Hajdú-Bihari Napló, 1980. július (37. évfolyam, 152-178. szám)

1980-07-01 / 152. szám

Új piacok meghódítása Szaporodó kapcsolatok a tőkés Európával A MEZŐGÉP Tröszt haj­dú-bihari egysége, a Debre­­eni Mezőgazdasági Gépgyár­tó és Szolgáltató Vállalat a megye legnagyobb exportá­lója. A tervek szerint az idén 592 millió forint értékű gépet adnak el külföldi piacon. Re­mélhető, hogy a végső ered­mény ennél is jobb lesz — amint ez kiderült a vállalat igazgatójával, Gáspár Mi­hállyal folytatott beszélgetés­ből. Export - korlátok között Ha azt mondjuk: csávázó­gép — a mezőgazdasági esz­közök piacán valamelyest is tájékozott embernek rögtön eszébe jut a hajdú-bihari vállalat. Nem véletlen, hiszen ezt a gépcsaládot az egész KGST részére gyártja az üzem. A legnagyobb megren­delő a Szovjetunió — évi két­ezer darab —, de további öt­százat igényel a többi szocia­lista ország is. A Szovjetunió hatalmas területén nyilván­valóan több gépre van szük­ség, mint más baráti ország­ban — mégis, az évi ötszázas igény kevésnek tűnik. Talán a MEZŐGÉP nem tud többet gyártani, szállítani? Az ellentmondásosnak lát­szó helyzetre a árucsere-for­galom sajátosságai adnak magyarázatot. A szocialista országok egymás között — nagyobbrészt — áruért áru­val fizet. Mármost az úgyne­vezett árukontingensek­ ösz­­szeállításakor igen sok szem­pontot kell figyelembe venni — amelyek között csak egyet jelent a vállalat érdeke, és megint egyet a másik ország igénye. Bizony, többet is kérnének a csévézőből, a MEZŐGÉP pedig szükség esetén teljesíteni is tudná a kívánságokat. (Tegyük hozzá rögtön: nem minden korlát nélkül. És az is az igazság­hoz tartozik, hogy a MEZŐ­­GÉP-nek nincs különösebb gondja a kapacitások kihasz­nálásával.) A növényvédő gépek alkot­ják a szocialista export má­sik jelentős csoportját, az NDK-ban, Csehszlovákiában és Kubában nem gyártanak ilyen gépeket, ezeknek az országoknak a fő szállítója a MEZŐGÉP. De Bulgária és Lengyelország is vásárol nö­vényvédő berendezéseket. Mi a helyzet a hazai pia­con, amely a szocialista kül­kereskedelem mellett a má­sik fő értékesítési területe a MEZŐGÉP-nek? A vállalat szempontjából a kép igen sö­tét: az idei megrendelések a tavalyinak csak egyharmadát érik el. Ennek oka közis­mert: a gazdaságokban kevés — a kelleténél is kevesebb — pénz jut a termeléshez szük­séges gépek vásárlására. A burgonya­csávázó sikere A belső piaci kereslet hir­telen, nagymértékű csökkené­se és a szocialista országok­kal való kereskedelem kon­tingensproblémái szinte kényszerítették a vállalatot a tőkés piac felé fordulásra. Mivel a nem rubel elszámo­lású kereskedelem fokozása évek óta az alapvető népgaz­dasági célok közé tartozik, a MEZŐGÉP-nél is régebben kezdődött a Nyugaton érté­kesíthető termékek fejleszté­se. Ennek a munkának az eredménye a GUMOTOX 5/3 típusú berendezés, amely gu­mós termékek — hagyma, burgonya — csávázására al­kalmas. A gép konstruálá­sára az adott okot, hogy a szakemberek megtudták: több nyugati országban — így például az NSZK-ban, Hollandiában, Ausztriában — kormányrendelet írja elő mindenféle tárolt burgonya csávázását. (A tárolt burgo­nyát átforgatják, s közben a kórokozókat pusztító vegy­szerrel kezelik.) Az új terméket a fent em­lített országokban mutatták be, s meg kell mondani, a vendéglátók ugyancsak tar­tózkodóak voltak. A minősítő intézetek azonban megnyug­tatták a jövendő vásárlókat. Míg a hasonló célt szolgáló NSZK-beli és kanadai gépek a csávázás során hetvenöt százalékos fedettséget bizto­sítottak, addig a GUMOTOX kilencvennyolc százalékos eredményt ért el. Ausztriába és az NSZK-ba eddig száznegyven gépet szállítottak, most