Hajdú-Bihari Napló, 1978. február (35. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-01 / 27. szám
Folyik a záródokumentum megfogalmazása a belgrádi találkozón A belgrádi európai biztonsági és együttműködési találkozó kedd délelőtt plenáris ülést tartott, majd pedig szerkesztő bizottságai és albizottságai tanácskoztak. A plenáris ülésen többek között felszólalt a portugál, svéd, jugoszláv, román, szovjet, máltai és amerikai delegáció vezetője. Az eszmecsere konstruktív légkörben, polémiák nélkül folyt le. A szerkesztő bizottságok és albizottságok napirendjén változatlanul a találkozó záródokumentumának megfogalmazása szerepel, a plenáris üléseken a küldöttségvezetők politikai kérdésekről is véleményt cserélnek. A Szovjetunió és a szocialista országok küldöttségei a legutóbbi üléseken újból felhívták a figyelmet arra, hogy a záródokumentum megfogalmazása a kívántnál lassúbb ütemben halad. Ennek oka az, hogy néhány nyugati delegáció részben halogató taktikát alkalmaz, részben folytatja propagandajellegű támadásait egyes szocialista országok ellen. Az időhúzással szemben a semleges és el nem kötelezett országok részéről is fokozott türelmetlenség nyilvánul meg, s nem hivatalos formában a semleges országok egy csoportja azt keresi, hogy milyen új megfogalmazásokkal lehetne az egyöntetűség elve alapján elfogadható záródokumentumot kidolgozni. A semlegesek elgondolásairól a közeli napokban várhatóan a bizottságokban hivatalos formában is megbeszélések lesznek. Bár a találkozó mostani zárószakasza harmadik munkahetébe lépett, sok nehéz kérdés megoldása továbbra is várat magára. A küldötteknek elég kevés idő áll a rendelkezésükre. Tény, hogy a gyorsabb előrehaladást a többi között az a tudat is nehezíti, hogy a 35 ország képviselői a helsinki csúcskonferencia óta ezúttal először ülnek közös tárgyalóasztal mellett, s mostani állásfoglalásaik hivatkozási alapul szolgálnak majd a későbbi, hasonló típusú értekezleteken. A teljes képhez hozzátartozik, hogy a legutóbbi üléseken a delegációk állást foglaltak az enyhülési folyamat fenntartása, erősítése mellett. A vitában nagy teret kaptak az európai biztonság politikai és katonai kérdései — köztük a leszerelés és a bizalomerősítő intézkedések —, továbbá a gazdasági, kulturális, humanitárius és egyéb területeken folytatott együttműködés bővítése. (MTI) RÖVIDEN BÉCS. A közép-európai fegyveres erők és fegyverzetek kölcsönös csökkentéséről szóló tárgyalásokon részt vevő küldöttségeik kedden plenáris ülésen folytatták munkájukat a bécsi Hofburgban. PÁRIZS. Nyilatkozatban ítélte el a tunéziai hatóságok fellépését a Francia Kommunista Párt. A tekintélyuralmi módszerek alkalmazása, az elnyomás, a rendőri önkény nem oldhatja meg Tunézia problémáit, mutat rá a dokumentum. WASHINGTON: Az Egyesült Államok, miközben a Szovjetunió és Kuba afrikai ,,beavatkozásáról” beszél, újabb afrikai fegyverszállításokra készül, ezúttal Marokkónak, a nyugat-afrikai felszabadítási front ellen. A The New York Times keddi jelentése szerint az amerikai kormány annak idején vietnami bevetésre szánt repülőgépeket és helikoptereket tervez szállítani Marokkónak, százmillió dollár értékben. NEW YORK: Szerencsétlenül járt kedden egy amerikai INSIP típusú helikopter egy Bermuda-szigeteki Hamilton tengerészeti támaszponton. A repülőgép közvetlenül felszállás után lezuhant. A gép pilótája meghalt, két utasa sérüléseket szenvedett. AMSZTERDAM: Holtan találták keddre virradóan egy amszterdami szálloda szobájában a harmincéves amerikai popzenészt, Gregory Delano Herbertet, a világhírű „Blood, sweat and tears” rockegyüttes szaxofonistáját. A rendőrségi közlemény szerint heroint, kokaint és injekciós fecskendőket találtak a helyszínen. STOCKHOLM: Egy hónaptól négy évig terjedő börtönbüntetésre ítélték kedden Stockholmban azt a 14 terroristát, akik el akarták