Hajdú-Bihari Napló, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)
1979-10-02 / 230. szám
Lázár György fogadta Rudolf Rohliceket Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács elnöke hétffőn hivatalában fogadta Rudolf Rohlicek, csehszlovák miniszterelnök-helyettest. A szívélyes baráti hangulatú találkozón jelen volt Marjai József miniszterelnök-helyettes és Václav Moravec, Csehszlovákia budapesti nagykövete. (MTI) Kitüntetés A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Hunya Istvánnak, a MEDOSZ elnökének, több évtizedes kiemelkedő munkásmozgalmi és közéleti tevékenysége elismeréseként, 85. születésnapja alkalmából a Szocialista Magyarországért Érdemrendet adományozta. A kitüntetést Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke hétfőn adta át. Jelen volt a ki tüntetés átadásánál Németh Károly, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Dobi Ferenc, a MEDOSZ főtitkára. (MTI) Sarlós István hazaérkezett Sarlós István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára , aki részt vett és felszólalt a Jamaicai Népi Nemzeti Párt közelmúltban megtartott országos értekezletén, majd a népfront képviseletében látogatást tett Mexikóban, Costa Ricában és Panamában vasárnap hazaérkezett latinamerikai körútjáról. Szovjet párt- és kormányküldöttség utazik az NDK-ba BERLIN Leonyid Brezsnyevnek, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének vezetésével október 4-én szovjet párt- és kormányküldöttség érkezik hivatalos, baráti látogatásra az NDK-ba, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából. A szovjet küldöttséget a Német Szocialista Egységpárt Központi Bizottsága és az NDK államtanácsa hívta meg. A szovjet delegáció — azon túlmenően, hogy hivatalos tárgyalásokat folytat az NDK párt- és állami vezetőivel — részt vesz az évforduló valamennyi kiemelkedő berlini eseményén, így a köztársasági palotában szombaton megtartandó ünnepi ülésen, vasárnap délelőtt pedig a katonai díszszemlén a Karl- Marx-Allén. A jubileumi ünnepségekre magasrangú küldöttségeket várnak a többi szocialista országból is, s nagyszámban hívnak meg vendégeket a világ számos más részéből. (MTI) Megnyílt a Brit Munkáspárt kongresszusa Hétfőn Brightonban a választási vereség okozta mély belső válság és egy korszakos jelentőségű önvizsgálat jegyében nyílt meg a Brit Munkáspárt 78. évi kongresszusa. A baloldal és a jobboldal évtizedek óta leghevesebb összecsapása már megtépázta James Callaghan pártvezér tekintélyét, de tétje jóval nagyobb: alapvető szervezeti változtatásokkal a csaknem hétmilliós tagság és az egész szakszervezeti mozgalom törekvéseinek hűbb képviselőjévé kell tenni a munkáspártot. A párt idei elnöke, Frank Allamn megnyitójában mindjárt a viták közepébe vágott, amikor a kiábrándult tömegek nevében a Callaghankormány jobboldali politikájának, a pártprogram semmibevételének rovására írta a májusi választási vereséget. A pártelnök kijelentette, hogy a kongresszusnak két központi kérdést kell megvizsgálnia : hogyan akadályozza meg a mozgalom a konzervatív kormány munkásellenes politikáját és miként biztosítsa, hogy saját pártjának parlamenti vezetői legközelebb ne vehessék semmibe a derékhad vágyait, követeléseit. Ami az ország politikai helyzetét illeti, Allam hangsúlyozta, hogy Margaret Thatcher kormánya 1931 óta a legélesebb támadást indította a munkásosztály ellen. „A kabinetben kilenc milliomos van. Ez a milliomosok kormánya