Hajdú-Bihari Napló, 1972. december (29. évfolyam, 283-307. szám)

1972-12-20 / 299. szám

Petőfi Sándort ünnepeljük Két miniatűr könyvet tartok a kezemben. Az egyik Petőfi: Az apostol, a másik kiadvány Petőfi Sándor legszebb szerelmes versei­ből válogatás Reich Károly lírai ih­letésű illusztrációival. Mindkettőt ebben a hónapban jelentették meg a kiadók, és többek között ilyen különleges kiadványokkal emlékez­nek meg a Petőfi-évfordulóról. 1823, 1973. E két évszám gyakran kerül ma különböző kiadványok, meghívók fedőlapjaira és ünnepség­­ek dekorációira. Emlékeztetőül, hogy a költő születésének 150. év­fordulóját 1973. január 1-én ünne­­peljük. Természetesen a megemlé­kezés nem szorítkozik egy napra. Márciusban a nemzeti szabadság­­harcra emlékezünk 125. évforduló­ján, és ezt is összekapcsoljuk Pető­fi méltatásával. Ünnepelni sokféleképpen lehet, s ha már az előbb a könyveket emlí­tettem, a kiadók minden érdeklő­désnek megfelelően biztosítják, hogy „Legyen Petőfi-kötet minden­ki otthonában”. A jubileumi kiad­ványok között szerepel Petőfi Sán­dor összes művei — új kritikai ki­adásban, tanulmányok Petőfiről, a költő élete saját műveiben és kor­társi emlékezésekben, vers és pró­za. A verses miniatűrben egy Deb­recenben írt verse is szerepel a „Szeretlek, kedvesem!”. A költőnek a városhoz nem a legkellemesebb emlékei fűződtek. 1844 telére, amely első hosszabb itt­­tartózkodása, így emlékszik vissza: „Hej, Debrecen ... sokat szenved­tem én tebenned ...”. 1848 novem­berében, mikor a fentebb említett versét írta, már családjával időz a városban, feledve a megpróbáltatá­sokat: „Jöjjön csak a tavasz! A fák zöldellni fognak akkor, az én hí­remnek fája is kizöldül a tavasz­kor!”. Petőfi Sándor körülbelül ti­zennégyszer járt Debrecenben. Em­léktáblák és szobrok örökítik meg itt-tartózkodásait. Az évfordulóra készülve ne feledjük ezeket, s ha nap mint nap elmegyünk előttük, tekintetünk most azt a Petőfit ke­resse, aki köztünk él, aki a szépnél nem becsülte kevesebbre az igazat, aki életét a szabadságharcnak szen­telte. A Petőfi téren, a Nagyállomás épületén találjuk azt az emléktáb­lát, melyet Jókai Mór avatott fel Petőfi 1844-es telének szálláshelyén. A tér átrendezésekor a Béke utcai Általános Iskola szakköre helyezte át azt 1961-ben. A téren áll Megy­­gyessy Ferenc műve. Tiszteletadás lenne, ha az évforduló időszakában nem hiányozna virág a talapzatról. A Batthyány u. 16. sz. alatti ház falán levő tábla arról tanúskodik, hogy e házban lakott Petőfi Sándor családjával 1849-ben. A Béke útja 21. sz. alatt kérte Zoltán fia keresztelé­sét 1848. december 16-án. Arany János és Petőfi találkozását két emléktábla örökíti meg. A Csokonai Színház homlokzatát többek között Szabó Iván Petőfi szobra díszíti. Debrecenen kívül a hortobágyi csárda falán levő tábla hirdeti, hogy erre járt 1842-ben. Útjai al­kalmával ihlette meg a puszta ily szép sorokra: „Hortobágy dicső ró­­naság, te vagy az isten homloka. Megállok közepeben, s körültekin­tek oly elragadtatással, milyet nem érez a schweizi Alpeseken, milyet csak a beduin érez Arábia sivatag­jaiban, milyen szabadon lélegzem, mint tágul keblem.” A televízió és a rádió műsorában a néző és a hallgató újra felfedez­hette Petőfit. Többször elhangzott az a kérdés, hogy jellegzetesen idő­szerű-e a Petőfi-líra? Fiatalok és idősek, gyári munkás és könyv­táros