Hajdú-Bihari Napló, 1971. április (28. évfolyam, 77-101. szám)
1971-04-01 / 77. szám
Tanácskozik az SZKP XXIV. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) rek képzésére és továbbképzésére. A marxizmus a leninizmus esti egyetemein körülbelül félmillióan folytatták tanulmányaikat. Bejelentette, hogy a központi revíziós bizottság ellenőrizte a központi bizottságba, valamint a központi bizottság lapjainak és folyóiratainak szerkesztőségeibe érkező levelek, bejelentések és panaszok kivizsgálását és elintézését. A központi revíziós bizottság jelentésének elhangzása után megkezdődött az első két napirendi pont vitája. Elsőként Grisin, az SZKP KB politikai bizottságának póttagja, a moszkvai városi pártbizottság első titkára kapott szót. A moszkvai városi pártbizottság első titkára mindenekelőtt megállapította, hogy a XXIV. pártkongresszus történelmi jelentőségű esemény. A szónok a moszkvai küldöttség nevében javasolta, hogy teljes egészében hagyják jóvá az SZKP központi bizottságának politikai vonalát és gyakorlati tevékenységét. Grisin elmondotta, hogy a nyolcadik ötéves terv határidő előtti teljesítéséért indított országos verseny során a moszkvaiak több milliárd rubel értékű terven felüli terméket gyártottak. A Brezsnyev-beszámolónak azt a javaslatát érintve, hogy Moszkvát nyilvánítsák kommunista mintavárossá, a szónok elmondotta, hogy az utóbbi öt évben a főváros alatt új metróvonalakat építettek, a városban új utakat nyitottak meg, és majdnem 26 millió négyzetméter lakást adtak át. Szovjetunió Kommunista Pártja, a Szovjet kormány és az egész szovjet nép lelkes támogatását, óriási és értékes segítségét”. A Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára aláhúzta, hogy a vietnami nép feltétlenül győzelmet arat az amerikai imperialista agresszió elleni harcban. Vietnam népe Ho Si Minh elnök szent hagyatékának megfelelően a végsőkig fog harcolni a déli országrész felszabadításáért, észak megvédéséért és a haza békés újraegyesítéséért. A vietnami pártküldöttség vezetőjének felszólalásával zárult a szovjet pártkongresszus szerda délelőtti ülése. Az SZKP XXIV. kongresszusának szerda délutáni ülésén folytatódott a vita a Központi Bizottság és a revíziós bizottság beszámolói fölött. A szerda délutáni ülésen felszólalt Sarai Rasidov, az Üzbég Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára, Grigorij Zolotuhin, az SZKP krasznodari határterületi bizottságának első titkára és Vaszilij Mzsavanadze, a Grúz Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára. Ezt követően a kongresszust három testvérpárt képviselői üdvözölték. Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára, Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt főtitkárhelyettese. A kongresszus delegátusai és vendégei a Kreml Kongresszusi Palotájának tágas előcsarnokában (Napló-telefotó — Ivanova felv.—KS) Ukrajnában minden ötödik lakos jobb lakásba költözött A következő felszólaló, Pjotr Seleszt, az Ukrán KP központi bizottságának első titkára, aláhúzta, hogy a korszerű ukrajnai gazdaságban nincsen olyan ág, amely ne érintené lényegesen a Szovjetunió egész gazdasági komplexumának fejlődését. Ezzel összefüggésben adatokat sorolt fel az ukrán gazdaság ötéves dinamikus fejlődéséről. Seleszt a központi bizottság javaslatával kapcsolatban — amely szerint a népgazdaság irányítására országos automatikus rendszert kell létesíteni — kifejtette, hogy próbaképpen valamelyik szövetséges köztársaságban lenne célszerű egy ilyen rendszer megteremtése. A szónok a továbbiakban elmondotta, hogy a több mint 47 