Hajdú-Bihari Napló, 1970. június (27. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-30 / 151. szám

A 14 évesek sorsa Törvény: az egyszer már megíratlan riport nem írás többé, de váratlanul most az asztalomra került egy je­lentés. A Debrecen Városi Tanács munkaügyi osztálya készítette, aláírója, tervezője Kiss Sándor osztályvezető. A jelentés az 1970. évben végzett általános iskolások „sorsát” kívánja mérni. S e sorsok — számokkal való — mérése­ mintha ráfelelne az orgonasíp hangjaira, s Milyen lesz fogadásuk ? A szülők „mindent megadni” ösztönével (s most al­kalom szerint) csalódásával is, perelnünk nehéz lenne. S nyilvánvaló, hogy amíg nem dől el minden gyerek sorsa, addig a megnyugtatásnak szánt mondatok is csak ott hatnak, ahol nem kell már a megnyugtatás. Ám van valami, amit most, megkésetten és mégis idejekorán el­mondhatunk: az üres keretek nyár végéig betelnek azokkal, akiket képességeik alapján nem fogadott a kö­zépiskola, a nagyobbnak hitt röptető erő. És az indu­latok is elcsendesednek. Az olvasó most azt várja tán, hogy felsoroljam azokat a helyeket, ahová a túlméretezett szülői álmok miatt tanácstalan tizennégy évesek mehetnek. Ám úgy hi­szem, hogy megteszik ezt helyettünk a hirdetések s az embertől emberig elérő hírek. Fontosabb dolog most azokhoz a vállalatokhoz szólni, amelyek ezeket az em­berkéket fogadni készülnek. A munkát megszerettetni, a sokféle munka közben sokféle hivatás létét bizonyí­tani egyszeriben — mint minden nyáron — nagyon sok ember dolga lett, hiszen nem mindegy, hogy egy világra kíváncsi tizennégy évesnek megmutatok-e egy üzemet, s elmondom-e, hogy ott mi és miért történik, hogy ho­gyan állítom egy munkahelyre azt a fiatalt, tudja-e, hogy amit tesz, az része az egésznek, vagy csak egy helyre állítom, s dolgoztatom. A szülő? Sok szülő csalódhatott, de nagyon konokul hiszem, hogy ezt a csalódást csak megélni szabad, úgy élni, hogy abból a gyerek is értsen, a gyerek ellen való vétek. Jövőre... Azt pedig, hogy miként szól majd jövőre egy-egy végzős osztályban játszott orgonajáték, nem tudni még. Egy bizonyos: alakítani már lehet. S ha a társadalom összefogása hozott már ebben az évben is eredménye­ket (a szándék komolyságáról vall a jelentés), akkor jogos kérés a szülőkhöz is: kezdjük el azt a jövő évi nyarat már most, az idén. A gyerekekkel való jóízű be­szélgetésekkel, a nyári munkahelyek megválasztásával s aztán szeptembertől a pedagógustanácsok kikérésével, elfogadásával. Nem lehet igaz, hogy a tizennégy éve­seinknek hivatástudata legyen, de igaz, hogy bennük kedvet csinálni a mesterségekhez könnyen lehet. Ami a társadalomnak már most gondot érő, az a szülőknek is az. A társadalom és a szülők féltő szándékának egyetlen jussolója lehet minden nyugtalanságunk s örö­münk forrása: a gyerek. Baartha Gábor Elkezdték. Hát persze, hogy elkezdték, mint minden nyá­ron. Senkit se rémítsen a cím: ők még csak a legfiatalabb krampácsolók. Művezetői engedéllyel za­­varkodtunk: — Hányadikos vagy? — Hetedikes, illetve most már nyolcadikos. — Nehéz a munka? — Hű... Ez utóbbit többen mondták, de megkérdeztem, hogy nehe­zebb-e a munka, mint az isko­la volt. Vége lett egyszeriben a „hüüü’’-nek. Mert most még ez a jobb. Jött a villamos. Félreálltunk. Nem tudom, hogy az utasok mit láttak odabentről, s mit tudtak az idekintről, de tény a villamosvezető, mintha a kormányt fogta volna, hogy akár ki is kerülje őket. A munkásokra mindkét ol­dalról egy-egy felnőtt vigyáz. A krampácsolás súlyos szer­számai sem egészen igazak: nem csákány, csak lapát, villa, gereblye. És ha véletlen egy ér­dekes bogár mászik, azt is meg lehet nézni a sínek mellett a fűben. A lassító villamos biztosan behozza a késést. És a c­igány szebb ott, ahol már rendbetet­­ték. S az már felnőtt világ, ahogy a szerszám nyelére tá­maszkodva néha visszanéznék, s széles mozdulattal megtörlik a homlokukat. Ha kérdezed, azt mondják, hogy az iskola azért csak nehe­zebb, pedig iskola ez is. És azt hiszem, nagyon jó iskola nekik. .. ogona sípjai­­VÁBBTANUILÁSRÓL sikerüljen , ík, kérdéseimre csak a számok ...