Hajdú-Bihari Napló, 1976. augusztus (33. évfolyam, 181-205. szám)

1976-08-01 / 181. szám

A HAJDÚ-BIHARI NAPLK - 1076. AUGUSZTUS 1. Helsinkiről­­ egy év múltán ÍRTA: PÓJA FRIGYES KÜLÜGYMINISZTER Ma egy esztendeje annak, hogy az európai és az észak-amerikai országok vezetői Helsinkiben, a biztonsági és együttműködési érte­kezleten aláírták a konferencia két és fél esztendő megfeszített mun­kájával kidolgozott záróokmányát. A nemzetközi közvélemény — így hazánké is — méltán nevezte tör­ténelmi jelentőségűnek ezt az ak­tust. Az eseményt követően sok veze­tő államférfi nyilatkozott pozitívan a záróokmány aláírásáról, s szinte minden részt vevő állam kormá­nya elkötelezte magát annak vég­rehajtása mellett. Állást foglalt a záróokmány maradéktalan megva­lósításáért pártunk és kormányunk, és az országgyűlés külügyi bizott­sága is. Ezeknek az állásfoglalá­soknak az alapján országunkban számos intézkedés történt a záró­okmány végrehajtása érdekében. A Helsinkiben kidolgozott meg­állapodás alapján pártunk és kor­mányunk igen nagy figyelmet szentelt a záróokmány széles körű megismertetésére. Két folyóiratban publikálták a záróokmány teljes szövegét, s könyvalakban is kiad­ták, nagy példányszámban. Fontos ennek a ténynek a hangsúlyozása, mert jó néhány tőkés ország kor­mánya, amelynek a képviselője az értekezlet második szakaszában szinte naponta síkraszállt a záró­okmány minél szélesebb körű pub­likálása mellett, nem sokat tett azért, hogy a dolgozó nép megis­merje e dokumentum teljes szöve­gét. Mindjárt az illetékes szervek döntése után megkezdődött orszá­gunkban a záróokmány végrehaj­tásának megszervezése. Megállapí­tottuk, hogy melyek azok a terüle­tek, amelyeken egyoldalú intézke­désekre van szükség, s melyek azok a kérdések, amelyek a kétol­dalú kapcsolatok szférájába tar­toznak és csak ott oldhatók meg, s miről kell tárgyalni nemzetközi értekezleteken, a nemzetközi szer­vezetekben. Ennek alapján foglaltunk állást a már előterjesztett javaslatok ügyében, így például bejelentet­tük, hogy támogatjuk a szovjet kormánynak a környezetvédelem, az energiakérdés és a közlekedés problémáinak össz-európai méretű megoldására tett javaslatait. A kétoldalú szférába tartozó kérdé­sekben pedig javaslatokat dolgoz­tunk ki, amelyeket részben már átadtunk, részben a jövőben fo­gunk eljuttatni a tőkés országok kormányainak. Rövid egy esztendő alatt össze­gyűlt tapasztalataink alkalmasak arra, hogy néhány következtetést máris levonjunk.­­ Most már nyilvánvaló, hogy a záróokmány rendelkezéseinek vég­rehajtása sokéves erőfeszítést, kö­zös, összehangolt munkát feltéte­lez. Nincs tehát igazuk azoknak a nyugati propagandistáknak, akik szüntelenül a záróokmány végre­hajtását kérik számon a szocialis­ta országoktól, annál inkább nincs, mert a szocialista országok általá­ban előbbre tartanak ebben a kér­désben, mint a tőkés országok.­­ A záróokmány egységes egész; nem lehet egyes részeit kiragadni és azok végrehajtását követelni, más részeit viszont elhanyagolni, vagy feledésbe borítani. Nem ért­hetünk egyet azokkal a nyugati tö­rekvésekkel, amelyek csupán a zá­róokmány harmadik „kosara”, ezen belül is csupán­ néhány pont iránt tanúsítanak érdeklődést, ezek megvalósítását mintegy próbakő­nek tekintik, miközben „nagyvona­lúan” elfeledkeznek a záróokmány többi, nem kevésbé fontos részei­ről. Mi a magunk részéről például igen lényegesnek tartjuk az első „kosarat”, az államok együttmű­ködésének elveit, vagy a második „kosarat”, azaz a gazdasági együtt­működés fejlesztését.