Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-27 / 227. szám
Új kormány alakult Jordániában Arafat Kairóban Líbia megszakította kapcsolatait Jordániával AMMANA KAIRO (MTI) A Palesztinai Felszabadítási Szervezetek központi bizottsága pénteken New Yorkban nyilatkozatot tett közzé, s ebben állást foglalt a jordániai tűzszünettel kapcsolatban. A közlemény szerint a központi bizottság elsősorban emberiességi meggondolásokból fogadta el a tűzszünetet, amelyet ideiglenesnek tart, és amelynek nem lehet célja, hogy tárgyalások kezdődjenek „az ammani fasiszta rendszerrel”. A nyilatkozat azzal vádolja a jordániai kormánycsapatokat, hogy a tűzszünet megkötése után páncélosokkal támadást indított egy Palesztinai menekülttábor ellen, ezenkívül a katonák behatoltak egy ammani kórházba és megölték a sebesült gerillákat. A „központi bizottság hangja” elnevezésű bagdadi rádióadó szombat hajnali híradásában szintén a tűzszünet megsértésével vádolta a hadsereget. A Kairóban tartózkodó arab vezetők pénteken este a Hilton-szállóban folytatták a tűzszünet nyomán kialakult jordániai helyzet megvitatását. A hajnali órákig elhúzódó tanácskozáson részt vett Jasszer Arafat, a PFSZ központi bizottságának elnöke is, aki pénteken este érkezett az egyiptomi fővárosba Nimeri szudáni elnökkel, a különleges békéltető bizottság vezetőjével együtt. A megbeszélések befejeztével Nasszer elnök a Kairóban tanácskozó arab állam- és kormányfők nevében táviratot intézett Husszein királyhoz. Az üzenetben Nasszer leszögezi: a Nimeri-féle bizottság birtokában levő értesülések egyértelműen bizonyítják, hogy Jordániában a palesztinai ellenállási mozgalom tudatos, módszeres felszámolása folyik. A jordániai hatóságok a tűzszünet ellenére változatlanul katonai erőkkel támadják a palesztinai kommandókat, a tűzszünet betartására adott ammani biztosítékok „értéktelen, üres szavak”. Jordániában az összes emberi elvek megsértésével rettenetes vérontás folyik — hangzik -e távirat. Nimeri szudáni elnök, az Ammanból pénteken este visszatért különleges békéltető bizottság vezetője szombaton Kairóban tartott sajtóértekezletén közölte, hogy a bizottság részletes jelentésben számolt be az egyiptomi fővárosban tárgyaló arab vezetőknek a valóságos jordániai helyzetről. A vérontás méreteiről Nimeri elmondotta, hogy a kormánycsapatok legalább ötezer embert vesztettek, megsemmisült 93 harckocsijuk és számtalan páncélozott katonai járművük. Arafat szerint a harcok során 25 ezer palesztinai arab vesztette életét, vagy sebesült meg. Nimeri bizottsága abban a meggyőződésben tért vissza Ammanból, hogy a jordániai hatóságok Huszszein közreműködésével az egész palesztinai nép fizikai megsemmisítésére szőttek terveket. Jordánia azonnal megsértette a tűzszüneti megállapodást. A kormánycsapatok több ízben tüzet nyitottak a békéltető bizottságot szállító páncélozott járműre is. A szudáni elnök a továbbiakban ismertette Jasszer Arafat álláspontját. A PFSZ központi bizottságának elnöke úgy tudja, hogy a jordániai hatóságok a harcok fellángolását megelőzően kiköltöztették Amman lakosságának jó részét, és a fővárost 14 ezer főnyi katonasággal népesítették be. E katonai erőket az izraeli frontvonalról vonták el. Arafat javasolta, hogy közös arab erők felügyeljenek a tűzszüneti rendelkezések betartására. Megerősítette azokat a híreket, amelyek szerint a gerillák változatlanul ellenőrzésük alatt tartják az ország északi területeit, és képesek a harc folytatására. A hatóságok egyébként csak Ammanban 14 ezer Palesztináit tartóztattak le, akiknek egyetlen bűnük, hogy elég fiatalok a fegyverforgatáshoz. A palesztinai mozgalom dokumentumokkal tudja bizonyítani, miszerint a tűzszünet ellenére Husszein király újabb egységeknek adott olyan értelmű utasítást, hogy indítsanak támadást a gerillák ellenőrzése alatt álló ammani körzetek ellen — közölte Nimerivel a palesztinai központi bizottság elnöke. A szudáni