rabolni Anna-Greta Leison volt svéd minisztert. A banditák azt tervezték, hogy egymillió dollár váltságdíjat és az NSZK-ban bebörtönzött, a Baader Meinhof-csoporthoz tartozó terroristák szabadon bocsátását követelik majd. RÓMA: Az olasz külügyminisztériumban kedden bejelentették, hogy Anvar Szadat elnök a közeljövőben Rómába látogat A látogatás időpontjáról és programjáról jelenleg folynak a diplomáciai tárgyalások. Római tartózkodása idején Szadat találkozik Giovanni Leone köztársasági elnökkel és Giulio Andreotti miniszterelnökkel KAIRÓ. Anvar Szadat egyiptomi köztársasági elnök kedden, Kairó közelében levő téli rezidenciáján amerikai ,békedelegációt" fogadott. A küldöttség, amely Ehrenkranz, Connecticut állambeli rabbi vezetésével érkezett Egyiptomba az amerikai zsidóság és keresztény közösségek képviselőiből tevődik öszsze. Görögország esetleges közös piaci tagságáról tárgyal Bonnban a görög miniszterelnök. A képen Karamanlisz vendéglátójával, Schmidt nyugatnémet kancellárral A szovjet küldöttség Los Angelesben A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának küldöttsége, amely Borisz Ponomarjovvezetésével az Egyesült Államokban tartózkodik, megbeszélést folytatott Kalifornia állam kormányzójával. Az eszmecserén a szovjet-amerikai kapcsolatok alakulásáról és nemzetközi kérdésekről volt szó. A tárgyalásokat követően adott sajtónyilatkozatában Brown a két ország kapcsolataiban megindult enyhülés elmélyítése mellett szállt síkra, hangsúlyozva, hogy az enyhülési politika kedvező hatást gyakorol a kereskedelmi kapcsolatok bővítésére, ami igen nagy fontosságú az Egyesült Államok szempontjából. A szovjet vendégek Los Angelesben találkoztak a politikai, az üzleti és a kulturális élet vezető képviselőivel, és ellátogattak a hollywoodi Universal Filmgyárba. Az Egyesült Államok kongresszusa Los Angelesben fogadást adott a küldöttség tiszteletére. Előkészületek Algírban Az Algírban csütörtökön kezdődő „szilárdság csúcsértekezletét” előkészítő külügyminiszteri tanácskozás kedden délelőtt zárt ajtók mögött kétórás ülést tartott. A megnyitó ülés berekesztésekor Mohszen Abu Maszer, a PFSZ delegációjának vezetője, a konferencia szóvivője újságíróknak elmondta, hogy a résztvevők „minden vonatkozásában megvizsgálták a jelenlegi közel-keleti helyzetet”, majd hozzáfűzte, hogy „a felvetett határozati javaslatok és vélemények nézetazonosságot tükröztek”. A spanyol király Bécsben Dr. Rudolf Kirchschläger osztrák szövetségi elnök meghívására kedden négynapos hivatalos látogatásra Bécsbe érkezett I. János Károly spanyol király. Kíséretében van Zsófia királyné, Marcelino Oreja Aguirre külügyminiszter, valamint a spanyol udvar több magas rangú személyisége. Spanyol uralkodó utoljára 72 évvel ezelőtt, I. Ferenc József császár vendégeként járt Ausztriában. János Károly a két ország kapcsolatairól és más nemzetközi kérdésekről eszmecserét folytat Kirchschläger elnökkel és Kreisky kancellárral, majd rövid látogatást tesz az osztrák nemzeti tanácsban. Aguirre külügyminiszter szerdán nemzetközi sajtóértekezletet tart a külföldi tudósítók klubjában. (MTI) fyémánt a vagdalt húsban Egy londoni kínai étterem vendége hétfőn élete minden bizonnyal legértékesebb vacsoráját fogyasztotta el. A tojással elkészített vagdalt hússal együtt megevett egy kétezer font sterlinget érő gyémántot. A gyémántos vagdalt nem szerepelt az ínyenc falatokat ígérő étlapon, az ékszer csak egy bosszantó véletlen folytán került a tálba: a kínai vendéglő tulajdonosasszonya ejtette be, miközben a keleti ételkülönlegességet készítette. Az azóta vigasztalan kínai asszony az ismeretlenül eltűnt fogyasztónak megígérte, élete végéig ingyen látja vendégül, ha a gyémántot visszaviszi. BÍB HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. FEBRUÁR 1. SALT Kedden Genfben újabb megbeszélést tartott a