Hajdú-Bihari Napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 205-229. szám)

1975-09-02 / 205. szám

VEZETŐ SZEREP ÉS POLITIKAI KÉPVISELET A XI. pártkongresszus megerősítette azokat az in­tézkedéseket, amelyeket az utóbbi években a mun­kásosztály vezető szerepe érvényesítése érdekében a párt hozott. Kifejtette, hogy vezető szerepe elsősor­ban politikai vezetést jelent. Ebben a vonatkozásban is érdemes azt a félreértést szétoszlatni, nehogy azt higyye valaki, mintha a mun­kásosztály vezető szerepe egyet jelentene egyes veze­tők irányító szerepével. Erre leszűkíteni a kérdést sú­lyos politikai hibát követnénk el. Éppen ezért a munkásosztály vezető szerepe helyes értelmezésére ugyanaz vonatkozik, amit Kádár János a XI. pártkongresszuson zárszavában a munkáshata­lom helyes értelmezésével kapcsolatban mondott: „ . . ..a munkásosztály hatalmát szó szerint kell érte­nünk. Ez a hatalom, amely Magyarországon egész né­pünk életét irányítja, a munkásosztály hatalma! Nem egyes emberek, nem is egyes munkások, hanem az osztály hatalma." S ami a munkásosztály hatalmára érvényes, az ér­vényes a munkásosztály vezető szerepére is. Itt is az osztály vezető szerepéről, az osztály politikájáról van szó, amit a munkásosztály pártja fogalmaz meg. A munkásosztály vezető szerepének érvényesítése és a vezető szerep szüntelen erősítése alapvető törvény­­szerűsége a szocialista építésnek. A vezető szerep ter­mészetesen feltételezi, hogy a munkásosztály soraiból minél többen legyenek a különböző szintű vezető posz­tokon, ahol éppen helyzetüknél fogva hatásosan tud­ják érvényesíteni a munkásosztály politikáját. Ez két­ségtelenül nem elsősorban statisztika kérdése. De a munkásosztály súlyának és számarányának megfelelő képviseletre minden poszton éppúgy szükség van, mint ahogy ennek tükröződnie kell a munkásosztály pártja szociális összetételében is. A munkásosztály a felszabadulás óta eltelt három évtized alatt bebizonyította érettségét és alkalmassá­gát a vezető szerepre. Mindig és minden körülmények között meg tudta mutatni nemcsak a gazdasági épí­tésben követendő feladatokat, de a kulturális és ideo­lógiai tennivalókat is. S ugyanezt bizonyították be a munkásosztály fiai is, akik a különböző tisztségben, posztokon irányították és megvalósították a munkás­politikát. Különösen így lesz ez a jövőben, hiszen az elmúlt időszakban politikailag tovább erősödött a munkásosztály, képzettsége és öntudata fejlődött, a szocialista építés három évtizede alatt jelentős tapasz­talatokra tett szert, még felkészültebb a vezetésre. Noha a szocializmus további építése a munkásosztály fiaival szemben is növeli a szakképzettség, a hozzá­értés, a tudás és műveltség követelményét, e követel­ménynek a munkásosztály meg is tud felelni. De, hogy méginkább megfelelhessen — számos intézkedésével erre irányul a párt általános és káderpolitikája, a köz­oktatás és közművelődés is. Az elmúlt három évtized során sok olyan nagy feladatot megoldott a munkás­­osztály és vezető gárdája, amelyhez sokszor az osz­tályhűségnél és elvi szilárdságnál egyébbel a vezető gárda nem igen rendelkezett. Ma ezek a tulajdonsá­gok továbbra is alapvetőek, de párosulnak a jó szak­mai felkészültséggel és az élet- és munkatapasztalat­tal is. A vezető posztok betöltésénél tehát a számszerűség, a statisztika is fontos, de legalább annyira fontos az is, hogy a munkásosztály politikai vezető szerepe az élet minden területén érvényesüljön. Ezt elsősorban viszont a politika fejezi ki. De a politikát intézmények és személyek, egyének hordozzák és valósítják meg. S ahol nem valósul meg a munkásosztály, a párt po­litikája, ott csorbát szenved a munkásosztály vezető szerepe is. A munkásosztály vezető szerepének ma egyik leglé­nyegesebb területe a szocialista építőmunka. A gazda­ságpolitikát a XI. pártkongresszus hosszabb időszakra meghatározta, a konkrét gazdasági teendőket a Köz­ponti Bizottság és a kormány határozataiból, dönté­seiből ismerjük. Mégis, hány és hány területe van gazdasági életünknek, ahol nincs kellő törekvés e cél­kitűzések megvalósítására. Sőt, amikor időnként