­ mondott felállt, aki nemet mondott, az. Egy gyerek diktálta a számokat, a kérdéseket hadd mondom el: Ki tanul tovább? a kívánság fogalmazódott a válaszokban!) Ki ékezett oda, olyan szakmára, amit nagyon szeretn­i olyanra, amit a szülei tanácsoltak? Kinek vannak „befolyásos” ismerősei ott, ahová a szülei tanácsára je­lentkezett? Ki az, aki nem szeretne tanulni, de tanulnia kell? Kinek, tanácsolt pályát a pedagógus, kinek is­merős, rokon? Ki választott úgy, hogy jövőjén üzemlá­togatás, egy-egy foglalkozás megismerése segített? Ki választott a barátai tanácsára, hogy együtt maradjanak? Ki boldog, ha sikerül, ki boldogtalan, ki dühös? Ki nem lesz elkeseredve, ha n­e­m sikerül? A gyerekek felálltak, leültek, s nevettünk is közben sokat, mert az osztály legjobb matematikusa egy pa­don állt, és onnan számolt. Ha ő felelt igennel, lábujj­hegyre állt, s az osztálynak kellett észrevennie ezt a legkisebb orgonasípot. Jó játék volt? Jó és kedves is. Riportjá mégsem lett, mert negyven gyerek válaszai­ból elsietett lett volna minden általánosítás. Csak Deb­recenben az idén 2441-en végeztek az általános iskolák VIII. osztályában. Játékos vallomás Mit mondott el mégis ez a játék? Szülői „nyomásra” kedve ellen választott pályát­­. (Az osztályfőnök el­mondta: ennél nagyobb azoknak a száma, akik nem képességeiknek megfelelően választottak, de a szülőkön sem fogott a tanács.) Tud a protekcióról 18. Nem tudja, milyen lesz a választott szakmája 14. Valami mást szeretett volna 6 gyerek. Széphangú az orgona, szép volt a gyerekőszinteség. Később még sokszor találkoztunk. Megszólítottak a villamoson, az utcán, elmondták, hogy most „roppant dühös” az osztály, mert technikumba jutott jó rendű gyerek, s ugyanonnan kitűnő esett ki. S most, hogy már jól előre vagyunk a nyárban, tudok a kiegyenesedett életekről, csalódásokról, a társak sorsán kiéleződött kárörvendő „pedigek”-ről.­­„Pedig volt ismerőse, biz­tosra ment, most nem érti...” (Ugyanakkor máshon­nan tudok kétségbeesett szülőkről, akik akkor még nem hajlottak a gyereket jól ismerő pedagógus szavára, s most ők a megbántottak. Ha igaz is, hogy a következő években, 1975-ig egyre fogy a végzős gyerekek száma, s 1975-ben várhatóan már csak 1850 gyerek végez, e szá­mokkal nem csökken arányosan a gond, ez az évről év­re visszatérő „belpolitikai izgalmunk”. Nem csökken, hiszen a csalódott szülő a gyermekét súlyozza önmaga csalódottságával — feleslegesen, s az „ügyes” szülő már most hozzákezd a protektorkereséshez, s az orgonasíp­­játékban olyan őszinte gyerekeknek már most tanít­­gatják az illő, de ami ennél is kártékonyabb, a hasz­nosnak ítélt válaszokat, készítgetik őket a magunk, ma még törvényszerűen átmeneti világunkhoz. (Ha kér­dezik, azt mondd, hogy kicsi korod óta . . . Mondd azt, hogy ... És a szófogadó gyerek mindezt megtanulja las­san.) Emlékszem az osztályfőnök (és sok pedagógus) in­dulatára, amikor arról beszéltek, hogy a szülők ellen ők tehetetlenek. Az, aki nem őszinteségre neveli a gyer­mekét, a társadalom ellen nevel, az ellen a társadalom ellen, amit mi építünk. És a nevelő