Hajdú-Bihari Napló, 1976. november (33. évfolyam, 259-283. szám)

1976-11-02 / 259. szám

Év vége jön az év végi hajrá a kereske­delemben. Mint mindig, most is no­vemberre, decemberre várható a vásárlási és eladási csúcsforgalom. Hogy miképpen sikerül majd a ka­rácsony előtti nagy-nagy vásárlás, hogy mérgelődünk-e majd, vagy többnyire örülünk, hogy türelme­sek lesznek-e a kereskedők avagy idegesek? — mindez a sok és nem kis kérdés alapvetően azon múlik: vajon lesz-e elég áru az üzletekben. Mert higgyük el és vegyük tudo­másul: igaz, hogy sok múlik azon, tiszta-e, szép-e a bolt, sok múlik azon is, jól nevelt-e vagy esetleg neveletlen-e a kiszolgáló. De a fő kérdés most is, mint mindig, mégis­csak az: mennyi lesz az áru, milyen lesz a választék, mibe fog kerülni, amit megveszünk és az lesz-e az üzletekben, amit a vásárlók keres­nek. És ha ilyen szempontból vizs­gáljuk az év vége előtti kereskedel­mi helyzetet, viszonylag megnyug­tató választ kaphatunk. Ami kétségtelenül és vitathatat­lanul pozitív dolog: a magyar ke­reskedelem sok-sok évi tapasztala­tai birtokában most az eddiginél is jobban, szervez­ettebben készült fel a karácsonyi forgalomra. Sok jel mutatja, hogy a többletáru, amely­re ilyenkor szükség van, máris megérkezett, vagy rövidesen meg­érkezik a boltokba. Egyik központi napilapunkban olvashattuk nemré­giben a Belkereskedelmi Miniszté­rium több illetékesének a beszámo­lóját a várható év végi ellátásról. Eb­ből megtudhattuk, hogy az ipari vállalatok többnyire teljesítették a kereskedelem megrendeléseit, sőt több gyár és üzem most, a kará­csonyi csúcsforgalom időszakában igyekszik pótolni év közbeni elma­radását, a tervezettnél több árut küldvén a boltokba. Kedvező hírek érkeznek a fo­gyasztási cikkek importjáról is: az év során megrendelt külföldi áruk igen tetemes része most, az év utol­só negyedében érkezik az országba, a boltokba, ily módon is gazdagít­va az üzletek év végi áruválaszté­kát. A kereskedelmi dolgozók — or­szágosan és átlagban — nyugodtan nézhetnek tehát az év végi hajrá elé. Most mégis azt kell monda­nunk: jó lenne, ha ezt az év végi hajrát a kereskedelem több száz­ezer dolgozója nem hajrázva végez­né. Hanem nyugodtan, szervezetten, ésszerűen. Mert bármilyen hajrát követel is az élet, a hajrámunka nem mindig célravezető. Jobb a nyugodt, átgondolt, türelmes, oko­san megszervezett tevékenység. És most éppen ez az, amit a kereske­delem dolgozóitól elvárhatunk, kér­hetünk. Az év első kilenc hónapja ugyan­is nem hozott kiemelkedő eredmé­nyeket a kiskereskedelmi forgalom­ban. Ellenkezőleg: egy sor terüle­ten a vásárlások mértéke még a tervezettet sem érte el, így például a számítottnál jóval alacsonyabb a ruházati kereskedelem első kilenc hónapi forgalma. A kiskereskede­lem vezetőinek és dolgozóinak volt idejük gondolkozni a forgalom nem kielégítő alakulásán, végiggondolni saját munkájukat, gyengeségeiket, volt idejük erőt gyűjteni ahhoz, hogy helytálljanak az év végi lázas vásárlási napokon. Reméljük, a kereskedelem dolgo­zói az eddiginél kevesebb panasz­ra és sokkal több örömre adnak okot a most következő vásárlási csúcshetekben. De mint minden vá­sár, a karácsonyi csúcsforgalmi vá­sár is kettőn áll: a kereskedőn és a vásárlón. A továbbiakban éppen ezért a vásárlókhoz kívánunk szól­ni. Ne higgyék a vásárlók, a vevők, hogy minden rosszért — ha talál­nak ilyent — a kereskedelem a fe­lelős. Nálunk sajnos elterjedt az a nézet, hogy az áruellátásért kizáró­lag a kereskedelem a felelős és so­kan hajlamosak megfeledkezni ar­ról a kézenfekvő tényről, hogy az üzletek csakis azt az árut képesek eladni, amit az ipar megtermel. Az üzletekben tehát csakis annyi és olyan árut vásárolhatunk, amennyit és amilyent mi magunk termelő­ként előállítunk. Ahhoz tehát, hogy a jelenleginél igényesebbek