a milliomosokért, ők nem beszélnek osztályharcról, hanem gyakorolják.” A brit munkáspárt kongresszusán számos szociáldemokrata párt vendégküldöttsége is részt vesz. Több kommunista és munkáspárt megfigyelőket küldött. Az MSZMP részéről Gyöngyösi István, a KB tagja, az Építők Szakszervezetének főtitkára van jelen. (MTI) Vance-Dobrinyin találkozó Cyrus Vance amerikai külügyminiszter vasárnap hivatalában tanácskozott Anatolij Dobrinyin washingtoni szovjet nagykövettel. A váratlan megbeszélésről, amely ötnegyed óráig tartott, egyik fél sem nyilatkozott.Az újabb szovjet—amerikai tanácskozás nyilvánvalóan az úgynevezett kubai ügygyel függött össze, mutatnak rá megfigyelők. A vasárnapi tanácskozás 24 órával előzte meg Carter tv-beszédét, amelyben az amerikai elnök a „kubai ügyről” készül tájékoztatni. Carter elnök tanácsadóival hétfőn tovább dolgozott tvbeszédén, amelyben (magyar idő szerint kedden hajnalban) hírül adja majd az amerikai álláspontot, az esetleges lépéseket a Kubában állomásozó szovjet kiképző alakulatok mesterségesen felszított ügyében. A döntések közeledtével mind több a figyelmeztető, mérséklő tanács a Fehér Ház címére. Robert Byrd, a szenátus demokratapárti tagozatának vezetője, a hétfői The Washington Postban szenvedélyes hangon állt ki azért, hogy ne engedjék veszendőbe menni a SALT-II szerződést a jelentéktelen „kubai ügy” miatt, amelynek semmi köze a SALT-hoz. Az értelmetlen volt, hogy a Carter-kormány leszögezte: elégedetlen a kubai status quo-val, pedig még pontosan nem is tudtuk, mi a helyzet. Minden eddigi hírszerzői jelentés arra mutat, hogy a kérdéses szovjet csapatok évek óta Kubában vannak, lehet, hogy már a hatvanas évek óta, s éppen ezért nem jelentenek „erőpróbát” vagy „kihívást”, írta Byrd. A SALTA II törvénybe iktatásának elodázása a szerződés végét jelentené, holott az Egyesült Államok nemzeti érdeke a megállapodás, elmaradása pedig bizonytalanságot keltene Amerika szövetségesei között, sőt, az egész világon, mutatott rá a befolyásos szenátor. Jacob Javíts, a szenátus külügyi bizottságának rangidős republikánus tagja, vasárnapi nyilatkozatában ugyancsak elutasította, hogy a kubai kérdést összekapcsolják a SALT ügyével. „Vannak megveszekedett emberek akik akínai kártyát akarják kijátszani” — célzott a szenátor olyan javaslatokra, hogy Washington közvetett vagy közvetlen fegyverszállításokat engedélyezzen Kínának. A CBS hétfői értesülése szerint Harold Brown amerikai hadügyminiszter még az idén Kínába utazik, de látogatása — a Pentagon szerint — nincs összefüggésben a Kuba körüli amerikai—szovjet vitával. Röviden a nagyvilágból SZÓFIA: Dobri Dzsurov hadseregtábornok bolgár nemzetvédelmi miniszter meghívására hétfőn Szófiába érkezett Viktor Kulikov marsall, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka, MOSZKVA. A leszerelés időszerű kérdéseiről folytatott megbeszélést Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke, a Szocialista Internacionálé leszerelési munkacsoportjának küldöttségével, amely Kalevi Sorsa, a Finn Szociáldemokrata Párt elnöke, a munkacsoport elnöke vezetéseivel tartózkodik Moszkvában. BUDAPEST. Feng Jü-csiu, a Kínai Népköztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából hétfőn fogadást adott a nagykövetségen. A fogadáson megjelent Veress Péter külkereskedelmi miniszter, Házi Vencel külügyminiszter-helyettes, Szili Géza nehézipari miniszterhelyettes, valamint társadalmi, gazdasági és