Hajdú-Bihari Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)
1977-01-01 / 1. szám
itt..-', HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai, egyesüljetek! • ' ^0 1. SZÁM ^ ^p^ÁRA: 1,20 FORINT || szombat^^^^P A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA */*5 ■ Cf Boldog új évet! Mától kezdve másik naptár kerül használatba. Az 1977-es. Időszerű a kívánság: Boldog új évet! Az új év persze nem attól lesz boldog, hogy elmondjuk egymásnak, hogy óhajainkkal adunk külön nyomatékot az esztendő kezdetének. A cselekedeteink kellenek hozzá, a munkánk, az erőfeszítésünk. A lélek, s a test együttes akarata, hogy a közösség, s az egyén tervszerű összehangolásából szülessenek az eredmények. Egy pillanatra azonban mégis álljunk meg és töprengjünk rajta: mi a boldogság általában, és ki a boldog ember konkrétan? Avagy szélesebb perspektívát nyitva, honnan veszi az emberiség azt a reményt, hogy minden évben konokon ismételje: boldog új évet, önmagát áltatja, avagy megvannak a reális feltételei ? A boldogság, mint minden elvont dolog, önmagában véve megfoghatatlan. Csak akkor lényegül emberszabásúvá, ha mint társadalmi kategóriát vizsgáljuk. Akkor fejez ki emberi érzéseket, lelkiállapotokat. S ha a boldogságot társadalmi viszonyok közepette elemezzük, mindjárt közelebb férkőzünk a lényegéhez. Megértjük jelentését, felfedjük tartalmi milyenségét. A boldogság az emberiség történetében sokféle módosuláson ment keresztül. Nagyon sokáig — az egyház jóvoltából — az irracionalizmus körébe tartozott. A túlvilág birtoklását ígérte, azzal kárpótolván majdan a földi siralomvölgyért Az emberiség azonban mihamar átlátott a fonákján. Tiltakozásával nemcsak a boldogság, a földi boldogság utáni igényét jelentette be, de vétót is mondott azokra az ellentmondásokra, amelyek az osztálytársadalmak mélyében megbújtak. Az úz októberi szocialista forradalom nyitotta fel végül is a szemünket. A győztes szocialista forradalom bizonyította be, hogy a boldogság utáni vágyat, igényt társadalmi méretekben is konkréttá lehet tenni. Történelmi szerencsénk, hogy olyan korban élünk, amikor objektíve nálunk senkit se fenyeget a boldogtalanság veszélye. A fejlett szocialista társadalom olyan nemzeti programot hirdet, amelyet, ha megvalósítunk, a biztos élet fedezetének tekinthetünk. S itt elsősorban nem is csak anyagi jólétről van szó, bár a társadalom közérzetében az sem elhanyagolható szempont. Ha ugyanis a társadalomban az emberek rendezett életkörülmények között élnek, belső hangoltságuk, lelki magatartásuk felismerhető jegyeket ír a mindennapok margójára. Olyan intézkedéseink például, mint a GYES, vagy a társadalombiztosítás minden állampolgárt érintő realitása nemzetközi méretekben is a figyelem középpontjában van. S ez ma már természetes, korántsem tekinthető valamilyen félszeg illúziónak. Igaz, az ilyen célkitűzések megvalósításához következetesség kell. A politikában is, a munkában is. A párt mindkettőt biztosítja. Hogy honnan szerzi hozzá a képességet? A marxista eszmeiségből. S abból a mindennél többet jelentő tényből, amely nevében összegződik. A mi pártunk kommunista párt, szocialista munkáspárt A közösség lelkiismerete, s amikor vezet és irányít, szolgálatot is teljesít. A munkásosztályt fejezi ki, annak karakterét vési rá a társadalom egészére. Három évtized tapasztalatában gazdag tanulságok vannak. A legfontosabb persze maga a tény, amelyet barátaink örömmel, ellenfeleink a tényeknek kijáró tárgyilagossággal ismernek el: Magyarországon a szocializmus épül. Olyan társadalom, amely is itt visszakanyarodunk eredeti gondolatmenetünkhöz — az emberi boldogság alapja. De épp ez figyelmeztet, hogy emberi boldogság nincs közösség nélkül. Álmaink, vágyaink létalapja csakis az a közösség, amelynek tagjai vagyunk. Ebben valósíthatjuk meg személy szerint is önmagunkat, s minél teljesebben és minél gazdagabban, annál inkább a társadalom hasznára. Illetve, ha megfordítjuk a tételt, minél élőbb és melegebb egy közösség, tagjai annál határozottabb és gazdagabb egyéniséget nyernek. József Attila figyelmeztet: csakis „a közösség, amely e részeg ölbecsaló anyatermészet férfitársaként él”— képes a lehetetlenre is. A költő az idézett sorokat a magyar nép legtragikusabb korszakában írta, s egészében idézve így hangzik: „a