Hajdú-Bihari Napló, 1982. november (39. évfolyam, 257-281. szám)

1982-11-02 / 257. szám

Hajdú-Bihar megyei felszólalók a III. országos nőkonferencián A III. országos nőkonferencia szóbeli vitájában Hajdú-Bihar megyéből ketten vettek részt: Kovács Tiborné, a Debreceni Konzervgyár munkásnője és Mohos Nagy Éva, a debreceni Csokonai Színház operaénekese. Kovács Tiborné felszólalása Mielőtt ide eljöttem volna, munkatársaim véleményét és javaslatát kértem olyan témákkal kapcsolatban, me­lyekről úgy gondolják, hogy érdemes egy országos szintű konferencia előtt szóvá ten­ni. Pontosabban megyénk élelmiszeriparának területén, három műszakban dolgozó nőkről, asszonyokról van szó. Az iparban dolgozó mun­kások fele nő, akiknek nagy része bejáró dolgozó. Mun­kánk sajátosságából adódik, hogy a mezőgazdaság által megtermelt nyersanyagokat nagyrészt csak három mű­szakos, folyamatos munká­val tudjuk feldolgozni. Mi­vel az élelmiszerek gyorsan romlanak, törekednünk kell arra, hogy ezen anyagokból mielőbb fogyasztásra alkal­mas termék váljon. Ezért na­gyon sokszor szombaton és vasárnap is dolgoznunk kell. Az iparnak nincs olyan ka­pacitása, hogy a mezőgazda­ságunk által megtermelt nyersanyagokat zökkenő­­mentesen dolgozza fel. A beérkező óriási nyersanyag­mennyiség feldolgozására nemhogy a hét öt munka­napja, hanem sokszor hét nap is kevés. S ott van a család is, ahol fontos szerepe van a nőnek, a feleségnek és anyának. Szocialista társadalmunk jö­vője szempontjából fontos az, hogy gyermekeink egész­ségben, harmonikus családi környezetben nőjenek fel. Ehhez viszont az szükséges, hogy szabad időnket csalá­dunk körében tölthessük el. Fontosnak tartjuk, hogy a tartósítóipar műszaki színvo­nalon is zárkózzék fel a megnövekedett feladatokhoz, tegye lehetővé a három mű­szakos munkahelyek számá­nak csökkentését, és bizto­sítsa a dolgozók számára a megérdemelt pihenőnapokat. A három műszakban dol­gozó nők fizetése nálunk 3200—3700 forint között van. Ha ebből leszámoljuk a mű­szakpótlékot, mennyi marad? Nincs kellően megfizetve a három műszakos munka. Ennek egyik következménye, hogy magas az iparban a munkaerő-vándorlás. Szük­ségesnek tartjuk, hogy ipa­runk zárkózzon fel a többi iparág bérszínvonalához. Hisz a kezdetben meglevő bérkülönbségek csak foko­zódnak. Társadalmunk visszatérő problémája a mértéktelen alkoholfogyasztás, amely nemcsak a munkahelyi kör­nyezetre, hanem a családi életre is kihat, s következmé­nye gyakran a család szét­hullása. A nő- és családvé­delem érdekében szükséges­nek tartjuk az alkohol áru­sításának tilalmi rendeletét kiszélesíteni az élelmiszer­kiskereskedelmi hálózatra is. Tisztelt Konferencia! Önök elé terjesztettem a munka­társaim által felvetett prob­lémákat, amelyekre választ várunk, melyek megoldása közös ügyünk. Október közepén előadást tartott Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági szakemberei előtt az Agrártudományi Egyetemen Váncsa Jenő me­zőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Beszédében többek között kiemelte, hogy ebben az esztendőben 14 millió ton­na gabonát tudunk betakarí­tani, s a növekedés üteme megfelel a hatodik ötéves terv előirányzatának. Kormányzati szervek és a termelő üzemek, rendszerek részéről számos kezdeménye­zés történt az elmúlt években annak érdekében, hogy több gabonát — búzát és kukori­cát — termeljünk, de az se legyen mellékes, hogy ton­nánként mennyiért állítjuk elő, vagyis a termés mennyi­ségében és költségeiben is versenyképesek legyünk a világpiacon. Ennek a két követelmény­nek a figyelembevételével in­dult a gabonatermesztési program a KITE taggazdasá­gaiban, és