kulturális életünk több ismert személyisége. Ott volt a budapesti külképviseletek számos vezetője és tagja. PEKING. Kína lakossága mértéktartóan emlékezett meg a népköztársaság kikiáltásának 30. évfordulójáról. Megfigyelők ebbe a keretbe illesztik bele azt a pohárköszöntőt, amelyet Hua Kuofeng pártelnök ésminiszterelnök mondott a nemzeti ünnep előestéjén tartott parlamenti fogadáson. A pápa Írországban DUBLIN II. János Pál pápa hétfőn befejezte háromnapos írországi látogatását és kora délután Bostonba, az Egyesült Államokba utazott. A tervek szerint kedden New Yorkban felszólal az ENSZ-közgyűlés ülésszakán. A katolikus egyházfő Írországban több ízben is megbékélést sürgetett és felszólította az észak-ír konfliktusban egymással szemben álló feleket a vérontás megszüntetésére. Felhívása nyomán vasárnap délelőtt olyan hírek terjedtek el Belfastban, hogy a szélsőséges terrorista szervezet, az ír köztársasági hadsereg (IRA) bizonyos feltételekkel hajlandó tűzszünetről tárgyalni. Az IRA politikai szárnya, az ideiglenes Sinn Fein azonban vasárnap este cáfolta a tűzszünetről keringő híreket. (Reuter) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1979. OKTÓBER 7. Üdvözlő távirat A Kínai Népköztársaság megalakulásának 30. évfordulója alkalmából Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Hua Kuo-fenget, a Kínai Népköztársaság államtanácsának elnökét. (MTI) Puja Chnoupek találkozó NEW YORK Puja Frigyes külügyminiszter, az ENSZ-közgyűlés 34. ülésszakán részt vevő magyar küldöttség vezetője New Yorkban találkozott Bohuslav Chnoupek csehszlovák külügyminiszterrel. A meleg elvtársi, baráti légkörben lefolyt megbeszélésen áttekintették a kétoldalú kapcsolatokkal öszszefüggő kérdéseket, valamint az ENSZ-közgyűlés napirendjén szereplő témákat. (MTI) All II görög miniszterelnök Moszkvába érkezett Hétfőn délben megérkezett Moszkvába Konsztantin Karamanlisz. A görög miniszterelnököt és kíséretét a repülőtéren Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, Andrej Gromiko külügyminiszter, Pjotr Gyemicsev kulturális miniszter, Vlagyimir Kirillin miniszterelnök-helyettes, valamint a szovjet politikai és társadalmi élet számos képviselője és a diplomáciai testület tagjai fogadták. Koszigin és Karamanlisz ellépett a katonai díszszázad előtt, majd a görög kormányfő szálláshelyére hajtattak. Córdobai közjáték Argentína második legnagyobb városában, a haladó erők egyik központjaként ismert Córdobában különös közjátékra került sor. Menendez tábornok, a városban állomásozó harmadik hadtest parancsnoka beszédében „a kommunistákkal szembeni lágysággal” vádolta a vezetést, elsősorban Viola tábornokot, a szárazföldi hadsereg főparancsnokát. Mivel a beszéd kimerítette a fegyelemsértés fogalmát, Viola leváltotta a renitens generálist. Ezután jött a meglepetés. Menendez kijelentette: nem fogadja el a döntést, és azzal fenyegetőzött, hogy katonáival megszállja Córdobát. Ez bizony már több volt, mint fegyelemsértés: zendülésnek is tekinthető. Buenos Aires azonnal és félreérthetetlenül reagált. Központi parancsra elit-ejtőernyősök zárták körül Menendez főhadiszállását, és arra kényszerítették a tábornokot, hogy menjen velük a fővárosba. Kétórás tárgyalás után Menendez közölte, elfogadja Viola döntését. Az incidens háttere: Menendez Suarez Mason tábornoknak, a szárazföldi hadsereg vezérkari főnökének, a „Héják” vezérének híve. Ez a tábornoki csoport élesen szembenáll Videla államfő és Viola tábornok mérsékeltebb csoportjával, akik „a terrorizmus elleni háború megnyerése után” (ők fogalmaznak így, nem egészen alaptalanul) úgy érzik, megengedhetnek maguknak néhány viszonylag liberálisabb lépést. A Casa Rosadában, az elnöki palotában felismerték, milyen veszélyes folyamatot indíthatna el Menendez, és hatékonyan, csírájában elfojtották a megmozdulást. Mik a Héják által nehezményezett lépések? 