lehes­sünk, mint vásárlók, egyben a mai­nál igényesebbnek kell lennünk, mint termelőknek is. Mindebből az következik: az év végi nagy vásárlási és eladási haj­rá sikere sokban függ az ipar és a kereskedelem kapcsolatától. Ha jó az együttműködés, ha a gyorsan el­fogyott árut az ipar késedelem és huzavona nélkül képes pótolni-szál­­lítani, ha az esetleges mulasztáso­kért nem egymásra mutogatnak, de kölcsönösen próbálják azokat meg­oldani, ha a szerződéseknek mind­két fél a lehetőségeket jól kihasz­nálva eleget tesz — ebben az eset­ben az áruellátás lényegesen javul­hat. Ha viszont mindez hiányzik, ha sántít a szerződéses fegyelem, ha elmaradnak az ígért szállítások, ha a hibák okát nem azért keresik, hogy segítsenek rajta, hanem azért, hogy bűnbakokat találjanak (saj­nos az ilyesmi még ma is előfor­dul), akkor mindez az ellátás szín­vonalában bosszulja meg magát. És mindennek egyik szenvedő alanya a vásárló lesz. De nem akarunk ünneprontók lenni még az ünnepek előtt. Ma­radjunk annyiban: az eddig érke­zett hírek és szerzett információk szerint a kereskedelem év végi fel­készülése a szokásosnál jobb. A bel­földi és az import fogyasztási cik­kek boltokba szállítása — jelenleg — ütemes, megfelelő, kielégítő. Te­hát többnyire jó karácsonyi ellá­tással számolhatunk. És remélhető, hogy az év végi nagy vásárlást a kereskedelmi dolgozók különösebb hajrá nélkül, szervezetten elégítik ki, valamennyiünk örömére. Búzás­ János a kereskedelemben Jó hír a vénker­tieknek: jövő év áprilisa — az ere­detileg tervezett határidő helyett — már a jövő hó­napban átadja a Hajdú megyei Ál­lami Építőipari Vállalat a vénker­ti szolgáltató ház ABC-részlegét. A 700 négyzetméter alapterületű ABC- áruház kivitelezé­se hamarosan be­fejeződik. (Fotó: Kőszeghy) ----------------jegyzet ----------------------------------------­ Szabványokból milliárdok A közvélemény a szabványokat a minőség és a fogyasztói érdek­­védelem eszközeként tartja szá­mon. Kétségkívül vita, reklamá­ció vagy valamilyen kár esetén a szabvány a gyártókkal és a ke­reskedőkkel szemben a fogyasztó támasza, hiszen peres ügyekben mércéül szolgálhat, a kártérítés jogi alapját képezheti. Nem is meglepő, hogy a vállalatoknál a szabványról vegyes érzelmek ala­kultak ki: kívülről érkező, ható­sági, a „szabály az szabály” ko­­nokságú előírásnak érzékelik, ami olykor nem vág éppen egybe a gyári érdekekkel. Ez így is van rendjén: nem árt a sok millió fo­gyasztó, felhasználó érdekeit a szabványok előírásaival is védeni a csoportérdekek esetleges túlka­pásaitól. Ezt a szabványokban rejlő lehetőséget a világon min­denütt igyekszenek is kihasználni. A szabványok azonban a mi­nőség védelme mellett meglepően nagy hasznot hozhatnak a válla­latoknak is. Ennek igazolására vegyünk egyetlen területet a vállalati munka köréből, nevezetesen, hogy mennyi megtakarítás szár­mazhat az egységesítésből, a tipi­zálásból, az ilyen jellegű szabvá­nyosításból. Induljunk ki abból, hogy a csavarok, tengelyek, önt­vényházak például sok helyen igen laza, szinte becsült anyag­normák alapján készülnek. Mil­­liárdokat lehetne megtakarítani — az anyag- és energiafelhaszná­lás, továbbá a munkaidő-ráfordí­tások csökkentésével — ha a gép­gyártók a tipizálás segítségével szűkítenék termékeik részegysé­geinek és alkatrészeinek méret­­választékát. Ez konstruktőri feladat, úgy megtervezni a különböző telje­sítményű, sőt eltérő célú gépeket, hogy azokhoz nagy számban azo­nos méretű alkatrészeket (kötő­elemeket, borítólapokat, kapcso­lókat) és részegységeket (tenge­lyeket, öntvényházakat, fogaske­rék áttételeket) használhassanak fel, hogy a szerelést az építőszek­rény-elv szerint szervezhessék meg az üzemben. Itt az egyik előny, az alkatré­szeket (ha a gépeket esetleg nem is) nagy sorozatban, előre elké­szíthetik, a tömeggyártás