Hajdú-Bihari Napló, 1982. november (39. évfolyam, 257-281. szám)
1982-11-02 / 257. szám
Hajdú-Bihar megyei felszólalók a III. országos nőkonferencián A III. országos nőkonferencia szóbeli vitájában Hajdú-Bihar megyéből ketten vettek részt: Kovács Tiborné, a Debreceni Konzervgyár munkásnője és Mohos Nagy Éva, a debreceni Csokonai Színház operaénekese. Kovács Tiborné felszólalása Mielőtt ide eljöttem volna, munkatársaim véleményét és javaslatát kértem olyan témákkal kapcsolatban, melyekről úgy gondolják, hogy érdemes egy országos szintű konferencia előtt szóvá tenni. Pontosabban megyénk élelmiszeriparának területén, három műszakban dolgozó nőkről, asszonyokról van szó. Az iparban dolgozó munkások fele nő, akiknek nagy része bejáró dolgozó. Munkánk sajátosságából adódik, hogy a mezőgazdaság által megtermelt nyersanyagokat nagyrészt csak három műszakos, folyamatos munkával tudjuk feldolgozni. Mivel az élelmiszerek gyorsan romlanak, törekednünk kell arra, hogy ezen anyagokból mielőbb fogyasztásra alkalmas termék váljon. Ezért nagyon sokszor szombaton és vasárnap is dolgoznunk kell. Az iparnak nincs olyan kapacitása, hogy a mezőgazdaságunk által megtermelt nyersanyagokat zökkenőmentesen dolgozza fel. A beérkező óriási nyersanyagmennyiség feldolgozására nemhogy a hét öt munkanapja, hanem sokszor hét nap is kevés. S ott van a család is, ahol fontos szerepe van a nőnek, a feleségnek és anyának. Szocialista társadalmunk jövője szempontjából fontos az, hogy gyermekeink egészségben, harmonikus családi környezetben nőjenek fel. Ehhez viszont az szükséges, hogy szabad időnket családunk körében tölthessük el. Fontosnak tartjuk, hogy a tartósítóipar műszaki színvonalon is zárkózzék fel a megnövekedett feladatokhoz, tegye lehetővé a három műszakos munkahelyek számának csökkentését, és biztosítsa a dolgozók számára a megérdemelt pihenőnapokat. A három műszakban dolgozó nők fizetése nálunk 3200—3700 forint között van. Ha ebből leszámoljuk a műszakpótlékot, mennyi marad? Nincs kellően megfizetve a három műszakos munka. Ennek egyik következménye, hogy magas az iparban a munkaerő-vándorlás. Szükségesnek tartjuk, hogy iparunk zárkózzon fel a többi iparág bérszínvonalához. Hisz a kezdetben meglevő bérkülönbségek csak fokozódnak. Társadalmunk visszatérő problémája a mértéktelen alkoholfogyasztás, amely nemcsak a munkahelyi környezetre, hanem a családi életre is kihat, s következménye gyakran a család széthullása. A nő- és családvédelem érdekében szükségesnek tartjuk az alkohol árusításának tilalmi rendeletét kiszélesíteni az élelmiszerkiskereskedelmi hálózatra is. Tisztelt Konferencia! Önök elé terjesztettem a munkatársaim által felvetett problémákat, amelyekre választ várunk, melyek megoldása közös ügyünk. Október közepén előadást tartott Hajdú-Bihar megye mezőgazdasági szakemberei előtt az Agrártudományi Egyetemen Váncsa Jenő mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter. Beszédében többek között kiemelte, hogy ebben az esztendőben 14 millió tonna gabonát tudunk betakarítani, s a növekedés üteme megfelel a hatodik ötéves terv előirányzatának. Kormányzati szervek és a termelő üzemek, rendszerek részéről számos kezdeményezés történt az elmúlt években annak érdekében, hogy több gabonát — búzát és kukoricát — termeljünk, de az se legyen mellékes, hogy tonnánként mennyiért állítjuk elő, vagyis a termés mennyiségében és költségeiben is versenyképesek legyünk a világpiacon. Ennek a két követelménynek a figyelembevételével indult a gabonatermesztési program a KITE