SALT- tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. Brezsnyev és Jaroszewicz megbeszélése Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke és Alekszej Koszigin miniszterelnök, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja kedden a Kremlben fogadta Piotr Jaroszewicz lengyel kormányfőt, a LEMP KB PB tagját, aki munkalátogatáson tartózkodik a Szovjetunióban. Leonyid Brezsnyev a mostani ötéves terv megvalósítása érdekében a párt által kifejtett politikai és szervező munkáról beszélt. Piotr Jaroszewicz tájékoztatta a szovjet vezetőket a Lengyel Egyesült Munkáspárt második országos értekezletének eredményeiről és a párt VII. kongresszusán a társadalmi-gazdasági fejlődés érdekében hozott határozatok megvalósítását szolgáló intézkedésekről. A megbeszélésen nagy fiigyelmet szenteltek a szovjet— lengyel együttműködés kérdéseinek. A beszélgetés során a felek rámutattak, hogy egészében kedvezően alakul a nemzetközi helyzet a béke és a szocializmus javára, és ebben nagy szerepe van a szocialista közösség országainak. A találkozó meleg, baráti légkörben folyt le. „Tavaszi hangok” Bár meteorológiai értelemben a világ számos részén még nagyon is zord szelek fújnak, politikai értelemben — és éppen az emberiség jövőjének egyik kulcskérdését illetően — sokasodnak a „tavaszi hangok”. Mind több jel mutat arra, hogy világszerte a legkülönbözőbb rétegekben terjed a felismerés: fokozni kell a nemzetközi erőfeszítéseket a fegyverkezési hajsza megállítására, a leszerelés megvalósításáért. Ha csak az utóbbi órák ezzel kapcsolatos eseményeit kötjük csokorba, az eredmény máris figyelemreméltó. A legfontosabb hír az, hogy a konferenciák hagyományos városában, a svájci Genfben megkezdődött a leszerelési bizottság ülésszaka. A napirend röviden így foglalható össze: intézkedési javaslatok kidolgozása a nukleáris fegyverek gyártásának és terjedésének megszüntetésére, a vegyi fegyverek betiltására, a tömegpusztító fegyverek új fajtáinak és rendszereinek, nem utolsósorban a sugárfegyverek kiiktatására. Az új ülésszak nincs híján nehézségeknek, de reménységeknek sem. Mint a TASZSZ szovjet hírszolgálati iroda a nyitányról szóló kommentárjában rámutat: a nyugati országok álláspontja eddig akadályozta komoly eredmények elérését. A kommentár emlékeztet arra hogy az Egyesült Államok a történelem legnagyobb katonai költségvetését terjesztette be a következő pénzügyi évre — az összeg nagyságrendje 126 milliárd dollár! A gigászi szám önmagában is jól érzékelteti a leszerelés útjában álló legnagyobb akadályt: a mammutmonopóliumok anyagi, profitérdekeltségét a fegyverkezési hajsza folytatásában. Nem utolsósorban ennek a szándéknak a politikai vetülete észlelhető a NATO számos, a leszerelési folyamatot nehezítő gesztusában. Ezek közül a legveszélyesebbnek jelenleg a neutronbomba gyártásának és elterjesztésének szorgalmazása tűnik. Erre hívta fel a figyelmet a Béke-világtanács washingtoni ülése, az ENSZ leszerelési dokumentuma, sőt a holland Kereszténydemokrata Párt katonai szakértőinek munkaokmánya. Ez a párt részt vesz a holland kormánykoalícióban, és állásfoglalása könnyen azt jelentheti: Hága a NATO májusi csúcsértekezletén nemlegesen foglal állást a neutronbomba terveivel szemben. A holland példa is mutatja a biztató folyamatot, amely a „tavaszi hangok” mögött van: azt a felismerést, hogy nem a fegyverfajták ijesztő felduzzasztása, hanem a pusztító eszközök arzenáljainak fokozatos leépítése a világ nyugalmához vezető út. A máltai fővárosban tárgyalások folynak Rhodesia jövőjéről. A képen Owen brit külügyminiszter, Joshua Nkomo, a Zimbabwei Hazafias Front egyik vezetője és Prem Csand, az ENSZ rhodesiai különmegbízottja Tovább tart az olasz kormányválság RÓMA Andreotti megbízott olasz miniszterelnök felfüggesztette kormányalakítási tárgyalásait, mert további utasításokat vár