nagyobb gazdaságosságával. A másik előny, hogy a tipizált alkatrészek, öntvények hosszú távon változat­lan méreteik miatt a kohászatnál kisebb ráhagyással készülnének, ezt meg lehetne követelni, s így egész sor gépipari vállalat fesze­sebb anyagnormákra térhetne át. A tipizálás a készletgazdálko­dást is egyszerűsíthetné, állandó­sítva az anyagok, félkészáruk méreteit, formáit, fajtáját. A vál­lalati belső szabványosítással ki­alakított tipizálás a nemzetközi versenyképességet kézenfekvően javítja, hiszen a termékek minő­ségét stabilizálja, a pótalkatrész­ellátást zavartalanná teszi; az elő­regyártott alkatrészekből, raktár­ról — nem gond egy-egy tételt a szerelőszalag helyett a szervizek­hez továbbítani. A tipizálás a nemzetközi ter­melési együttműködésbe való be­kapcsolódást is nagyban meg­könnyíti. A jól ismert „Zsiguli”­­programot például az alkatrészek nemzetközi tipizálása nélkül nem lehetett volna elindítani, hason­lóan a KGST-tagállamok egysé­ges számítástechnikai rendszeré­nek kiépítését sem, vagy a kon­­ténerizációs programot, amely­hez egész Európára érvényes kon­téner méretkategóriákat kellett szabvánnyá nyilvánítani. A fenti példák is érzékeltetik, milyen nagy lehetőségeket rejte­nek magukban a korszerű szab­ványok és főként a vállalati, ága­zati szabványosítás. Az effajta szabványok a termelés szervezé­sének, a gazdaságosság, a ver­senyképesség, a műszaki színvo­nal javításának nélkülözhetetlen eszközei. Gerencsér Ferenc C"~D cowvcrítr^ •Cevét * kábár Kedves Gyerekek! Először úgy gondoltam, postán küldöm el a válaszom érdeklődő soraitokra. Azt írtátok abban a levélben, amelyet a napokban dobott a postás a levélszekrényem­be, hogy a Magyar—Szovjet Baráti Társaság iskolátok­ban dolgozó tagcsoportjának tagjai — azon belül is el­sősorban az orosz nyelvi szakkörösök — feldolgozzák annak a szakkörnek az eddigi tevékenységét, amelynek jó pár évvel ezelőtt magam is munkása voltam. Mikor leültem, hogy papírra vessem a válaszomat, eszembe ötlött: hamarosan utazom Budapestre, a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság országos értekezletére, miért ne írhatnék onnan nektek? Így született meg ez a levél, amelyben beszámolnék a hajdú-bihari küldöttség két napjáról, a Parlamentben szerzett élményeimről. Számunkra az országos értekezlet jóval előbb kezdő­dött, mint az elmúlt hét szombatja, a tanácskozás első napja. Hiszen ti sem akkor értesültetek erről az ese­ményről, amikor a rádió és a televízió adását hallgattá­tok, néztétek. Legalábbis tanárnőtök, Kálmán Antalné, aki az értekezleten részt vevő egyik hajdú-bihari küldött is volt, ezt mondta útban Budapest felé. Tőle hallottam, hogy az elmúlt hetekben sorra bön­gésztétek az újságokat, hogy minél többet megtudjatok az MSZBT-munkáról. Hogy nemrégiben kerékpártúrát szerveztetek, amelynek végállomása Hajdúszovát volt. A Lenin Tsz MSZBT-tagcsoportjának vezetőivel talál­koztatok ott, és virágot helyeztetek el a hősi halált halt szovjet katonák sírjára. Biztosan emlékeztek még Bo­­zóki János bácsira, aki a község felszabadulásáról be­szélt nektek. Nos, a megye küldöttei között volt ő is, s üdvözletét küldi a túra valamennyi résztvevőjének. Ti jutottatok eszembe gyerekek, mikor beléptem a Parlament fényárban úszó kongresszusi termébe, ahol két napon át az ország minden részéből ide érkezett több mint hatszáz küldött és meghívott tanácskozott. Arra gondoltam, vajon közületek hányan jutnak el egy­szer ide ? Hányan szereznek olyan érdemeket a ma­gyar—szovjet barátság ápolásában, amelyek följogosít­ják őket egy hasonló tanácskozáson való részvételre? Természetesen a vitában sok dologról esett szó. Ne­kem azonban úgy tűnt, hogy rólatok gyerekekről, diákokról, fiatalokról beszéltek a legtöbbet a felszólalók. Arról, hogy a jövőtöket a népek közötti