Hajdú-Bihari Napló, 1970. augusztus (27. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-04 / 181. szám
Szovjet-NSZK párbeszéd Moszkvában Az erőszak alkalmazását kizáró szerződésről Moszkvában tárgyaló szovjet és nyugatnémet küldöttség tagjaiból alakult munkacsoport hét főn délelőtt, moszkvai idő szerint 11.00 órakor ismét összeült, és csaknem másfél órás tárgyalást folytatott. (MTI) Egy héttel a szovjet—nyugatnémet külügyminiszteri tárgyalások megkezdődése után bonni politikai körökben továbbra is lankadatlan érdeklődéssel követik a párbeszéd alakulását. Bonnban valószínűnek tartják, hogy Scheel nyugatnémet külügyminiszter a hét közepén — feltehetően csütörtökön — viszszaérkezik a szovjet fővárosból és beszámol Brandt kancellárnak az eddig elért eredményekről. Az eddigi jelentéseket és von Wechmar nyugatnémet szóvivő moszkvai megnyilatkozásait Bonnban vegyes érzelmekkel fogadták. A kormányt támogató sajtóorgánumok kiemelik, hogy„részleges eredmények”-kel zárult az első hét, viszont a kereszténydemokrata lapok a tárgyalások megrekedését jósolják, aggodalmukat hangoztatják, hogy Scheel Moszkvában „beadja a derekát”. Szombaton a revansista szervezetek szószólói ismét azt követelték az NSZK kormányától, hogy ne nyugodjék bele az európai határok megváltoztathatatlanságába és „ragaszkodjék a német egység helyreállításához”. Herbert Czaja, az áttelepültek szövetségének elnöke a fennálló status quo megváltoztatását, Herbert Hupka, a sziléziai kitelepültek vezetője pedig az Odera- Neisse határ érvényességének kerek elutasítását követelte. Nagy érdeklődést keltett vasárnap este von Wechmar nyugatnémet szóvivő nyilatkozata. Wechmar a Süddeutescher Rundfunknak adott interjújában kijelentette, hogy a nyugatnémet fél a megkötendő szerződés kereteiben nem lát módot a „német egység” helyreállítására vonatkozó igényeinek rögzítésére, a bonni kormány külön levélben fejti majd ki, hogy kitart célja mellett, anélkül, hogy magát a szerződést vitatná. Jóllehet — tűnt ki Wechmar szavaiból — a Szovjetunió kész tudomásul venni, hogy az NSZK levélben rögzítse igényeit, Bonn ezzel nem éri be, hanem szeretné elérni, hogy a levelet ne egyoldalú állásfoglalásnak, hanem a megkötendő szerződés kiegészítő okmányának tekintsék. A hétfői napok értékelésükben és kommentárjaikban egyöntetűen azt jósolják, hogy csak most kezdődik a tárgyalások nehezebb szakasza, mert a részeredmények elsősorban nem érdemi kérdéseket érintettek. A tárgyalások légkörét a sajtó „tárgyilagosnak, de reménytkeltőnek” minősíti. Jelentős gesztusnak tartja, hogy Gromiko szovjet külügyminiszter vasárnap meghívta vidéki villájába nyugatnémet kollégáját, és kötetlen megbeszélést folytatott vele. (MTI) * ☆ ☆ Folynak a moszkvai szovjet—nyugatnémet tárgyalások. Képünkön: Gromiko szovjet külügyminiszter (jobbról) nyugatnémet kollégájával, Walter Scheellel beszélget. (Telefotó — TASZSZ—MTI—RS) Nasszer üzeneteit Bakrhoz Kairóban vasárnap este nyilvánosságra hozták annak az üzenetnek a szövegét, amelyet Nasszer elnök Bakr iraki elnökhöz intézett. Az egyiptomi elnök emlékeztetett arra, hogy az ellenség támadásainak össztüzét Egyiptom ellen összpontosítja, és