Hajdú-Bihari Napló, 1980. szeptember (37. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-02 / 205. szám
„Vagyok olyan legény, mint te” Nyárutó a polgári Táncsics határában, műhelyeiben „Mindenki a fronton!” — feliratú táblácskák voltak kirajszögezve a háború éveiben sok pártház ajtajára a Szovjetunióban. Ez jutott eszembe, amikor a polgári Táncsics Termelőszövetkezet központjában a pártvezetőség tagjait kerestem. Egy hónapja látástól vakulásig mindenki a határban van. Bízvást kitehetnék ők is a táblát, gondoltam, mindenki a dolga után szaladt a 4700 hektárnyi területen. Elindultunk hát utánuk, hogy felvillantsuk a már-már őszi nyárban, izzadt, megfáradt arcukat, szóra bírjuk hétköznapjaikat. Bizakodunk... Elsőnek a szövetkezet központi tanyáját érjük el. Gépkezelők, szerelők sürögnek, forognak. Csak két lélek ül nyugodtan, a nyugdíjasforma kapus (aki tenyérnyi házikója előtt hessegeti csapójával az istállók felől rajzó legyeket) meg a csenevész fa árnyékában lihegő kölyökkutya. A műhelyek felől lemezek döngése hallik, hegesztőpálca serceg. Munkagépek, teherkocsik zúgnak a „préri” felé. A pártszervezetből elsőnek Bartók Imre gépüzemelővel találkozunk, aki a gazdaság összes gépének műszaki irányítója. — Az utolsó erőfeszítéseket tesszük az aratásban. Az időjárás miatt egy hónappal elcsúszott minden, és most már összeértek a munkák. Nehéz év ez, nem is igen emlékszünk vissza hasonlóra, de nagy akarással mindent elkövetünk. A pártélet nem szünetel. Tegnap volt taggyűlésünk. A kombájnosokat leszámítva mindenki ott volt. Megbeszéltük az első félévi gazdálkodás eredményeit, a legfontosabb tennivalókat. Minden viszontagság ellenére bizakodunk ... A műhely előtt dolgozik Pető Bertalan gépszerelő, egy láncos kombájn sebességváltóját szereli. — Kis teljesítménnyel, nehezen tudnak dolgozni a gépek. Nagy az igénybevétel, sok a törés, variátor szíjcsere, sebváltó-hibásodás. Igyekszünk gyorsan javítani, hogy mielőbb mehessen ismét. Ez most a legfontosabb ... A kovácsműhely vidám acélcsengése még a régmúltból ismerős. Ez Tábori Gyula „birodalma”, és sajnos egyeduralkodó. A nyugdíj előtt álló idős kommunista (még a folyási káptalani birtokon tanulta a szakmát) a legsürgősebb munkák mellett már a talajművelő gépek javításán is fáradozik. Most patkót készít elő. — Az aratással együtt a szántást is kezdeni kell. Így aztán nincs megállás. Szombat, vasárnap, ünnep egyremegy. Csinálom is. Javításokat, lepatkolást, amit kell. Ennek van sora. Csak az a baj, hogy nincs utánpótlás. Egyedül vagyok kovács, tán egész Polgáron is... Muszáj birni A központi tanya után már nem lehet országúti járművel továbbhaladni. „Lovat váltunk”, és úgy megyünk tovább a munka sűrűjével birkózókhoz. A rozzant „mezei Volga” pedig korát meghazudtolva szalad a kerékszántotta dűlőúton. Ezen szállítják az ebédet, az üdítő italt és az alkatrészeket is az aratóknak. Miközben együtt izgulunk az öreg járművel, amint meghágja a hepehupákat, kimászik a deréknyi mély vizes kátyúkból, megtudjuk a szokásos tíz forint térítésért most ötven forintos javított ebéd illeti meg az első vonalban harcolókat. Ma jóízű húsleves volt és három tenyérnyi szelet rántott hús krumplival, savanyúsággal. Jár a feketekávé és az üdítő is. Az alsóréti részen megállunk egy pillanatra. Itt 80 hektáros vörösheretáblát vág egy E—301-es Teaszagép. Kacskaringósakat fordul, kikerüli a mélyebb részeket, ahol még áll a víz. Nyomában gólyák hada keresgél békát, pockot a levágott sarjú közt. A megálló motor csendjére felütik a fejüket, közelebb lépegetnek. Szekeres István párttag, az NDK gyártmányú kaszálógép kezelője. — Fáradt? — 12—13 órát dolgozunk ... Csak túrja maga előtt a gép. Sok még a víz. Gyakran elakadunk. Akkor aztán húzgáljuk egymást kifele ... Tovább zötykölődünk a terepjáró mindenessel szántón, tarlón, dűlőúton. Pár kilométerre van a cél. Kétoldalt a tarlón már a meg-megpróbált szántás csíkjai tarkítják a tájat. A vizes, tócsás részeken félbehagyott munkák, elakadásnyomok. A mélyedésekben nehezen szikkad a