millió lakosú Ukrajnában az elmúlt öt évben minden ötödik lakos teljesen új, vagy a réginél jobb lakást kapott. Sebeszt kijelentette, hogy Ukrajna két és fél millió kommunistája teljes egészében helyesli az SZKP központi bizottságának politikai irányvonalát és gyakorlati tevékenységét. DinmuhamedKunaje, a Kazah KP központi bizottságának első titkára az eltelt öt év eredményeit összegezve hangoztatta, hogy a Kazah Köztársaság gazdasága rendkívül gyors ütemben fejlődött. Fejlesztési célokra 33 százalékkal több anyagi eszközt fordítottak, mint az előző ötéves tervidőszakban. Az ipari termelés volumene ma a háború előtti színvonalnak majdnem tizenkilencszerese, öt év alatt jelentősen megváltozott a köztársaság szociális arculata. Körülbelül 30 millió négyzetméter modern lakóterület épült. Mindezt — hangoztatta Kunajev — elsősorban azok révén értük el, hogy állandóan kölcsönös segítséget kaptunk az ország népeitől, főképpen a nagy orosz néptől. Színpompás francia üdvözlet Az elnöklő Mihail Szuszlov bejelentette, hogy francia szövetkezeti tagok rózsát és szegfűt küldtek a kongresszusnak. A francia elvtársak — mondotta Szuszlov — ezzel a gesztussal a párizsi kommün 100. évfordulójáról akarnak megemlékezni, és azt kívánják Lenin pártjának, hogy a béke és a szocializmus nevében sikeresen folytassa kongresszusi munkáját. A virágokat a teremben jelenlevő nőküldötteknek nyújtották át. Leningrád határidő előtt teljesítette tervét A párt egész munkájának tartalmát a beszámolási időszak alatt a leninizmus iránti hűség jellemezte — jelentette ki Grigorij Romanov, a leningrádi terület pártbizottságának vezetője. Megállapította: a gazdasági és a kulturális építés irányításában megnövekedett a párt szerepe. Közölte a küldöttekkel, hogy Leningrád, amely az ország második ipari központja, határidő előtt teljesítette az ötéves tervet és kongresszusi vállalásait valamennyi főbb mutató terén. Pjotr Maserov, az SZKP KB politikai bizottságának póttagja, a Belorusz KP KB első titkára bevezetőben hangsúlyozta, hogy a kongresszusi hallgatóság, de az egész szovjet nép a központi bizottság beszámolójának hatása alatt áll. A belorusz kommunisták — húzta alá — teljes mértékben helyeslik a beszámolóban felvázolt célokat, s szilárd egységben készek arra, hogy azokat meg is valósítsák. A továbbiakban Maserov bírált egyes minisztériumokat, amiért halogatják az új, a haladó termelési formák bevezetését. Mint rámutatott, ezeknek a minisztériumoknak és főhatóságoknak hozzá kell szokniuk az új módszerekhez. Ideológiai vonatkozásban elítélte mind a „bal-”, mind a jobboldali revizionizmust, megbélyegezte a kínai vezetők szovjetellenes magatartását, akik kommunistának nevezik ugyan magukat, de megrágalmazzák a kommunista építés szovjet tapasztalatait. Nyikolaj Maszlennyikov, a gorkiji területi pártbizottság első titkára ugyancsak támogatta a KB beszámolóját. Mint elmondotta, a kongresszus megnyitása óta állandó kapcsolatot tartanak fenn a terület dolgozóival, akik ugyancsak szívvel-lélekkel foglalnak állást a beszámolókban kifejtett nagy célok megvalósítása mellett. A kongresszus első külföldi felszólalója Le Duan, a Vietnami Dolgozók Pártja Központi Bizottságának első titkára volt. A vietnami küldöttet óriási ovációval, valóságos szolidaritási tüntetéssel fogadta a kongresszusi hallgatóság. Le Duan a küldöttek üdvözlése után kijelentette, hogy az amerikai agresszorok ellen és a haza megmentéséért, valamint a szocializmus építéséért vívott háborúban „Vietnam népe szüntelenül érzi a A moszkvaiak nagy érdeklődéssel olvasták