egy­­egy kommunista gazdasági vezetőt egy párttestület beszámoltat a végzett munkáról, sokkal gyakoribb a kifogások emlegetése, a mellébeszélés, mint a ténysze­rű, őszinte helyzetfeltárás, vagy az önkritika. Pedig mennyire meg lennének sértve ezek az elvtársak, ha azt mondaná nekik az illetékes párttestület: te nem képviseled megfelelően a párt, a munkásosztály poli­tikáját. Hasonló a helyzet az élet más területén, a kulturá­lis, vagy ideológiai életben is. Ez utóbbi területen még a polgári világ maradványa is bőven jelentkezik, hol­ott a munkásosztály politikája és érdeke azt kívánná, hogy kizárólag a szocialista értékek érvényesüljenek. Ez ma, éppen társadalmunk átmeneti jellegéből faka­dóan, nem lenne azonban reális célkitűzés. Noha nem szocialista, de rendszerünkkel szemben nyíltan nem ellenséges, a béke ügyének nem ártó értékes alkotá­soknak is teret adunk, ez egyben azt követelné min­denkitől, hogy „A szocialista vonások további erősí­tése érdekében elvszerű vitákkal, következetes mar­xista kritikai értékeléssel, az alkotóműhelyek, a szer­kesztőségek ideológiai és politikai felelősségének ér­vényesítésével még határozottabban támogassuk a szocialista eszmeiségű, közéleti elkötelezettségű iro­dalmat és művészetet” — amint ezt a XI. pártkong­resszus határozata mondja. S ez szó szerint harci felhívás, hiszen sokszor folyó­iratainkban, egyes tárlatokon, de még pártorgánu­mokban is — találkozunk, a tömegek számára semmit nem mondó — hiszen nemcsak az egyszerű tömegek, de még a műveltebb rétegek számára is érthetetlen — úgynevezett alkotásokkal, a nyugati dekandens irányzatok utánzásával. Ilyen esetekben is nyugodtan kijelenthetjük: az adott helyen csorbát szenvedett — vagy még nem érvényesül — a munkásosztály kultu­rális érdeke. Végül a harmadik nagy területe életünknek, ahol következetesen küzdenünk kell a munkásosztály ve­zető szerepéért, s ez az ideológiai élet. Az ideológiai életben a vezető szerep elsősorban a marxizmus—le­­ninizmus hegemóniájában jelenik meg. A XI. párt­­kongresszus abban a vonatkozásban is magasabbra emelte a mércét, hogy az ideológiai és társadalomtu­dományi kutatóhelyeken, a társadalomtudomány egész területén nem elég ma már a marxizmus-leninizmus vezető szerepének érvényesítése, itt határozottan meg­követelhető, hogy kizárólag csak ennek az egyetlen tudományos világnézetnek lehessen működési lehe­tősége. S szintén ideológiai jelenség a szocialista tudat és életforma terjesztése és gazdagítása. Ebben példát mutatnak a munkásosztály legöntudatosabb csapatai , a szocialista brigádok, amelyek nemcsak zászló­jukra írták a hármas jelszót: szocialista módon dol­gozni, élni és művelődni — de egyre inkább meg is valósítják. Ezt az életformát népszerűsíteni, a kispol­gári, polgári érzéssel, individualizmussal szembesíteni mindennapos kötelességünk, így egész társadalmunkat mind jobban áthatja a szocialista brigádok új életfor­mája és gondolkodása. A munkásosztály politikáját képviselni azonban azt is jelenti, hogy meg kell tudni valósítanunk, valóra kell váltanunk ezt a politikát. Már céloztunk arra, hogy ott valósul meg a munkásosztály, a párt vezető­i szerepe, ahol megvalósul politikája. A párt politiká­ját megvalósítani elsősorban azt jelenti, hogy ismer­jük ezt a politikát, ismerjük meg minél alaposabban a párt határozatait, s legyünk készek arra, hogy saját tehetségünkkel és akaratunkkal e törekvést szolgál­juk. Régi igazság, hogy akit nem követnek az nem is vezet. A munkásosztály is csak úgy töltheti be vezető szerepét, ha az egész osztály, s a többi dolgozó osz­tályok — rétegek is — az egész nép — nemcsak el­ismerik ezt a vezető szerepet, de követik és megva­lósítják ezt a politikát. Mindenek­előtt tehát arra van szükség, hogy a minél szélesebb dolgozó tömegek meg­ismerjék és megértsék politikánkat, megismerjék és megértsék a XI. pártkongresszus határozatait. Ez még jórészt előttünk álló, nem is rövid távra szóló feladat, de kétségtelen, hogy megvalósítható tennivaló. A szocializmus minden hívétől elvárható, hogy küzdjön a munkásosztály politikájának megvalósítá­sáért. De a