az ellenséget sújtó csapások főleg az egyiptomi frontról indulnak ki. Ez Egyiptomot büszkeséggel tölti el, annál is inkább, mert csupán jelszavakkal nem lehet háborúzni, csatákat vívni, vagy területeket felszabadítani. Nasszer üzenetében megütközésének adott hangot amiatt, hogy Bagdadban tömeggyűléseken támadták az amerikai kezdeményezések egyiptomi részről történt jóváhagyását. Helyénvaló lett volna — mondotta Nasszer —, ha a tüntetések szervezéséhez szükséges energiát sokkal hasznosabb célokra, például a keleti fronton tartózkodó iraki erők hatékonyságának növelésére fordítják. Az egyiptomi elnök a legutóbbi közel-keleti kezdeményezések elfogadásáról a következőket hangoztatta: „A Rogers-féle tervek előterjesztése egész sor politikai, katonai és nemzetközi tényező következménye. Véleményünk szerint, mindent meg kell tenni azért, hogy az ellenségre a lehető legnagyobb nyomást lehessen gyakorolni. Amennyiben lehetőség nyílik az arab Jeruzsálem, a Jordán folyó nyugati partvidékének, a szíriai magaslatoknak és a Sinai-félszigetnek felszabadítására, semmi sem indokolja az ilyen lehetőség elmulasztását” — mutatott rá üzenetében Nasszer elnök. (UPI) Takriti Moszkvában Moszkvában bejelentették, hogy kedden, augusztus 1-én iraki küldöttség érkezik a Szovjetunióba. A küldöttséget Takriti alelnök, az iraki Baath-párt főtitkárhelyettese vezeti. (TASZSZ) Algéria nem vesz részt Az algériai külügyminisztérium szóvivője hétfőn kijelentette, hogy Algéria nem kíván részt venni az Izraellel hadiállapotban levő arab országok külügy- és hadügyminisztereinek Tripoliban tervezett értekezletén. A szóvivő úgy nyilatkozott, hogy a Biztonsági Tanács 1967 novemberében elfogadott határozata és a közelmúltban előterjesztett közel-keleti kezdeményezés a „Palesztinai nép szent jogainak felszámolására irányul”. Majd a Palesztinai ellenállást Algéria „feltétel nélküli” támogatásáról biztosította. (AFP) Bruce Párizsban Hétfőn megérkezett Párizsba David Bruce, a vietnami tárgyalásokon részt vevő amerikai küldöttség nemrég kinevezett új vezetője. Mint megérkezésekor közölte, a csütörtökön esedékes legközelebbi ülésen már részt fog venni. David Bruce már megérkezésekor némi meglepetéssel szolgált, amikor a párizsi tárgyalásokról szólva — hivatalos amerikai személyiségként — először használta a „konferencia” kifejezést. Megerősítette Bruce, hogy Nixon elnök nagyarányú cselekvési szabadságot biztosított neki a tárgyalások vitelében. Az amerikai küldöttség egyik szóvivője a „konferencia” kifejezés használatával kapcsolatban később úgy nyilatkozott, hogy annak „nincs jelentősége”. Az amerikaiak félnek Saigonban Az Egyesült Államok saigoni nagykövetségének személyzetét felszólították, hogy ne közlekedjék kíséret nélkül a dél-vietnami fővárosban. A biztonsági rendszabály bevezetésére azt követően került sor, hogy az utóbbi időben a nagykövetség több alkalmazottját megtámadták a saigoni utcán. „Az óvintézkedés nagyon is indokolt — írja vasárnapi helyszíni tudósításában a New York Times —, mert habár május óta kevesebb az amerikai Saigonban, de akik itt vannak, azokat, ha lehet, még jobban gyűlölik, mint valaha”. (MTI) Kennedy