az SZKP-kongresszusról szóló jelentéseket. (Napló-telefotó — TASZSZ—MTI—KS) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. ÁPRILIS 1. Lenin útmutatásait követjük WALTER ULBRICHT FELSZÓLALÁSA Walter Ulbricht, a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottságának első titkára a kongresszus szerda délutáni ülésén kijelentette, hogy a NSZEP küldöttsége teljességgel osztja a Leonyid Brezsnyev által ismertetett beszámoló megállapításait. Az SZKP KB főtitkára — hangsúlyozta Ulbricht — széles körű békeprogramot terjesztett elő. A szónok emlékeztetett rá: Leonyid Brezsnyev hangsúlyozta azt a tényt, hogy számos állam nemzetközi jogilag elismerte az NDK-t; hangsúlyozta az európai határok sérthetetlenségét. Ez a kongresszus — jelentette ki Ulbricht — elvi jelentőségű valamennyi kommunista és munkáspárt, az összes antiimperialista erő számára. Mi — folytatta a szónok — mindig Lenin útmutatásait követtük, a szocialista és a kommunista építés tapasztalataira támaszkodtunk. Az NDK következetesen fejleszteni fogja a politikai, gazdasági, tudományos-műszaki együttműködést és a szocialista integrációt a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának keretein belül. A jövőben is tovább erősítjük a Varsói Szerződéshez tartozó államok közötti fegyverbarátságot — mondotta. Walter Ulbricht a kongresszusi küldöttek viharos tapsa mellett átnyújtotta Leonyid Brezsnyevnek a NSZEP Központi Bizottságának üdvözlő levelét. Az SZKP a forradalmi elmélet és gyakorlat forrása EDWARD GIEREK FELSZÓLALÁSA Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára az SZKP XXIV. kongresszusának szerda délutáni ülésén üdvözölte a kongresszust, ezzel az üdvözlettel is „kifejezve azt az osztály és eszmei közösséget, testvéri egységet és megbonthatatlan kapcsolatot, amely összeköti a két pártot és a két népet”. A kommunista építésnek Leonyid Brezsnyev beszámolójában kifejtett programja alkotó szellemű lenini program — mondotta Edward Gierek, majd megállapította: „Kongresszusunk befolyást gyakorol az egész emberiséget foglalkoztató problémáknak a további megoldására”. Az SZKP a forradalmi gondolat és gyakorlat örökké élő forrása. Éppen ez határozza meg az SZKP vezető szerepét a világ kommunista és munkásmozgalmában — mondotta a LEMP Központi Bizottságának első titkára, majd kijelentette: Lengyelországban támadt legutóbbi nehézségeket leküzdjük hála a szocializmussal szorosan összeforrott munkásosztály támogatásának, a Lengyel Egyesült Munkáspárt belső erejének, Lengyelország minden barátja segítségének. Pártunk, népünk mély elismeréssel adózik az SZKP-nak és vezetőségének a problémáink irányában tanúsított megértésért, a megoldásukhoz nyújtott baráti segítségért — hangsúlyozta Gierek. A szovjetellenesség bűntény a népek érdekei ellen GEORGES MARCHAIS FELSZÓLALÁSA Az SZKP XXIV. kongresszusa csakúgy, mint pártjuk minden kongresszusa, fontos esemény az egész nemzetközi kommunista mozgalom számára, az egész világ közvéleménye számára — mondotta Georges Marchais, a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára a Kremlben, az SZKP XXIV. kongresszusának szerda délutáni ülésén. A Szovjetunió Kommunista Pártjának és a szovjet államnak a tevékenysége döntő szerepet tölt be a jelenlegi világ fejlődésében és ez megfelel a szocializmus és a béke érdekeinek. „Éppen ezért a szovjetellenesség — bármilyen formában is jelentkezzék és bárhonnan induljon is ki — bűntény a munkásosztály és a népek érdekei ellen. Mi harcolunk és mindenkor a legerélyesebben harcolni fogunk ellene” — mondotta Marchais. A Francia