Hajdú-Bihari Napló, 1981. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-01 / 179. szám
Született, harmincöt éve kezemben egy forintos. Az utcán találtam, valaki elejtette, s vagy nem vette észre, vagy rest volt lehajolni érte. Én felvettem, azt mondják, szerencsét hoz. Gyerekes babona. Az igazi nagy szerencse az, hogy van forint. Nézegetem a kis alumínium korongot, kicsi, szürke. Kis Dávid, aki legyőzte az iszonytatóan nagy Góliátot. A II. világháború után szinte szükségszerűen romlott a pénz értéke a sokat szenvedett országokban. Nem volt áru, a hiány áremelkedést eredményezett, egyre nőttek a számok, egyik országban előbb, a másikban később sikerült csak megállítani a folyamatot. Magyarország viszont 1946-ban bekerült a „leg”-ek könyvébe. A pénz világtörténelmének legnagyobb méretű inflációja söpört végig a háborúból még éppen csak kilábolt országon. A pengő egyik napról a másikra falta a nullák sokaságát, ami a hét elején még kétjegyű számmal kifejezhető volt, a hét végére négyjegyű számmal írható árat kapott, s a növekedés tempója egyre gyorsult. Milliók, billiók követték egymást, s amikor elfogytak az ismert számok,lett az adópengő, végül az egyszerű ember számára a pengő csak kék, zöld, piros pénzként szerepelt, többször is felülbélyegezve. A szó szoros értelmében futva kellett a megkapott fizetéssel boltba menni, hogy még érjen valamit a pénz, amikor árura váltják át. Ilyen körülmények között köszöntött be 1946 júliusa, amikor a pénz stabilizálása már elkerülhetetlen volt. Mint a felszabadulást követő időkben szinte kivétel nélkül minden lényeges kérdésben, most is a Magyar Kommunista Párt dolgozta ki és terjesztette az ország népe elé a megoldás módját A stabilizálás nagy jelentőségű tervének elkészítésében részt vállalt a Szovjetunióban élt kiváló kommunista közgazdász, Varga Jenő is, és ez a terv az előkészítés és végrehajtás minden mozzanatát részletesen tartalmazta. Nem volt szabad tévedni! Ha az új pénz nem vált volna be, az katasztrófát jelentett volna a magyar népgazdaság életében. A leglényegesebb volt, hogy az új pénz kibocsátásakor huzamos időre elegendő árukészlet legyen, vagyis a forintért kapni is lehessen azt, amit az emberek keretnek. Éppen ezért augusztus elseje előtt szándékosan visszatartották a megtermelt árut. Igaz, ezzel átmenetileg rettenetesen nehéz helyzetbe kerültek a bérből és fizetésből élők — de megérte. A stabilizáció valóban bekövetkezett, s az új pénzért, a forintért lehetett vásárolni az üzletekben és piacokon. Élt tizenkilenc évet A Néplap 1946. július 31-i száma szabályos nekrológban búcsúztatja a pengőt. „Született: 1927-ben, élt, mindannyiunk sanyarúságára, meghalt: 1946. július 31-én Siratják: a magyarországi reakció, a spekulánsok, az infláció lovagjai és kiterjedt rokonságuk. Utolsó útjára kísérik: a jobb jövőben bízó magyar dolgozók. Részvéttáviratok mellőzését kérjük.” A Néplapnak az a száma, amiből idéztünk, 50 millió adópengőbe került. Egy nappal később az új forint egyenlő volt 400 ezer qradrillió pengővel, vagyis 200 millió adópengővel. Forinban számolva egy kiló arany akkor 13 ezer 210 forintot ért. Július utolsó napján a bankok zárva voltak, óriási munka várt rájuk. Augusztus első felében a kormány nyolcvanmillió forintot bocsátott ki, megállapították az egyes valuták átváltási értékét, ami annál is lényegesebb volt, mivel az infláció növekedésével párhuzamosan egyre nagyobb mennyiségben kerültek fekete