiemelik, hogy a szovjet külügyminiszter látogatása feltétlenül a két állam kapcsolatainak további javulására ad lehetőséget. CEAUSESCU, a Román Államtanács elnöke felesége társaságában, az iráni sahinsah meghívására hivatalos látogatásra Teheránba érkezett. Megfigyelők szerint, nemcsak a két állam gazdasági és politikai kapcsolatairól fognak tárgyalni, de szó lesz Románia és az arab országok közötti feszültségről is. A VILÁG SZÁMOS országában megemlékeztek a második világháború kirobbanásának 30. évfordulójáról. Mégis feltűnést keltett, hogy először fordult elő a háború befejezése óta, hogy az NSZK államfője nyilvánosan állást foglalt ebben a kérdésben. Heinemann — megfigyelők szerint, a bonni uralkodó körök legnagyobb bosszúságára — beszédében azt hangsúlyozta, hogy nem szabad elfeledni a hitleri hordák okozta szenvedéseket, és örökre szembe kell szállni a háború szellemével. Az NSZK-nak a kelet-európai országokkal, különösen Lengyelországgal, legalább olyan kapcsolatokra kell szert tennie, mint Franciaországgal. BRAZÍLIÁBAN Costa e Silva államfő betegsége miatt katonai hatalomátvétel történt. Ez a megfigyelők szerint semmiféle politikai változást nem von maga után, mert Costa e Silva uralma eddig csak a szuronyoknak köszönhette fennmaradását. WILLY BRANDT nyugatnémet külügyminiszter két okból tett „munkalátogatást” Rómában. Első oka az volt, hogy megerősítse külügyminiszteri pozícióját a Kiesingerrel folytatott párviadalban, második oka pedig, hogy első kézből kapjon információt az olasz belpolitikai helyzetről és a szocialista párt kettészakadásáról. Willy Brandt egyébként már tegnap késő este visszautazott Bonnba. NASSZER ELNÖK tegnap rövid megbeszélést folytatott a négyes csúcstalálkozóra Kairóba érkezett Atasszi Szíriái, Husszin jordániai államfővel, valamint Ammas tábornokkal, aki al- Bakr iraki elnök helyett érkezett a találkozóra. Al-Bakr távolmaradásának okáról semmit sem közöltek. LAPZÁRTAKOR ÉRKEZETT, hogy Idrisz, a trónfosztott líbiai király ma visszautazik Tripoliba. Idrisz állítólag mit sem tud a líbiai eseményekről. Megkezdődött a tanév (Folytatás az 1. oldalról) — Miért félnék? Már régen szerettem volna iskolás lenni. Már számolni is tudok, százig. — Ezután már mindennap tanulni kell. Mi lesz a játékkal? — Játszhatok ezután is, azt mondta anyuka, csak a leckét kell először megcsinálni. Utána mindig fogok homokvárat építeni. — Hányás lesz a bizi? — Az enyém szín ötös. Megérkezik a tanítónő, az utolsó szavak hallatán elmosolyodik. — Majd meglátjuk — mondja, s kézen fogva Tomikát bevezeti az iskolába. , *** Véget ért a közgazdasági technikumban az évnyitó ünnepség. A diákok özönlenek az iskola ajtajain. Megszólítok közülük egyet: Rokonál Margitot. — Elsős? — Igen. Most végeztem az általánost, s ide jelentkeztem a kereskedelmi tagozatra. — Magától választotta ezt a pályát? — A szüleim kereskedők. A pályaválasztási megbeszélésen ezt ajánlották, ezt tanácsolta az osztályfőnök is. Anyukámék örültek, hogy az ő szakmájukat tanulom. — S ha majd végez? — Még ahhoz négy év van hátra. Ha végzek, valamelyik élelmiszerboltban szeretnék dolgozni, de szívesen dolgoznék ruházati boltban is. — Milyen érzéssel lépte át a középiskola kapuját? — Milyen érzéssel? Jó érzéssel. Nekem az út mindig érdekes, mindig szerettem az utat- S most a technikum újnak számít. A diákokat új utakra hívja a csengő. Szerencsét, sok szerencsét erre az útra! Román Dénes Margitka bizakodva kezdi a középiskolát Új középiskolát avattak Berettyóújfaluban és Biharkeresztesen Szeptember 1-én, hétfőn délelőtt 10 órakor kezdődött Berettyóújfaluban, a Kossuth utcán az Arany János Gimnázium és Szakközépiskola új épületében az évnyitó és az új iskolaépület avatóünnepsége. A berettyóújfalui gimnázium 1946-ban létesült, 22 éves fennállása alatt több helyen működött. Az