Hajdú-Bihari Napló, 1979. november (36. évfolyam, 256-280. szám)
1979-11-01 / 256. szám
A takarékossági világnap ünnepsége Debrecenben A Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Bizottsága, az Országos Takarékpénztár Hajdú-Bihar megyei Igazgatósága, az Általános Fogyasztási Szövetkezetek Hajdú-Bihar megyei Szövetsége és a Debreceni Postaigazgatóság a takarékossági világnap megyei ünnepségét október 31- én rendezte meg Debrecenben, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat székházának nagytermében. Az ünnepségen megjelent dr. Fekete Győr Gyula, a megyei pártbizottság munkatársa, Gál István, a megyei tanács elnökhelyettese és Szohár Ferenc, az OTP ügyvezető igazgatója. Megnyitó beszédet Bores József, az OTP megyei igazgatóságának vezetője tartott. A megnyitó után Seres György, a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat vezérigazgatója mondott ünnepi beszédet. " A takarékos pénzgazdálkodás szoros összefüggésben van az egész élet takarékos szemléletével — mondotta többek között. — „Takarékosság — gondtalanabb élet” ez a jelmondata a takarékossági világnapnak. A szónok ismertette az intézményes takarékosság adatait, megemlítve, hogy az egy főre jutó megtakarítás országosan megközelítően 12 500 forint, megyénkben pedig 9750 forint. A legfontosabb betétgyűjtési cél a lakásszerzés. Hajdú-Bihar megyében ez év szeptember 30-án 5 milliárd 344 millió forint betétállománnyal szemben a lakossági hitelállomány összesen 4 milliárd 734 millió forint volt. Megyénkben ez évben lakásépítésre 452 millió, lakáskorszerűsítésre 6,1 millió, lakástatarozásra 24,2 millió forintot folyósítottak Új és érdekes jelenség, hogy mind többen a nagyobb összegű betéteket gyermekeik számára teszik félre, hogy önállósodásukat, lakásvásárlásukat segítsék. Az ifjúsági takarékbetét is jó részben így vált olyan népszerűvé, hogy az ország 132 milliárdnyi betétállományából közel 4 milliárd forint ebben a betétformában van elhelyezve. Elismeréssel kell szólni a 108. számú Ipari Szakmunkásképző Intézetben tanulókról, akik csatlakozva a 127. számú és a 109. számú Szakmunkásképző Intézetek hagyományaihoz, az idei tanévkezdéskor több százzal növelték a Hajdú-Bihar megyei ifjúsági takarékbetétesek táborát. Az elmúlt évi ünnepségen 20 920 ifjúsági takarékbetétről adtunk számot, most pedig 23 453 ifjúsági takarékbetétes van megyénkben, a betétállomány pedig meghaladja a 200 millió forintot. — Az elmúlt tanévben csak megyénkben közel 11 millió forint, az országban pedig közel 204 millió forint gyűlt iskolai takarékbélyegben ösz-. A lakosság összes betétállományának mintegy 58 százalékát az OTP-nél, 27,6 százalékát postahivataloknál, 12,1 százalékát a takarékszövetkezeteknél és 1,9 százalékát a KST-betétekben tartják nyilván. Az ünnepi beszéd után Boros József kiemelkedő takarékossági munkáért jutalmat adott át a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat 63 tagú József Attila brigádjának és a Hajdú-Bihar megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat elszámoltatási osztályán dolgozó 15 tagú Béke ifjúsági brigádnak. Az ünnepség kulturális műsorral ért véget: a Nagy-Sándor-telepi általános iskola úttörő citerazenekara, és a MÁV debreceni Járműjavító Üzem népi táncosai léptek fel. 1 sze. Seres György ünnepi beszédét mondja Nemzetközi összefogást a katonai enyhülésért! A magyar ENSZ• bizottságának A magyar közvéleményben széles körű visszhangra talált Kurt Waldheimnek, az ENSZ főtitkárának az Egyesült Nemzetek Szervezete leszerelési akcióhete alkalmából mondott beszéde, amelyben a többi között hangsúlyozta: „Az emberiséget változatlanul súlyos veszély, az önpusztítás veszélye fenyegeti”. Valóban, egy év alatt 400 milliárd dollárt költenek a világon fegyverkezésre, éppen ezért a népek létérdeke a fegyverzet korlátozása, a leszerelés, a militarizmus korlátok közé szorítása. Meggyőződésünk, hogy