1. Videláék beengedték az országba az Amerikai Államok Szervezetének vizsgáló bizottságát, amely a biztonsági szervek által őrizetbe vett és „eltűnt” személyek ügyében tevékenykedik. 2. Az utóbbi hetekben érezhetően csökkent a letartóztatások, rajtaütésszerű razziák száma, és a kormányzat kisebb tüntetéseket is engedélyezett. 3. Bár legalább 1984-ig szó sincs a katonai hatalom megszüntetéséről, a Videla—Viola csoport némi kapcsolatot épített ki a még mindig hatalmas erőt képviselő peronista szakszervezetekkel. 4. Végül ezeket is bevonja egy, a kormányzat által készítendő „hosszabb távú politikai tervezet” kidolgozásába. Ez a tervezet 1985 táján tenné legalábbis lehetségessé a visszatérést a polgári kormányzáshoz. Távoli és nem is túlságosan komoly perspektíva! A hadsereg héjáinak azonban a jelek szerint ez is sok. Harmat Endre Magyar-görög kapcsolatok Hazánk és a Görög Köztársaság kapcsolatai gazdasági, politikai és kulturális téren egyaránt számottevően fejlődtek az utóbbi években. Országaink viszonya rendezett, súrlódásmentes, a fejlődés megfelel kölcsönös érdekeinknek és összhangban van a helsinki záróokmány szellemével. Politikai kapcsolataink a görög katonai diktatúra bukása után indultak fokozatos fejlődésnek. 1975 óta — miniszterhelyettesi szinten — rendszeressé váltak a külügyminisztériumi konzultációk. A görög külügyminiszter 1976-ban tett látogatást Budapesten, amelyet Pója Frigyes 1977. évi athéni látogatása követett. 1979-ben Pozsgay Imre kulturális miniszter tárgyalt a görög fővárosban, a görög kereskedelemügyi miniszter pedig ugyancsak ez évben folytatott megbeszéléseket magyar partnerével Budapesten. Kölcsönösen került sor parlamenti delegációnk és fővárosaink vezetőinek látogatására is. Országaink gazdasági kapcsolatai az utóbbi három esztendőben fejlődtek erőteljesen. Görögország gépipari termékeink egyik legkedvezőbb tőkés piaca. Áruforgalmunk az elmúlt 3 évben 37 millióról több mint 100 millió dollárra emelkedett. Közvetlen exportunk legnagyobb hányadát gépek, nyersanyagok és félkésztermékek, valamint mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkek teszik ki. Gazdasági együttműködésünkben a legtöbb lehetőséget a vállalati kooperációk és a közös vállalkozások kínálják. A közelmúltban létrejött kooperációk sorában különösen hasznosnak bizonyult az az együttműködés, melynek keretében a Magyar Hajó- és Darugyár a pireusi kikötő fejlesztéséhez szállít darurészegységeket. Említésre méltó eredménye gazdasági együttműködésünknek az a görög öntöde is, amelynek berendezéseit a Kohászati Gyárépítő Vállalat szállította. A legutóbbi miniszteri szintű magyar—görög tárgyalások alkalmával — magyar technológiák alapján, magyar gépekkel és görög nyersanyag felhasználásával — egyebek között fonodák, bőrkikészítő üzemek létrehozása került szóba. Lehetőség van hagyományos árucserénk bővítésére is. Jól bevált például az a 300 Ikarus autóbusz, amelyet tavaly vásároltak tőlünk: az athéni közlekedési vállalat a napokban ennek eredményeként