taggazdaságaiban, és ehhez kapcsolódva az úgynevezett energiatakarékos talajművelési rendszer bevezetése, és egyre több gazdaságban, nagyobb területen való alkalmazása. Az öt esztendővel ezelőtt kezdett kísérleteket, a most már egyre inkább gyakorlattá váló tapasztalatokat Balogh Csaba, a KITE igazgatója összegezte. Az értékelésből egyértelműen kitűnik, hogy a KITE a kitűzött magasabb népgazdasági célok megvalósítására a maga lehetőségeivel és kereteinek felhasználásával kereste a módot, öt esztendeje annak, hogy kísérletképpen megkezdődött az energiatakarékos talajművelési rendszer. Tizennyolcféle gépet adtak oda a taggazdaságoknak, s tudományos kutatóintézeteket — a Debreceni Agrártudományi Egyetem Kutatóintézetét, a MÉM üzemgazdasági főosztályát és Műszaki Intézetét — pedig felkérték, hogy a gazdaságokban vizsgálják ezeknek az új eljárásoknak a talajra gyakorolt hatását, a változásokat, a gazdaságosságot. Az energiatakarékos talajművelésre kidolgozott KITE-rendszer nem minden eddigitől való eltérést vagy változást jelent, hanem kidolgozták a technológiát és a meglevő rendszerbe berakták azokat az eszközöket, berendezéseket, amelyekkel eredményesebbé, olcsóbbá, gyorsabbá tudják tenni a talaj-előkészítést. Különböző lazítók, mélyazítók, mélyművelési eszközök, kultivátorral kombinálható berendezések kerültek be a rendszerbe. Kerestek megoldásokat olyan talajművelő eszközökre, amelyekkel a tárcsát, eket kiegészítve, lehetővé válik változó körülmények mellett is az optimális minőségű talajmunka, s emellett energia- és művelésiidő-megtakarítás érhető el. A KITE-taggazdaságok is törekedtek a kisebb energiaigényű, nagyobb teljesítményű talajművelő gépek alkalmazására. Ezt mutatja, hogy a KITE-taggazdaságokban a rendszerben termelt őszi búza alá 1975—76-ban a terület 80 százalékát szántással és 20 százalékát tárcsázással készítették elő, míg 1981—82-ben már a területnek csak 40 százalékán szántottak, a többin tárcsázás és lazításos talaj-előkészítés történt. Amint az igazgató elmondotta, a kísérletek az intenzív gabonatermesztési programmal váltak általános gyakorlattá. A KITE-ben az IGP-programot 34 gazdaságban, 36 gépsorral kezdték, s ez most további 22 gazdasággal bővül. Keresték és megtalálták annak a módját is, hogy a gyengébb adottságok között termelő üzemekben is több gabonát tudjanak betakarítani. Ezt segítette a KITE-ben megvalósított bérgépekkel támogatott gabonaprogram, amelyben már 27 gazdaság vesz részt. Mind a két formánál beigazolódott, hogy a meglevő komplex gépsorokat ki lehet egészíteni az energiatakarékos talajművelés eszközeivel. Technológiájuk kidolgozásánál és gyakorlati alkalmazásánál messzemenően figyelembe vették, hogy a különböző talajművelő eszközök eltérő körülmények mellett végeznek jó munkát. Egyoldalú használatuk veszélyeket rejt magában, ezért a talajművelési rendszer kialakítása és elhelyezése a vetésforgóban rendkívül fontos feladat. Az üzemen belüli vetésforgó kialakításakor vele egy időben kell megtervezni az egyes táblák talajművelési „forgóját” is. A KITE által a taggazdaságokban kísérletbe kiadott 18-féle gép és eszköz munkájának mérése után négyet már általánosan alkalmaznak az üzemekben. A jó és a gyenge adottságok mellett is. Amikor új eljárásról, módszerről esik szó, nem szabad elhagyni a gyakorlatban szerzett tapasztalatok összegezését. Ezt Búvár Géza, a KITE igazgatóhelyettese igen eredményesnek értékelte. A mérési eredmények igazolják, hogy a lazító eszközökkel végzett talajművelés során az ekéhez viszonyítva 20—30 