ismételték Petőfi régen tanult sorait. A műsorok Petőfi Sándor életművének újabb vonásait villan­tották fel. Mint ilyenkor a nagy országos szintű évfordulóknál len­ni szokott, Országos Emlékbizottság alakult meg, mely felhívást tett közzé. Programjuk fő gondolata, hogy a jubileumi ünnepségsorozat keretében mindenkihez eljusson Petőfi szava. Méltón ünnepelni Pe­tőfit, méltón halhatatlan költésze­téhez és azokhoz az eszmékhez, me­lyekért élt. Felkérték a Hazafias Népfront helyi szerveit és a taná­csokat az ünnepségek, megemléke­zések szervezésére. Az Országos Petőfi Emlékbizottság külön súlyt helyez arra, hogy a Petőfi-emlék­­helyeken méltó ünnepségek legye­nek. Természetesen hazánk határa­in túl is megünneplik a szabadság­­harc nagy költőjét a költészet hívei. Az évforduló központi rendezvé­nyei december 30-án Budapesten az Állami Operaházban és december 31-én Kiskőrösön lesznek. A Pe­tőfi Irodalmi Múzeumban január­ban nyílik meg a Petőfi-emlékki­­állítás. A „Szóljatok, szép szavak a Petőfi Sándorról” országos irodalmi színpadi vetélkedő területi döntői ezekben a napokban zajlanak le nem kis számú együttesek részvéte­lével. Az együttesek a nagy költő műveiből, illetve a róla szóló alko­tásokból állítottak össze műsort. Az Országos Levéltár olyan Petőfitől származó, rá vonatkozó és vele kap­csolatos iratot válogatott ki, ame­lyeknek másolatai a rendezendő ki­állításokon felhasználhatók. Új ma­gyar film készült forradalmár köl­tőnkről. Megyénkben Petőfi Akcióbizott­ság alakult, hogy koordinálni tudja a rendezvényeket. A bizottság prog­ramfüzete a napokban jelent meg. Barta János akadémikus a beveze­tőben a következőket fogalmazza meg: „Petőfit, mint a nagy magyar költőket általában magáénak vallja az egész ország, öröksége minden magyaré a jelenben és a jövőben is ... most, születésének százötvene­dik évfordulóján, a nemzet egésze mellett az egyes országrészek, ha­zánk nagy tájegységei is mind je­lentkeznek ... adjuk tehát hozzá az ország ünnepeihez a magunk meg­emlékezéssorozatát is.” Megyénkben tizenegy termelő­­szövetkezet, két iskola, tizenhat út­törőcsapat, szocialista brigádok vi­selik Petőfi Sándor nevét. Iskolák tanulói, intézmények dolgozói, kis közösségek fogalmazhatják meg, hogy saját maguk számára mit je­lent Petőfi. A KISZ-szervezetek a 1823 - 1973 forradalmi ifjúsági napok rendez­vényei keretében emlékeznek meg Petőfiről és az 1848-as forradalom­ról. A Megyei Művelődési Központ a szocialista brigádok versenyeiben (Korunk Valósága, Falu szocialista kultúrája, Közszolgálatban) foglal­koznak a szabadságharc költőjével. A megye könyvtáraiban felnőttek és gyermekek részére Petőfi-ren­­dezvényeket szerveznek, a Városi Könyvtár gyermek- és ifjúsági klubjaiban kiscsoportos foglalkozá­sokat tartanak Petőfi Sándor élet­­útjáról. A debreceni Petőfi Sándor Álta­lános Iskola 271. sz. úttörőcsapata „Névadónk éve” mozgalmat hirde­tett meg és tette teljessé a tanévet. A két emlékhelyen Debrecenben és Hortobágyon ünnepi irodalmi est, illetve községi ünnepség lesz. A Megyei Petőfi Akcióbizottság Deb­recenben január 22-én tartja meg­emlékezését. Bemutatásra kerül Ju­hász Géza: Szeptember végén c. oratóriuma. A záró rendezvényt márciusban az Írószövetség debre­ceni csoportja tartja, amikor is a Kossuth gimnázium szavalókórusa közösen bemutatja a Petőfi: Az apostol költeményt. A