a politikai enyhüléssel lépést kell tartania a katonai enyhülésnek — emeli ki a magyar ENSZ-társaság intéző bizottságának szerdán közzétett állásfoglalása. A Szovjetuniónak Leonyid Brezsnyev által Berlinben előterjesztett legújabb javaslatai is — amelyek hazánk társadalmát mély megelégedéssel töltötték el — a szocialista országokat tömörítő Varsói Szerződés tagállamainak konstruktív békeakaratét demonstrálják — hangzik a dokumentum. A leszereléssel öszefüggő kérdéseknek az ENSZ-társaságok Világszövetsége legutóbbi, Barcelonában megtartott 27. közgyűlése ugyancsak kiemelkedő teret szentelt. A közgyűlésen elfogadott határozat — amelynek végrehajtását a magyar ENSZ-társaság széles körűen támogatja — rámutat a leszerelés és a fejlődés közötti szoros összefüggésre is. Csak a fegyverkezési hajsza megszüntetése, a leszerelés teremtheti meg a tartós békét és biztonságot, a gazdasági és társadalmi haladást minden nép számára. A határozattal egyetértve a magyar közvélemény is rendkívüli jelentőséget tulajdonít a SALTA II aláírásának és sürgeti a SALT—III- mal kapcsolatos tárgyalások •társaság intéző állásfoglalása azonnali megkezdését, mert csak ilyképpen érhető el a stratégiai fegyverek lényeges csökkentésének, az új tömegpusztító fegyverek bevezetése megszüntetésének általános érdekű célja. Az ENSZ-társaságok Világszövetségének felszólításához csatlakozva a magyar ENSZ- társaság felhívja a szövetség valamennyi tagszervezetét: hassanak oda, hogy kormányaik végrehajtsák az ENSZ rendkívüli leszerelési közgyűlésének határozatait. Megnyugvással állapíthatjuk meg, hogy a Magyar Népköztársaság politikája mindenben egyezik a békét és leszerelést támogató százmilliók törekvéseivel, s ez jutott kifejezésre az elmúlt napokban a leszerelési akcióhét alkalmából megfogalmazódott állásfoglalásokban is. (MTI) Megváltoztatható étel- és italárak A II. osztályú éttermekben és vendéglőkben átlagosan 10 százalékkal csökkenthetők az ételárak, s ezekben az üzletekben ellentételként valamelyest emelhető az égetett szeszes italok és a sör ára — jelentette be a Belkereskedelmi Minisztérium szerdai sajtótájékoztatóján Gellai Imre vendéglátó-ipari főosztályvezető. A november 1-től végrehajtható intézkedést a válla l latok differenciáltan, a kereslet és a kínálat alakulását fi- f gyelembe véve oldják meg. Az intézkedés nyomán egy- egy húsos étel várhatóan 2—5 forinttal lehet olcsóbb. Az előírásoknak megfelelően a másodosztályú üzletekben egy korsó hazai sör ára 70— 80 fillérrel, az importé 90 fillérrel, egy üveg Kinizsi söré 1,20 forinttal, fél deci pálinkáé 1,60 forinttal emelkedhet. A borok és az alkoholmentes üdítő italok ára ezekben az üzleteken sem változik. Vállalati hatáskörben, ahol a kereslet alakulása és a vendégkör indokolja, az első osztályú és az osztályon felüli éttermekben 17—20 százalékkal ugyancsak mérsékelhetik az ételek árát. A III. és a IV. osztályú üzletekben, a gyermek-, diák- és munkahelyi étkeztetésben az árak nem változnak. BMH HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1973. NOVEMBER 1. Támadás az USA salvadori nagykövetsége ellen SAN SaLVADOR A Február 28. Népi Liga elnevezésű salvadori gerillaszervezet tagjai kedden tüntetés keretében támadást intéztek az Egyesült Államok San Salvador-i nagykövetsége ellen, bombákat robbantva az épület előtt. A salvadori és az amerikai biztonsági erők könnygázbombákkal oszlatták szét a támadókat. Az összecsapás során két amerikai tengerészgyalogos és két gerilla megsebesült. Az amerikai nagykövetség elleni támadásra azután került sor, hogy Washington kedden bejelentette: kész jelentős támogatást nyújtani az új salvadori kormánynak „a szélsőséges erőszak megfékezése érdekében”. Az Egyesült Népi Akciófront (FAPA) elnevezésű salvadori gerillaszervezet egy mexikói lapban nyilatkozatot tett közzé, amely szerint „a salvadori baloldal akcióinak célja tudatosítani a