tehetetlen, a szülő a „gyermekemnek mindent megadok” jelszó bűvöletében a legjobbat akarja. H­a nagyobb számokkal is igaz lenne, ami hónapok­­ata egyetlen osztályban nyugtalanítónak látszott, jen továbbtanulásra jelentkezett minden ezer ,és közül 913, de csak 833 tanult tovább. Idén a je­lentkezések aránya, ha minimálisan is, de csökkent. Ez reálisabb pályaválasztási törekvéseket tükröz, s érző­dik benne, hogy egyes vállalatok (GÖCS, műanyag­feldolgozó) felkészültek e fiatalok fogadására, s a be­tanított munkási szint után a további képzés lehetősé­geit is megadják. A tavalyihoz viszonyítottan 0,8 szá­zalékkal csökkent a gimnáziumokba, 1,9 százalékkal a szakközépiskolákba jelentkezettek száma. Ezzel ará­nyosan nőtt a szakmunkásképzésre való jelentkezés. A változás a fiúknál gyorsabb. Mindez arról vall, hogy történt — s nem is kevés történt — a pályaválasztás irányításában. Közös társadalmi erőfeszítés eredménye, ha kevesebb, százalékokban még alig kifejezhetően, a csalódott fiatal. Ezzel elmondtam azt is: ma, 1970-ben, ahogyan valamennyit csökkent a jelentkezők, úgy csök­kent a csalódottak száma is. Ugyanakkor 1970-ben talán még élezettebben igaz, hogy míg a fiúknál egyes szakmák felvételi keretszámai betöltetlenek maradtak (a 108-as és a 109-es számú Ipari Szakmunkásképző In­tézetekben 348 fiú és 7 lány), addig a lányoknál helyet találni volt nehéz. Ha megvallatnánk a szakmákat, amelyekben betöltetlen a keret, kiderülne, hogy igen rangos, nagy múltú, sőt jól kereső szakmák is vannak közöttük (kovács, járműszerkesztő lakatos, esztergá­lyos, szíjgyártó, karosszérialakatos, cipész, híradástech­­nikaihálózat-szerelő). BEÉRETT A CSABAGYÖNGYE Egerben, a Szőlészeti Kutatóintézet üvegházában beértek a legkorábbi fajták, a Csabagyöngye és a Gárdonyi Géza fürtjei. Az utóbbi a nagykö­zönség előtt még kevéssé ismert fajta, sötétkék színű. A Csabagyöngye és a Médoc noir kereszteződéséből állították elő. Az intézetben a fotoriporter megörökítette azt a mozzanatot, amikor a beérett fürtről letépett szem nedvéből refraktométer segítségével állapítják meg a cukorfokot. (MTI- fotó : Kunkovács László felvétele) HAJDÚ-RTH-vv.. ............................. Nemzetiségek a nemzeti egységben A nemzetiségi lakosság körében végzett politikai munkának sokéves hagyománya van a népfrontmozga­lomban. Az évek során gazdag ta­pasztalatok halmozódtak fel. Er­ről beszélt a Hazafias Népfront Or­szágos Tanácsának legutóbbi ülé­sén Bugár Jánosné is, a népfront főtitkárhelyettese. — Az együttműködés gyakorlata és eredménye attól függ — mondot­ta —, hogy a nemzetiségi szövetsé­gek mennyire veszik igénybe a he­lyi népfrontbizottságok erejét, együttműködési hajlandóságát. At­tól függ, hogy együttes munkájuk­kal mennyire szolgálják a lakosság egészének, benne nemzetiségi dolgo­zóinknak politikai cselekvési egysé­gét, összességében és végeredmény­ben egész dolgozó népünk szocialis­ta nemzeti egységét. — Nemzetiségi politikánk leg­főbb vonása, hogy elvi alapokon nyugszik. A nemzetiségek között nincs megkülönböztetés. Ugyan­olyan gonddal, körültekintéssel és politikai felelősséggel gondosko­dunk minden nemzetiségi dolgozó jó politikai, emberi közérzetéről, anyanyelvi és kulturális igényeiről, ha kisebb, ha nagyobb a lélekszá­muk. Nemzetiségi politikánk elvi alapját és gyakorlatát sem a lélek­­szám nagysága, sem egyéb megkü­lönböztető szempontok nem befo­lyásolják.