iskola egykor hatvan tanulóval indult, az elmúlt évben 670 tanulót számlált. A tízmillió forintos, állami beruházással épült új objektum lehetővé tette az intézmény két középiskolává való különválását. Az Arany János Gimnázium és Szakközépiskola az új épületben 320, a berettyóújfalui ipari szakközépiskola a régi épületben 380 tanulóval kezdte meg a hétfői napon az új oktatási évet. Az új, korszerű iskolaépületben 12 tanterem, két műhelyterem, tornaterem, rajzterem, tanulószoba és ebédlő található, valamint az irodák. Az új iskolában 22 pedagógus fog tanítani, az iskola tanulói elsősorban a járásból, a szakközépiskolai tagozat hallgatói az egész megyéből verbuválódnak. Az avatóünnepséget dr. Szabó Emődné tanárnő nyitotta meg, majd Takács Károly, a Berettyóújfalui Járási Tanács vb-elnöke mondott ünnepi beszédet. Az ünnepségen megjelent Vígh Mártonné, a megyei pártbizottság tagja, dr. Schnitzler József országgyűlési képviselő, egyetemi tanár, Kiss Imre, a Hajdú-Bihar megyei Tanács vb-elnökhelyettese, valamint a megyei és járási párt- és tanácsi szervezetek több képviselője. Takács Károly beszédében hangsúlyozta, hogy az évnyitó ünnepség jelentősebb a megszokottnál, hiszen az iskola tanulóifjúsága és tantestülete egy korszerű követelményeket és igényeket kielégítő épületet vehet birtokába. Az új épület nemcsak a járás művelődésügyét gazdagítja, hanem a község arculatát is formálja. Egy régen megálmodott terv vált valóra a mai napon — hangsúlyozta Takács Károly, majd beszédének végeztével átadta az új épületet Falucskai Jenő igazgatónak és Kövesdi Katalin iskolai KISZ-titkárnak. Az ünnepélyes iskolaátadás után az Arany János Gimnázium és Szakközépiskola tanulóifjúsága kulturális műsort mutatott be. Az ünnepség részvevői egyperces néma felállással adóztak Szlávy Józsefné Brunyánszky Margit középiskolai tanár emlékének, aki 1969. augusztus 23-án tragikus hirtelenséggel elhunyt. Bakó Endre Biharkeresztesen délután 4 órakor avatták fel a Bocskai István Általános Iskola és Gimnázium épületét, amely építészetileg majdnem megegyezik a berettyóújfalui intézmény architektúrájával. Az avatóünnepségen jelen volt Vígh Mártonné, a megyei pártbizottság tagja, Kállai Imre, a Hazafias Népfront megyei titkára, Fazekas Sándorné, a Nőtanács megyei titkára, Kiss Imre, a megyei tanács vb-elnökhelyettese, Győrfy Lajos, a járási pártbizottság titkára, Prostyák István, a járási tanács vbelnöke, valamint a megyei, debreceni, a biharkeresztesi és más járások társadalmi és tömegszervezeteinek képviselői. Ünnepi beszédet dr. Varga Pálné országgyűlési képviselő mondott, a megjelenteket Pornói Imre, az iskola igazgatója köszöntötte. Az iskola 11 millió forintos állami beruházással épült, központi fűtéses, hét tantermes, ezenkívül három előadóteremmel, tornateremmel, zuhanyozóval, orvosi szobával, műhellyel, ebédlővel, konyhával és irodahelyiségekkel rendelkezik. Dr. Varga Pálné ünnepi beszédében Dobó Istvánra, az egri hősre hivatkozott, mondván: „A falak ereje nem a kőben vagyon”, tehát az épület nagyságát sem elsősorban az épület méretei szabják meg, hanem a falai között folyó munka, a tantestület és a tanulóifjúság szelleme, erőfeszítései. Az előadó reményét fejezte ki, hogy az új épületben mégis hatékonyabb munka folyik majd az eddigieknél. Külön szólt a fizikai dolgozók gyermekeinek tanulmányi segítéséről. Végül kifejezte azt a reményét, hogy a biharkeresztesi általános iskola és gimnázium rövid idő alatt a nagy iskolához hasonlóan egész sor gyerek második otthonává válik, és hírnevet szerez. Végül Kiss Gyula községi tanácstitkárnak átadta az új épületet, aki meleg szavak kíséretében Pornói Imre igazgató gondjaira bízta az iskolát. Az ünnepség műsorában szavalatok, énekkari számok hangzottak el. Bejelentették, hogy a helyi KISZ-szervezetek százezer forint