Hajdú-Bihari Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 206-231. szám)

1976-09-01 / 206. szám

alapvető feladat az oktató-nevelő munka színvonalának emelése Harminchárom ezren kezdik az új tanévet Debrecenben Pár nap múlva megkezdődik az 1976—77-es tanév. A napokban igaz­gatói értekezleteken, szakmai ta­nácskozásokon ismerkednek az is­kolák igazgatói és nevelői az iskolai év fő feladataival. A hét végén tart­ják meg az iskolákban a tanévnyi­tó tantestületi értekezleteket, s a szeptember 6-i évnyitók után szep­tember 7-én, kedden kezdődik a ta­nítás. Debrecen alsó- és középfokú ok­tatási intézményeiben (óvodákban, általános iskolákban és középfokú tanintézetekben) több mint 33 000 gyermek, illetve felnőtt kezdi meg az tanévet. Minden készen áll az ok­tatási intézményekben, hogy a 4000 óvodás, 16 300 általános iskolai ta­nuló és a 13 200 középiskolás nyu­godt körülmények között kezdje meg az új iskolai évet. Debrecenben az oktató-nevelő munka tárgyi és személyi feltételei biztosítottak. A város területén nincs pedagógus­hiány, egyedül a Gyógypedagógiai Intézetben lenne szükség a jelenle­ginél több szakképzett nevelőre, s az óvodákban a gyermekgondozási segélyen levő óvónők helyett dol­goznak néhány helyen olyan szerző­déses alkalmazottak, akiknek még nincs szakképzettségük, de ők is megszerzik a képesítést még ebben a tanévben. Az óvodai felvételi kérelmeket el­bírálták, a felvételek ügyében tár­sadalmi bizottság döntött, s minden szempontot mérlegre téve hozta meg a bizottság a határozatot. Annak el­lenére, hogy az elmúlt tanévben 273 új hellyel bővült a városi óvodai há­lózat, jelenleg még mindig kevés az óvodai hely, s mintegy 1000 felvé­teli kérelmet kellett elutasítani. Az 1976—77-es tanévben javulás várha­tó ezen a téren, átadják a 75 sze­mélyes Sámsoni úti, a 200-200 sze­mélyes Pallagi úti, Széchenyi utcai és Ibolya utcai óvodákat. Így a tan­év végéig 675 gyerekkel többet tud­nak elhelyezni az óvodákban, mint az 1975—76-os tanévben. A Pallagi úti és a Sámsoni úti óvodákat még ebben az évben, a Széchenyi utcai és az Ibolya utcai óvodákat a jövő év első felében adják át. Véglegesen azonban az épülő óvodák sem old­ják meg Debrecen óvodai gondjait, ugyanis rendkívül magas a GYES- en levők száma, s ebből adódóan várhatóan nőni fog az óvodai elhe­lyezést kérők száma is. Gondot okoz, hogy 150 olyan gyerek is van az óvodába fel nem vettek között, akik 1977 őszén kezdik meg általános is­kolai tanulmányaikat. (Főleg a Bethlen utca környékén és a Vén­kertben.) Az általános iskolák gon­doskodni fognak arról, hogy ezek a gyerekek iskolaelőkészítő tanfolya­mon vegyenek részt. Az általános iskolák életének meghatározó tényezője az, hogy év­ről évre nő az általános iskolás ta­nulók száma, így az 1975—76-os tanévben 1600 diák fejezte be álta­lános iskolai tanulmányait, ugyan­akkor 2500-an iratkoztak be az álta­lános iskolák első osztályaiba, az 1976—77-es tanévben pedig 2700-ra emelkedett az első osztályba beirat­kozott gyerekek száma. Az elmúlt évben Debrecenben két új, modern általános iskola épült, az egyik a Bocskai téren, a másik a Vénkert­ben, nyáron korszerűsítették a Si­­monyi úti, a macsi, a tégláskerti ál­talános iskolát, a Gyógypedagógiai Intézetet és a Kisegítő Iskolát. Az Eötvös utcai, a Füvészkert utcai is­kolában pedig a mozgalmi élet szá­mára alakítottak ki új helyiségeket. Tehát a város felkészülten várta a demográfiai hullám emelkedését. Azonban váratlanul súlyos problé­mák keletkeztek két középiskolá­ban: a Fazekas Mihály Gimnázium és a Bethlen Gábor Közgazdasági Szakközépiskola épületének egy ré­sze életveszélyessé vált, a tanítást nem lehet folytatni. Mindkét