pártjától. Andreotti kedden három órán át tárgyalt Moróval és Zaccagninivel, a Kereszténydemokrata Párt (DC) elnökével és főtitkárával, valamint a kereszténydemokrata parlamenti csoportok vezetőivel, és megállapodtak abban, hogy az elkövetkező napokban — feltételezhetően pénteken — összehívják a DC-vezetőséget. Római politikai megfigyelők véleménye szerint a kereszténydemokrata vezetők bizonytalankodása mögött az húzódik meg, hogy a kormányzó párt megosztott a kommunistákkal való együttműködés tartalmát és mértékét illetően. Úgy tudják, hogy Andreotti hajlana ugyan egy újabb kompromisszumos megoldásra, de a párt jobbszárnya , Washington és a NATO támogatásának birtokában — határozottan elutasítja az OKP-hoz fűződő kapcsolatok szorosabbá tételét. Megkezdődtek az egyiptomi-izraeli tárgyalások JERUZSÁLEM Az egyiptomi—izraeli katonai bizottság kedden, közép-európai idő szerint 18.00 órakor zárt ajtók mögött felújította munkáját — közölte az izraeli rádió kairói tudósítója. KAIRÓ Az első jelentések szerint az amerikai közvetítési kísérlet nem hozott áttörést az egyiptomi és az izraeli álláspont közelítésében. Mohamed Ibrahim Kamel egyiptomi külügyminiszter kedden, Alfred Atherton amerikai külügyi államtitkárral folytatott kétórás eszmecseréje után, hangoztatta, hogy Egyiptom továbbra is számos kérdésben más nézeteket vall, mint Izrael. A találkozón Athertop ismertette a tárgyalások folytatására vonatkozó izraeli elképzeléseket, amelyeket a Jeruzsálemben csaknem két hete félbeszakadt külügyminiszteri megbeszélések óta amerikai közreműködéssel dolgozták ki. Atherton szükségesnek tartotta hangoztatni, hogy a Jeruzsálemből magával hozott dokumentum nem tartalmaz hivatalos javaslatokat, mindössze „tájékoztató és puhatoló jellegű” A MENA egyiptomi hírügynökség jelentése szerint Kamel a találkozón ismét kijelentette: Egyiptom ragaszkodik az 1967-ben megszállt arab területek visszaadásához, s elutasítja azt a gondolatot, hogy a területi akárcsak legkisebb részén is bármilyen ürüggyel folytatódjék az idegen megszállás. SZALJUT—6 „Viszontlátásra a kongresszuson” Levegőt fújtak át a Progressz űrhajó tartályaiból a Szaljut—6 űrhajóra kedden az űrhajósok. A levegőutánpótlásra azért van szükség, mert Romanyenko és Grecsko űrsétájánál — pontosabban ellenőrző „kiszállásánál” — valamint a szemét eltávolításánál az űrállomás levegőjének egy részét a légzsilip kinyitásakor elvesztették. Bár a berendezések állandóan gondoskodnak a levegő felfrissítéséről, regenerálásáról, a széndioxid és a vízpára kiválasztásáról, szükség van arra is, hogy friss utánpótlással töltsék fel a készletet. Az űrkabin belső légnyomása állandó és nagyjából azonos a földivel, ugyanúgy a levegő összetétele is. Romanyenko és Grecsko nagy megtiszteltetésben részesült: a két űrhajóst küldöttnek választották meg a Komszomol áprilisi kongreszszusára. Erről az ifjúsági szervezet központi bizottsága értesítette őket. „Várjuk önöket a Komszomol XVIII. kongresszusán” — hangoztatta az üzenet. A két űrhajós válasza nem késett: köszönetüket fejezték ki a nagy megtiszteltetésért, közölték, hogy válaszul munkájukat most a kongresszus tiszteletére ünnepi műszakban végzik. „A viszontlátásra a kongresszuson” — fejeződött be a válaszüzenet. Bár Romanyenko és Grecsko visszatértének időpontja még nem ismeretes, ez a körülményektől és a program teljesítésétől is függ, válaszukból úgy tűnik, hogy személyesen kívánnak részt venni az áprilisi ünnepségeken ... Koszorúzás Szaton Rezső emlékére Szaton Rezső, a magyar munkásmozgalom kiemelkedő harcosa születésének 90. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepséget rendeztek kedden a Mező Imre úti temető munkásmozgalmi pantheonjában. Az MSZMP Központi Bizottsága nevében Révész Ferenc és Somogyi Miklós koszorúzott. Elhelyezték a megemlékezés virágait hozzátartozói, harcostársai is.