közösség, amely a részeg — ölbecsaló anyatermészet — férfitársaként él komor — munkahelyeken káromkodva — vagy itt töpreng az éj nagyodva — mélyén, a nemzeti nyomor”. A látleletre a költőnek megvolt a maga alternatívája , épp a közösség termékeny szükségletére hivatkozva fogalmazta a programot. Ezt: „Fel kéne szabadulni már”. Személyes tragédiája, hogy ezt nem érhette meg. Nemzeti örömünk, hogy jóslata beteljesült. Felszabadultunk, lehetőséget kaptunk az emberi életre. Ma talán már túlságosan is sablonosan hangzik, hogy éltünk a lehetőséggel. De ha visszagondolunk mindarra, amit munkában, energiában, hitben és tévedésben, akaratban és felelősségben vállaltunk, akkor a sablon életet nyer, akkor verejtékünknek súlya lesz, eredményeinknek értéke. Mert az, ami mögöttünk van, népünk történelme, a társadalom boldogulásának megannyi mérföldköve. A társadalom pozitív közérzete nemcsak az eredmények feletti ünneplésben nyer kifejezést. A problémák, a gondok vállalásában is. Aki benne él a munka sűrűjében, közelről is láthatja, hogy egy-egy nehezebb helyzet, időszak milyen érzelmet vált ki az emberek lelkéből. Nos, minden túlzás nélkül leírhatjuk: népünk tudatban is egyre inkább szocialista tulajdonságokat hordoz. Az elmúlt években épp elég sok természeti csapás sújtott bennünket, amikor egy emberként kellett megmozdulnunk. Az összefogásnak azokban az időkben szép példái születtek. S nemcsak azt igazolva, hogy gondban ismerszik meg, ki a jó barát, hanem, azt is, hogy a szocializmus mindennapi gyakorlata az emberi szívekben is mind természetesebb, mind otthonosabb, s olyan tulajdonságokat fakaszt, amelyek a közösségi morál új jegyei. S ezek a jegyek ma már mind gazdagabbak, mind nagyobb kollektívákban válnak életgyakorlattá. Végülis tehát a boldogság társadalmi tényezőihez visszakanyarodva az objektív kritériumok a mi társadalmunkban mindenképpen jelen vannak. De az emberi boldogságnak megvan a maga szubjektív oldala is. Mert ha csak az eddigieket vennénk figyelembe, úgy kellene következtetnünk, hogy nálunk ma mindenki boldog ember. S ez tudjuk, nem így van. A lehetőség ugyanis nem egyenlő a valósággal. Ma még nálunk is nagyon sok az olyan ember, aki egyénileg sok gonddal, bajjal, sérelemmel, szomorúsággal küszködik. Statisztikák figyelmeztetnek jelenlevő problémáinkra. Az alkoholfogyasztásban szinte listavezetők vagyunk. A válással, a széthulló családi kapcsolatokkal se éppen dicsekedhetünk. A kettő valahol összefügg, s amikor személy szerint jelent konfliktusokat, társadalmi tennivalókra kell hogy serkentsen bennünket. Pedagógusok a megmondhatói, hogy a felnőttek önzését, elvakult szenvedélyét legtöbbször a gyerek sínyli meg. És ezek a gyerekek nemcsak anyagilag hanem lelkileg is hátrányos helyzetbe kerülnek. Életüknek a legfogékonyabb szakaszában borul árnyék rájuk s lehet, hogy ez kihat a további életükre. S bár igaz, hogy ezek végül is társadalmi jelenségekké erősödnek, de a megoldás alapvetően mégiscsak az emberi természet egyéni törvényeiben keresendő. Az akaratban, a magatartás humánus értékeiben. S ez kiben-kiben benne van, csak felelősséggel kell élnünk az életet., S ennek a vállalása már több mint csak önmagunk felelőssége. Gyermekünk, családunk sorsa van letéve a kezünkbe, s a boldogság belső értékrendjei akkor teljesedhetnek ki, ha józan szigorúság, fegyelem, önmérséklet jellemzi magatartásunkat. S ha ezt önmagunkban megvalósítjuk, már példát is mutatunk, azt sugározva szét környezetünkre, ami a közösségi társadalmat figyelembe véve a legfontosabb. Aztán: a boldogság személyes értelmezését sok minden motiválja. Van, akit az tesz boldoggá, ha hatalmát, összeköttetését fitogtathatja, van akit az éltet, ha mások ellen intrikálhat, ha embertársait leszólhatja. Mások az anyagiak mindenhatóságára esküsznek, s vannak olyanok is, akik a törtetés állandóságában szabják meg életcéljukat. Boldogság? Törékeny szubjektivizmus, híján a legcsekélyebb örömnek is. Olyan magatartásforma, amely méltáningerel bennünket. S nemcsak azért, mert ellentmond a szocialista normáknak, hanem azért is, mert felborítja az értékrendeket. Sokan ugyanis erre a felfogásra esküsznek, ennek adnak hitelt, ezt könyvelik el sikeres karriereknek. Az ilyen értékrend könnyen zavart kelthet, pláne, ha nem sikerül idejében helyére