januártól márciusig tartó ren­dezvények sorában az emlékhelye­ken koszorúzások lesznek, az intéz­mények ünnepi megemlékezéseket tartanak, a TIT „A mai Petőfi-kép” rendezvényre Pándi Pál egyetemi tanárt hívja meg, a Moziüzemi Vál­lalat Debrecenben, majd a megye filmszínházaiban bemutatja Petőfi ’73 c. magyar filmet. A megyei ki­adványok sorából figyelmet érde­mel „Petőfi és Debrecen” a Megyei Könyvtár kiadásában, a Zenei Könyvtár által összeállított zenei bibliográfia és az Alföld januári száma. Az előbb felsorolt megemlékezé­sek töredékei annak, hogy közössé­gek hogyan elevenítik meg, hogyan tudják közelhozni a mi Petőfinket. Verseinek sora több mint egy év­századon át eleven erő volt a ma­gyar közvéleményben. Ezért meg kell keresnünk, fel kell fedeznünk újra Petőfit, tanulni tőle minden új nemzedék kötelessége. Tóth Ferenc a Hazafias Népfront megyei munkatársa ----------------------------------------------------­Ködben úszik Magyarország. A Keleti-pályaudvar külső vágányai között is csak méterekre látni. Meg sem lepődünk, amikor hall­juk, hogy a Wiener-Walzer több mint egy órát késik. Beülünk a kocsiba és beszélgetünk. A téma mi lehetne más, mint a Kodály Kórus előző esti hangversenye a Zeneakadémián. Gulyás Györgyöt, a kórus művé­szeti vezetőjét faggatják a leg­többen, aki az est dirigense volt. — Szépen énekeltek — húzzák ki nagy nehezen a „tanár úrból” a dicséretet a kórus tagjai. — A páholyban felállva tapsol­tak — mondja valaki. A témát ezzel zárjuk, s aztán az előttünk álló sűrű programú hétre terelődik a szó. Négy koncert és több mint ezer kilométer utazás áll előttünk. Ha minden igaz, Tre­­visóban, Aquillában, Parmában és Cesenában adja elő a kórus Brambs. Német rekviemjét a győ­ri filharmonikusokkal együtt. Pi­henőnap Firenzében, s mivel Ve­lencéből indulunk vissza, a lagú­nák városában is tölthetünk egy fél napot. A társaság rendkívül fegyelme­zett. Aradi Csabáné, a kórus tit­kára, névsorokat egyeztet, hálóko­csi-beosztást készít, kiosztja a sta­tisztikai lapokat, szervez, irányít, ő jegyzi meg: — Azért nem ártott volna egy próba a zenekarral. Mindenki hallgat. Hát bizony nem ártott volna, de vajon mikor? A kórusnak olyan sok koncertet kellett adnia az utóbbi napokban, hogy nem tudtak egy nappal előbb Győrbe utazni. — Majd Trevisóban próbálunk — mondja Gulyás György s mé hozzáteszi — voltunk már nehe­zebb helyzetben is. Közben megjön a Wiener-Wal­zer, rákapcsolják a kocsijainkat, s nem sokkal később elindulunk He­gyeshalom felé. Győrben felszáll a zenekar, Sándor János karnagy látogat a fülkénkbe. Néhány udvarias mon­dat után a két karmester tudo­mást sem vesz rólunk, hatalmas „pam­pamozás” kezdődik. — Te János — mondja Gulyás György —, majd ott a második té­telnél vigyázzatok. Tudod, ott ahol az átmenet van a sostenutó­­ból az allegro non troppóba. És már énekel, Sándor János meg vezényel s néhány perc alatt kész a közös felfogás a mű egyik legnehezebb részéről. Az egyálta­lán nem csendes karmesteri meg­beszélés a fülke környékére csalja a kórustagok egy részét. Ozsváth Józsi bácsi, az alapító tagok egyi­ke nyomban meg is kérdezi: már próbálunk tanár úr? A derültséget egy kis hazai pá­linkával fokozzuk, hogy stílusosak maradjunk, debreceni kolbászt, meg téliszalámit harapunk rá. Ke­nyér az nincs, s mint később ki­derül, ezt a hagyományt az út hát­ralevő