értékű társadalmi munkával fogják az iskola kerítését elkészíteni és környezetét kulturálttá tenni. Tóth Pál *** Takács Károly jár. vb-elnök átadja a berettyóújfalui új iskolát DEBRECENI KERTÉSZETI NAPOK (Folytatás az 1. oldalról) hetes eseménysorozata augusztus 31-én kezdődött. A kertészeti napok megrendezésének kezdeményezője a Városi és Megyei Művelődési Központ volt, s ezzel Debrecen közönségének figyelmét a virágkarneválon kívül is a város kertkultúrája irányába fordította. A mostani rendezvénysorozaton azonban a város kertészetének olyan oldalával ismerkedhetünk meg, amely népgazdasági és egyéni szempontok alapján is rendkívül fontos. A rendezvénysorozat első eseménye tehát a kiállítás megnyitása volt, amelyen a város politikai, gazdasági és társadalmi életének számos képviselője jelent meg. Radnóczi Ferenc, a Debreceni Agrártudományi Főiskola kertészeti tanszékének vezetője, a METESZ kertészeti szakosztályának elnöke nyitotta meg a kiállítást. Hasonló kiállításra 1965-ben került sor, akkor a város és megye nagyüzemi gazdaságai vettek részt termékeikkel a rendezvényen. Azonban már akkor felvetődött, hogy teljesebbé kell tenni a következő kiállítást, mégpedig a háztáji gazdaságok, a szakköri tagok gyümölcs- és szőlőfajtáinak bemutatásával, így lett a ma nyíló kiállítás teljes. A házikerti szakköri mozgalom most már 2 éves múltra tekinthet vissza, s a központi kertészeti szakkör 30—40 fős tagságával, a Kerekes telepi és a csapókerti szakkörök 30—30 fős tagságával csaknem százan foglalkoznak önképzésszerűen kertészettel a városban a magántermelők közül. S hogy milyen eredménynyel? Azt a kiállításon bemutatott termékek bizonyítják. A kiállítás célja többek között az, hogy bemutassa a város szőlő- és gyümölcskultúráját, fejlődését. Debrecent még a közelmúltban is úgy emlegették, hogy nincs megoldva a város gyümölcsellátása. Most a város 2000 hold üzemi gyümölcsös gyűrűjében fekszik. Ez nagy változás, nagy fejlődés. S még ide kell számítani az egyéni termelőket is, akiknek a megnövekedett termelési kedve, a szakköri foglalkozásokon szerzett nagyobb szakértelme újabb és újabb forrást biztosít a város gyümölcs- és szőlőellátásában. A fajták bemutatása, megismertetése az érdeklődőkkel szintén fontos célja ennek a kiállításnak. A fajtaváltozatosság nagy erénye a bemutatónak, s bizonyára a közeljövőben az itt látható fajták szintén hozzájárulnak a város igényeinek minél szélesebb körű kielégítéséhez. A kiállításon nyolc debreceni nagyüzem — állami gazdaságok, termelőszövetkezetek — és harminc házikert-tulajdonos terméke mellett bemutatkozik a jelenleg próbaüzemeléssel dolgozó Debreceni Konzervgyár, amely a már gyártott termékekkel, különböző grafikonokkal, táblázatokkal és fényképekkel mutatja be a gyár jelenét, jövőjét. A rendező szervek figyelmét dicséri, hogy az öt napig nyitva tartó kiállításon kitűnő szakemberek állnak a látogatók rendelkezésére, s minden szakmai kérdésre szívesen válaszolnak, adnak szakmai tanácsot a termelőknek. A kiállítás sokoldalúságát pedig az bizonyítja, hogy a látogatók megismerkedhetnek a szőlők és gyümölcsösök növényvédelmi kérdéseivel is, megtekinthetők a leggyakrabban használt növényvédő szerek, és növényvédelmi szakemberek is adnak szaktanácsot. A kiállítás naponként 9—12 és 16—19 óra között tart nyitva. A megnyitóra eljött érdeklődők nagy száma is bizonyítja, hogy a város lakossága a virágok mellett igen élénken érdeklődik a Szőlő- és gyümölcskultúra iránt is, szereti a szép termékeket, nemcsak megnézi és gyönyörködik benne, hanem meg is vásárolja. A kiállítók nagy száma pedig azt bizonyítja, hogy ezzel a kertészeti ágazattal szívesen foglalkoznak ma már egyre többen és egyre eredményesebben. B. L. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1969. SZEPTEMBER 2. Az új gimnázium Biharkeresztesen