tarló, azt mondják, egy hete még itt is állt a víz. A megszikkadt részeken pedig már száll a por. Útközben kicsépelt magot hazahordó teherkocsik haladnak el. Kocsivezetőnk odakiált egy, a tereppel izzadva birkózó szállítónak: — Iszol egy sört, komám? A gabonaszállító visszaint a tréfára, és az út alatta tovább porzik. Mi pedig elérjük a bajai dűlőt 80—100 hektárnyi élet várja még itt a teljes meghódítást. Előbb nem hagyta a víz. Most már diadalmasan harsognak a Claas—Dominátorok. A kombájnosok brigádjából négy párttag: Molnár László, Török Károly, Adamik László, Csirmaz János és egy ifjúkommunista ifjú Bartók Imre. Az élen haladó Csirmaz Jánost állítjuk meg. Csak egy gondolatra, mert drágák most a percek. — Harmincéves vagyok. Ez a 14. aratásom, de ilyen nehézre még nem emlékszem. Harmadjára jöttünk vissza erre a területre.. Csak foltokban tudtunk aratni a víz miatt. Ahol nedves, ott a láncosnak kell levágnia. Csuda helyzeti Harminc napja gyűrjük. Nemsokára végzünk, de aztán mennünk kell segíteni a November 7. Tsznek is... — Bírják még? ... — Muszáj... S máris tovább zakatolnak a kombájnok, amikor egy másik tábla felől megérkezik Czirbik Rudolf elnök és Czaga László termelési főmérnök. őket is hiába kerestük az irodába megérkezéskor. — Ilyenkor állandóan kint vagyunk, mint a 295 szövetkezeti tagunk nagy része is. Nagy a határ. Mindenkinek megvan a dolga. A feladatokat egyébként taggyűlésen is megbeszéltük. Nem kell biztatni senkit. Tudják, mi a tét. Csak néhány kommunista arca villant fel a százfőnyi pártszervezetből, s csak egyegy pillanatra. Mert harc közben nincs idő csevegni. Történelmi példa jutott eszembe utunk elején, de hisz harc ez is. Mindnyájunk kenyeréért. Képek és szöveg: Hornyák András Tábori Gyula, az utolsó kovács Pető Bertalan: — Sok a törés, a meghi- Bartók Imre: — Már ez a gép is újra básodás munkába állhat Szekeres István „foltozza” a vörösheretáblát „Vágok olyan rendet, mint te” — Búzában a kommunisták kombájnos brigádja Jegyzet--------------------------------------------------A munkahelyi közérzetről Szolgálhatnék számtalan példával. Olyanokkal is, amelyeket nyugati cégek alkalmaznak. Közelebb kerülni a cégvezetőhöz, a műhelyvezető úrhoz, a részvénytársaság elnökéhez. Vagy úgy, hogy a névnapot, a születésnapot jegyzik és köszöntik a munkást. Vagy úgy, hogy a részvénytársaság tagja lesz. Hogy milyen mértékben, az más lapra tartozik. Ám az tény: a nagyvállalkozók is érzik, tudják, a munkáskollektíva nélkül ma már nem tehetnek semmit. Főként pedig kellene. Érdekes, hogy ez ismert dolgokat itthon tették szóvá nálam. Azzal a szimpla megjegyzéssel, hogy: na és nálunk? Tegyük túl magunkat az ilyesfajta kétes értékű szóbeszéden. Sokkal fontosabb, hogy mi hogyan érezzük magunkat ott, ahol napunk egyharmadát töltjük, dolgozzuk. Lejárattuk kissé a második otthonunk kifejezést. De hát tényleg abból az üzemből, abból a vállalatból élünk, onnét kapjuk a fizetést, a prémiumot, a jutalmat. Olykor-olykor a kitüntetést. Ott van az ebédünk, ott vannak a munkatársaink. Néha többen, néha kevesebben. Van ahol a két főre szabott irodában négyen dolgoznak. Másutt meg a fordítottja érvényes. És máris adott az ún. munkahelyi konfliktus. Ez még csak a kisebbik baj. Szervezéssel, belátással lehet segíteni rajta. Más az, ha munka közben akad súrlódás. Van olyan művezető, aki a trehány munka láttán könnyebben szabadjára engedi a száját. Olyat mond, amit aztán , de sokszor megbán. Későn. Megyei vállalatunk vezérigazgatója mondta igen határozottan, keményen, egyértelműen: mi a dolgozók szolgálatára rendeltettünk. A vezető, minden rangú, rendű, szintű vezető elsődleges kötelessége, hogy a kollektívát, a munkáskollektívát szolgálja. Azért nevezték ki, bízták meg, hogy jól éljen a rá bízott jogokkal. És legjobb tudása, tehetsége szerint kötelessége gondoskodni az emberekről, a munkafeltételekről, az anyagellátásról. És főként arról, hogy a munkahelyen mindenki jól érezze magát. Otthonának, sajátjának érezze a műhelyét, a gyárát. Nem kéne hivatkoznom, ám