részében is ápoljuk, mert „ha van bőven kolbász, akkor mi­nek ahhoz kenyér”, meg „a ke­nyértől csak a haja nő az ember­nek” és egyébként is kevesebb ke­nyér — egészségesebb táplálkozás. Mindezzel egymást biztatjuk, mi­közben körbekínáljuk a hazait, a töltött húst, szalámit, kolbászt. Útlevélvizsgálat, vámellenőrzés s csak akkor vesszük észre, hogy elhagytuk a magyar határt, ami­kor meghalljuk az osztrák kocsi­vizsgálók kiabálását. Egy-kettőre Bécsben vagyunk. A Westbahnhof néptelen. Itt érezzük igazán csomagjaink súlyát, míg végül is valaki a leleményesebbek közül szerez egy kiskocsit, s arra pakoljuk a nehezét. Több mint százötvenen vagyunk a zenekar­ral együtt, s annyi a csomagunk, hogy a fele sem fér el az autóbu­szok csomagtartóiban. Teherkocsi kell, s ezzel elszabadul a pokol. Bőrönd le-fel, idepakolás, odara­­kás. Szegény Joób Árpi fél óra múlva már alig bírja a karját emelni. Végül is minden jóra for­dul. Elindulunk a Südbahnhofra az éjszakai Bécsen keresztül. Az Itália-expresszen hatágyas hálófülkéket kapunk. Tompa puf­fanások, nyögések hallatszanak a szomszédos fülkékből s akárcsak nálunk, odaát is potyognak a cso­magok, alig férnek az emberek. Éjjel egy óra van, amikor elcsen­desedik a kocsi. Mozgalmas nap után, rövid lesz a pihenő — de miután a legtöbben most járunk majd először Olaszországban — a fontos az, hogy végre úton va­gyunk Itália felé. (Folytatjuk) Négy koncert a „Német rekviemmel"* * Olaszországban a Kodály Kórussal . Pallai János Az út első állomása, Mestre Ünnepi kórushangverseny a Bartók Teremben Országszerte Kodály Zoltánra emlékeznek ezekben a napokban. Születésének 90. évfordulója alkal­mából Debrecenben a Kodály Zol­tán Zeneművészeti Szakközépisko­la Emléknapokat rendezett a Mű­velődési Minisztérium és a városi Tanács támogatásával névadójának tiszteletére. A színvonalas rendezvények so­rában méltó helyet foglalt el a de­cember 11-én elhangzott kórushang­verseny, melyen hét debreceni énekkar előadásában csendültek fel a jól ismert dallamok. A legfiata­labb korosztályt két általános isko­lai kórus képviselte. Jó volt nézni a Bányai Júlia ének-zene tagozatú általános isko­lások fegyelmezett, szép sorait, a lelkes, kipirult arcokat. A tiszta intonálás, a csengő hangszín, mely végig uralkodott a művekben — forte és piano részeknél egyaránt — a lelkes, dinamikus egyéniségű Weiser Katalin érdeme. Bár tem­pói a szokottnál nyugtalanabbnak tűntek, (jóval lehagyván a normá­lis beszédtempót) az élettel teli elő­adás és lendület kárpótolta a ké­nyesebb ízlésű hallgatókat is. Kissé halványabban indult a Pé­­terfia utcai ének-zenei általános is­kola kórusának műsora. Valójában a „Méz, méz, méz” és a „Harang­szó” eléneklése után a „Táncnótá”­­ban szabadult fel a kórus és kar­nagya, Straky Tiborné egyaránt. A Kossuth Lajos Tudományegye­tem Gyakorló Gimnáziumának énekkara a „Karácsonyi pásztor­­tánc”, „Vízkereszt” és „Cigánysira­tó” tolmácsolásával aratott sikert. Dicséret illeti a kórus kitűnő karna­gyának, Pap Enikőnek jó műsorvá­lasztását. A hangszín javítására azonban érdemes volna több időt szentelnie. A Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskola leánykarát Kövics Zoltán jó szakmai tudással vezé­nyelte. A kórus különleges „cseme­gével” lepte meg a hallgatóit. Az „öt tantum ergo” és az 1957-ben komponált „Meghalok, meghalok” — ritkán hangzanak