forgalomba értékállóbb külföldi valuták. Ezeket augusztus közepéig büntetlenül lehetett forintra beváltani, utána viszont a legszigorúbban büntették a valutával üzérkedőket Az új pénz védelme a törvények nyelvén azt jelentette, hogy a forint ellen elkövetett cselekményért halállal is lehetett büntetni. Ez vonatkozott az árdrágítókra is. Nézzünk néhány árat a forint születésének időszakából. A kenyér kilója 96 fillér volt. Egy ember tehát naponta alig valamivel több, mint tizennyolc fillért költhetett kenyérre. Költhetett, hiszen akkor még javában tartott a kenyérjegyes világ, és a fejadag napi húsz deka volt Ennél valamivel többet csak a fizikai munkások és a fejlődésben levő gyerekek kaptak a pótjegyekre. A liszt ára egységesen 88 fillér volt, a kristálycukoré 7 forint 60 fillér. Egy méter flanel anyagot 5—6 forintért, egy gyerekcipőt 60—80, egy férficipőt 115—120 forintért lehetett venni hivatalos áron. Egy szál Munkás cigaretta — akkoriban még legtöbben nem dobozszámra vették — nyolc fillér volt, egy doboz gyufa huszonnyolc fillér. Egy levelet más helységbe 60 filléres bélyeggel vitt el a posta Kollektív bérek Az árak természetesen semmit sem mondanak a bérek ismerete nélkül. Július végén elkészült a kollektív keretszerződés, amelynek alapján dolgozták ki szerződésüket az egyes szakmák dolgozói. Az üzemekben már július utolsó napjaiban kifizették a béreket, hogy augusztus elsején lehessen vásárolni. A kidolgozott bértáblázat szerint a szakmunkások órabére 0,66—1,20 forint között mozoghatott, a betanított munkásoké 0,54-től 1,02 forintig terjedt, a segédmunkások pedig 0,48—0,93 forint közötti órabért kaphattak. Meghatározták a közalkalmazottak fizetését is, a havi fizetés legnagyobb összege 1350, a legkisebb pedig 120 forint lehetett. Amint a számokból is látható, a bérekhez viszonyítva az árak nem voltak alacsonyak. De volt a lakosság jövedelmével arányos árukészlet, s ez jelentette a legtöbbet a stabilizálás szempontjából. A kereskedők többsége szívesen fogadta az új forintot, nekik is megkönnyebbülést jelentett, hogy nem kellett sem az értékét percről percre vesztő pengő, sem a tulajdonképpen korábban is tilos valuták miatt idegeskedniük. A fentiek illusztrálásaként hadd álljon itt egy hirdetés is a forint megjelenése idejéből: „Itt a forint, végre, végre. Hálásan tekints az égre. Nem kell dollár, valuta. Nem kerülsz a dutyiba. Vehetsz gumit hitelbe. Forinttal lesz fizetve. Bicikligumi Katz, Piac utca 60. sz.” Nagy Zsuzsa Nekik igazán nem sürgős Mennyi időbe telik a gáz bevezetése? Egy város közművesítésekor a munkálatok minden bizonnyal évekig is eltarthatnak, esetünkben azonban sokkal kisebb nagyságrendről van szó. Ebből következően a laikus úgy gondolná, az időtényező is arányosan csökken. A debreceni Kerekestelepen lakó munkásházaspár is így gondolkodott, amikor tavaly nyáron elhatározták, korszerűsítik lakásuk fűtését, az etázskazánt gáztüzelésűvé alakítják, a konyhai palackot is felcserélik vezetékes gázra. Remélhették ennek megvalósulását azért is, mivel házukhoz közel húzódik egy fővezeték, amiről már mások is kapnak gázt. Viszonylag kis jövedelmű emberekről lévén szó, úgy hitték, a legnagyobb gondot a szükséges összeg előteremtése jelenti majd. Annál nagyobb volt az optimizmusuk, mikor tisztázódott, az OTP közreműködésével meglesz az a harmincötezer forint, amiből várhatóan minden kitelik. Ezzel az optimizmussal mentek 1980 októberében a TIGÁZ illetékeseihez, hogy a munkálatok elvégzéséről szóló szerződést megkössék. November 15-én megtörtént a szerződéskötés, s mert úgy javasolták, a család hamarosan meg is vette a kazánt. A lelkük mélyén valami olyasmit reméltek, hogy mire a tél nagyja beköszönt, talán már az új, gáztüzelésű kazán ad meleget a lakásban. Ebből azonban már csak azért sem lehetett semmi, mivel a munkálatokhoz szükséges engedélyt a gázművektől — ugyanaz a cég! — csak december végén kapták meg. Az új ígéret úgy szólt: majd tavasszal, ha enged a föld fagya. Áprilisra a gázmű megkérte az útfelbontási engedélyt , de nem történt semmi, május közepén végre megjelentek a szerelők, és elvégezték a belső munkálatokat. A család nagy dilemma elé került, ugyanis üdülőbeutalójuk volt, s féltek, hogy közben nem tudnak a gázosok dolgozni náluk. A problémát megoldották, mindig volt a lakásban valaki, zárt ajtó tehát nem akadályozta a munkásokat abban, hogy folytassák és befejezzék a munkát. Az aggodalom azonban fölösleges volt — július elsejéig senki feléjük sem nézett. A vezeték lefektetéséhez szükséges árok kiásását a család vállalta, július első felében földbe is kerültek a csövek. Másfél napot vett igénybe az egész művelet, megcsinálták a nyomáspróbát is — aztán két hétig ismét senki sem ment a gázosok közül a ház tájékára sem. Pedig nemcsak a nyitott árkot, hanem szerszámokat is hagytak ott. De minden csak idő kérdése, egyszer megint jöttek, az árkot betemették — egy műszerszekrényt és az utcán egy nyomásmérőt ott hagytak — s ismét eltűntek. A jelen pillanatban itt tart az ügy. Az igazsághoz hozzátartozik annyi, hogy az egyes részmunkálatok végzése sem csak úgy magától történt: az asszony munkahelyi főnöke és a TIGÁZ illetékes vezetője között több telefonbeszélgetés zajlott le menet közben, mottója mindegyiknek, hogy lehet ilyen felelőtlenül dolgozni. Ezekkel a telefonálásokkal sikerült annyit elérni, hogy időnként megjelentek a munkások, s megcsináltak valamit — csak éppen annyit nem, hogy készen legyen a gázbekötés. Voltak aztán menet közben tanácsadók is. Különböző összegeket súgtak a család tagjainak fülébe, amennyivel véleményük szerint meg lehetne olajozni a munkálatok menetét. Kispénzű emberek lévén nem is tudtak volna hallgatni az efféle tanácsokra, de nem is akartak. Nem akarják elhinni, hogy ez lenne a járható út. Hiszen ők a munkálatokra hivatalos szerződést kötöttek, s hivatalosan fizetnek is érte. Amennyiben az OTP-hitel felvételének határideje le nem jár. A pénzintézetben ugyanis nem tudják, mennyi időbe telik egy ilyen gázbekötés, s a június 3-án engedélyezett hitel csak akkor vehető fel, ha augusztus végéig a TIGÁZ végszámlát ad a költségekről. Ennek pedig előfeltétele, hogy a munkát befejezzék, mindenféle szempontból megfelelő minőségben átadják. Hogy mennyi időbe kerül egy gázbekötés, arra egyelőre nem tudunk választ adni. Csak kérdezni tudjuk: mi lehet az oka annak, hogy egy nagy és jó hírű vállalatnál ennyire ráérnek? Csak azért, mert nem jogtanácsossal és kötbérezéssel rendelkező cég a partner, hanem egyszerű munkáscsalád? Vagy esetleg a munkafegyelem, az ellenőrzés terén akad kívánnivaló? A kérdésekre a választ aligha nekünk kell megadni. N. Zs. Újabb szénmező Visontán A Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzemében újabb nagy lépést tettek a széntermelés fejlesztésének érdekében. Egy hatalmas meddőlefejtő gépet — amelynek teljesítménye naponta negyvenezer köbméter