Hajdú-Bihari Napló, 1977. október (34. évfolyam, 231-256. szám)
1977-10-01 / 231. szám
2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1977. OKTÓBER 1. Közlekedési ifjúmunkásnapok Debrecenben A IV. közlekedési ifjúmunkásnapokat szeptember 30. és október 7. között rendezi meg a MÁV üzemi KISZ-bizottsága, a Volán 6. számú Vállalat KISZ-bizottsága, a MÁV Járműjavító Üzem KISZ-bizottsága, a Postaigazgatóság KISZ-bizottsága, az AFIT XIII. számú Vállalat KISZ-bizottsága, a Közúti Építő Vállalat KISZ-bizottsága, a Közúti Igazgatóság KISZ-alapszervezete és a DKV KISZ-alapszervezete. A rendezvénysorozat megnyitóünnepségét szeptember 30-án tartották a debreceniNagyállomás oktatótermében. Az ünnepségen megjelent dr. Onosi László, a megyei pártvégrehajtó bizottság tagja, a Hajdú-Bihari Napló főszerkesztője, Olajos Ernő, a Debrecen városi pártbizottság osztályvezetője. Az ifjúmunkásnapokat Kiss László, a MÁV üzemi KISZ-bizottság titkára nyitotta meg, majd Vágó László, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizottságának első titkára mondott beszédet. A megnyitóünnepség után politikai, kulturális vetélkedőn mérték össze tudásukat a fiatalok. A további programban kispályás labdarúgás, kézilabda, asztalitenisz, összetett honvédelmi verseny, sakk, lövészet és kultúrműsorok szerepelnek. A díjakat az október 7-i záróünnepségen osztják ki. Kiss László megnyitja az ifjúmunkásnapokat A résztvevők egy csoportja Tudományos ülés Hajdúszoboszlón A Hajdú-Bihar megyei Tanács Kórház Rendelőintézetének Bőr- és Nemibeteggondozó Intézete a szervezett bőr- és nemibeteg-gondozás 25 éves évfordulója alkalmából szeptember 30-án délután tudományos ülést rendezett Hajdúszoboszlón. A tudományos ülést résztvevőit dr. Lakos Tibor megyei bőrgyógyász szakfelügyelő főorvos üdvözölte, majd az ünnepi ülést dr. Úzvölgyi Ferenc megyei főorvos nyitotta meg. Beszédet mondott dr. Károlyi István kandidátus, az OBNI nyugalmazott igazgatóhelyettese. Áttekintette a bőr- és nemibeteg-gondozás negyedszázados eredményeit, szólt arról, hogy a felszabadulás után milyen feladatokat kellett megoldani, átalakítani a tönkrement gondozóintézeteket, bővíteni a hálózatot és megfelelő gyógyszerrel ellátni. Napjainkig kiszélesedett a gondozási munka, korszerű körülmények között folyik a betegek gyógyítása. Dr. Károlyi István beszédében arról is szólt, hogy milyen szakmai eredményeket érnek el hazánk orvosai a nemibetegek gyógyításában. Külön hangsúlyozta a megelőző munka szükségességét és sikereit. Az ünnepi beszéd után tudományos előadások megtartására került sor. A bőrgyógyászati gondozásban bekövetkezett szemléletváltozásról, az alsó végtag vénás megbetegedéséről dr. Lakos Tibor tartott előadást. Dr. Balogh Éva arról beszélt, milyen változások történtek az orvosi mykológiában az elmúlt negyedszázad alatt. Dr. Halmy Klára Változások a mykológiai kórképekben és kórokozókban címmel tartott előadást, dr. Szabó Péter a rosszindulatú bőrdaganatok modern kezeléséről beszélt. Dr. Daróczi Pál előadásának címe A bőrtuberculosisos betegek gondozásának 25 éve volt. Dr. Mészáros Csilla a gyógyszer-túlérzékenységben észlelt változások és a kontakt ártalmak előretöréséről szólt, Dr. Kocsis András Adatok a pilomotor reakció mechanizmusához és esetleges pathologiai szerepéhez címmel, dr. Kardos Edit pedig a Parakaratosis aktinika 2 esete címmel tartott előadást. * A tudományos ülést október 1-én, ma délelőtt folytatják. A konferencia résztvevői kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt, melyen a Biosupressin alkalmazását vitatják meg. A tudományos ülés hallgatóságának egy csoportja Országos értekezlet az idei terv teljesítésének tapasztalatairól Az idei népgazdasági terv teljesítésének eddigi tapasztalatairól, valamint az 1978. évi terv előkészítésének feladatairól csütörtökön az MSZMP Budapesti Bizottsága Oktatási Igazgatóságának székházában országos értekezletet tartottak a minisztériumok és az országos főhatóságok