isko­lában ki kell cserélni többek között a födémszerkezetet, s amíg az épí­tők dolgoznak, tanítani nem lehet. Több mint 2000 diák elhelyezéséről kellett dönteni. Egyetlen járható út volt, a két új általános iskolában helyet szorítani a két középiskolá­nak, így a Fazekas Gimnázium a Bocskai téri általános iskolába köl­tözött már az elmúlt tanévben. A Bethlen Szakközépiskola pedig az 1976—77-es tanévet már a vénkerti új iskolában kezdi. Ez a megoldás zsúfoltságot okoz mindkét új isko­lában, de a körzetek módosításával minden általános iskolás gyereket fel tudtak venni, el tudtak helyezni. Jövő év szeptemberére remélhető­leg elkészül a két középiskola fel­újítása, s visszaköltözhetnek a régi épületbe. Jelenleg sok szülő számá­ra okozhat gondot, hogy gyermekét nem tudja lakásához közel eső isko­lába beíratni, s távolabbi iskolába kénytelen vinni. A városi művelő­désügyi osztály azonban nem dönt­hetett másként, mert a két közép­iskolát megszüntetni nem lehet, de máshol elhelyezni sem, csak az új általános iskolákban. Az 1976—77-es tanévben tovább csökken a tanyasi iskolák, tanuló­­csoportok száma. Fancsikán és Bán­kon megszűnik az iskola, Szepesen pedig az alsó tagozatosokat tanítják már csak a régi körülmények kö­zött. A fenti iskolák tanulóit a ta­nyai kollégiumba helyezik el, a 61 tanuló így korszerű körülmények között végezheti általános iskolai ta­nulmányait. Mintegy 5800 általános iskolást tudnak felvenni a napközibe, zöm­mel alsó tagozatosokat. Debrecen­ben az általános iskolai tanulók 35,6 százaléka napközis, ez jobb mint a megyei és országos átlag, ennek el­lenére még mindig kevés a napkö­zis hely, de a bővítésre jelenleg nincs lehetőség. Az elmúlt tanévben javult az ok­­tató-nevelő munka színvonala. En­nek eredménye, hogy csökkent az osztályismétlők száma. Az 1974—75- ös tanévben 22­7, az 1975—76-os tan­évben 190 tanulónak kellett osztályt ismételnie. A legtöbb gondot a számtan, nyelvtan, illetve felső ta­gozaton az orosz nyelv és a szám­tan jelenti a gyengébb képességű gyerekeknek. A város általános is­koláiban 317 szakkör működött, s a szakkörök tagjainak 75 százaléka fi­zikai dolgozók gyermeke. Nagy gon­dot fordítottak az iskolákban arra, hogy segítséget nyújtsanak a vég­zett tanulóknak a pályaválasztás­ban: 51 középiskolára előkészítő szakkör működött. A középiskolákkal kapcsolatban, mint már említettük, a legtöbb gon­dot a két régi iskola épületének romlása okozta. Tovább folyik az intézmények korszerű szemléltető eszközökkel való ellátása, az egyes középiskolák közötti egyenlőtlensé­gek megszüntetése. Az oktató-neve­lő munkában egyre nagyobb szere­pet kaptak a nevelésközpontú tan­órák. A tanulmányi eredmények ja­vuló tendenciát mutatnak, csökkent a bukások száma, 1974—75-ben a középiskolások 10 százaléka, 1975— 76-ban pedig 8 százaléka bukott meg, s mindössze 64 tanulónak kel­lett osztályt ismételnie. Az egyetemi felvételik eredményéről még nin­csenek pontos adatok. Az elmúlt tanév végén több középiskola évzá­ró értekezletének jegyzőkönyve azt bizonyítja, hogy a pedagógusok gyakran elégedetlenek a diákok ma­gatartásával, munkamoráljával. Sok az indokolatlan mulasztás, az egy tanulóra eső mulasztott órák száma az 1974—75-ös tanévben 41,8 óra volt, ez 1975—76-os tanévben 44,8- ra emelkedett. Továbra is alapvető oktatáspoli­tikai feladat a fizikai dolgozó szü­lők gyermekeinek segítése. Ezen a területen jelentős eredményeket ér­tek el a városban dolgozó pedagó­gusok. A segítés két irányú, egyrészt a hátrányos helyzet megszüntetése, a hiányok pótlása (ezt szolgálják az elsős diákok részére szervezett „szintrehozó” szakkörök), másrészt a tehetséges gyerekek felkészítése az