elnök hozzáfűzte: az arab vezetőkkel folytatott péntek éjszakai tanácskozáson határozták el, hogy sajtóértekezleten hozzák a világ tudomására a jordániai eseményekkel kapcsolatos álláspontjukat. A sajtóértekezleten elhangzó megállapításokról „rendkívül szigorú hangú” jegyzékben tájékoztatták Husszeint, aki azt hiszi, hogy három nap alatt leküzdheti a gerillákat. Az ország északi része azonban teljesen a palesztinai harcosok kezén van, és Husszein három hónap alatt sem tudná megkaparintani még Amman ellenőrzését sem. BEJRÚT (MTI) Husszein jordániai király Naszszer elnök üzenetére küldött választáviratában — amelyet az ammani rádió ismertetett — kijelentette: néhány órán belül ismerteti az új jordániai kormány névsorát: — A kormánycsapatok szilárdan tartják magukat a tűzszüneti megállapodáshoz, s így tesznek a jövőben is a palesztinai mozgalom „szélsőséges elemeinek provokációi ellenére”; — a jordán hatóságoknak nem áll szándékukban a palesztinai mozgalom felszámolása; — a jordániai csapatok Irbid és Ramtha körzetében állomásoznak, a jordán hatóságok és az arab vezetők békéltető missziója között létrejött megállapodás megvalósítására, várva. — Ammanban helyreállt a nyugalom, néhány „felforgató elem” által provokált incidens kivételével. llende a chilei államosításokról SANTIAGO (MTI) Salvador Allende, aki a közelmúltban az elnökválasztásokon a legtöbb szavazatot kapta, nyilatkozatot adott a „Latin” hírügynökség tudósítójának. Visszautasította és alaptalannak minősítette azokat a vádakat, hogy amennyiben hatalomra kerül(a kongresszus választ közte és a jobboldali Alessandri között, minthogy Allende nem kapott abszolút többséget) nem tartja meg a többpártrendszert. — Szavatolhatom — mondotta —, hogy hivatali időm lejárta után olyan választások lesznek Chilében, amelyek a mostaninál még szabadabbak, még tisztábbak lesznek. Allende a továbbiakban aláhúzta: tudománytalan dolog lenne azt állítani, hogy Chile jövendő kormánya szocialista kormány lesz. „Ismételten kifejtettem, és ez nem is lehet másként, hogy kormányom többpárti kormány lesz. A politikai pártok további működésének megakadályozása egyenlő lenne a népi egységfront megtorpedózásával” — magyarázta Allende. Kormányának gazdaságpolitikájával kapcsolatban Allende hangsúlyozta, hogy jóllehet tervbe vette a legnagyobb magánbankházak és bányavállalatok államosítását, a magánszektor területe számszerűen a legnagyobb marad. Állami ellenőrzés alá kerülnek majd azonban a csaknem minden külföldi tőkével működő alapanyag-kitermelő nagyvállalat, így a nagy réz-, fém és salétromkonszernek; ezek mellett külföldi tulajdonban levő szolgáltató vállalatok egy része, s végezetül a biztosító és bankintézmények. A sajtó „államosításával” kapcsolatban tett választási kijelentéseire utalva, Allende kifejtette, hogy hatalomra lépése után teljes lesz az információs szabadság, s ez vonatkozik a sajtóra, a rádióra, a televízióra, a könyvkiadásra, a tájékoztatás és a gondolatok elterjesztésének minden eszközére. (REUTER) ■ ■ Összeesküvés Guineában ABIDJON (MTI) Sekou Touré guineai államelnök bejelentette, hogy külföldi zsoldosokat tartóztattak le Guineában, és hogy rendszerének megbuktatására szőtt összeesküvést lepleztek le. A guineai államelnök elmondotta végül, hogy a zsoldosok, akiknek legtöbbje korábban Kongóban és a nigériai polgárháborúban harcolt, és akiket Jeanne Schramme ezredes, a kongói zsoldosok egykori belga parancsnoka képzett ki, korszerű fegyverekkel voltak felfegyverezve. (Reuter) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 27. Jasszer Arafat, a Palesztinai Felszabadítási Szervezet elnöke Kairóban megbeszélést folytatott más arab vezetőkkel. A képen Arafat (jobboldalt) Nasszerrel, az EAK elnökével és Szadat alelnökkel a kairói Hilton Hotel előtt. Az AFP jelentése alapján az alábbiakban közöljük a szombaton Jordániában alakult új kormány tagjainak névsorát: Ahmed Tukan