kommunistáknak ez kötelességük. Jobban kell az élet minden területén hangoznia a kommu­nista szónak, hogy ne legyen terepe — vagy minél jobban visszaszoruljon — a munkásosztály érdekei­től, gondolkodásától és magatartásától idegen nézet és gyakorlat. Rácz Lajos Törődnek a fiatalokkal A moszkvai 1-es számú golyós­­csapágygyár személyzeti osztályá­nak vezetője, Ivan Rjabkov elmon­dotta, hogy a fiatalok nehezen il­leszkednek be a munkáskollektívá­ba, hiszen sokuk számára ez jelenti a felnőtt élet első szakaszát. Hogyan igyekeznek megelőzni a gyárban a munkaerő vándorlását? Beszéljenek a tények! Két évvel ezelőtt 129 fiatal munkás lépett ki a gyárból, tavaly 68. Ez sem kis szám, de az előzőhöz képest feltét­lenül haladást jelent, s ebben nagy szerepe van a Komszomolnak. A munkásfelvétel a moszkvai 1-es számú golyóscsapágygyárban is a személyzeti osztály feladata. A kezdő munkásnak az első időben azonban segítségre, támogatásra van szüksége. Beilleszkedésüket meg­könnyíti a komszomolisták kezde­ményezésére szervezett társadalmi személyzeti osztály. A gyárba fel­vett fiatalok először ennek képvise­lőivel találkoznak, tőlük tájékozód­nak arról, milyen szakmát tanul­hatnak a gyárban, milyenek a mun­kafeltételek, a körülmények, milyen szakmai előmeneteli lehetőségek nyílnak előttük. A tapasztalatok szerint e kötetlen, baráti hangulatú beszélgetésekre szívesen emlékeznek a kezdők. Hi­szen a gyáriak saját tapasztalatai­kat osztják meg velük a munkás­életről. Ez a személyes törődés két­ségtelenül jólesik a belépőknek. A kezdők egy-egy tapasztalt munkás védnöksége alá kerülnek, aki nem­csak szakmai ismereteit osztja meg velük, hanem segít leküzdeni az első időkben természetes elfogultságot, figyelemmel kíséri a fiatal tanulmá­nyi eredményeit, bevonja a közösség ügyeibe. Ideális körülmények között a kiváló munkások közül kikerülő védnök az először munkába lépő fia­tal példaképévé válik. Mindenkinek adódik az életében probléma: beteg valaki a hozzátar­tozói közül, nehezen megy a tanu­lás az iskolában, vagy a főiskolán, hiszen az ifjúmunkások nagy több­sége esti vagy levelező tagozaton tanul tovább. A társadalmi káder­osztály mindezt figyelembe veszi, és igyekszik időben segíteni. Akár úgy, hogy a gyár vezetőihez, vagy a szak­­szervezethez fordul, akár úgy, hogy tanácsot ad a fiataloknak. Ez a fi­gyelmes gondoskodás segíti a mun­kaerő-stabilizálást. Az ifjúsági társadalmi káderosz­tály azonban nemcsak a gyárban tevékenykedik. Tagjai rendszeresen felkeresik az iskolákat, hogy a vég­zősöknek megkönnyítsék a pályavá­lasztást. A gyári komszomolisták nemcsak maguk beszélnek munká­jukról, hanem találkozókat szervez­nek a törzsgárdatagokkal, bemutat­ják az iskolásoknak a gyárat, annak művelődési házában havonta rend­szeresen tudományos-technikai na­pokat tartanak. Mindez hozzájárul a későbbi munkások megtartásához. A statisztika szerint az általános isko­lából a gyárba került fiatalok közül két éve még 17 lépett ki, tavaly pe­dig már csak 4. Az iskolákból sok­kal többen jelentkeznek a gyári szakmunkásképzőbe, idén pedig már túljelentkezés is volt. Olga Csercseszova Magyar vezetők távirata szovjet államférfiakhoz L. I. Brezsnyev elvtársnak,­­ a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, N. V. Podgornij elvtársnak, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének, A. N. Koszigin elvtársnak, a Szovjetunió Miniszterta­nácsa elnökének. MOSZKVA Kedves Elvtársak! A japán militarizmus fölött aratott győzelem 30. évfordulója alkal­mából a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, az egész magyar nép tisz­telettel emlékezek a nagy szovjet népnek az ázsiai népek szabadságáért, a távol-keleti béke helyreállításáért vívott dicsőséges harcára. Meghajtjuk a kegyelet zászlaját a hősök emléke előtt, akik életüket áldozták a japán militarizmus leveréséért folytatott harcban. A japán militarizmus szétzúzásában a szovjet hadsereg együtt har­colt a fasizmus elleni koalícióban részt vevő szövetségesekkel, vállvetve küzdött a mongol hadsereggel, a koreai partizánokkal, a kínai népi fel­szabadító hadsereg alakulataival. A