Kommunista Párt és a Szovjetunió Kommunista Pártja között mindenkor megvolt a testvériség, a szolidaritás és az együttműködés. Ezt soha nem tudta és tudja megingatni semmiféle megpróbáltatás. Mi teljes eltökéltséggel még jobban erősítjük ezt a kapcsolatot pártjaink között, amelyeket joggal neveznek testvérpártoknak — mondotta a Francia Kommunista Párt helyettes főtitkára, majd kijelentette : Mi sokra értékeljük minden kommunista párt függetlenségének és szuverenitásának elvét. Ugyanakkor a proletár internacionalizmust, minden kommunista pártnak a marxizmus-leninizmus elvein alapuló akcióegységét szent kötelességnek és egész harcunk sikere nélkülözhetetlen feltételének tartjuk. (MTI) Mihail Szuszlov, a PB tagja, a KB titkára, aki a délutáni ülés elnöki tisztét töltötte be, Marchais felszólalása után berekesztette a kongresszus második napi tanácskozását. Közölte, hogy a beszámoló és a jelentés fölötti vita csütörtökön, moszkvai idő szerint délelőtt 10 órakor folytatódik. Kongresszusi visszhang PÁRIZS Párizsban, ahol már napok óta nagy érdeklődéssel tekintettek az SZKP XXIV. kongresszusa elé igen kedvező visszhangra talált , Leonyid Brezsnyev által előterjesztett beszámoló külpolitikai részt A kormányhoz közelálló körökbe hangsúlyozzák: illetékes helyen rendkívül behatóan tanulmányozzák Brezsnyev javaslatait. Valamennyi francia lap vezető helyen ismerteti a beszámolót, s a lapok általában hangsúlyozzák, hogy az külpolitikai téren „rendkívül békés és engedékeny hangot ütött meg”. A Combat címében kiemeli: „ Szovjetunió békés és engedékeny mert biztos erejében”, s hangsúlyozza: „Az SZKP főtitkára globális enyhülési tervet terjesztett elő amely teljesen felszámolná a konfliktusok okait, és a legkorszerűbb és legköltségesebb harci eszközöket WASHINGTON—BONN Az Egyesült Államok gondosan tanulmányozta az öthatalmi nukleáris leszerelési konferenciára vonatkozó szovjet javaslatot. Ezt a nyilatkozatot Ziegler, a Fehér Ház sajtótitkára tette azzal kapcsolatban, hogy kongresszusi beszédében Brezsnyev felszólította a Szovjetunió, az Egyesült Államok, Anglia, Franciaország és Kína részvételével megtartandó nukleáris leszerelési értekezletre. A nyugatnémet kormány szóvivője, Conrad Adlers Brezsnyev beszédének a szocialista országok és az NSZK viszonyával foglalkozó megállapításaira reagálva kijelentette, hogy az NSZK osztozik a Szovjetunió véleményében, mely szerint a Moszkvával és a Varsóval kötött nyugatnémet szerződések új perspektívákat nyitnak Európában. (AFP, Reuter) WASHINGTON A Washington Post azt fejtegeti, hogy Brezsnyev beszámolójában különösen „a békére, a jólétre és a stabilitásra” helyezte a hangsúlyt. STOCKHOLM A Svenska Dagbladet a kongresszusról közölt beszámolójának címében hangsúlyozza: „Brezsnyev békejavaslata: tartsanak értekezletet a nukleáris leszerelésről”. HELSINKI Brezsnyev hatpontos béketervet javasolt — írja a Kansan Outiset című lap — Széles körű békeprogram, valamint a szovjet nép jólétének jelentős emelése: ezek az SZKP KB főtitkára beszámolójának alapvető témái. BELGRÁD A jugoszláv sajtós rádió és a televízió részletes beszámolókat közölt az SZKP XXIV. kongresszusának megkezdéséről és Leonyid Brezsnyev beszámolójáról. A belgrádi Borba különtudósítójának jelentése alapján hangsúlyozza, hogy a központi bizottság jelentése az SZKP eddigi irányvonalát erősítette meg. Valamennyi lap szó szerint ismertette a beszámolónak azt a részét, amely hangsúlyozta, hogy az SZKP a szocializmus jugoszlávia , erősítését és a szovjet—jugoszláv kapcsolatok továbbfejlesztése óhajtja. (MTI)