vezetői, a budapesti és a megyei tanácsok elnökei, a tervezésbe bevont nagyvállalatok vezető munkatársai, valamint a társadalmi szervek vezetői. A bevezető előadást Huszár István, a Minisztertanács elnökhelyettese, az Országos Tervhivatal elnöke tartotta. Az aktívaértekezleten részt vett és felszólalt Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Budapestre várják Edward Giereket és Piotr Jaroszewiczet A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának és a Magyar Népköztársaság kormányának meghívására a közeli napokban baráti látogatásra Budapestre érkezik Edward Gierek, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára és Piotr Jaroszewicz, a LEMP Politikai Bizottságának tagja, a Lengyel Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. (MTI) RÖVIDEN WASHINGTON. James Carter amerikai elnök pénteken fogadta a hivatalos washingtoni látogatáson tartózkodó Edvard Kardeljt, a jugoszláv államelnökség tagját. A megbeszélés után közölték, hogy Tito jugoszláv elnök a jövő év tavaszán az Egyesült Államokba látogat. HAVANNA: Sarlós István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára és Jorge Lezcano Perez, a Kubai Forradalom Védelmére Alakult Bizottságok országos főtitkára csütörtökön ünnepélyes keretek között aláírta a két testvér-tömegszervezet közötti 1980-ig szóló együttműködési megállapodást. WASHINGTON. Michael Blumenthal amerikai pénzügyminiszter újságírók előtt kijelentette, hogy októberben a Közel-Keletre és Európába utazik. Október 21-én kel útra az Egyesült Államokból és felkeresi Egyiptomot, Szaúd- Arábiát, Kuvaitot, Iránt, Izraelt, Olaszországot és a Német Szövetségi Köztársaságot. LISSZABON: Tizennégy NATO-ország katonai bizottságainak 65. találkozója kezdődött meg Lisszabonban. Az Atlanti Szövetség katonai szakértőinek egynapos tanácskozásán részt vett Alexander Haig tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka, NAIROBI. Reakciós elemek csütörtök este Addisz Abebában meggyilkolták Temeszgen Madebót, az Etióp Általános Szakszervezeti Szövetség elnökét. A szakszervezeti vezetőt akkor támadták meg, amikor hazafelé tartott irodájából. Bár azonnal kórházba szállították, a gyors orvosi beavatkozás nem tudta megmenteni életét, jelentette pénteken az etiópiai rádió. PRÁGA: Szeptember 20-tól 27-ig Rómában megbeszéléseket tartott a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányküldöttsége, élén Karel Hruzával, a kormány egyházügyi titkárságának vezetőjével és a Vatikán küldöttsége, amelyet Agostino Casaroli érsek, az egyházi közügyek tanácsának titkára vezetett. A RÓMA: Vatikánvárosban pénteken megnyílt az ötödik püspöki szinódus. A katekézis problémáinak szentelt egyházi tanácskozáson 204 katolikus püspök és bíboros vesz részt a világ minden tájáról, köztük Lékai Ferenc esztergomi érsek. A püspöki szinódust VI. Pál pápa intézményesítette a II. vatikánizsinat „új hullámának” szellemében. BUDAPEST: A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Szabó Magda kétszeres József Attila-díjas írónak irodalmi munkásságáért a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetést adományozta. A kitüntetést Pozsgay Imre kulturális miniszter pénteken adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Dobozy Imre, a Magyar Írók Szövetségének elnöke, SZÓFIA. Szófiában befejeződött a szocialista országok pártkiadóinak főszerkesztői tanácskozása. A kétnapos értekezleten Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Mongólia, az NDK, Románia és a Szovjetunió pártkiadóinak főszerkesztői vettek részt. Károlyi Mihályné kitüntetése A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Károlyi Mihályné Andrássy Katinkának több évtizedes kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke adta át. A kitüntetés átadásánál jelen volt Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára. (MTI) Enrico Berlinguer Budapesten Kádár Jánosnak, a Magyar hegyi repülőtéren Kádár Já- Szocialista Munkáspárt Köznös, valamint Németh