szovjet hadsereg győzelme a japán Kvantung-hadsereg fölött döntő mértékben járult hozzá a militarista Japán vereségéhez. E győzelem kedvező feltételeket teremtett a szocialis­ta forradalom kibontakozásához Kínában, Koreában és Vietnamban, je­lentősen hozzájárult az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalmának sikereihez. A Szovjetunió kormánya az elmúlt három évtizedben mindent meg­tett a béke és a biztonság megszilárdításáért az ázsiai térségben is. Pártunk és kormányunk teljes mértékben egyetért és támogatja a szovjet népnek az ázsiai kollektív biztonsági rendszer létrehozására irányuló erő­feszítéseit. Meggyőződésünk, hogy az SZKP XXIV. kongresszusán elfogadott békeprogram nemcsak Európában, hanem Ázsiában is valóra válik, s jól szolgálja a népek szabadságát, fejlődését és nemzeti fölemelkedését. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa és kormánya, a magyar dolgozók, vala­mint magunk nevében kívánunk önöknek és a szovjet népnek további si­kereket a kommunizmus építéséért, a békéért és a biztonságért, a nem­zetközi enyhülés tartóssá tételéért vívott harcukban. Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára, Losonczi Pál, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. Lázár György,­­ a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. 1945. augusztus 20-án reggel a második szovjet távolkeleti front csapatai felszabadították a madzsuriai Harbin városát. A város lakóinak ezrei köszöntötték a szovjet katonákat. HARMINC ÉVE A MISSOURIN Színhely: Tokiói-öböl. Idő: 1945. szeptember 2. Nem vélet­len így egymás mellett ez a két kurta, színlapokra emlékeztető mondat — szinte színházi ren­dezőre vallott, ahogy most har­minc esztendeje megrendezték a kilenc „vendég” fogadását a Missouri csatahajón. Azok ott kilencen, akik lassú léptekkel ballagtak fel a hajóhídon, vagy szmokingban, cilinderrel a fe­jükön lépdeltek, vagy halvány­zöld háborús egyenruhát visel­tek „tábori” rangjelzésekkel. Shigemitsu japán külügymi­niszter ment elöl, ő vezette a Japán kapitulációját aláíró hi­vatalos küldöttséget. Aki fo­gadta, egy meg-megránduló ar­cú, sötét szemüveges tábornok, MacArthur. Csak intett, a ja­pánok állva maradtak, úgy hallgatták néhány mondatos kemény beszédét. Aztán a kül­ügyminiszter írta alá a már előre bőrbe kötött fegyverszü­neti egyezmény két példányát, utána pedig Umezu tábornok következett, aki a japán hadse­reg és Hirohito császár nevében parafálta a kapitulációt. Aztán a győztesek írták alá, MacAr­thur tábornok, Gyerevjanko szovjet vezérezredes, Csang Kaj-sek tábornok és mások. Manapság amerikai történé­szek, nyugati lapok szeretik azt a beállítást megismételni, hogy „az atombomba tétette le a fegyvert a japánokkal”. Két­ségtelenül közrejátszott az atombomba okozta katonai, po­litikai, társadalmi sokk is, de ezt minden katona megérti, és aki valaha foglalkozott a hábo­rúk történetével, igazolhatja : érintetlen, jól felszerelt hadse­regek megsemmisítése nélkül aligha kerülhetett volna sor szeptember 2-án a japán kapi­tulációra. A szovjet hadsereg augusztus 9-én hajnalban indult meg a japánok ellen, egységei rendkí­vül gyorsan átkeltek a Hszin­­gan-hegységen, majd a közép­­mandzsúriai Síkságon a japá­nok egyik legnagyobb és leg­erősebb hadseregének, a Kvan­­tung-hadseregnek a hátába ke­rültek. Egymillió japán katona állt Mandzsúria földjén, jól képzett, harcedzett tisztikarral és viszonylag jó felszereléssel, tüzérséggel, harckocsikkal, re­pülőgépekkel. A japán kormány és a legfel­sőbb haditanács üléseinek a jegyzőkönyvei, a híres „császá­ri konferencia" résztvevőinek visszaemlékezései szerint akkor döntöttek a fegyverszünet elfo­gadása mellett, amikor augusz­tus 13-án megkapta a japán ve­zérkar a hírt, hogy a mandzsú­­riai haderőt a szovjet hadsereg bekerítette és már csak napok kérdése a megsemmisülés. Más­nap Svájcon és Svédországon keresztül közölték az antifa­siszta koalíció hatalmaival, hogy Japán feltétel nélkül meg­adja magát. Véget ért a máso­dik világháború. G. M. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1975. SZEPTEMBER 2.

Next