ehhez kapcsolódva az úgynevezett energiataka­rékos talajművelési rendszer bevezetése, és egyre több gaz­daságban, nagyobb területen való alkalmazása. Az öt esz­tendővel ezelőtt kezdett kí­sérleteket, a most már egyre inkább gyakorlattá váló ta­pasztalatokat Balogh Csaba, a KITE igazgatója összegezte. Az értékelésből egyértelműen kitűnik, hogy a KITE a ki­tűzött magasabb népgazdasá­gi célok megvalósítására a maga lehetőségeivel és kere­teinek felhasználásával ke­reste a módot, öt esztendeje annak, hogy kísérletképpen megkezdődött az energiata­karékos talajművelési rend­szer. Tizennyolcféle gépet adtak oda a taggazdaságok­nak, s tudományos kutató­­intézeteket — a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutatóintézetét, a MÉM üzemgazdasági főosztályát és Műszaki Intézetét — pedig felkérték, hogy a gazdasá­gokban vizsgálják ezeknek az új eljárásoknak a talajra gyakorolt hatását, a változá­sokat, a gazdaságosságot. Az energiatakarékos talaj­műve­lésre kidolgozott KITE-rend­­szer nem minden eddigitől való eltérést vagy változást jelent, hanem kidolgozták a technológiát és a meglevő rendszerbe berakták azokat az eszközöket, berendezése­ket, amelyekkel eredménye­sebbé, olcsóbbá, gyorsabbá tudják tenni a talaj-előké­szítést. Különböző lazítók, mélyazítók, mélyművelési eszközök, kultivátorral kom­binálható berendezések ke­rültek be a rendszerbe. Ke­restek megoldásokat olyan talajművelő eszközökre, ame­lyekkel a tárcsát, eket ki­egészítve, lehetővé válik vál­tozó körülmények mellett is az optimális minőségű talaj­munka, s emellett energia- és művelésiidő-megtakarítás érhető el. A KITE-taggazdaságok is törekedtek a kisebb energia­­igényű, nagyobb teljesítmé­nyű talajművelő gépek alkal­mazására. Ezt mutatja, hogy a KITE-taggazdaságokban a rendszerben termelt őszi bú­za alá 1975—76-ban a terület 80 százalékát szántással és 20 s­zázalékát tárcsázással készí­tették elő, míg 1981—82-ben már a területnek csak 40 százalékán szántottak, a töb­bin tárcsázás és lazításos ta­laj-előkészítés történt. Amint az igazgató elmon­dotta, a kísérletek az intenzív gabonatermesztési program­mal váltak általános gyakor­lattá. A KITE-ben az IGP-programot 34 gazdaságban, 36 gépsorral kezdték, s ez most további 22 gazdasággal bő­­vül. Keresték és megtalálták annak a módját is, hogy a gyengébb adottságok között termelő üzemekben is több gabonát tudjanak betakaríta­ni. Ezt segítette a KITE-ben megvalósított bérgépekkel tá­mogatott gabonaprogram, amelyben már 27 gazdaság vesz részt. Mind a két formá­nál beigazolódott, hogy a meglevő komplex gépsorokat ki lehet egészíteni az energia­­takarékos talajművelés esz­közeivel. Technológiájuk ki­dolgozásánál és gyakorlati alkalmazásánál messzeme­nően figyelembe vették, hogy a különböző talajművelő esz­közök eltérő körülmények mellett végeznek jó munkát. Egyoldalú használatuk veszé­lyeket rejt magában, ezért a talajművelési rendszer ki­alakítása és elhelyezése a ve­tésforgóban rendkívül fontos feladat. Az üzemen belüli vetésforgó kialakításakor ve­le egy időben kell megtervez­ni­ az egyes táblák talaj­mű­velési „forgóját” is. A KITE által a taggazdasá­gokban kísérletbe kiadott 18-féle gép és eszköz munká­jának mérése után négyet már általánosan alkalmaznak az üzemekben. A jó és a gyenge adottságok mellett is. Amikor új eljárásról, mód­szerről esik szó, nem szabad elhagyni a gyakorlatban szer­zett tapasztalatok összegezé­sét. Ezt Búvár Géza, a KITE igazgatóhelyettese igen ered­ményesnek értékelte. A mé­rési eredmények igazolják, hogy a lazító eszközökkel végzett talaj­művelés során az ekéhez viszonyítva 