készülnek a holland megrendelés teljesí­tésére. A közelmúltban vá­ratlanul Angliából kértek két mintagépet. Ha ezek megnye­rik az angol termelőknek és a tárolóházak üzemeltetőinek a tetszését, újabb megrende­lésre számíthat a MEZŐGÉP. A GUMOTOX-ról még csak annyit: gazdaságos, nyeresé­ges termék. Ugyanez elmondható a MOBIMIX elnevezésű per­­metlékeverő berendezésről, amely — egyebek között — repülőgépek vegyszertartá­lyainak feltöltésére is alkal­mas. A saját fejlesztésű gép­ből még az idén ötven dara­bot vásárol az NSZK — egy­millió dollár értékben. A tőkés kapcsolatok sorába illik egy francia, növényvédő gépeket gyártó céggel immár öt hónapja tartó tárgyalás­­sorozat. Az érdekeltek min­den részletet tisztáztak, a kö­zeli hetekben aláírják a szer­ződést. Amely szerint a ME­ZŐGÉP termelési kooperáció keretében részt vállal egy nagy teljesítményű, automata szántóföldi növényvédő gép gyártásából. Tizenöt hónap alatt ezer darab készül el — részben már magyar egysé­gekkel —, amely mintegy hét­millió dollárt jelent a MEZŐ­­GÉP-nek. Úgy tervezik, hogy jövőre a MEZŐGÉP megvá­sárolja az eszköz licencét. A későbbiekben a francia cég évente 800—1000 darabot visszavásárol, így ez a dol­lárforrás egy ideig biztosan nem apad ki. Nem jelentéktelen az az üzlet sem, amelyről jelenleg folynak a tárgyalások a jugoszláv partnerrel. A ME­ZŐGÉP évi egymillió dollár értékben kap — az elképze­lések szerint 1981. január 1- től — szivattyúkat, ame­lyekért növényvédő gépekkel fizet. Különböző igények Az elmondottakból látható, hogy a vállalat igyekszik al­kalmazkodni a változó körül­ményekhez, termékeinek igyekszik újabb és újabb piacokat keresni. Ugyanakkor a szakemberek megpróbálnak a különböző vásárlói igé­nyeknek megfelelő gépeket konstruálni. Igaz, a vállalat szerencsés szervezeti felépíté­se lehetőséget ad a rugalmas termelésszervezésre, az igé­nyek kielégítése azonban így sem könnyű. Az egyes or­szágokban csaknem mindig eltérőek a betartandó szabá­lyok. Ezért legtöbbször nincs mód arra, hogy ugyanazt a géptípust változtatás nélkül szállítsák valamennyi meg­rendelőnek. További gondot jelent az is, hogy a szocialista és a tőkés országok mezőgazdaságának szervezete igen különböző — a nyugati kisgazdaságok soha nem vásárolják meg az ere­detileg nagyüzemek részére tervezett növényvédőt vagy csávázót. De nemcsak telje­sítményben, hanem a műsza­ki követelményekben is igen nagyok az eltérések. A vállalat saját fejlesztői próbálnak igazodni az eltérő igényekhez. Az említett pél­dák azt jelzik , eredményes a törekvésük. A kísérletek állandóan folynak, körvona­laiban már ma látható a két­­három év múlva eladásra kí­nált korszerű termékek köre. A hazai ellátás mellett a debreceni MEZŐGÉP fő fel­adata továbbra is a szocialis­ta országok igényeinek kielé­gítése. Közben erősíteni kí­vánják a tőkés országokkal mostanában kialakuló, bizta­tónak látszó kapcsolatokat. Gáspár Mihály igazgató sze­rint néhány év múlva elége­dettek lennének, ha sikerülne a termékek harminc százalé­kát hazai, tíz-tizenöt százalé­kát tőkés, a többit pedig szo­cialista piacon értékesíteni. Az idei esztendő kilátásai — a csekély hazai kereslet el­lenére — kedvezőek. A terv­ben szereplő — tavalyival azonos szintű — 1,1 milliár­dos termelési értékből 850 millóra érvényes szerződés szól. De a jelenleg folyó tár­gyalások, az előkészített újabb szerződések alapján az év végére négy-öt százalékos túlteljesítés becsülhető. Az elmondottak alapján el­képzelhető, hogy sikerül meg­ismételni a tavalyi teljesít­ményt. 1979-ben a kétszázalé­kos létszámcsökkenés mellett elért 124 millió forint nyere­ség nyolc százalékkal halad­ta meg a tervezettet.