­­ Meggyőződésünk hogy a zá­róokmány végrehajtásában messze­menően figyelembe kell venni a kölcsönösséget, azaz azt a szem­pontot, hogy egyik fél se kerüljön hátrányos helyzetbe. Ennek kap­csán meg kell említeni, hogy a Magyar Népköztársaság és néhány nyugat-európai ország kulturális kapcsolatai rovásunkra egyoldalú­ságot mutatnak. Végre Nyugat- Európában is meg kellene érteni, hogy az államközi kulturális kap­csolatok fejlesztése nem tekinthető üzleti vállalkozásnak, az európai országok kulturális kincseinek egy­mással való megismertetéséért ál­dozatokat is kell hozni, ahogyan azt a szocialista országok teszik.­­ Helsinki szellemével össze­egyeztethetetlen, hogy a tőkés orszá­gok szélsőséges körei, de olykor egyes mértéktartó tényezői is még mindig hajlamosak arra, hogy meg­kíséreljék a beavatkozást a szocia­lista országok belső ügyeibe. A hel­sinki dokumentum azonban nem le­het menlevél a szocializmus elleni támadásokra, gyümölcsöző államkö­zi együttműködés csak ennek a na­gyon fontos elvnek a tiszteletben tartása alapján képzelhető el.­­ Végül az eddigi munka fontos tapasztalata, hogy a tőkés országok propagandája elferdíti a szocialista országok álláspontját az ideológiai küzdelemről. A mi felfogásunk min­dig is az volt, hogy a békés egymás mellett élés nem szünteti meg az ideológiai harcot a két kibékíthetet­lenül ellentétes társadalmi rendszer között. Márpedig egyes tőkés poli­tikusok nem kevesebbet követelnek a szocialista országoktól, mint azt, hogy szüntessék meg az ideológiai harcot. Egyik-másik nyugati politi­kus olyan messzire megy, hogy azt állítja: a szocialista országok néze­te az ideológiai harc szükségességé­ről ellentétben áll az enyhüléssel. Ez nem egyéb szemforgatásnál. A tőkés propaganda, miközben az ideológiai küzdelem megszüntetésé­nek szükségességét hangsúlyozza, erőteljesen fokozza az ideológiai harcot a szocialista országok, s ál­talában a szocializmus, a kommu­nizmus ellen, sőt politikai kampá­nyokat is folytat, rágalmak özönét zúdítva a szocialista országokra. A tőkés propaganda tehát szándéko­san ködösít. Helsinkiben a biztonsági és együttműködési értekezlet résztve­vői megállapodtak abban, hogy or­szágaik képviselői 1977-ben Bel­­grádban újra találkoznak. A záró­okmány ezzel kapcsolatos rendelke­zéseiből kiindulva mi úgy gondol­juk, hogy a belgrádi találkozó — a záróokmány végrehajtásának egyik közbeeső állomása — akkor végez­het eredményes munkát, ha alkotó szellem és együttműködési készség hatja át. Szükséges ezt hangsúlyoz­ni, mert vannak olyan elképzelések, amelyek ellenkező irányba mutat­nak. A belgrádi találkozónak, véle­ményünk szerint, nem lehet más feladata, mint az, hogy a helsinki záróokmány keretén belül maradva, építő szellemben felmérje az eddig megtett utat, s körvonalazza azokat az intézkedéseket, amelyeket a résztvevők tenni terveznek a záró­okmány végrehajtása érdekében. Reméljük, hogy a belgrádi talál­kozó után új lendületet kap a hel­sinki záróokmány rendelkezéseinek valóra váltása. A záróokmány vég­rehajtása egyik igen fontos feltéte­le annak, hogy az enyhülés — amely jelenleg is fő irányzat a nem­zetközi politikában — folytatódjék, hogy a békéért és a biztonságért harcoló erők leküzdjék az enyhülés ellenfeleinek az utóbbi időben ta­pasztalható lassító manővereit. Egy év számvetése azt mutatja, hogy nincs igazuk azoknak, akik le­­kicsinylik a záróokmány végrehaj­tásában elért eredményeket, és — sanda mészáros módjára — a szo­cialista országokat vádolják. Ezek­nek a manővereknek meghatározott céljuk van; ez is része az enyhülés elleni támadásnak. Biztosak va­gyunk azonban abban, hogy a szo­cialista országok, a haladó mozgal­mak, az európai néptömegek, a tő­kés országok reálisan gondolkodó vezetői együttesen elég erősek ah­hoz, hogy meghiúsítsák a Helsinki szelleme ellen ágáló szélsőséges kö­rök mesterkedéseit, s a záróokmány végrehajtásával segítsék a béke és a biztonság további megszilárdítá­sát Európában­ Egy hét a világpolitikában A moszkvai Pravda a héten Brezsnyev-interjút közölt. A Szov­jetunió Kommunista Pártja Köz­ponti Bizottságának főtitkára vá­laszolt a lap munkatársának kér­déseire. Az interjú ténye önmagá­ban is figyelmet keltett. Ebből is kiviláglott, mekkora fontosságot tulajdonítanak a Szovjetunióban a helsinki értekezlet dokumentumá­nak. Leonyid Brezsnyev igen derűlá­tóan nyilatkozott a Helsinkiben el­ért eredmények továbbfejlesztésé­nek lehetőségeiről. Ugyanakkor rá­mutatott arra, hogy egyes nyugati hatalmak beavatkozása az olasz kormány megalakításának folyama­tába éles ellentétben áll a helsin­ki záróokmánnyal. AZ SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára — szokásához híven — a nyári hónapokat a Fekete-ten­ger mentén, „a krími Kremlben” tölti. Itt fogadta a héten Edward Giereket, a lengyel, és dr. Gustav Husakot, a csehszlovák kommunis­ták vezetőjét. Maradjunk még a szocialista or­szágok diplomáciai eseményeinél: a hét elején bolgár—román kor­mányfői tárgyalások folytak, majd közvetlenül utána Várnában Todor Zsivkov, Nicolae Ceausescuval folytatott eszmecserét. Több fontos gazdasági kérdés szerepelt a két szomszéd ország vezetőinek találko­zóin,­ így a Nikopolnál, illetve Tur­­nu Magurele-nél megépülő vízierő­mű ügye, valamint a Szovjetunió­ból Románián át Bulgáriába menő különböző vezetékek kérdése. Olaszországban megalakult az új kormány. Sorsa attól függ, hogy a parlamenti bemutatkozásakor a kommunista képviselők tartózkodni fognak-e a szavazástól. Ha ellene szavaznának, aligha élne egy na­pot is az Andreotti-kabinet... Az új kormányfő úgy igyekezett össze­állítani a miniszterek névsorát, hogy az olasz baloldal kevés kifo­gásolnivalót találjon benne. Nincs a kormányban Rumor, aki a Lock­­heed-botrányba keveredett bele, és nincs ott Colombo sem, aki a reak­ció érdekeit szolgáló, a kisembert sújtó gazdaságpolitikájával tulaj­donképpen az előző kormányt a bu­kásba vitte. Természetesen nem személyi kérdések döntenek, ha­nem az, hogy Andreotti kormány­­programjában talál-e az Olasz Kom­munista Párt annyi pozitívumot, aminek láttán egyelőre nem fordul­na ellene. A Közel-Keleten továbbra is Li­banon drámája foglalkoztatja a közvéleményt. Megszokhattuk már, hogy egymást érik a meglepő for­dulatok. Így volt ez ezen a héten is. Damaszkuszban a szíriai külügymi­niszter, Khaddam, és a Palesztinai Felszabadítási Szervezet „külügymi­nisztere”, Faruk Kaddami megál­lapodást írt alá a szír—palesztin el­lentét felszámolására. Ennek alap­ján számítani