rendelt újabb 200 Ikarus autóbuszt, valamint a járművek korszerű karbantartásához szükséges garázs- és szervizberendezéseket is a MOGÜRT-től. Kulturális együttműködé- sünk alapja az 1977-ben aláírt egyezmény. Ösztöndíja-saink kölcsönös cseréje — a korábbi évek gyakorlatával szemben — rendszeressé vált. Ugyancsak az utóbbi években három görög prózai színház járt Magyarországon. Többször vendégszerepelt Görögországban a Fővárosi Operettszínház társulata, és több ízben léptek fel görög koncertpódiumokon szimfonikus zenekaraink és muzsikus szólistáink. A kulturális munkaterv alapján lehetőség van műemlékvédelmi és régészeti együttműködésre is. Szerződéses kapcsolatainkban az idegenforgalmi és a közúti szállítási egyezmények foglalnak el jelentős helyet. Nyereménybetétkönyv sorsolás Az Országos Takarékpénztár hétfőn Törökszentmiklóson tartotta a nyereménybetétkönyvek III. negyedévi, sorrendben 113. sorsolását. A húzáson szeptember 29-ig váltott, és a sorsolás napján forgalomban levő nyereménybetétkönyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1979. III. negyedévi átlagbetétüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. A nyereményösszeget a betétkönyvet kiállító OTP-fiók, postahivatal vagy takarékszövetkezet október 18-tól fizeti ki. (MTI) számvégződés 043 058 196 218 nyeremény 25 25 50 25 268 279 331 359 370 405 468 578 584 647 654 699 705 743 795 815 50 250 50 100 25 100 50 25 50 25 25 25 25 25 25 25 DIPLOMÁCIAI hírek Magyar Vöröskeresztes küldöttség utazott Genfbe Hantos Jánosnak, a Magyar Vöröskereszt országos végrehajtó bizottsága elnökének vezetésével, a vöröskereszt társaságok ligájának közgyűlésére. A küldöttség részt vesz az 1981-ben Budapesten megrendezésre kerülő európai regionális konferenciát előkészítő szervező bizottság ülésén is. * * * Gál Lászlónak, a SZOT főtitkárhelyettesének vezetésével hétfőn szakszervezeti küldöttség utazott Hollandiába, a Holland Keresztény Szakszervezeti Szövetség (CNV) meghívására. A látogatás célja a SZOT és a CNN közötti kapcsolatok továbbfejlesztése, a szakszervezetek munkájának tanulmányozása, valamint eszmecsere a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. A küldöttség részt vesz a CNN 70. évfordulójának ünnepségén is. * * * A SZOT elnökségének meghívására Heinz O. Vetter elnök vezetésével látogatást tett hazánkban a Német Szakszervezeti Szövetség (DGB) küldöttsége. A vendégek Gáspár Sándor, a SZOT főtitkára vezette magyar küldöttséggel eszmecserét folytattak a két ország szakszervezeteinek kapcsolatairól, az európai szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről, az október első felében sorra kerülő harmadik európai konferencia előkészületeiről. A DGB küldöttsége elutazott hazánkból. * * * Ábrahám Kálmán építésügyi és városfejlesztési miniszter meghívására hétfőn Budapestre érkezett Karel Polak, a Cseh Szocialista Köztársaság építésügyi minisztere. Tárgyalásaikon áttekintik a két tárca szervezetei együttműködésének eredményeit és meghatározzák az elkövetkező időszak együttműködését az építőanyagipari kutatások, a korszerű építőipari technológiák alkalmazásában. ... A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására hétfőn hazánkba érkezett az Ausztrál Szocialista Párt küldöttsége Allan Millernek, a párt főtitkárhelyettesének vezetésével. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Nagy Gábor, az MSZMP KB külügyi osz- ttályának helyettes vezetője fogadta.