­­ Görömbölyi László ­ Ígéretes lehetőségek Magyar exportlehetőségek az USA piacán A Magyar Közgazdasági Társaság Hajdú-Bihar me­gyei Szervezete rendezésé­ben dr. Erős Gyula kandidá­tus, a Magyar Nemzeti Bank New York-i képviseletének vezetője a napokban elő­adást tartott Debrecenben a magyar—amerikai gazda­sági kapcsolatok fejlődésé­ről és a magyar export bő­vítésének feltételeiről. Kitért az USA általános gazdasági és pénzügyi helyzetére, vala­mint a külgazdasági körül­mények és a magyar expor­tőrök feladatainak összefüg­géseire, lehetőségeire az amerikai piacon. Az elmúlt évek jellemzőit összegezve úgy vélte, hogy most — más elnökválasztási évek legfontosabb gazdaság­­politikai törekvésétől eltérő­en — nem a munkanélküli­ség csökkentése, hanem az infláció megfékezése áll az amerikai kormány és a pénzügyi élet vezetői — nem mindig racionálisnak tűnő — intézkedései középpontjá­ban. Ez az egész amerikai gazdaságra, természetesen, recessziós hatással jár, de nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy — részben az energetikai fejlesztési prog­ramok beindultával — egyes régiókban, szövetségi álla­mokban, illetve gazdasági tevékenységi területeken konjunktúra van. Ezzel szá­molva nem annyira kedve­zőtlenek a mi piaci lehető­ségeink, mint ahogy az az általánosságban nehéz gaz­dasági körülmények mellett feltételezhető. Előrejelzések szerint stagnálás, nyolcszá­zalékos munkanélküliség és — a fogyasztási cikkek köré­ben — kilenc-tíz százalékos infláció jellemzi az amerikai gazdaságot a soron követke­ző két-három évben. Mind­ezek a magyar külkereske-­ dők területileg és szakmán­ként is differenciált piaci munkáját igénylik export­­bővítő szándékaink megvaló­sulásában. Bank­tömörülések, kiterjedt bürokrácia Dr. Erős Gyula kitért az amerikai pénzügyi élet sajá­tosságaira : elmondta, hogy körülbelül tizennégyezer bank működik az USA-ban, száznyolcvan az alaptőke szempontjából is számotte­vő. A pénzügyi törvények fi­gyelembevételével a holding szervezet a jellemző, amely­ben hatvan-nyolcvan kisebb bank tömörül meghatározott pénzügyi tevékenységre. Új vonása az amerikai pénzügyi életnek, hogy a százezer dol­lár alatti betétköveteléseket az állam biztosítja, így bank­csőd esetén ezek kifizetése garantált. Az amerikai pénz­piac jellemzője az is, hogy kiterjedt a bürokrácia, ami, természetesen, magas fokon technizált keretek között ér­vényesül. Ez eddig nehezí­tette azt, hogy az USA-ban magyar érdekeltségű saját vagy vegyes tulajdonban le­vő fiókintézetet létesítsen a Magyar Nemzeti Bank. A bankképviselet vezetője vázolta a monetáris helyzet fő problémáit, elmondva, hogy a külfölddel szembeni megnövekedett amerikai adósságállomány, illetve a külföldi követelésállomány sajátos összetétele, különbö­ző lejáratú finanszírozási ne­hézséget teremt a tőkés vi­lágban. További feszültség forrása az, hogy három-négy olajtermelő OPEC-ország­­ban mintegy százhúszmil­liárd dollár követelés képző­dik 1980-ban is, amelyet megfelelő befektetések nél­kül nem szív fel a világke­reskedelem, így a már ko­rábban felhalmozott dollár­­követeléseket növelve, a szükségletnél több pénz lesz az elkövetkező két-három évben a tőkés világpiacon. Ez a körülmény inflatorikus hatású. A magyar—amerikai gaz­dasági kapcsolatok utóbbi években megvalósult fejlő­désének első jelentősebb ál­lomása 1976, amikor állam­közi megegyezések révén a kölcsönös követelések rende­ződtek, így az amerikai pénzpiac megnyílt számunk­ra, gazdasági együttműködé­sünk közvetlenebbé vált. Je­lentős előrelépést biztosított 1978- ban a kereskedelmi kapcsolatokban a legnagyobb