lehet a harcok heves­ségének csitulására, s talán a kö­rülzárt palesztin táborokból a se­besültek elszállításának lehetővé té­telére. Cserébe a palesztin mozga­lom hajlandónak mutatkozik a feb­ruári megállapodás végrehajtására, amelynek alapján Libanonban szin­te az ellenségeskedések előtti poli­tikai rend állna helyre. Alig történt meg a megállapodás, máris új for­dulat következett. Damaszkuszban olyan közleményt adtak ki, amellyel a Palesztinai Felszabadítási Szerve­zet nem érthetett egyet... A da­maszkuszi értelmezés célja az volt, hogy a palesztinokat szembefordít­sa Egyiptommal, miután mostaná­ban a Palesztinai Felszabadítási Szervezetet — Szíriával szemben! — éppen Szadat Egyiptoma támogat­ta ... Ideillik az Izvesztyija meg­jegyzése: „Az arab reakció szavak­ban támogatja a palesztinokat, de valójában e problémát ütőkártya­ként akarja felhasználni mind az arab országok egymás közti viszo­nyában, mind pedig az imperialis­tákkal folyó alkuban”. A Közel-Kelet után a Távol-Ke­let: A hét első szenzációját Tanaka volt japán miniszterelnök letartóz­tatása jelentette. A korábbi kor­mányfő be is vallotta azóta, hogy óriási összegeket vágott zsebre az amerikai Lockheed repülőgépgyártó cég megbízottaitól. Természetesen nem arról van szó, hogy a japán demokrácia akkora lenne, mintha a korrupciót a legmagasabb szinten is meg tudná és meg akarná szüntetni és büntetni. Nem, főként belpoliti­kai és pártpolitikai okai voltak an­nak, hogy Miki Takeo miniszterel­nök leszámolt elődjével. Az ugyan­is elvbarátaival együtt, őt akarta megbuktatni... Az ősszel esedékes japán törvényhozási választások előtt Miki Takeo, aki „a megveszte­gethetetlen” hírében áll, „a rend és törvény” tiszteletben tartásának jel­szavával próbálja győzelemre vezet­ni a húsz éve kormányzó liberális demokrata pártot. Viszont minden tokiói hír azt mutatja, hogy Tana­ka letartóztatása sokkal nagyobb er­­kölcsi-politkai megrázkódtatást oko­zott, mint Miki Takeo agytrösztje kigondolhatta: Kínában megrengett a föld. A természeti csapás, amely nyilván kivédhetetlen, s amely keleten vagy nyugaton egyformán pusztíthat minden politikai rendtől függetle­nül, Kínában mégis bizonyos poli­tikai megjegyzéseket igényelt. Elő­ször is azért, mert korábban a pe­kingi propaganda éppen azt hirdet­te meg, hogy megtalálták és alkal­mazták a földrengés előrejelzésének biztos módszerét. A mostani tra­gédia erre rácáfolt. Másodszor pe­dig azért, mert a földrengés olyan időpontban következett be, amikor Csou En-laj halála után, Teng Hsziao-ping megbuktatását köve­tően, Mao Ce-tung betegségének el­hatalmasodásakor a „politikai föld­mozgások” máris előre jelezhetők. Végül néhány szó Afrikáról: a fekete földrész továbbra is a világ­közvélemény érdeklődésének közép­pontjában marad. Fontos esemény volt dr. Agostinho Neto látogatása Kubában: a szocialista szigetország és Angola kapcsolatai még szoro­­sabbakká válnak, az angolai nép tovább számíthat a kubaiak segítsé­gére a függetlenségének megvédé­séért folyó harcban. Dél-Afrika és Rhodesia fajüldözői az ENSZ Biz­tonsági Tanácsában éppúgy, mint Mozambik fővárosában három or­szág csúcstalálkozóján a „vádlottak padjára” kerültek. /lengyelországi lesés NEPTUN KEDVENCE Egyáltalán nem csodálkozom, hogy a soproniak vagy a debreceniek, a kaposváriak vagy a kecskemétiek nyári úticélul a