20—30 százalékos üzemanyag- és 30—40 százalékos üzemóra­megtakarítás érhető el. A rendszerközpont vezetői ezzel kapcsolatban egyértel­műen húzták alá: mindezt úgy lehet biztosítani, hogy a terméseredmények búzánál és kukoricánál sem csökken­nek. Ez­ pedig nagy jelentő­ségű annak ismeretében, hogy a KITE taggazdaságaiban az ország különböző részein már több mint 200 ezer hektáron alkalmazzák az energiataka­rékos talajművelési rend­szert , ezt nem tekintik „végszámnak”, hanem ahogy a lehetőségek és a feltételek megteremtődnek, növelni akarják. Sz. L. Energiatakarékos talajművelés a KITE-taggazdaságokban Mohos Hagy Éva felszólalása — Tisztelt Konferencia! Nagy örömmel készültem az országos nőkonferenciára, mert úgy érzem, hogy a leg­illetékesebb helyen szólhatok pályám gondjairól. A beszá­molóban megfogalmazott szempontokkal egyetértek. Lényegileg a mi színházunk­ban is megvalósultak a célki­tűzések, a színház párt-, ál­lami és KISZ-vezetésében megfelelő a nők aránya. Munkánkból adódóan azon­ban több probléma vetődik fel, bár a Csokonai Színház vezetősége nagyon támogat­ja a művészállományú nők családalapítását azzal, hogy teljes fizetést biztosít a kis­mamáknak arra az időszak­ra, amikor már nem tudnak közönség elé lépni. Még ez­zel együtt is hátrányosabb a helyzetük, mint a más mun­kahelyen dolgozó nőké, mert a változó munkabesorolás miatt rendkívül nehéz meg­szervezni a gyermek felügye­letét — különösen, ha mind­két családtag művészállomá­nyú dolgozó. A színház dolgozóinak la­káshelyzete tulajdonképpen megegyezik a dolgozók álta­lános lakáshelyzetével. Saj­nos azonban nem rendelke­zünk a lakásépítéshez szük­séges támogatás kontingen­sével, és ez megnehezíti a fiatal művészek Debrecenben való letelepedését. Az operaénekes- és táncos­utánpótlás is nagyon proble­matikus, mert az oktatás csak Budapesten folyik. A végzett művészek közül még a kevésbé kiemelkedők is in­kább maradnak Budapesten, ahol több rádió-, televízió- és szinkronszereplési lehetőség adódik. 1981-es statisztikai adatok szerint­ »a budapesti színházakban foglalkoztatott művészek összes jövedelmé­nek 46,1 százalékát teszi ki az anyaszínháztól kapott bér, ugyanakkor a vidéki színhá­zaknál ez az arány 81,9 szá­zalék. És ezek az óriási aránytalanságok nem a szak­mai kvalifikáltságból adód­nak, hanem a földrajzi hely­zetből. Vigyázni kell arra, hogy az útiköltség felemel­kedésével ne kerüljenek még hátrányosabb helyzetbe a vidéken élők. Az országos szervek segít­ségét kérjük, hogy több fel­lépési lehetőséghez jussunk. A felújított Csokonai Szín­ház az ország egyik legmo­dernebb színháza, rendelke­zik olyan belső stúdióval, mely lehetővé teszi nagysza­bású rádió- és televíziófel­vételek készítését is. Nagyon szeretnénk továbbá, ha az országos szervek támo­gatnák, hogy — Budapesthez és több városhoz hason­lóan — mi is rendezhetnénk debreceni művészeti napokat, ahol a város összművészeti munkája országos reflektor­­fénybe kerülne. HÁROM SZAKKIÁLLÍTÁS Jelentőségük nemcsak szakmai A Budapesti Nemzetközi Vásárközpont — érthetően — főleg az évente több mint másfél millió hazai és külföl­di látogatót vonzó tavaszi és őszi BNV kapcsán él a köztu­datban. Az már viszonylag szűkebb körben ismert, hogy e két nagyszabású vásár mellett itt már évek óta egy sor olyan nemzetközi szak­­kiállítást is rendez a HUN­­GEXPO, amelyek témájuk­nál, növekvő népgazdasági je­lentőségüknél fogva mindin­kább túllépnek a szűken vett szakmai érdeklődési körön, hiszen olyan előremutató gondolatok, technológiák és gyártási módszerek hordozói, amelyek egyre kiterjedtebben átfogják nemcsak az ipar és a