százalékos üzemanyag- és 30—40 százalékos üzemóramegtakarítás érhető el. A rendszerközpont vezetői ezzel kapcsolatban egyértelműen húzták alá: mindezt úgy lehet biztosítani, hogy a terméseredmények búzánál és kukoricánál sem csökkennek. Ez pedig nagy jelentőségű annak ismeretében, hogy a KITE taggazdaságaiban az ország különböző részein már több mint 200 ezer hektáron alkalmazzák az energiatakarékos talajművelési rendszert , ezt nem tekintik „végszámnak”, hanem ahogy a lehetőségek és a feltételek megteremtődnek, növelni akarják. Sz. L. Energiatakarékos talajművelés a KITE-taggazdaságokban Mohos Hagy Éva felszólalása — Tisztelt Konferencia! Nagy örömmel készültem az országos nőkonferenciára, mert úgy érzem, hogy a legilletékesebb helyen szólhatok pályám gondjairól. A beszámolóban megfogalmazott szempontokkal egyetértek. Lényegileg a mi színházunkban is megvalósultak a célkitűzések, a színház párt-, állami és KISZ-vezetésében megfelelő a nők aránya. Munkánkból adódóan azonban több probléma vetődik fel, bár a Csokonai Színház vezetősége nagyon támogatja a művészállományú nők családalapítását azzal, hogy teljes fizetést biztosít a kismamáknak arra az időszakra, amikor már nem tudnak közönség elé lépni. Még ezzel együtt is hátrányosabb a helyzetük, mint a más munkahelyen dolgozó nőké, mert a változó munkabesorolás miatt rendkívül nehéz megszervezni a gyermek felügyeletét — különösen, ha mindkét családtag művészállományú dolgozó. A színház dolgozóinak lakáshelyzete tulajdonképpen megegyezik a dolgozók általános lakáshelyzetével. Sajnos azonban nem rendelkezünk a lakásépítéshez szükséges támogatás kontingensével, és ez megnehezíti a fiatal művészek Debrecenben való letelepedését. Az operaénekes- és táncosutánpótlás is nagyon problematikus, mert az oktatás csak Budapesten folyik. A végzett művészek közül még a kevésbé kiemelkedők is inkább maradnak Budapesten, ahol több rádió-, televízió- és szinkronszereplési lehetőség adódik. 1981-es statisztikai adatok szerint »a budapesti színházakban foglalkoztatott művészek összes jövedelmének 46,1 százalékát teszi ki az anyaszínháztól kapott bér, ugyanakkor a vidéki színházaknál ez az arány 81,9 százalék. És ezek az óriási aránytalanságok nem a szakmai kvalifikáltságból adódnak, hanem a földrajzi helyzetből. Vigyázni kell arra, hogy az útiköltség felemelkedésével ne kerüljenek még hátrányosabb helyzetbe a vidéken élők. Az országos szervek segítségét kérjük, hogy több fellépési lehetőséghez jussunk. A felújított Csokonai Színház az ország egyik legmodernebb színháza, rendelkezik olyan belső stúdióval, mely lehetővé teszi nagyszabású rádió- és televíziófelvételek készítését is. Nagyon szeretnénk továbbá, ha az országos szervek támogatnák, hogy — Budapesthez és több városhoz hasonlóan — mi is rendezhetnénk debreceni művészeti napokat, ahol a város összművészeti munkája országos reflektorfénybe kerülne. HÁROM SZAKKIÁLLÍTÁS Jelentőségük nemcsak szakmai A Budapesti Nemzetközi Vásárközpont — érthetően — főleg az évente több mint másfél millió hazai és külföldi látogatót vonzó tavaszi és őszi BNV kapcsán él a köztudatban. Az már viszonylag szűkebb körben ismert, hogy e két nagyszabású vásár mellett itt már évek óta egy sor olyan nemzetközi szakkiállítást is rendez a HUNGEXPO, amelyek témájuknál, növekvő népgazdasági jelentőségüknél fogva mindinkább túllépnek a szűken vett szakmai érdeklődési körön, hiszen olyan előremutató gondolatok, technológiák és gyártási módszerek hordozói, amelyek egyre kiterjedtebben átfogják nemcsak