Balti-tenger helyett az Adriai-, a Fekete-tengert, vagy éppen a Balatont választják. Bár a Balti-tengerpartot bársonyos fövenyű strandok, kilométereken át húzódó pompás fenyőerdők szépítik, viszont a hideg tengervíz igen sok turistát arra késztet, hogy más helyet válasszon nyári üdülésre. Ismétlem: nem csodálkozom, hogy a magyarok alig jönnek ide hoz­zánk északra, én viszont minden alkalmat kihasználok, hogy elsősorban a Gdanski-öböl környékére eljuthassak. Tudom, elsősorban azért, mert lengyel vagyok. De nem csupán ez az oka; inkább az, hogy ezen a tájé­kon igen nagy változások mennek végbe, amelyeket leginkább csak kö­zelről értékelhet az ember. Gdynia Lengyelország világra nyíló első kapuja, amelyet a százéves német rabság után éppen fél évszázaddal ezelőtt építettek ki a 72 kilomé­ter hosszú tengerparton. Köztünk vannak még, akik emlékeznek arra az időre, amikor a több, mint 200 ezer lelket számláló város helyén halász­falucska állt, a modern kikötő helyén pedig mocsár tocsogott. A Balti­tengerparti Gdynia kikötője — az átrakodási forgalmat tekintve — már 1933-ban egyike volt a legnagyobbaknak. Egykoron ezt a várost 60—80 ezer lakosúra tervezték. Napjainkban a 250 ezerhez közelít. És ennek az oka nem a tervezők szegényes fantá­ziájában keresendő, hanem abban, hogy Gdynia alapításakor nem szá­moltak, mert nem számolhattak, a tengergazdaság hatalmas népgazdasági szerepével a szocialista viszonyok között. A fél évszázados Gdynia tör­ténetének 30 esztendeje viszont már a szocializmusban íródott. És a vá­rosnak, kikötőjének a háborús pusztításokból való újjáépítése szintén a szocializmus műve. Gdynia kikötőjének földtani viszonyai lehetővé teszik, hogy az öböl­ben hatalmas konténerkikötőt is építsenek. Nincs messze az idő, amikor a rakodópartok már messze benyúlnak a tengerbe. Mindez nem elég! Döntés született arra, hogy új nagy kikötőt építsenek; ez az Északi kikö­tő a legnagyobb Balti-tengeri hajókat fogadhatja majd, elsősorban azo­kat, amelyeknek szállítmánya szén, ércek, kőolaj. Az Északi kikötő az egész lengyel társadalom szorgalmával épül, teljes kapacitása évi 70—80 millió tonna áru! — De ez már egy másik téma, amellyel egy újabb leve­lemben szeretnék majd foglalkozni. Visszatérvén Gdyniához: ezt a tenger melléki, fehér kövű, elegáns szépségű várost aligha fenyegeti „trónfosztás”. Lakosai nem engedik el­sősorban, gyáraiból nagy befogadóképességű, korszerű hajók egész sorát bocsátják vízre, igen gazdag tapasztalataik vannak az áru ki-, be- és átrakásában, amellyel nem egy nemzetközi hírű szállíttató tetszését nyer­ték meg. Az a tény, hogy Gdynia ragaszkodik sok évtizedes jelzőjéhez: Len­gyelország tengeri fővárosa, csak erősíti a város és kikötőjének pozíció­ját, ugyanis éppen itt, és nem a másik két nagy kikötőben, Gdanskban és Szczecinben van az INSA, a szocialista országok Hajófelszerelési Vál­lalkozók Nemzetközi Társaságának a vezetősége. Az INSA-nak Magyar­­országon és Lengyelországon kívül tagja a Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária, az NDK, Kuba és Jugoszlávia. Lengyelország 500 kilométer hosszú tengerpartján tehát a tenger jó­ságos istenének, Neptunnak kedvence továbbra is Gdynia. Ez az oka an­nak, hogy bármikor alkalmam nyílik rá, ha csak rövid időre is, ellátoga­tok Gdyniába. Varsó, 1976. július 31. Marek Burczyk

Next