műszaki tudományok nagy területeit, hanem fontos té­nyezői mindennapi életünk­nek is. Ilyen eseménysorozat zaj­lott le a közelmúltban a kor­rózióvédelem, az anyagmoz­gatás és -csomagolás, vala­mint a fennállásának 100. évfordulójához érkezett hazai gumiipar témakörében. Tovább támad a korrózió Az idén ötödik alkalommal sorra került nemzetközi kor­rózióvédelmi kiállítást, a Hungarokorr ’82-t, amelynek 3400 négyzetméter területen száznál több hazai és külföl­di kiállítója volt, s amelynek különös jelentőséget adott a hatalmas méretűvé vált kor­rózió elleni küzdelem, az eb­ben már elért nem csekély hazai eredmények, valamint a nemzetközi együttműködés szükségességének és ebben való növekvő közreműködé­sünknek a demonstrálása. Szembe kell néznünk — a világ többi fejlett országához hasonlóan — azzal a kihívás­sal, hogy a korrózió, azaz a szerkezeti anyagok tönkre­menetele különféle környe­zeti hatásokra egyre na­gyobb méreteket ölt. Több tényező folytán, mint pél­dául a növekvő kemizálás, a bővülő gépjárműállomány, vagy az utak hó- és jégmen­tesítése, az úgynevezett kor­róziós veszélyeztetettség ma mintegy négyszer akkora, mint húsz évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy — a nagy erőfe­szítések ellenére — a népgaz­daságot, a háztartásokat is beleértve, évente 16—17 mil­liárd forint korróziós kár éri, ami mintegy 3 százalékkal csökkenti nemzeti jövedel­münket. Ha ezt az összeget csupán az acélszerkezetekre vetítenénk — bár a károk szinte minden szerkezeti anyagra kiterjednek —, ez azt jelentené, hogy teljes acéltermelésünk egy­negyedét az elrozsdásodott acélszerke­zetek pótlására kellene fordí­tani. Ebben az áttekintésben na­gyon is kézenfekvő annak a számvetésnek, tájékozódás­nak és kitekintésnek a fon­tossága, amit a Hungaroforr ’82 sokrétű, gazdag kiállítá­si anyaga jelentett nemcsak a különböző iparágak, hanem szinte mindannyiunk hétköz­napi feladatai szempontjából. A korrózió elleni védelem ugyanis — amint ezt a szak­­kiállítás sokoldalúan példáz­ta — nem szűkíthető le leg­főbb gazdája, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizott­ság feladatkörévé. Ha csupán azt vesszük figyelembe, hogy egyfelől az elkövetkező évek­ben is elkerülhetetlenül to­vább erősödik a „korróziós támadás”, másfelől fokozódik a külföldi megrendelők igé­nye a magyar exportcikkek korrózióvédelme és korszerű felületkezelése szempontjá­ból, leszögezhetjük: a véde­kezésnek legalábbis lépést kell tartania a támadás ere­jével, ily módon is növelni kell exportunk versenyképes­ségét. Bár sok helyütt, különösen a gépipar egyes területein még nagyon is sok a tenni­való, a kiállítás megnyugta­tóan bizonyította, hogy a központi irányítás, a korró­zióvédelmi szakképzettséggel felvértezett műszakiak egy­re bővülő gárdája, nemkü­lönben a már mintegy évi 32 milliárd forint értéket elő­állító korrózióvédelmi ipa­runk — egyre növekvő ex­porthányaddal — állja a ki­hívást, és mindinkább felnő a feladatokhoz. E feladatokban pedig — amint ez most különös hang­súllyal jutott érvényre — mind fontosabbá válik a nemzetközi együttműködés, amelyben növekvő aktivitás­sal veszünk részt. Ez tükröző­dött abban, hogy az Európai Korróziós Szövetség — az ér­dekelt hazai szervek közre­működésével — a kiállítással párhuzamosan, a vásárköz­pontban tartotta az Eurocorr ’82 konferenciát, amelyen 23 országból csaknem 600 szak­ember vett részt. Az itt el­hangzott 83 külföldi és 68 magyar előadás olyan értékes tapasztalatcserét, szellemi muníciót jelentett, amely minden bizonnyal további eredményeket vált ki a hazai korrózióvédelem elméleti és gyakorlati problémáinak