miniszterelnök és külügyminiszter; Jahia Al-Katib távközlési és közmunkaügyi miniszter; Szari Ajub mezőgazdaságügyi miniszter; Favaz Al-Ruszan igazságügy- és pénzügyminiszter; Szaleh Al-Sarah belügyminiszter; Moszleh Abdallah köz- igazgatásügyi miniszter; Akas Al- Zabel hadügyminiszter; Abdel Madzsid Kreidi oktatásügyi miniszter; Omar Nabulszi nemzetgazdaságügyi miniszter; Mazen Al-Azsluni miniszterelnöki ügyekkel foglalkozó államminiszter; Jakub Abu Gos egészségügyi, újjáépítési és fejlesztésügyi miniszter; Adnan Abu Audeh tájékoztatásügyi és művelődésügyi miniszter; Fuad Szakil szállításügyi miniszter, a szociális ügyek minisztere. Az AP hírügynökség kommentárjában megállapítja, hogy jóllehet az újonnan alakult kormányt egy polgári politikus, Tukan vezeti, a kulcsfontosságú hadügyi, belügyi és tájékoztatásügyi tárcát katonatisztek kapták. (MTI) II tűzszünet után AMMAN (MTI) A nemrég meghirdetett tűzszünet Ammanban csökkentette ugyan a harrcok hevességét, de a harcok még korántsem értek véget — jelentik a nyugati hírügynökségek. Szombaton délután a Dzsebel Amman városrészben heves lövöldözés kezdődött a partizánok és a hadsereg egységei között. A tűzharc 35 percig tartott. A Palesztinai Ellenállási Szervezetek központi bizottságának rádióadója megjegyzéseket fűzött az Ammanban megalakult új kormány összetételéhez. Hangoztatta, hogy az új kormány létrejötte semmiben sem módosítja a palesztinaiak álláspontját és nem befolyásolja a jordániai helyzetet, mert nem változott a királyi rendszer és Huszszein továbbra is hatalmon maradt. Kiengedik a túszokat AMMAN (MTI) Palesztinai partizánok bejelentették, hogy hamarosan szabadon bocsátják a még túszként fogva tartott összes repülőgéputasokat. A túszokat Egyiptom jordániai nagykövetségének közreműködésével adják majd át a Nemzetközi Vöröskeresztnek. Pénteken a túszok közül már 16- ot szabadon bocsátottak. (Mint arról már hírt adtunk, az ammani kormány viszont azt állította, hogy csapatai szabadították ki a 16 túszt.) A még mindig fogva tartott 38 utas amerikai állampolgár. (REUTER) ■aÖsszehívták az országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az alkotmány 12 paragrafusa (2) bekezdése alapján az országgyűlést 1970. szeptember 30-án — szerdán — délelőtt 11 órára összehívta. (MTI) Október 4-én érkezik hazánkba az Indiai Köztársaság elnöke Losonczi Pálnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnökének meghívására V. V. Girl, az Indiai Köztársaság elnöke és felesége október 4—7. között hivatalos látogatást tesz Magyarországon. (MTI) Koszigin fogadta Schillert Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök szombaton fogadta Karl Schillert, a Német Szövetségi Köztársaság gazdaságügyi miniszterét. A megbeszélésre Schillert elkísérte dr. Helmut Allardt, a Német Szövetségi Köztársaság moszkvai nagykövete és több más tanácsadó. , Mint hivatalosan közölték, Alekszej Koszigin és Karl Schiller a találkozó során számos olyan kérdést érintett, amely a Szovjetunió és a Német Szövetségi Köztársaság gazdasági kapcsolatainak fejlesztési lehetőségeivel függ össze. Koszigin és Schiller megbeszélése két óra hosszat tartott. (TASZSZ) Ii Moszkvában MOSZKVA (MTI) Hável József, az MTI tudósítója jelenti: A holdkőzetek hosszú utazása véget ért. Többszöri „átszállás” után a felbecsülhetetlen értékű szállítmány Moszkvába érkezett, s itt a Szovjet Tudományos Akadémia egyik kutató intézetében kapott helyet. A felbecsülhetetlen tudományos értékű kőzeteket egy olyan henger alakú kutatókamra várta, amely a Pravda leírása szerint egy merülés előtti tengeralattjáróra hasonlít. Bár szó sincs arról, hogy a szovjet tudósok „kézbe vegyék” holdtalajmintákat a beftató vizsgálat során a különleges óvintézkedések indokoltak. A rozsdamentes acélból készült védőkamra hivatása ugyanis az, hogy megóvja a környezetet a kőzetekben esetleg előforduló mikroorganizmusoktól, másrészt, hogy földi