kedvezmény elvének biztosí­tása, mely a kereskedelmi forgalom 30 százalékos, majd 1979- ben 50 százalékos bő­vülését eredményezte. Importkiváltás — nagyban Olvasom a dicsekvő tudósítást: a vál­lalat ismét többmilliós importmegtaka­rítást ért el azzal, hogy megkezdte a külföldi eredetű anyagok kiváltását. A híradás még azt is elárulja, hogy milyen hasznos lenne, ha minden termelő kö­vetné a példabeli gyárat és lehetőség szerint hazaival pótolná az importot Ez a „túltupírozott” optimizmus ön­magában még kevés ok lenne ahhoz, hogy fölidézzük az aprócska napi infor­mációt. Sokkal fontosabb a háttér, amely a manapság oly előtérben álló takarékosságra utal. Nem ismerem a részleteket, lehet hogy ennél a kétmil­liós importtakarékosságnál valóban ésszerűen jártak el: a hazai, legalábbis egyenértékű „a kiváltott” külföldivel — és nemzeti méretekben nem fizetünk rá erre az akcióra. Ráfizetni? Hogyan kerülhet egyálta­lán említésre a takarékossági cél mel­lett a ráfizetés. Még egyszer szeretném aláhúzni: a cél helyes, népgazdasági ér­dekünk minden olyan anyagot, termé­ket itt előállítani, amely éppen a hazai gyártással gazdaságosabb , hozzájárul egyensúlyi gondjaink enyhítéséhez. Ha minden importpótlás így teljesülne, csakugyan jól járnánk. Sajnos, nem ritkán előfordul, hogy a meglehetősen szűklátókörűen értelmezett takarékos­kodás éppen a nemzeti jövedelem po­csékolását eredményezi, a nemzetközi munkamegosztás előnyeinek kiaknázása helyett drágábban dolgozunk, s ezért veszteség ér bennünket. Mit jelent a szűklátókörűség? Néha egyszerű figyel­metlenséget, máskor értelmetlen kam­pányt, megint más esetben hozzá nem értést. Ezekkel nincs sok dolgunk, minő­sítik önmagukat. Van azonban a siker­telen importmegtakarításoknak egy olyan oka is, amelyről kevés szó esik, s amelyet aligha írhatunk azoknak a bű­néül, akik kezdeményezik, végigcsinál­ják. Tagadhatatlan, a jelenlegi gazdasági feltételrendszer, szabályozók, árak még nem mindenben igazítanak el egyértel­műen: mit érdemes behozni, s mit itt­hon gyártani. Sokszor az illető gazdál­kodó sem ismeri ki pontosan magát a bonyolult árrendszeri összefüggések er­dejében és legjobb indulattal úgy véli, helyesen cselekszik, amikor számításait követve lemond az importról és meg­próbálkozik a gyártással, a pótlással. Erre a körülményre azért is érdemes felhívni a figyelmet, mert az adott he­lyeken általában nehezen ellenőrizhető az ebből származó ráfizetés — mert az népgazdasági méretekben jelentkezik. Hogy mégis mit lehet tenni? A jelen­legi helyzetben is arra kell törekedni, hogy ne elégedjünk meg az első látszat­ra tetszetősnek ígérkező akciókkal, szisztematikusan végig kell menni az összefüggéseken. Ez alól tulajdonképpen még a vállalati szempont sem ment föl, hiszen a vállalat érdekei a népgazdaság érdekeivel függnek össze. De nézzük meg az importkiváltó ak­ciókat a másik oldalról is. A tapaszta­latok arra utalnak: többre jutnánk, ha a lényegi pontokon próbálkoznánk a célhoz eljutni. Így, ha valamiféle ra­cionális sorrendet állítanánk föl — pél­dául abban, hogy legelőbb azoknak az alkatrészeknek, félkésztermékeknek a gyártását szerveznénk meg, amelyeket méregdrágán vásárolunk, és amelyeket a technikai felkészültségünkkel itthon is termelhetnénk. Ilyenek a jól ismert aprócikkek. Nem hihető, hogy cérnától kezdve apró szö­gekig, alátétekig, csavarokig ne tud­nánk megfelelő választékot kiállítani az import helyett. Elképzelhetetlen, hogy nem lenne gazdaságosabb (a fogyasztó, a termelő és az ország pénztárcáját te­kintve) például olyan egyszerű szerszá­mokat itthon készíteni, amelyeket ma az üzletekben úgyszólván