föld megmozgatása — áttelepítettek az 1-es számú bányaterületről, az úgynevezett Keleti II-es mezőre. A gép saját hernyótalpain tette meg a számára kijelölt kétezerötszáz méternyi utat, miközben percenként hat métert haladt előre. A költözéssel párhuzamosan felépítették a géphez csatlakozó háromezerötszáz méter hosszú szállítószalagot is, amely a meddőt viszi a már kitermelt bányagödörbe. A Mátraaljai Szénbányák Thorez Bányaüzemének folyamatos áttelepítését az indokolja, hogy a legújabb kutatások eredményei szerint Visontától délkeletre több mint egymilliárd tonna szénvagyon rejtőzik. Minősége azonos a visontaiéval, mennyisége pedig többszöröse annak. A képen: A gép áttelepítése. (MTI-fotó: Perl Márton felvétele — RS) HAZÁNK, KELET-EURÓPA Helyesbített irányban (1953-55) 1953 tavaszán lényeges változások történtek a két világhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok vezetésében. Március 5-én elhunyt I. V. Sztálin, a szovjet kommunista párt és a kormány vezetője. Az egyszemélyi irányítást kollektív vezetés váltotta fel. Az SZKP élére N. Sz. Hruscsov (szeptembertől első titkárként) került, a minisztertanács elnöke G. M. Malenkov lett A szovjet párt fontos határozatokat hozott a pártélet lenini normáinak helyreállítására és továbbfejlesztésére, a pártmunka valamennyi fontos kérdésének kollektív megoldására. L. P. Beriját, az SZKP Elnökségének tagját miniszterelnökhelyettest és belügyminisztert a megindult pozitív folyamatokat veszélyeztető párt- és államellenes tevékenysége miatt júliusban leváltották, és kizárták a pártból, majd bíróság elé állították és kivégezték. Fontos lépéseket tettek a szocialista törvényesség helyreállítására, hozzákezdtek a jogtalanul elítéltek rehabilitálásához. Változások történtek a gazdaságpolitikában. Csökkentették a nehézipart, növelték a könynyű- és élelmiszer-ipari beruházásokat abból a célból, hogy tovább javítsák a lakosság életszínvonalát. Nagy hangsúlyt helyeztek a mezőgazdaság anyagi-műszaki és káderbázisának erősítésére, a mezőgazdaságban dolgozók anyagi érdekeltségének javítására. Az Egyesült Államok elnöki székében a hidegháborút reprezentáló H. Trumant az a D. D. Eisenhower tábornok váltotta fel, aki a második világháború idején a nyugateurópai szövetséges erők főparancsnoka volt. A két világhatalom közötti „olvadás” megindulásának köszönhetően 1953. július 27-én megkötötték a nagy nemzetközi feszültséget keltő koreai háborút lezáró fegyverszünetet, majd 1954-ben az indokínai háborúnak (ideiglenesen) véget vető genfi egyezményt A Szovjetunió 1953. augusztus 20-án felrobbantotta első hidrogénbombáját (tíz hónappal az amerikai után), ezzel a hadászati egyensúly lényegében helyreállt. A Jugoszláviához való viszony normalizálása A kelet-, közép-európai országok szempontjából különösen nagy jelentőséggel bírt a Jugoszláviához való viszony normalizálása. A javulás első jelei 1953 nyarán mutatkoztak. Felújították munkájukat a határbizottságok, a Szovjetunió és a többi szocialista ország ismét nagykövetet cserélt Belgráddal. Rendezték a dunai hajózás problémáit. (Ekkor került Budapestre a Duna Bizottság.) Helyreállították a közlekedési és postai kapcsolatokat. (Jugoszlávia azonban valamivel korábban megkötötte az immár NATO- tag Görögországgal és Törökországgal a konzultatív jellegű Balkán-paktumot, amelyet 1954 augusztusában kölcsönös katonai segélynyújtási megállapodással egészítettek ki.) 1955. május 27.