el pódiumon. A tartózkodó finomsággal éneklő kórus, a női kari hangzást igénylő műveket kissé sápadtabb fénnyel énekelte. Bizonyára a választéko­sabb hangulatú műsorösszeállítás a kórus rejtve maradt hangszíneit is felszínre hozta volna. A hangverseny legszebb élmé­nyét a Református Kollégiumi Kán­tus nyújtotta. Berkesi Sándor te­hetsége felől az őszi „Psalmus Hun­­garicus” előadásakor meggyőződ­hettünk. A most elhangzott „50 genfi zsoltár” és a „Mátrai képek” talán még az őszi teljesítményt is felülmúlta. A „Mátrai képek” egyes részeinek tempó- és hangszínbeli összekapcsolása komoly karvezetői feladatot jelent, melyet Berkesi hi­ánytalanul megvalósított. Nagyfokú zenei érzékenység jellemezte ének­lésüket. A férfi kar (még a tenor is) kiegyensúlyozott hangzása, szépen társult a női szólamok hangvételé­vel. A Monteverdi Kamarakórus elő­adásában elhangzott műveknél nem mindig értettünk egyet a karnagy zenei elképzeléseivel. Potyók Ba­lázs a műsor kiválasztásánál nem vette figyelembe kórusának kama­ra voltát. A 12 férfiénekes nem pó­tolhatta azt az intenzitást, amit na­gyobb létszámú kórusaink 25—30 férfihanggal énekelnek. A műsort a Czövek Lajos által vezetett Maróthi György kórus zár­ta le. A „Molnár Anna” ballada drámai megvalósítását a széteső megformálás akadályozta. A „Kál­lai kettős” jobban megfelelt a kó­rus képességeinek. A negatívumok ellenére a hang­verseny szép élményt adott. Kilép­ve a koncertteremből, Kodály sza­vain gondolkoztam, amit 1936-ban írt cikkében olvastam: „Milyen lesz a jövő? Tündérkert vagy pusztaság? Rajtunk áll. Azon múlik, lesz-e elég munkás kéz. Elég kiművelt fejű és lelkű karvezető, aki meglátja mi a teendő, s azt vég­hez is tudja vinni”. — A jövő elérkezett. Sokat megvaló­sítottunk az ő elképzeléseiből, de még nem tudtunk mindent mara­déktalanul véghez vinni. Debrecen város Kodályhoz fűződő kapcsola­tai, egyre fejlődő zenei élete, arra kötelez, hogy még nagyobb művé­szi igényességgel fejlesszük tovább városunk kóruséneklési hagyomá­nyait. Erdelné Szeles Ida Egy üzem-egy iskola A MÁV Igazgatóság is csatlako­zott az „Egy üzem — egy iskola” mozgalomhoz, és ennek keretében a jövőben támogatást nyújt­ az alsó­­józsai általános iskola részére. 1972. november 29-én megállapo­dást kötöttek az iskolával Határo­zatlan időtartamra. A megállapo­dás értelmében a MÁV Igazgatóság társadalmi munkában hozzájárul az iskola évközi karbantartásához (az épület külső és belső tatarozása, ja­vítása, fűtési, világítási és vízellá­tási hibák elhárítása). A politech­nikai oktatást segítendő, szemlél­tető anyagokat, berendezéseket, esz­közöket bocsát az iskola rendelke­zésére. Az iskola tornatermét hasz­nálhatóbb állapotba hozza, felsze­relését kijavítja. Ezenkívül külön­böző szemléltető anyagokkal és más módon segíti az iskolai munkát. Az iskola viszont a MÁV Igazga­tóság kérésére egy-egy történelmi évfordulóhoz, nemzeti ünnephez vagy rendezvényhez úttörők rész­vételét szavatolja, és vállalja, hogy az Alsó-Józsa körzetéhez tartozó MÁV-dolgozókat és azok gyerekeit a felnőttoktatásban vagy azon kívül egyéni felkészítésben részesíti. A tantestület vállalja, hogy a felső tagozatos tanulókat rendelkezésre bocsátja olyan társadalmi munká­hoz, melyet a MÁV dolgozói az is­kola javára végeznek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1172. DECEMBER 20. 9

Next