egyetemi, főiskolai felvételi vizsgák­ra. De a tanári szemléletben is ér­vényesül a tanítási órákon a diffe­renciált foglalkoztatás. A középisko­lákban emelkedett a fizikai dolgo­zók gyermekeinek a száma, a debre­ceni gimnáziumokban a tanulók 49,1 százaléka, a szakközépiskolákban pedig 73 százalék a fizikai dolgozók gyermeke. A középiskolai kollégiu­mokban is ugyanez tapasztalható. A tanulók diákotthoni elhelyezé­sét illetően az új tanévben a lehető­ségek nem javultak, változatlanul többen kérik felvételüket a kollé­giumokba, mint amennyi a helyek száma. A felnőttoktatás alapvető és leg­fontosabb célkitűzése, hogy minél többen iratkozzanak be az általános iskola esti tagozatára és végezzék el a nyolc általánost. Továbbra is nép­szerűek az esti tagozatos oktatás többi formái — gimnázium, szakkö­zépiskola — a jelentkező sok ebben az évben is. Azonban az elmúlt években változatlanul nagy problé­mát okozott, hogy magas a lemor­zsolódók száma. Az 1975—76-os tan­évben a beiratkozott tanulók 29 szá­zaléka hagyta abba év közben ta­nulmányait. Az 1976—77-es tanév oktatáspoli­tikai feladatait továbbra is elsősor­ban az 1972-es oktatáspolitikai ha­tározat szabja meg. Az alapvető fel­adat az oktató-nevelő munka szín­vonalának emelése, s most a legfon­tosabb tennivalókból csak néhányat emelünk ki. Rendkívül lényeges, hogy az intézmények, iskolák, taná­csi szervek közösen tegyenek meg mindent a tankötelezettségi törvény végrehajtása érdekében. Tovább kell szélesíteni az iskolák társadal­mi kapcsolatait, az iskolák nyitott­sága ma már társadalmi igény. To­vábbra is nagy gondot kell fordíta­ni a harmadik testnevelési óra szak­szerű és hasznos megszervezésére. Az új tanévben módosított rendtar­tást vezetnek be az általános és kö­zépiskolákban. Az új rendtartásnak megfelelően kell kialakítani az isko­lák belső rendjét és mindennapi éle­tét. Az iskolai élet jelentős esemé­nye lesz ebben a tanévben a diák­parlament. Debrecenben is — ahol a lehetőségek adottak — bevezetik a kéthetenkénti szabad szombatot az általános iskolák alsó tagozatán, s már dolgoznak a 11 napos oktatási rend elkészítésén, a dolgozók álta­lános iskolájában pedig új tantervet vezetnek be. F. T. ­RIPORT A HELYSZÍNRŐL­­ Uszty-Ilimszkben munkához lá­tott a Kun Béla ifjúsági építő osztag. A 300 önkéntes hétezer ki­lométeres utat tett meg: Buda­pesttől Moszkváig vonaton, majd repülőgépen utaztak az Uralon és Nyugat-Szibérián keresztül. A fiatalok a megszokott hazai környezetből a tajga és a tiszta és hideg vizű folyók vidékére ke­rültek, ahol szokatlan munka- és életkörülmények vannak és sajá­tos hagyománya van a vendégfo­gadásnak. Tarka erdei virágok csokrával, és a város és a KGST- építkezés jelképes kulcsával aján­dékozták meg őket. Természetes, hogy a magyar KISZ-eseknek itt egyelőre minden új, mint hogy maga a feladat is: több ezer szovjet munkással dol­goznak majd, hogy előkészítsék az uszty-ilimszki faipari kombi­nát cellulózgyárának üzembe he­lyezését. A magyar betonozók, ácsok, kőművesek, vasbetonszere­lők két évig építik majd a számos létesítmény egyikét, a vállalat ipari bázisát Komoly, nehéz mun­ka vette kezdetét, jóllehet most még Uszty-Ilimszkben meleg, de­rűs az időjárás, senki sem feled­kezik meg arról, hogy előttük a hosszú tél, a harminc fokos hide­gek. — A magyar építők érkezése — mondja Valentyin Spak, az uszty­­ilimszki faipari komplexum épí­tésvezetője —­, új szakaszt jelent építkezésünk történetében. A lé­tesítmények építésébe bekapcso­lódnak a testvérországokból jött újabb küldöttek. Már egy fél éve sikeresen dolgozik szibériai földön 100 bolgár gépkocsivezető, akik nagy teljesítményű teherautókat vezetnek. A Kun Béla osztag