kivonta volna a csapatokat... ? Kennedy elnök 1965-re tervezte az összes amerikai csapat kivonását Dél-Vietnamból — írja legutóbbi számában a Life című amerikai folyóirat. A cikkben az elnök egy volt tanácsadója, M. Kenneth O’Connel számol be arról, hogy Kennedy elnök Douglas McArthur tábornok és Mike Mansfield szenátor javaslatára határozta el röviddel dallasi látogatása előtt, hogy 1964-ben esedékes újraválasztása után véget vet az abban az időben még kisszámú és főleg „tanácsadókból” álló amerikai erők vietnami tartózkodásának. Kennedy elnök 1961-ben a Fehér Házban háromórás megbeszélésen fogadta Douglas McArthur tábornokot, az idő szerint külügyi államtitkárt. A tábornok de Gaulle elnök véleményére hivatkozva, aki szerint „az ázsiai kontinens nem alkalmas nem nukleáris háború folytatására” arra kérte az elnököt, hogy szüntesse be az amerikaiak katonai eszkalációját Vietnamban, illetve az ázsiai kontinensen mindenütt. Mac Arthur tábornok hangot adott azon véleményének, hogy „a dominóelmélet a nukleáris háború időszakában nevetséges”, s a városi válság, a gettók és a gazdasági kérdések előbbrevalóak a vietnami problémánál. 1962-ben Mike Mansfield szenátor hívta fel az elnök figyelmét hasonlóképpen a problémára. Kennedy elnök egyetértett a szenátorral abban, hogy „Dél-Vietnamban teljes katonai visszavonulást” kell végrehajtani, egy magánbeszélgetés folyamán azonban hozzátette: 1965 előtt ezt nem tehetem meg . .., de meg tudom tenni újraválasztásom után, amit talán biztosra vehetünk ... Mike Mansfield szenátor a Washington Post című lapban megerősítette a Life cikkét és kijelentette, hogy Kennedy elnök arra vonatkozó döntése, hogy kivonja az amerikai csapatokat Dél-Vietnamból „határozott és végleges volt”. (AFP) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. AUGUSZTUS 4. Baráti találkozó Budapesten Hétfőn a Hazafias Népfront Budapesti Bizottságának Népköztársaság úti székházában baráti találkozón látták vendégül a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetségének Magyarországon tartózkodó delegációját. Társadalmi és tömegszervezeti vezetőkkel, egyházi személyiségekkel, szocialista brigádok képviselőivel ismerkedett meg és folytathatott véleménycserét a delegáció, amelynek vezetője dr. Trinh Dinh Thao jogászprofesszor, a szövetség központi bizottságának elnöke, a DVK ideiglenes forradalmi kormánya konzultatív tanácsának alelnöke. Dr. Pesta László, a budapesti népfrontbizottság alelnöke köszöntötte a vendégeket, tájékoztatást adott azokról az eredményes szolidaritási akcióról, amelyekkel Budapest lakossága hitet tett, és tesz arról, hogy az indokínai népek szabadságküzdelmét a végső győzelemig támogatja. Harmati Sándor, a Magyar Szolidaritási Bizottság elnöke az országos szolidaritási megmozdulásokról adott áttekintést. Dr. Trinh Dinh Thao elmondta az esemény részvevőinek, hogy a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetsége, amely 1968-ban a nagy tavaszi offenzíva idején alakult meg, hathatósan támogatja a DNFF tevékenységét, s létrehozása fontos lépést jelentett a dél-vietnami hazafias erők politikai egységéért, a dél-vietnami bábkormány elszigeteléséért és