lakosság körében, hogy az országban nemzeti felszabadító harc folyik”. A salvadori kormány a legfőbb katonai vezetők részvételével kibővített kabinetülésen vitatta meg a hétfői véres eseményeket. Mint ismeretes, a gerillák és a kormányerők összecsapásában több mint harminc személy vesztette életét. A Népi Forradalmi Tömb (RPR) kedden újabb tüntetésekre szólított fel, tiltakozásul a hétfői vérfürdő miatt. A népi bizottságok megalakítására van szükség Salvadorban a lakosság legfontosabb követeléseinek teljesítésére — hangoztatta a Salvadori Kommunista Párt a mexikói sajtóban kedden közzétett nyilatkozatában. A nép tényleges és széles körű részvétele nélkül nem valósítható meg valódi demokrácia. Romero diktátor uralmának megdöntése a népi mozgalom erőfeszítéseinek köszönhető — ezt most konkrét politikai, társadalmi és gazdasági változásoknak kell követnie — mutat rá a dokumentum. A párt politikai bizottsága által aláírt nyilatkozat többek között követeli az államapparátus, a hadsereg és a biztonsági erők megtisztítását a fasiszta elemektől, valamint a gyülekezési és szólásszabadság biztosítását. Búcsúlátogatás Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke, Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese és Péter János, az országgyűlés alelnöke búcsúlátogatáson fogadta Vitomir Gasparovicsot, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. Sarlós István Zuglóban Sarlós István, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára szerdán a főváros XIV. kerületébe látogatott. A kerületi pártbizottságon Szkokén Ferenc első titkár, Szávó Béla tanácselnök, valamint a kerület állami és társadalmi szerveinek vezetői fogadták és tájékoztatták a pártbizottság munkájáról, a mintegy 176 ezer lakosú kerület életéről, fejlődéséről. Ezt követően a vendég felkereste a Geodéziai és Térképészeti Vállalatot. A következő állomás a Danuvia Központi Szerszám- és Készülékgyár volt. A csaknem háromezer dolgozót foglalkoztató gyár évente mintegy 500 millió forint értékben állítja elő termékeit, elsősorban hagyományos és keménybetétes szerszámokat. A gyárlátogatás folyamán a vendég az automatikus berendezésekhez szükséges hidraulikus tápegységeket előállító szereldét tekintette meg. Az egésznapos program délután a kerületi pártbizottságon megtartott nagyaktíva-értekezlettel zárult, amelyen Sarlós István időszerű társadalompolitikai kérdésekről tájékoztatta a résztvevőket. (MTI) A Varsói Szerződés katonai tanácsának ülése Befejeződött a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erői katonai tanácsának október 29—31. között Bukarestben megtartott ülése, amelyen Viktor Kulikov, a Szovjetunió marsallja, a Varsói Szerződés tagállamai egyesített fegyveres erőinek főparancsnoka elnökölt. A tanácskozás munkájában részt vettek az egyesített fegyveres erők katonai tanácsának tagjai, a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a magyar néphadsereg, továbbá a Német Demokratikus Köztársaság nemzeti néphadserege, a Román Szocialista Köztársaság hadserege és a szovjet hadsereg képviselői. A katonai tanács összegezte az 1979. évi hadműveleti és harcászati felkészítés eredményeit, megvizsgálta az 1980. évi feladatokat. Az ülésen megvitatták az egyesített fegyveres erők tevékenységének néhány időszerű kérdését, s ezekkel kapcsolatban egyeztetett ajánlásokat fogadtak el. A tanácskozás tárgyszerű, baráti légkörben, a Varsói Szerződés tagországai szoros egységének jegyében zajlott le. A katonai tanács ülésének magyar résztvevői Csémi Károly vezérezredes, honvédelmi minisztériumi államtitkárral az élen szerdán délután hazaérkeztek. (MTI) A luxemburgi külügyminiszter Budapesten Hivatalos látogatásra kedden hazánkba érkezett Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter. A vendéget a Ferihegyi repülőtéren meghívója, Puja Frigyes külügyminiszter köszöntötte. Szerdán a Külügyminisztérium épületében Puja Frigyes és Gaston Thorn tárgyalásokat folytatott. A nyílt, őszinte légkörű megbeszélésen a két külügyminiszter nagy figyelmet szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Részletesen foglal-koztak az enyhülés, az eu-rópai biztonság, együttműkö- dés és a leszerelés kérdésével. A tárgyaláson áttekintették Magyarország és Luxemburg kapcsolatait is, aláhúzva: elégedettek azok alakulásával. Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese a megbeszéléseket követően az Országházban fogadta Gaston Thornt. A szívélyes légkörű találkozón részt vett Puja Frigyes. Veress Péter külkereskedelmi miniszter délután hivatalában találkozott Gaston Thornnal. Az eszmecsere során áttekintették a két ország gazdasági kapcsolatainak alakulását. Elutazott az NSZK igazságügy-minisztere Aczél György, a Minisztertanács elnökhelyettese szerdán délelőtt hivatalában fogadta dr. Hans-Jochen Vogelt, a Német Szövetségi Köztársaság igazságügy-miniszterét. A találkozón részt vett dr. Markója Imre igazságügyminiszter. Jelen volt dr. Johannes Balser, az NSZK budapesti nagykövete. * * * Szerdán elutazott hazánkból dr. Hans-Jochen Vogel, aki dr. Markója Imre igazságügy-miniszter meghívására — igazságügyi küldöttség élén — háromnapos hivatalos látogatást tett Magyarországon. Az igazságügy-miniszterek kölcsönösen tájékoztatták egymást országaik jogalkotásának és igazságszolgáltatásának időszerű kérdéseiről, véleményt cseréltek néhány, előkészületben levő vagy már megkötött szerződéssel kapcsolatos álláspontjukról. Dr. Markcja Imre és dr. Hans-Jochen Vogel áttekintette a két ország közötti jogi, igazságügyi kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit is. Megállapodtak abban, hogy újabb tárgyaláson vizsgálják meg, miként élhetnek e lehetőségekkel. Dr. Hans-Jochen Vogel a Német Szövetségi Köztársaságban teendő látogatásra hívta meg dr. Markója Imrét. Magyarországi tartózkodása során a Német Szövetségi Köztársaság igazságügy-minisztere látogatást tett dr. Szakács Ödönnél, a Legfelsőbb Bíróság elnökénél, és megbeszélést folytatott a magyar jogi élet más képviselőivel. Látogatásának tapasztalatairól, a hivatalos tárgyalások főbb témáiról, eredményeiről dr. Hans-Jochen Vogel szerdán a Duna Intercontinental Szállóban sajtókonferencián tájékoztatta az újságírókat. Kiemelte, hogy a jogi együttműködésnek is fel kell zárkóznia a Német Szövetségi Köztársaság és a Magyar Népköztársaság politikai, gazdasági, kulturális kapcsolataihoz. Ennek — véleménye szerint — jelentős állomása volt a jelenlegi megbeszélés. Szó esett a tájékoztatóban a gazdasági együttműködést szolgáló jogi eszközök kölcsönös vizsgálatának szükségességéről is. Elismeréssel említette a miniszter a magyar jogi élet élénkségét, hatékonyságát, kiemelve az új büntető törvénykönyv és a nemzetközi magánjogi kódex korszerű, új megoldásait, amelyeket szélesebb nemzetközi érdeklődésre is érdemesnek minősített. (MTI) Aczél György fogadta dr. llans-lochen Vogelt (Telefoto—MTI-fotó: Soós Lajos felvétele — KS) Röviden a nagyvilágból VARSÓ. Sziléziában, a czechowice-dziedzicei Slask kőszénbányában katasztrófa történt. Egy szállítószalag meggyulladása tüzet okozott. A körzetben 26 bányász tartózkodott. Az azonnal megindított mentőakció során négy bányászt sikerült kimenteni, és kettőnek a holttestére bukkantak rá. Húsz bányász kimenekülését, illetve a közvetlen segítségnyújtást a tűzvész eddig meghiúsította. A mentésbe bekapcsolódtak a szomszédos bányák mentőalakulatai, valamint az ország legkiválóbb szakértői és tudósai, bevetették a legmodernebb műszaki eszközöket. FÜRTH: Kilencvenkilenc év börtönre ítélték Davis Bellt, az NSZK-ban állomásozó amerikai haderők 19 éves szakaszvezetőjét. Bell és két, ugyancsak amerikai kattonatársa júliusban megkínzott és megerőszakolt egy 24 éves müncheni lányt. Egyik társa 15 évet kapott, a másik ítélete november közepére várható.