—június 2. között szovjet párt- és kormányküldöttség látogatott Belgrádba. N. Sz. Hruscsov és N. A. Bulganyin (aki februárban vette át a miniszterelnöki posztot a lemondott G. M. Malenkovtól) vezetésével. Az államközi és a gazdasági kapcsolatokat sikerült rendezni, de számos ideológiai kérdésben a nézetkülönbségek nem szűntek meg. A térség szempontjából ugyancsak jelentős esemény volt a négy megszálló nagyhatalom és Ausztria képviselői által 1955. május 15-én aláírt osztrák államszerződés, amely visszaállította az „örök semlegességet” vállaló Ausztria teljes szuverenitását. Még ez év szeptemberében a Szovjetunió felvette a diplomáciai kapcsolatot az NSZK-val. Új ENSZ-tagok 1955 végén felvették az ENSZ-be Albániát, Bulgáriát, Magyarországot és Romániát. (Csehszlovákia, Jugoszlávia és Lengyelország már az alapítás — 1945 — óta tag.) A nemzetközi helyzetben végbemenő változások és a Szovjetunióban a gazdaságitársadalmi fejlődés meggyorsítása érdekében foganatosított intézkedések kedvező hatást gyakoroltak a kelet-, közép-európai szocialista országokra is. Erre annál is inkább szükség volt, mert a korábbi politikai, gazdasági hibák és torzulások igen feszült helyzetet teremtettek. A problémák elsőként a sajátos helyzetű NDK-ban vezettek nyílt összeütközésekhez. A párt és a kormány határozatot hozott a nehézipar fejlesztési ütemének mérséklésére, béremelésre, a közellátás javítására, a két — A___A /N___« T»---1J — l./i része közötti utasforgalom könnyítésére. Ez azonban már nem tudta megakadályozni, hogy olyan megmozdulásokra kerüljön sor 1953. július 17-én Berlinben, amelyek felszámolásához szovjet fegyveres erőt is igénybe kellett venni. Az eseményeket követő NSZEP KB ülés leszögezte, hogy rövid időn belül érezhetően emelni kell az életszínvonalat, fokozni a mezőgazdaság állami támogatását, a meglevő magántermelés ösztönzését. 1953 júniusa—októbere között a többi kelet-, középeurópai ország párt- és állami vezetése is hasonló tartalmú határozatokat hozott. Csökkentették a fegyveres erők létszámát Kollektív jellegű vezetés A Szovjetunióhoz hasonlóan a legfelsőbb vezetés többnyire kollektív jellegűvé vált. (Pl. Magyarországon Rákosi Mátyás átadta a miniszterelnöki tisztet Nagy Imrének, Lengyelországban pedig B. Bierut J. Cyrankiewicznek.) 1953-tól kezdve Jugoszláviában is hasonló komoly korrekciókat hajtottak végre a gazdaságpolitikában, ugyanakkor az önigazgatási rendszert társadalmi és gazdasági vonatkozásban egyaránt változatlanul fenntartották. A kelet-, közép-európai szocialista országokban 1953—55-ben a „helyesbített irányban” való haladást szolgáló politikai és gazdasági változtatások jelentős eredményeket hoztak, a szocialista termelőerők egészségesebb körülmények között fejlődhettek. Korántsem hárult el azonban valamennyi akadály a továbbhaladás útjából. Különösen nehezen haladt a kommunista pártokon belüli megújulási folyamat. A korábbi torzulásokért felelős vezetők nem mindig voltak hajlandók saját hibáik elismerésére. Esetenként változatlanul ragaszkodtak téves és káros koncepcióikhoz, gátolták a realitásokra épülő politika kialakítását. A Jugoszláviához való viszony javítása sem volt ellentmondásoktól mentes folyamat, különösen az albán vezetők húzódoztak a nem kevés önkritikát kívánó őszinte normalizálástól. 1955 végén, 1956 elején a kelet-, közép-európai szocialista országokban átmenetileg ismét a szektás-dogmatikus csoportok befolyása vált jellemzővé. Molnár Tamás 4.