az ipar és a műszaki tudományok nagy területeit, hanem fontos tényezői mindennapi életünknek is. Ilyen eseménysorozat zajlott le a közelmúltban a korrózióvédelem, az anyagmozgatás és -csomagolás, valamint a fennállásának 100. évfordulójához érkezett hazai gumiipar témakörében. Tovább támad a korrózió Az idén ötödik alkalommal sorra került nemzetközi korrózióvédelmi kiállítást, a Hungarokorr ’82-t, amelynek 3400 négyzetméter területen száznál több hazai és külföldi kiállítója volt, s amelynek különös jelentőséget adott a hatalmas méretűvé vált korrózió elleni küzdelem, az ebben már elért nem csekély hazai eredmények, valamint a nemzetközi együttműködés szükségességének és ebben való növekvő közreműködésünknek a demonstrálása. Szembe kell néznünk — a világ többi fejlett országához hasonlóan — azzal a kihívással, hogy a korrózió, azaz a szerkezeti anyagok tönkremenetele különféle környezeti hatásokra egyre nagyobb méreteket ölt. Több tényező folytán, mint például a növekvő kemizálás, a bővülő gépjárműállomány, vagy az utak hó- és jégmentesítése, az úgynevezett korróziós veszélyeztetettség ma mintegy négyszer akkora, mint húsz évvel ezelőtt. Nem csoda, hogy — a nagy erőfeszítések ellenére — a népgazdaságot, a háztartásokat is beleértve, évente 16—17 milliárd forint korróziós kár éri, ami mintegy 3 százalékkal csökkenti nemzeti jövedelmünket. Ha ezt az összeget csupán az acélszerkezetekre vetítenénk — bár a károk szinte minden szerkezeti anyagra kiterjednek —, ez azt jelentené, hogy teljes acéltermelésünk egynegyedét az elrozsdásodott acélszerkezetek pótlására kellene fordítani. Ebben az áttekintésben nagyon is kézenfekvő annak a számvetésnek, tájékozódásnak és kitekintésnek a fontossága, amit a Hungaroforr ’82 sokrétű, gazdag kiállítási anyaga jelentett nemcsak a különböző iparágak, hanem szinte mindannyiunk hétköznapi feladatai szempontjából. A korrózió elleni védelem ugyanis — amint ezt a szakkiállítás sokoldalúan példázta — nem szűkíthető le legfőbb gazdája, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság feladatkörévé. Ha csupán azt vesszük figyelembe, hogy egyfelől az elkövetkező években is elkerülhetetlenül tovább erősödik a „korróziós támadás”, másfelől fokozódik a külföldi megrendelők igénye a magyar exportcikkek korrózióvédelme és korszerű felületkezelése szempontjából, leszögezhetjük: a védekezésnek legalábbis lépést kell tartania a támadás erejével, ily módon is növelni kell exportunk versenyképességét. Bár sok helyütt, különösen a gépipar egyes területein még nagyon is sok a tennivaló, a kiállítás megnyugtatóan bizonyította, hogy a központi irányítás, a korrózióvédelmi szakképzettséggel felvértezett műszakiak egyre bővülő gárdája, nemkülönben a már mintegy évi 32 milliárd forint értéket előállító korrózióvédelmi iparunk — egyre növekvő exporthányaddal — állja a kihívást, és mindinkább felnő a feladatokhoz. E feladatokban pedig — amint ez most különös hangsúllyal jutott érvényre — mind fontosabbá válik a nemzetközi együttműködés, amelyben növekvő aktivitással veszünk részt. Ez tükröződött abban, hogy az Európai Korróziós Szövetség — az érdekelt hazai szervek közreműködésével — a kiállítással párhuzamosan, a vásárközpontban tartotta az Eurocorr ’82 konferenciát, amelyen 23 országból csaknem 600 szakember vett részt. Az itt elhangzott 83 külföldi és 68 magyar előadás olyan értékes tapasztalatcserét, szellemi muníciót jelentett, amely minden bizonnyal további eredményeket vált ki a hazai korrózióvédelem elméleti és gyakorlati problémáinak