szennyeződéstől mentes, eredeti tiszta állapotában tartsa meg a 380 000 kilométerről érkezett „holdcsomagot” .. . A kőzeteket tartalmazó konténer egy kerek acélajtón át jutott a kutató kamrába, majd a kamrából kiszivattyúzták a levegőt és helyette sterilizáló gázt bocsátottak be. Ha ez sem ölné meg az esetleges baktériumokat, lehetséges a 800 fokos hevítés is. Miután a fertőtlenítés végbement, a kamrát héliummal töltötték meg, amely nem lép vegyi reakcióba a kőzetmintákkal. a holdkövek Az első feladat most a holdkőzet súlyának megmérése. Különleges berendezések lehetővé teszik azt is, hogy gyémántfűrész segítségével a szakemberek 30 mikron vastagságú metszeteket készítsenek, és azokat mikroszkóp alatt vizsgálják. A páratlan értékű hold-talajmintákat a Szovjet Tudományos Akadémia más intézeteinek is kikölcsönzik, ahol beható vizsgálat alá veszik a más égitestről érkezett anyag szerkezetét és sajátosságait”. Szovjet tudományos körökben arra számítanak, hogy az elemző vizsgálatok jelentős eredményekkel gazdagítják a tudományt. (MTI) Nem lesz szenzáció Nixon kedden Belgrádba érkezik BELGRÁD (MTI) Belgrádban Nixon amerikai elnök jövő heti, nem egészen kétnapos jugoszláviai látogatásáról felelős politikai körökben hangoztatják: a Tito-Nixon párbeszédet nem kell szenzációnak tekinteni, mivel az amerikai és a jugoszláv államfő korábbi üzenetváltása már kifejezésre juttatta azt a kölcsönös óhajt, hogy Jugoszlávia és az Egyesült Államok között a kapcsolatok tovább fejlődjenek. Ilyen előzmények után „magától adottnak” tekintik, hogy Nixon elnök mostani európai körútja során Belgrádban is tárgyalásokat folytat. Jugoszláviában a Nixon látogatást bejelentő washingtoni hivatalos közleményből kiemelik azt a megfogalmazást, amely szerint az amerikai elnök „a tárgyalások korszakának elindítására tett erőfeszítései keretében” készül a Titóval folytatandó eszmecserére. A látogatás időpontját összefüggésbe hozzák azzal is, hogy Lusakában a közelmúltban tartották meg az el nem kötelezett országok csúcsértekezletét, amelyen Jugoszlávia — a Fehér Ház értékelése szerint is — igen fontos szerepet játszott.. A Nixon—Tito tárgyalások fő területe mindezek alapján jugoszláv vélemények szerint elsősorban a nemzetközi politika lesz, s ezen belül kiemelkedő hangsúlyt fog kapni a közel-keleti válság. Az Egyesült Államok és Jugoszlávia közötti kétoldalú kapcsolatok közül most a gazdasági kérdések kerülnek előtérbe. Jugoszláviában — Belgrádban és Zágrábban — széles körű biztonsági intézkedéseket készítenek elő Nixon látogatására. Belgrádban fokozottabban őrzik az amerikai intézményeket, mivel helyenként máris feltűntek Nixont és az Egyesült Államok politikáját elítélő feliratok. (MTI) Október 5-én folytatódik a lengyel-nyugatnémet párbeszéd NEW YORK (MTI) Walter Scheel nyugatnémet külügyminiszter pénteken New Yorkban több mint egy órás megbeszélést folytatott Jozef Winiewicz lengyel külügyminiszter-helyettessel. Az eszmecsere során megállapodtak a nyugatnémet—lengyel tárgyalások további időpontjában. A megbeszéléseket — mint a nyugatnémet külügyminisztérium szóvivője közölte — október 5-én külügyminiszter-helyettesi szinten tartják Bonnban, és amennyiben a tanácskozások eredményesek, november elején Varsóban folytatják azokat. A nyugatnémet küldöttséget ekkor Scheel külügyminiszter vezeti majd. A lengyel-nyugatnémet tanácskozást megelőzően Scheel a külföldi újságírók New York-i sajtóebédjén tett nyilatkozatában kijelentette, Lengyelországnak joga van arra, hogy nemzetközileg biztosított határok között éljen. Az NSZK tiszteletben tartja az Odera—Neisse vonalat, mint Lengyelország nyugati határát, ugyanakkor azonban azt kívánja, hogy békeszerződés erősítse meg e határvonalat. Scheel tanácskozott továbbá Shark kanadai és Caglayangil török külügyminiszterrel. Ez utóbbival a NATO-beli együttműködés gyakorlati problémáin kívül kölcsönös gazdasági kérdésekről is tárgyalt.