tenni, a jelenségeket a maguk mivoltára visszaszorítani. Emberi hajlandóságunk végül isa boldogság egyéni változataiban is azt tartja követendőnek, amely nem az önzés törvényeire épül. Azt mindanynyian tudjuk és elismerjük: az ember egyénileg akkor tesz jó szolgálatot magának, a társadalomnak, ha képességeit a legnagyobb mértékben kibontakoztatja, ha a jó iránti szenvedélyét a legnagyobb tényerőre állítja. Ezáltal világít, ezáltal alkothat közhasznút. Az emberi boldogság a szocializmusban is kettős töltetű. Egyfelől a társadalom, másfelől az egyén igényére épül. A kettő egymást erősíti, összhangban a fejlődés igényével. S ez a progresszió erkölcsi, etikai értékű is, állandó hangsúlyt adva a jó és nemes törekvéseknek. A szocializmusban élő ember ezért vallja programjának Jevtusenko szavait: „Buzdítsa ki-ki magát, hadd tenne dicsőt, remeket. — Nagggyá nem lenni gyalázat. — Mind naggyá legyetek." Igen, személy szerint is ez a feladatunk. Naggyá kell tennünk, hogy nagy célkitűzésünket, a kommunista társadalmat megvalósíthassuk. Szilveszter éjszakáján, minden évben, amikor az óra elüti az éjfélt, meghatottan mondjuk egymásnak: Boldog új évet! Így volt ez tegnap is, emberi természetünkből következően. De a meghatottságunk mögött ott van annak a bizonyossága is: kívánságunkat a szocializmus valósága indokolja. Éljünk jobban lehetőségeinkkel 1. oldal A szocialista tudatosság erejével 3. oldal Közügyben — Vasárnapi riport — Egy év a popzenében — Keresztrejtvény — Újévi karikás1I. oldal Mai számunkban: Felavatták a főváros új metróvonalát Pénteken délelőtt ünnepi külsőségek között átadták rendeltetésének a főváros észak-déli vonalának I. szakaszát a Nagyvárad téren. Az avatáson Szépvölgyi Zoltán, a Fővárosi Tanács elnöke köszöntötte a vendégeket; megjelent Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke, Borbély Sándor, a Központi Bizottság titkára, dr. Trautmann Rezső, a Népköztársaság Elnöki Tanácsának helyettes elnöke, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Borbándi János, a Minisztertanács elnökhelyettese, Katona Imre, a Budapesti Pártbizottság első titkára, Bondor József, Keserű Jánosné, Polinszky Károly és Pullai Árpád, a kormány tagjai. Az ünnepségen ott volt állami és társadalmi életünk sok ismert személyisége, részt vettek a metró építésében közreműködő tervező- és kivitelező vállalatok vezetői és dolgozói. Az avatáson megjelent J. A. Koselov, a szovjet közlekedési és építési minisztérium metrófőosztályának vezetője. Szépvölgyi Zoltán ünnepi beszédében hangsúlyozta, hogy az új metróvonal forgalombaadása jelentős állomásnak számít Budapest tömegközlekedési életében. Megnyitásával jobb, kényelmesebb utazási körülmények biztosíthatók, az utasok az eddiginél gyorsabban érik el úticéljukat. A Nagyvárad teret a Deák térrel összekötő 3,7 kilométer hosszú útvonalon naponta a számítások szerint mintegy 360 000-en utaznak. Az észak-déli metróvonalat az építők határidőre, míg az ehhez kapcsolódó aluljárók és felszíni csomópontok jelentős részét határidő előtt készítették el. A hat esztendős nehéz, erőfeszítésekkel teli munkában csaknem félszáz vállalat többezer dolgozója vett részt._ — Most, amikor a Fővárosi Tanács nevében örömmel és büszkeséggel átveszem az építőktől a metrót — mondta Szépvölgyi Zoltán — és átadom használóinak, a budapestieknek, kérem, fogadják örömmel és szeretettel, tekintsék magukénak, óvják és becsüljék mint valamenynyiünket szolgáló kényelmes, gyors, biztonságos és kulturált közlekedést biztosító közös tulajdonunkat, az építők nagyszerű műszaki alkotását, az észak-déli metróvonalat. A beszédet követően Szépvölgyi Zoltán felkérésére Lázár György miniszterelnök elvágta az avatószalagot, majd az ünnepség résztvevői metróra szálltak, s végig utaztak az átadott új szakaszon. A vendégek valamennyi állomást megtekintették. Az észak-déli metró első szakaszán az új négykocsis szerelvényeket 2,5—5 percenként indítják majd; az útvonalat a vonatok hét perc alatt teszik meg; a kocsik irányonként és óránként 17 000 utast szállítanak. A vendégek útjukon elismeréssel szóltak a metróépítők áldozatkész munkájáról, arról az összefogásról, amelynek eredményeként elkészítették és átadták az észak-déli metró I. szakaszát, amelyen a forgalom január 1-én délben megindul (MTI)