­­ Szocialista nemzeti egységünk erősítése szempontjából is fontos,­­ hogy minél jobb egyetértésben, köl­csönös megbecsülésben éljenek és dolgozzanak együtt a magyar és­­ nemzetiségi dolgozók és a különbö­­­­ző nemzetiségiek is egymással. A­­ népek és ezen belül a szomszéd né­pek közötti barátság, a népek kö­­­­zötti baráti kapcsolatok ápolásában, erősítésében mi fontos összekötő­kapocsnak ítéljük és úgy is kezeljük a nemzetiségi lakosságot. A Hazafias Népfrontnak, amely­nek legfőbb célja a szocialista tár­sadalom teljes felépítése és ennek­­ érdekében szocialista nemzeti egy­ségünk erősítése, jelentős feladatai vannak a párt és a kormány nemze­tiségi politikájának megvalósításá­ban. A népfrontban nemcsak folya­matosan tanulmányozzák a nemze­tiségi kérdést, hanem mindent el is követnek annak érdekében, hogy nemzetiségi politikánkat megismer­je a hazai és a határon túli közvéle­mény. Nemzetiségi politikánk egyes elméleti és gyakorlati kérdéseit megvitatják a Hazafias Népfront honismereti bizotságában, megbe­szélik a mozgalom apparátusával — természetesen szoros együttmű­ködésben a nemzetiségi szövetsé­gek vezetőivel és a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályá­­­­val. A népfrontban abból indulnak ki, hogy a magyar és a különböző nemzetiségű lakosság közötti egyet­értés, kölcsönös megbecsülés fej­lesztése, a barátság ápolása hazánk különböző nemzetiségi lakosai, va­lamint a magyar és a szomszédos népek között mindnyájunk alapvető érdeke. Épp ezért a népfront nem­zetközi kapcsolatainak ápolásába bevonják a nemzetiségi szövetsége­sek képviselőit is. A belpolitikai tevékenységben is szoros az együttműködés a Hazafias Népfront és a nemzetiségi szövetsé­gek között. A különböző tervek egyeztetésén túl a népfront támo­gatja a nemzetiségiek arányos kép­viseletét az országyűlésben, a taná­csokban, s biztosítja az arányos képviselet a népfrontszervek min­­den szintjén. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának pl. tagja va­­lamenyi nemzetiségi szövetség fő­titkára. Az anyanyelvi művelődés ápolása érdekében a népfront nemcsak a nemzetiségi szövetségeket támogat­ja közvetlenül. A Művelődésügyi Minisztérium hatáskörébe tartozó művelődésügyi, iskolai kérdésekben jelzéseket, javaslatokat intéz a mi­nisztérium nemzetiségi osztályához és az illetékes tanácsi szervekhez. A felsoroltak korántsem jelentik azt, mintha a népfront bábáskodna a nemzetiségi szövetségek felett. A népfront és a nemzetiségi szövetsé­gek közötti viszony alapvetően és döntően politikai, tartalmi kapcso­lódás. Valamennyi nemzetiségi szö­vetség „önálló társadalmi szervezet, amely politikai, társadalmi, kultu­rális tevékenységét az MSZMP po­litikája alapján, a Hazafias Nép­fronttal együttműködve fejti ki az adott nemzetiségű magyar állam­polgárok alkotmányban biztosított nemzetiségi jogai területén” — mondják ki a nemzetiségi szövet­ségek alapszabályai. Ugyanezt a kapcsolatot rögzítette a Hazafias Népfront IV. kongresszusának állás­­foglalása is, amely megállapította, hogy a társadalmi tömegszerveze­tek és mozgalmak — nem szerveze­ti, hanem tartalmi vonatkozásban — részesei a népfrontmozgalomnak, és a maguk működési területén végzett munkájukkal illeszkednek bele a nemzeti egységfrontba és a közös akciókba. Ez a munka tartalmából fakadó politikai kapcsolat egyre gyümöl­csözőbb. A magyarországi nemzeti­ségi szövetségek tevékenysége hasz­nosan segíti nemzetiségi politikánk megvalósítását, szervesen illeszke­dik a népfrontmozgalomnak a szo­cialista építést segítő munkájához. Ebben az értelemben nyilatkozott még a közelmúltban, Népszabad­ság-beli cikkében a Művelődésügyi Minisztérium nemzetiségi osztályá­nak vezetője, Kővágó László is. Ma­gyarok és nemzetiségiek egyaránt örülhetnek ennek. J. R.

Next