Károly,ponti Bizottsága első titkára- a Politikai Bizottság tagja, a nak meghívására pénteken KB titkára, Gyenes András, a Budapestre érkezett Enrico Központi Bizottság titkára, Berlinguer, az Olasz Kommu- Katona István, a KB tagja, a Lista Párt főtitkára, Anselmo KB osztályvezetője és Berecz Gouthier, a párt titkársága János, a KB külügyi osztótagjának kíséretében. lgának vezetője fogadta. Enrico Berlinguert a Feri (MTI) Üdvözlő távirat Hua Kuo-feng-nek, a Kínai Népköztársaság Államtanácsa elnökének PEKING A magyar nép, a Magyar Népköztársaság kormánya és a magam nevében jókívánságaimat küldöm Önnek, a kínai népnek és a Kínai Népköztársaság Államtanácsának, a Kínai Népköztársaság megalakulásának 28. évfordulója, a kínai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmából. Remélem, hogy a két ország közötti kapcsolatok a béke és a haladás ügyét szolgálva fejlődnek. I Lázár György, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke CARTER NYILATKOZATA a szovjet—amerikai együttműködésről James Carter amerikai elnök csütörtöki sajtóértekezletén leszögezte, hogy az Egyesült Államok szempontjából reményt keltő a Szovjetunió együttműködési készsége. Hozzáfűzte: Andrej Gromiko szovjet külügyminiszterrel megtartott két tárgyalásából kiderült, hogy a szovjet fél álláspontja rendkívül rugalmas —, az Egyesült Államok pedig igyekezett nem lemaradni az együttműködési készség tekintetében. Az előrelépés a SALT-tárgyalásokon — folytatta az elnök — további lépést jelent a nukleáris kísérletek betiltásához, az atomsorompó megvalósításához, valamint a fegyverkereskedelem arányai általános csökkentéséhez vezető úton. Ezenkívül — jegyeztemeg Carter — mindez csökkenti a feszültséget a két ország kapcsolatában. Az amerikai elnök szerint a Szovjetunióval folytatott tárgyalásokon bizonyos haladást értek el. Hozzáfűzte, hogy az ellentéteket viszonylag szűk körre korlátozták. Véleménye szerint azonban még jó időbe telik azok leküzdése. BUDAPEST. Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának első titkára pénteken este hazaérkezett Prágából. RHODESIÁS REMÉNYEK Viszonylag ritkán kerül sor arra, hogy az egyhangúság elve alapján működő Biztonsági Tanácsban a szovjet delegátus tartózkodjék a szavazástól. A szokatlan gesztus magyarázata: a Szovjetunió nem akarta vétójával megakadályozni dr. Owen brit külügyminiszter szóbanforgó javaslatát, de érzékeltette: enyhén szólva nem vár sokat az indítványtól. Mi az Owen-javaslat? Lényege: a világszervezet főtitkára nevezzen ki egy főmegbízottat, aki igyekszik közreműködni a rhodesiai rendezésben. Már vannak előzetes elképzelések a jelölt személyéről. Úgy tűnik, a megbízást Prem Csand indiai tábornok kapja, akinek már van némi rutinja az ilyen világszervezeti akciókban: Cipruson és Katangában tevékenykedett. Az utóbbit jobb nyomban elfelejtenünk. Akkor ugyanis a világszervezet kongói szereplése nem segítette sem a nagy össz-afrikai, sem a helyi feladatok megfelelő megoldását, inkább bizonyos nyugati köröknek kedvezett. Ez persze nem az indiai vezérőrnagy személyen múlott, mint ahogy most sem sok múlik rajta. A szovjet tartózkodás éppen azzal magyarázható, hogy az Owen-javaslat ENSZ-főmegbízott kinevezése nem oszt és nem szoroz a bonyolult, ezernyi szálból összeszövődő probléma rendezésében. A szovjet delegátus már a szavazás előtt kifejtette: az angol—amerikai tervnek „megvannak a maga neokolonialista elemei”. Ez a terv ugyan az idők változásának megfelelően kénytelen figyelembe venni bizonyos realitásokat, de túl sok időt és lehetőséget ad a Smith-rezsimnek arra, hogy — elsősorban a korrumpált törzsfők és a helyi fekete notabilitások bevonásával — mentse a múltból mindazt, ami egyáltalában menthető. Az ENSZ-megbízott kinevezése önmagában nem elítélendő, ezért nem vétózott a Szovjetunió. Csak éppen nem jelent lépést, igazi, fontos lépést az egyetlen megvalósítható rendezés, az afrikai többségi uralom irányában. Ezt fejezi ki a tartózkodás.