kizárólag „tő­kés import” cédulával árusítanak. A kerti munkák nélkülözhetetlen eszközei­re éppen úgy gondolunk, mint az ezer­nyi tartozékra. Persze nemcsak ilyen látványos vá­lasztéka van a kiváltható importnak. A magyar­­ importstruktúrát szemlélve ki­derül, hogy évről évre erőteljesen duz­zad a különféle félkésztermékek, fél­­gyártmányok tétele. Mik ezek tulajdon­képpen? Van közöttük olyan alkatrész, anyag-jellegű termék, amelyet csak­ugyan érdemesebb importálni és nem is szabad ezért a mindenáron való hazai termelést erőltetni. De van közöttük na­gyon sok olyan félgyártmány, alkat­­­rész, amelynek hazai termelését egyszer abbahagytuk azért, mert nagyüzemileg nem volt gazdaságos gyártani, a kis vál­lalatok pedig , amelyek kifizetődően készíthették volna, eltűntek. Máris je­leztük a problémát, amely divattéma napjainkban: háttéripar nélkül nem lehet gazdaságos nagyipar, kis vállalat nélkül nem lehet gazdaságos nagyipar, kis vállalat nélkül nem lehet prosperáló nagyvállalat Úgy tűnik, a valóban hatékony, a nép­gazdaság egyensúlyi helyzetét jelenté­kenyen javítani képes importkiváltó akciók — nem számítva az esetenkénti életrevaló kezdeményezéseket —, csak­ugyan szorosan összefüggnek az úgy­nevezett háttériparral. Eredményeire is akkor számíthatunk, ha a kisvállala­tok szervezete újból megerősödik, ha a kisüzemeknek olyan hátországa alakul ki nálunk, amely minden iparilag fej­lett országban szinte automatikusan oldja meg a nélkülözhetetlen féltermé­kek, aprócikkek termelési gondjait. Matkó István V. Gy. 250 millió dolláros évi forgalom A jelenlegi, mintegy két­százötvenmillió dolláros évi forgalom alapján az USA a fejlett tőkés országok sorá­ban a hetedik helyet foglalja el külkereskedelmünkben, jelentősen elmaradva pél­dául az NSZK-tól, a prognó­zisok szerint azonban rövid időn belül forgalmunk akár az egymilliárd dollárt is el­érheti. A piac méretei és jellege még igen tág lehetőségeket biztosítanak, az USA-ban ugyanis a batáráruktól a luxuscikkekig sokféle termék elhelyezhető következetes piaci munkával. Az ameri­kai gazdaságra jellemző re­cesszió mellett is van kiak­názható terület. Az amerikai piacra is igaz az, hogy „nehéz” piac, „ver­­seny”-piac, erőteljes és fo­kozódó konkurrenciával kell számolni, mégis, „nagy” piac lévén, a minőségi követelmé­nyek figyelembevételével, a szállítási feltételek pontos betartásával, korrekt partne­ri magatartással számottevő­en növelhető a magyar ter­mékek kivitele. Az előadó megítélése szerint ezen a piacon a kooperációs kap­csolatok bővítésének ígére­tes lehetőségei vannak. A magyar származású bank­­szakemberek pozitív kezde­ményezései is hozzájárulhat­nak a piaci lehetőségek köl­csönös megismeréséhez, az amerikai pénzpiacon a hitel­­műveletek kedvező lebonyo­lításához. A nemzetközi fize­tési mérlegünkben bekövet­kezett 1979. évi javulás to­vábbra is előnyös elbírálást biztosít számunkra a hitel­­képesség megítélésekor, ami a további pénzügyi kezdemé­nyezéseink sikerének is zá­loga. A magyar—amerikai gazdasági kapcsolatok bővü­lésének, fejlődésének fontos követelményét jelenti a kul­turált termelés és külkeres­kedelem együttes biztosítása. A kereskedelmi jellegű kö­zös vállalatok számának nö­velése helyett eredménye­sebb fellépést feltételez — a kezdeti időszakra — úgyne­vezett kereskedőházak létre­hozása és működtetése, ame­lyek által az egységes fellé­pés sikeresebb lehet. Ki­emelt jelentősége van továb­bá az amerikai piac mélyebb ismeretének, a magyar kül­kereskedelmi pozíciók terü­leti bontásban is megvalósu­ló felmérésének. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1980. JÚLIUS 1. K.

Next