egy minden kényelemmel berendezett 9 szin­tes munkásszállóban helyezkedett el. Ablakaiból kilátás nyílik a csaknem kétezer hektárnyi terü­leten levő építkezésre. Csupa áll­vány az egész építkezés. A vas- és betonszerkezetek összevegyül­nek az évszázados fenyőkkel. Uszty-Ilimszk egyik kerületé­ben, az Angara partján öt rak­tárépület áll, amelyekben import berendezéseket tartanak. Az épü­leteket Magyarországon készült szerkezetekből szerelték össze. A nagypaneles szerelési módszert szovjet mérnökök dolgozták ki, s így rövid idő alatt elkészültek ezek a fontos épületek. A magyar szállító vállalatok határidőre indították útnak Uszty-Ilimszkbe a mintegy 3 ezer tonna súlyú fémszerkezetet. Újabb szerződést kötöttek még két raktárhoz szükséges szerkeze­tek, valamint ablakos panelek szállítására. — Nemrégiben alkalmam volt Magyarországon járni, ahol meg­ismerkedtem a kecskeméti Fém­munkás-gyár munkájával — mondja Valentyin Spak. — Gu­lyás György, a vállalat vezérigaz­gatója elmondta, hogy építkezé­sünk megrendeléseit különös gonddal kezeli a Fémmunkás kol­lektívája. Szocialista munkaver­senyt indítottak a szállítási ha­táridők csökkentéséért és az Uszty-Ilimszk számára készülő szerkezetek kiváló minőségéért. Az építésvezető szavai bizonyít­ják, itt az Angara partján a le­szállított berendezések és anya­gok kiváló minősége alapján már ismerik Magyarországot. Most pe­dig már nemcsak a magyar ipar „névjegye” látható Uszty-Ilimszk­­ben, hanem a testvérország mun­kásosztályának ifjú nemzedéke is. Magyar barátaink első szibériai benyomásai kedvezőek. Hanyec István osztagparancs­nok: — Lenyűgözött bennünket a szibériaiak szívélyessége és ven­dégszeretete. Érdekes munka vár ránk. Nagyon jó lakásviszonyo­kat biztosítottak a számunkra. Igyekszünk majd kiváló munká­val válaszolni erre a törődésre. Németh László betonozó: — Nem hittük volna, hogy Uszty-Ilimszkben ilyen forró a nyár. Csodálatos az itteni­­termé­szet. A város korszerű, rendezett. Ha a domb tetejéről nézünk le rá, fehér vitorlának látszik a taj­ga zöld tengerében. Dosó Ferenc építésztechnikus, az osztag párttitkára: — Lenyűgöző a KGST-építke­z­és lendülete. Sok gépet, külön­böző szerkezeteket láttunk az építkezésen. Ezek megkönnyítik a munkát és igen termelékennyé teszik. Nagyon gyorsan be kell il­leszkednünk az itteni életbe, gyors és minőségi munkát végezni, hi­szen a cellulózgyár építése népe­ink közös feladata. Georgij Bogdanovszkij Viktor Kalinkin (APN — KS) Magyar fiatalok Uszty-Ilimszkben a gazdaságfejlesztés kulcsproblémája . Gazdálkodjunk okosan azzal, ami nincs ? Közhelyszerű megállapítás, hogy a munkaerőforrások elégtelensé­gének egyik — sokak szerint első számú — oka, a munkaerő gazda­ságtalan felhasználása, az embe­rek meglehetősen ésszerűtlen fog­­lalkozatatása. A foglalkoztatási szerkezet és gyakorlat persze olyan, amilyen, a sok éven át kialakult és sajnos megcsontosodott szokáso­kon és gyakorlaton aligha lehet egyik napról a másikra változtat­ni. Valóban, a hatékony foglalkoz­tatás mindenki által jól ismert el­vi kritériumainak gyakorlati meg­valósítása — egy már meglehetősen összekuszált helyzetben — nagyon problematikus; végtére is: nem gépeket, berendezéseket kell moz­gatni, átcsoportosítani, hanem em­berek tíz- és százezreihez kellene hozzányúlni. Ez nemcsak hosszan tartó, de rendkívül kényes, úgy is mondhatnám: veszélyes művelet. Még akkor is, ha nem a már — esetleg évtizedek óta — munkavi­szonyban levőkről, hanem az első ízben munkát vállaló, az iskolá­ból éppencsak kikerülő fiatalokról van szó. Az ő elhelyezkedési, mun­kavállalási gyakorlatuk is szük­ségképpen igazodik a kialakult rendhez és gyakorlathoz. E sorozat