megoldásában. Lendületben az anyagmozgatás Az említett időszakban az előbbinél nem kisebb jelen­tőségű eseménysorozat zaj­lott le az ugyancsak a nép­gazdaság egészét érintő anyagmozgatási-csomagolási témakörben, mégpedig: a Bu­­datranspack nemzetközi anyagmozgatási és csomago­lási kiállítás, a Hungaropack ’82 magyar csomagolási ver­seny és az országos anyag­­mozgatási konferencia. Az ezúttal már nyolcadik alkalommal sorra került Bu­­datranspack mind méretei­ben, mind színvonalában túl­szárnyalta az előzőket: 40 magyar és 32 külföldi kiállí­tó bemutatója felsorakoztat­ta e fontos szakma szinte tel­jes hazai keresztmetszetét éppúgy, mint az élenjáró nemzetközi konstrukciókat és megoldásokat. Hazai eredményeinkről szólva megállapítható, hogy a korábbi lemaradás az utób­bi években örvendetes fel­lendülésbe váltott át. 1970— 1980 között mind az anyag­­mozgató gépek, mind pedig a csomagolószerek és -gépek termelése és felhasználása két és félszeresére emelke­dett, elérve ezzel az ipari ter­melés növekedési ütemét. A gyártó vállalatoknál — nem kis mértékben a nagy szám­ban kötött licenc és know­how szerződések alapján — korszerűsödött a rendszerbe állítható berendezések ter­melése, különösen a raktári állványszerkezetek, a konve­­jorok, a görgőspályák és több csomagológép-típus előállí­tásában. Ennek számottevő szerepe van abban, hogy az anyag­­mozgatással foglalkozók szá­mát, amely 1973-ban még 1— 1,1 milliót tett ki, 1980 végére mintegy 3—400 ezer fővel si­került csökkenteni. Igaz ugyan, hogy nemzetközi mér­cével mérve a „maradék” létszám még mindig magas — mintegy kétszerese például az ausztriainak. De éppen a továbblépés útját-módját ele­mezték a szakemberek, akik 30 előadás és szakmai viták során tekintettek át olyan fontos, közérdekű témakörö­ket, mint például az anyag­­mozgatás helyzete és szerepe a technológiai rekonstruk­cióban, vagy az anyagmozga­tás fejlesztésének gazdasági és társadalmi hatásai. A százéves magyar gumi Végezetül, újszerű, hasznos kezdeményezésnek bizonyult a nagy világcégeket is felso­rakoztató Elastomer ’82 szak­­kiállítás, amely a múlt, a je­len és a jövő szerencsés öt­vözetének bizonyult. Száz évvel ezelőtt, 1882 őszi hó­napjaiban jutott el az év ele­jén alapított Schottola-féle gumifeldolgozó üzem 50 fős munkáskollektívája oda, hogy termékeik folyamatosan meg­jelentek a hazai piacon. Ez a kezdetleges kisüzem lett — sok kiemelkedő állomáson át — a ma már világszerte ismert magyar gumiipar tör­ténelmi bázisa. Az évforduló kapcsán rendezett kiállítás szemléletesen tükrözte a rendkívül sokágú magyar gu­miipar szinte végig töretlen dinamizmusát, amely­­ sze­rencsére napjainkban is foly­tatódik. Jellemző erre, hogy az el­múlt 30 évben a gumiipari termelés növekedése megha­ladta a vegyipar egészét, és számottevően túlszárnyalta az ipari termelés átlagos nö­vekedési ütemét. A maguk idejében népszerű Tauris, Cordatic és Emergé márkák helyébe — 1973 óta — a Tau­rus márka lépett, az emblé­mája jól ismert előre dűlő bikáját ma már a termelés 35 százalékát kitevő, olyan, világszerte exportált cikkek hordozzák, mint a tömlő nél­küli acélradiál abroncsok, mezőgazdasági textilradiál abroncsok, vagy az olajkiter­melésnél alkalmazott nagy­nyomású, nagy átmérőjű csö­vek — ez utóbbiak igen szá­mottevő nemzetközi piaci részaránnyal. Nem is szólva a kempingcikkekről, műsza­ki és egyéb gumiárukról, amelyekben — s a kiállítás ezt is szemléltette — nem je­lentéktelen a 100 közép- és kisüzem és mintegy 500 kis­ipari gumigyártó és javító­­műhely szerepe sem. Dr. Follinus János HAJDP-BIHABI NAPLÓ - 1982. NOVEMBER 2. BTj

Next