barátság, ne pe­dig a fenyegetés, a félelem határozza meg. Hogy meg­értessék veletek: az egyik legfőbb dolog a világon, hogy a különböző nemzetek fiainak, leányainak nem szabad gyűlölniük egymást, nyílt szándékkal, tiszta szívvel kell érdeklődniük a másik iránt. Hogyan valósítható ez meg? Nem különleges dolog. Inkább az apróbb összetevőire kell figyelni, a mindennapok során kell a jószándék­nak megnyilvánulnia. Például, hogy az ember igyekszik elsajátítani egy másik nép nyelvét. S hozzá úgy, aho­gyan azt a böszörményi gimnazisták teszik. Mert Fábián Gergely a vitában azt is elmondta: a hajdúböszörményi Bocskai Gimnáziumban az utóbbi években jelentősen megnövekedett azoknak a tanulók­nak a száma, akik szeme előtt nem csupán az a cél le­beg, hogy az orosz nyelvi órákon minél jobb osztályzatot szerezzenek, hanem az a vágy is, hogy megértessék ma­ iskolásoknak­ gukat a szovjet diákokkal, katonákkal rendezett baráti találkozókon, hogy később az élet bármely területén be­kapcsolódjanak hazánknak a Szovjetunióval kialakult sokoldalú együttműködésébe. Leveletekben azt kérdeztétek tőlem, mit üzenek a je­lenlegi orosz szakkörösöknek? Hát csak ennyit: vegye­tek példát ezekről a gimnazistákról. Jó, jó tudom: a tankönyvek! Igen, a felnőtteknek van még tennivalójuk ezen a téren. Többen elmondták az országos értekezleten — köztük Nagy Mária, az MSZBT főtitkára is —, hogy vonzóbb, az életkori sajátosságai­tokat jobban figyelembe vevő tankönyveket kell a kere­tekbe adni. De ti nem várhattok addig, míg ezek a tan­könyvek elkészülnek. Ki kell használnotok valamennyi lehetőséget a nyelv tanulására. Az egyik ilyen lehetőség — ahogy tanárnőtöktől hal­lottam — az „Igaz barát" elnevezésű pályázaton való részvétel. Ebben többek között szovjet levelezőpartne­reitekről kell vallanotok. Minél többen vegyetek részt rajta, s az eredményhirdetés után se feledjétek: minden oroszul megírt levél közelebb visz benneteket a nyelv megtanulásához. Az országos értekezletről írva, nem hagyhatom ki, hogy küldötteink közül Harmati Andrásné és a hajdú­­szováti Lenin Tsz tagcsoportja képviseletében az álta­latok is ismert Bozóki János bácsi vehette át a társaság aranykoszorús jelvényét, illetve plakettjét. Az egyik szünetben János bácsi éppen benneteket emlegetett. Azt mondta, hamarosan felkeresik a szová­­tiak a tagcsoportotokat. Úgy tervezik, tanáraitokkal és veletek közösen beszélik meg, hogyan fűzhetnék szoro­sabbra a kábai általános iskolával a kapcsolatokat. Az első látogatást kis ajándékkal is emlékezetesebbé sze­retnék tenni. A parlamenti folyosók vörös bársonnyal bevont ka­napéin ülve azt is elmondta Bozóki elvtárs, mit jelent a falunak az MSZBT-tagcsoport működése. A megala­kulás előtt például alig vásárolták az emberek a ma­gyar nyelvű szovjet folyóiratokat. Most viszont egyre többen akarják megismerni belőlük a szovjet emberek életét. Tréfásan jegyezte meg: a tagcsoport megalaku­lásáig eleven szovjet művészeket sem láthatott a falu, azóta viszont már a litván női kórust is fogadhatták. Kiállítások megtekintéséről, filmvetítésekről, a szovjet katonákkal való, napról napra tettekben megnyilvánuló kapcsolatokról is beszélt. Lassan levelem végéhez érek. Talán annyit monda­nék még, hogy bár az értekezleten elhangzott az utolsó szó is, a Parlament épületét elhagyta az utolsó küldött is, a munkának folytatódnia kell. Rátok szintén vonat­kozik ez. Hogy mennyire így van, olvassátok el az or­szágos értekezlet határozatát. Az orosz nyelv oktatását szorgalmazó pontok teljesítésének, a szovjet kultúra, tu­domány és technika eredményeinek, magyarországi nép­szerűsítésének feladata már most is, de a jövőben még inkább rátok vár. Budapest, 1976. október 30—31. Baráti üdvözlettel: HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1976. NOVEMBER 2.

Next