megdöntéséért folyó harcban. Díszes albumban foglalva átnyújtották a vietnami vendégeknek azoknak a fotóknak és más dokumentumoknak a sokaságát, amely a Vietnammal vállalt szolidaritás magyarországi akcióinak sikerét tanúsítja. Ajándékokkal kedveskedtek a vietnami békeerők küldöttei is vendéglátóiknak. (MTI) Colombo mérsékelten optimista Talán holnap ? Az olasz kormányválság negyedik hetébe lépett. Emilio Colombo kijelölt olasz miniszterelnök a kereszténydemokrata vezetőkkel folytatott vasárnapi megbeszélésein beszámolt nehéz megbízatásának eddigi eredményeiről. Az új kormány megalakításával kapcsolatban Colombo „mérsékelt optimizmusának” adott hangot. Colombo közvetítői szerepe igen nehéz — mutat rá az AFP — és nem valószínű, hogy az Olasz Szocialista Párt és az Egységes Szocialista Párt (szociáldemokraták) keddi vezetőségi ülése előtt sikerült megoldást találnia. Az Olasz Szociális Mozgalom (neofasiszta párt) feketeingesei vasárnapról hétfőre virradó éjszaka újabb provokációt hajtottak végre Riccione városban. Fasiszta huligánok rátámadtak az Olasz Kommunista Párt helyi szervezetének épületére, összetörték a berendezést, betörték az ablakokat, megsemmisítették a dokumentumokat, s miután felgyújtották az épületet elmenekültek. Ugyanitt megrongálták tizenkét olasz ellenálló sírját. Az újfasiszták gaztettei az olasz haladó és demokratikus közvélemény éles tiltakozását és felháborodását váltották ki. (MTI) Castro Szófiába látogat Fidel Castro Bulgáriába látogat „azonnal, ahogy jelenlegi elfoglaltsága ezt lehetővé teszi” — hangoztatja a közlemény, amelyet a Todor Zsivkov vezette bolgár párt- és kormányküldöttség hivatalos kubai látogatásáról kiadtak. Todor Zsivkov és Fidel Castro megbeszélésein — amelyeken mindkét részről más párt- és állami vezetők is részt vettek — kölcsönösen tájékoztatták egymást országaikban folyó szocialista építésről, megvitatták a bolgár—kubai együttműködés fejlesztésének kérdéseit, továbbá a nemzetközi helyzet és a nemzetközi kommunista- és munkásmozgalom időszerű problémáit. „A két küldöttség hangsúlyozta — folytatódik a továbbiakban a közlemény —, hogy a szocialista világrendszer döntő és egyre növekvő szerepet játszik abban a harcban, amely az imperializmus ellen, a forradalom világfrontjának jövendő sikeréért folyik.” A nemzetközi helyzetet értékelve a felek hangsúlyozták, hogy a béke és a haladás fő ellensége az északamerikai imperializmus, maradéktalan támogatásukról biztosították a vietnami népet, megbélyegezve az amerikai agressziót. Elítélték a Kambodzsában és Laoszban folyó amerikai intervenciót, az izraeli agresszióról szólva rámutattak, hogy a csapatok kivonása a megszállt arab területekről, valamint a Palesztinai nép törvényes jogainak visszaállítása , a közel-keleti válság megoldásának feltétele, enélkül nem lehetséges a rendezés. (MTI) Per Dél-Afrikában Pretoriában hétfőn kezdődött meg húsz afrikai pere, akik ellen az a vád, hogy 1962 és 1970 között „terrorista tevékenységet” folytattak, illetve „összeesküvést szőttek” a dél-afrikai kormány erőszakos megdöntésére. A fővádlott Benjamin Ramotse, akit azért állítottak bíróság elé, mert tevékenyen részt vett