előző részében — a munkaerő-gazdálkodás általános jellemzőinek illusztrációjaként — közelebbről is megvizsgáltuk az 1970 és 1974 közötti időszak 53 ez­res ipari létszámnövekményének elhelyezkedését. Ugyanebben az időszakban majdnem 95 ezer fiatal lépett munkaviszonyba. Valameny­­nyien szakképzettek, közép- vagy felsőfokú végzettséggel. Legna­gyobb részük — majdnem ötven százalékuk — a gépiparban he­­helyzekedett el s ez az arány majd­nem húsz százalékkal magasabb, mint a gépiparnak az egész iparon belüli létszámaránya. Vegyük eh­hez még hozzá, hogy a gépipar ter­melékenysége az átlagosnál ala­csonyabb s mindebből az követke­zik, hogy a gépipar — ha az álta­lános létszámarányokat és a haté­konysági, a gazdaságossági köve­telményeket nézzük — a többi iparághoz képest aránytalanul ma­gas létszámot „szipkázott el” az iskolákból kikerülő fiatalok közül. A megoldás persze nem az, hogy valami módon esetleg korlátozzák a gépiparban elhelyezkedni kívánó fiatalok számát, hanem az, hogy emeljék a gépipari munka terme­lékenységét, gazdaságosságát. Ami azt is jelentené, hogy a gépipari munka termelékenységének eme­lése a racionális munkaerő-gazdál­kodás egyik alapvető feltétele. A példa talán arra is rávilágít, hogy mennyire bonyolult és össze­tett feladat a racionális és haté­kony munkaerő-gazdálkodás. Igen ám — hangoztatják sokan és első­sorban a gyakorló „munkaerő-gaz­dálkodók”, a vállalatoknál dolgo­zó munkaügyisek, akik a legköz­vetlenebbül érzik a munkaerőhi­ányból adódó gondokat — hogyan lehet okosan és ésszerűen gazdál­kodni azzal, ami voltaképpen nincs?... ők azok, akik évek óta és egyre hangosabban ismételge­tik, hogy a munkaerőforrások elég­telenségének egész egyszerűen az is oka, hogy évről évre egyre keve­sebben lépnek munkába, lévén, hogy a családpolitikai intézkedések kacskaringói meglehetősen válto­zatos demográfiai hullámzást te­remtenek. A magyar népességfej­lődés nem kívánatos és csak nehe­zen korrigálható sajátossága az egymást felváltó nemzedékek lét­számának lényegesen eltérő volta. Az 1962-ben született generáció például még hatvan százaléka sem volt az 1954-ben született nemze­déknek. A hetvenes évekre, külö­nösen pedig az elmúlt három évre az jellemző, hogy az élveszületési arány — nemzetközi összehasonlí­tásban is — magasnak mondható. Az évjáratok mennyiségi különb­sége, különböző nagysága aztán tartósan érezteti hatását, először az oktatáspolitikában és gyakorlatban, később pedig a munkaerő-gazdál­kodásban. S ha már szóba került az okta­tás, aligha vitatható, hogy a mai munkaerőgondok a közoktatási rendszer struktúrájára is visszave­zethetők. Nem abban az értelem­ben, hogy számszerűen kevés az új munkavállaló, hanem, hogy az is­kolából kikerülők sokszor nem ott vállalnak munkát, ahol szükség lenne rájuk. Dr. Szabady Egon, a demográfiai tudományok doktora — és mellékesen a közoktatáspoli­tika ismert szakértője — legutóbbi nyilatkozatában, ezzel kapcsolat­ban a következőket jelentette ki: „ .. . a merev közoktatási rendszer az előidézője a munkaerő-szükség­leti struktúra és az évente munká­ba lépők képzettségi szerkezete kö­zötti ellentmondásnak. Az iskolák ugyanis jórészt az iskolakapacitás­hoz igazodó szakképzettséggel ren­delkező fiatalokat bocsátanak ki, a jelenlegi iskolarendszer pedig ke­vés lehetőséget ad a tizenhat esz­tendős, szakképzetlen fiatalok munkába állításához. Egy rugal­masabb közoktatási rendszer job­ban alkalmazkodhatna a munka­erő-szükséglethez, egyszersmind szélesítve az első munkába lépés után is megszerezhető iskolai vég­zettség lehetőségeit.” Vértes Csaba következik: Munkaerő-tartalé­kok — útközben HAJDÚ-BIHARI NAPKO , 1976. SZEPTEMBER 1. )

Next