megoldásában. Lendületben az anyagmozgatás Az említett időszakban az előbbinél nem kisebb jelentőségű eseménysorozat zajlott le az ugyancsak a népgazdaság egészét érintő anyagmozgatási-csomagolási témakörben, mégpedig: a Budatranspack nemzetközi anyagmozgatási és csomagolási kiállítás, a Hungaropack ’82 magyar csomagolási verseny és az országos anyagmozgatási konferencia. Az ezúttal már nyolcadik alkalommal sorra került Budatranspack mind méreteiben, mind színvonalában túlszárnyalta az előzőket: 40 magyar és 32 külföldi kiállító bemutatója felsorakoztatta e fontos szakma szinte teljes hazai keresztmetszetét éppúgy, mint az élenjáró nemzetközi konstrukciókat és megoldásokat. Hazai eredményeinkről szólva megállapítható, hogy a korábbi lemaradás az utóbbi években örvendetes fellendülésbe váltott át. 1970— 1980 között mind az anyagmozgató gépek, mind pedig a csomagolószerek és -gépek termelése és felhasználása két és félszeresére emelkedett, elérve ezzel az ipari termelés növekedési ütemét. A gyártó vállalatoknál — nem kis mértékben a nagy számban kötött licenc és knowhow szerződések alapján — korszerűsödött a rendszerbe állítható berendezések termelése, különösen a raktári állványszerkezetek, a konvejorok, a görgőspályák és több csomagológép-típus előállításában. Ennek számottevő szerepe van abban, hogy az anyagmozgatással foglalkozók számát, amely 1973-ban még 1— 1,1 milliót tett ki, 1980 végére mintegy 3—400 ezer fővel sikerült csökkenteni. Igaz ugyan, hogy nemzetközi mércével mérve a „maradék” létszám még mindig magas — mintegy kétszerese például az ausztriainak. De éppen a továbblépés útját-módját elemezték a szakemberek, akik 30 előadás és szakmai viták során tekintettek át olyan fontos, közérdekű témaköröket, mint például az anyagmozgatás helyzete és szerepe a technológiai rekonstrukcióban, vagy az anyagmozgatás fejlesztésének gazdasági és társadalmi hatásai. A százéves magyar gumi Végezetül, újszerű, hasznos kezdeményezésnek bizonyult a nagy világcégeket is felsorakoztató Elastomer ’82 szakkiállítás, amely a múlt, a jelen és a jövő szerencsés ötvözetének bizonyult. Száz évvel ezelőtt, 1882 őszi hónapjaiban jutott el az év elején alapított Schottola-féle gumifeldolgozó üzem 50 fős munkáskollektívája oda, hogy termékeik folyamatosan megjelentek a hazai piacon. Ez a kezdetleges kisüzem lett — sok kiemelkedő állomáson át — a ma már világszerte ismert magyar gumiipar történelmi bázisa. Az évforduló kapcsán rendezett kiállítás szemléletesen tükrözte a rendkívül sokágú magyar gumiipar szinte végig töretlen dinamizmusát, amely szerencsére napjainkban is folytatódik. Jellemző erre, hogy az elmúlt 30 évben a gumiipari termelés növekedése meghaladta a vegyipar egészét, és számottevően túlszárnyalta az ipari termelés átlagos növekedési ütemét. A maguk idejében népszerű Tauris, Cordatic és Emergé márkák helyébe — 1973 óta — a Taurus márka lépett, az emblémája jól ismert előre dűlő bikáját ma már a termelés 35 százalékát kitevő, olyan, világszerte exportált cikkek hordozzák, mint a tömlő nélküli acélradiál abroncsok, mezőgazdasági textilradiál abroncsok, vagy az olajkitermelésnél alkalmazott nagynyomású, nagy átmérőjű csövek — ez utóbbiak igen számottevő nemzetközi piaci részaránnyal. Nem is szólva a kempingcikkekről, műszaki és egyéb gumiárukról, amelyekben — s a kiállítás ezt is szemléltette — nem jelentéktelen a 100 közép- és kisüzem és mintegy 500 kisipari gumigyártó és javítóműhely szerepe sem. Dr. Follinus János HAJDP-BIHABI NAPLÓ - 1982. NOVEMBER 2. BTj