a zambiai, rhodesiai és botswanai határmenti gerillaműveletekben. A másik 19 vádlottat ez év februárjában felmentették a kommunistaellenes törvény alapján indított perben, de csak azért, hogy közvetlen utána ismét letartóztatásba helyezzék a terrorista tevékenység vádjával. A 19 között van Nelson Mandelának, a betiltott Afrikai Nemzeti Kongresszus Párt bebörtönzött vezetőjének felesége is. A tárgyalást a megnyitást követő percekben a védelem kérésére augusztus 24-re napolták el. (Reuter) Gyorsítsa az 1970. augusztus 3-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a megyénkben vásárolt 31. heti lottószelvények közül nyertek: 3 263 604 tv, 3 876 638 rádió, 3 877 382 hűtőgép, 3 882 760 háztart. g., 4 083 219 bútor-lakbér., 4 097 784 háztart. g., 4 101 301 éléskamra ut. 5 313 270 ki mit vál., 5 322 601 utatv, 5 332 239 tv, 5 336 868 tv., 5 342 006 ruházati cikk, 5 361 057 ki mit vál., 5 370 687 tv, 6 769 837 éléskamra ut., 6 770 406 tv, 6 774 919 bútor, 6 775 793 óra, 6 801 642 OFOTERT ut., 6 805 878 laktel., 6 816 979 ki mit vál., 6 829 138 tv, 6 830 561 filmgép, 6 838 287 ruházati cikk, 6 834 619 hűtőgép, 6 856 070 külföldi utazás, 6 858 197 hűtőgép, 6 859 261 külföldi utazás, 6 862 018 háztart. g., 8 203 690 tv, 8 204 542 ki mit vál., 8 238 160 méteráru, 8 240 890 háztart. g., 8 244 750 utasv., 8 247 443 ki mit vál., 8 248 012 ki mit vál., 8 260 885 háztart. g., 8 266 813 hűtőgép, 8 277 004 bútor lakbér., 8 285 259 utalv., 8 297 194 rádió, 8 312 619 utalv., 8 319 315 tv, 8 327 797 éléskamra ut., 8 331 554 háztart. g., 8 340 453 kimit vál., 8 344 609 tv, 8 347 451 lak.tex., 8 355 620 éléskamra ut., 8 360 135 utalv., 8 360 137 tv, 8 364 752 utalv., 8 375 793 méteráru, 8 398 888 kimit vál., 8 412 656 ruházati cikk, 8 414 609 utalv., 8 423 487 éléskamra ut., 8 424 196 utalv., 8 429 544 tv, 8 432 795 utalv., 8 433 540 rádió, 8 449 744 éléskamra ut., 8 453 766 utalv., 8 48 227 ruházati cikk, 8 471 211 éléskamra ut., 8 473 723 tv, 8 478 259 bútor, 8 482 673 rádió, 8 482 864 varrógép, 8 488 084 tv, 8 498 227 tv, 8 500 846 lak.tex., 8 511 038 bútor, 8 521 641 BAV-ut., 8 525 544 tv, 8 525 622 tv, 8 528 906 tv, 8 531 875 tv, 8 532 847 tv, 8 534 675 tv, 8 536 699 éléskamra ut., 8 554 865 rádió, 8 561 115 háztart. g., 8 565 809 hűtőgép, 8 569 613 BAV-ut., 8 577 598 éléskamra ut., 8 586 020 éléskamra ut., 8 594 660 utasv., 8 595 793 tv, 8 608 311 ruházati cikk, 8 612 903 BÁV ut., 8 613 496 háztart. g., 8 615 098 camping felsz., 8 616 274 éléskamra ut., 8 617 113 éléskamra ut., 8 625 864 kimit vál., 8 634 055 éléskamra ut., 8 638 202 tv, 8 639 883 hűtőgép, 8 646 698 külföldi utazás, 8 655 289 rádió, 8 656 390 háztart. g., 8 663 536 éléskamra ut., 8 665 278 OFOTÉRT ut., 8 672 530 bútor, 8 675 928 camping félsz., 8 677 705 utasv., 8 681 665 méteráru, 8 682 348 tv, 8 682 626 rádió, 8 687 042 camping félsz., 8 878 938 kimit vál., 8 882 260 rádió, 9 081 148 tv, 9 102 487 háztartás. A nyertes szelvényeket 1970 augusztus 20-ig kell eljuttatni a Sportfogadási és Lottóigazgatóság lebonyolítási osztályához (Bp., V., Münnich Ferenc u. 15.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem vállalunk. (MTI)