mégis megteszem, emlékeztetőnek: nálunk minden hatalom a dolgozó népé. Ez nem szólam. Ez törvény. Aki a törvényt tiszteli, aki tudja, honnan indult, aki tudja, kikből, miből él, az főt hajt a munkásember előtt. Mert az ő munkájából él. Megint megyei példára hívom fel a figyelmet: egy művezető sajnos elfeledkezvén magáról, nem kívánatos helyre küldte, beosztottját. Gazdasági vezetője rövid úton eligazította: még egy eset és feltépik a rongybabát. Vagyis a művezető más munkahelyet kereshet magának. Sok eszköze van a fegyelmezésnek, kár volna sorolni ezeket. A trágárság, a túlfűtött szenvedély, a hirtelenkedés, a sértő szó senki számára sincs megengedve. Különösen a vezető számára nincs. Ismerek példákat, a csapágyművekből, a ruhagyárból, a megyei ÁÉV-től, a TANÉRT-től, a kereskedelem számos területéről, amikor és ahol a kisebb vagy nagyobb kollektíva együtt tárgyalja meg, ha valaki vétett a munkamorál ellen, avagy éppen rosszul választotta meg nevelési módszerét. Barátilag beszélgettek. Az is megesett, hogy keményebben szóltak. A lényeg az, hogy az emberért, nem pedig ellene tették. Érzékenyek vagyunk. Elvárjuk egymástól, hogy becsületet kapjunk és adjunk. Ne higgye senki, hogy az árváltozások okozta gondok otthon maradnak. Vagy ha otthon összekapott férj és feleség, az nyomtalanul eltűnik, mire valaki a gyárkapuhoz ér. Az iskolai év kezdete sem rózsás álom számos családban. És nemcsak a gyermek tanul, hanem iskolába kezd a kedves szülő is. És milyen jó, ha bent az üzemben is szót lehet váltani a közös gondokról. Ha megértéssel foglalkoznak velem, veled és vele. Ha a figyelmesség apró kis jelét látjuk akkor is, ha gondban vagyunk. Ha emberek vagyunk. — sütő — Hat mezőgazdasági szakcsoport, ezer tag A biharkeresztesi ÁFÉSZ vezetősége megkülönböztetett figyelmet fordít a zöldség- és gyümölcstermelés és a kisállattenyésztés segítésére. A törődés kézzelfogható jeleként a nagyközségben és környékén fokozódott a termelési kedv. A fogyasztási szövetkezet keretében jelenleg hat szakcsoport tevékenykedik, ezer taggal. Különösen kiemelkedő munkát fejtenek ki a zöldség- és gyümölcstermelők, mindenekelőtt a Március 1. szakcsoportba tömörülök. A szakcsoport tagjai három éve dolgoznak közösen. Termelésük évről évre számottevő. A 40 tag jó munkája elismeréseként máris kiérdemelte a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a SZÖVOSZ által adományozott Bereczki Máté emlékplakett bronz fokozatát. A tagok közül a termelésben és az értékesítésben elsősorban Venyige Sándor elnök és Láncos Gyula szakcsoporttag jeleskednek. Venyige Sándor a múlt évben például 480 mázsa paradicsomot és 40 mázsa primőr paprikát értékesített, mintegy 176 ezer forint értékben. Az idén is példát mutat szorgalomból, igyekezetből. A 250 mázsa fehérözön, 50 mázsa primőr paprikát, 10 mázsa paradicsomot adott át a felvásárlóknak. Uborkát és káposztát is nagyobb mennyiségben termel. Venyige Sándor 7640 négyzetméter területen foglalkozik zöldséggel. Ebből ezer négyzetméter fóliával fedett, sőt az idén már az úgynevezett vízfüggönyös termesztést is alkalmazza. Láncos Gyula az idén 25 mázsa primőr paradicsomot, nagyobb mennyiségű vöröshagymát, zellert, sárgarépát, káposztát, főzőtököt, uborkát, karalábét stb. adott át helyi ellátásra. A debreceni konzervgyárral is 300 mázsa paradicsom átadására szerződött. Ő is közel 7600 négyzetméteren termel zöldséget, ebből 700 négyzetméter fólia alatti. A termesztésben a családtagok is segítenek. Láncos Gyula jó kapcsolatokat tart fennt a soroksári kutatóintézettel is, rendszeresen részt vesz bemutatókon, tapasztalatcseréken, szaktanácsokkal látja el társait. Munkáját a soroksári kutatóintézet mérnökei is figyelemmel kísérik, minden évben ellátogatnak hozzá, számon tartják eredményeit. Rajtuk kívül Mizák Mihály tanár, Bagdi Elek, Juhász Lajos, Pető Sándor, Balogh Zsigmond, Molnár Lajos és Bagdi Józsefné kistermelők, szakcsoporttagok érnek el még figyelemre méltó sikereket HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1980. SZEPTEMBER 2.3