Hajdú-Bihari Napló, 1983. november (40. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
Tartalmas együttműködés előtt A Kereskedelmi Kamara segítheti a mezőgazdasági üzemeket „Minek jöttünk ide? Biztosan ez is egyike azoknak a felesleges szerveknek, amelyek az exportot nehezítik, az importot korlátozzák.” Ilyen és ehhez hasonló vélemények hangzottak el egy nemrégiben megrendezett tanácskozás előtt, amelyen a Magyar Kereskedelmi Kamara — és annak észak-alföldi összekötő bizottsága —, illetve a hajdú-bihari mezőgazdasági nagyüzemek vezetői találkoztak. Néhány héttel ezelőtt kötött együttműködési megállapodást a Hajdú-Bihar megyei Tanács a Magyar Kereskedelmi Kamara Északalföldi Összekötő Bizottságával. Már akkor elhangzott az a javaslat, hogy a hajdúbihari mezőgazdasági nagyüzemek vezetőit össze kellene hozni a kamarai munka csínját-bínját ismerő szakemberekkel. Egyrészt azért, mert a mezőgazdasági nagyüzemek jelentős részében nem ismerik eléggé a Magyar Kereskedelmi Kamara munkáját, tevékenységét, szolgáltatásait. Másrészt a találkozó azzal az előnnyel járhat, hogy a kamarai szakemberek is új információkhoz jutnak. Az észak-alföldi összekötő bizottság jóvoltából hamar megvalósuló tanácskozás első részében a kamarai szakemberek oszlatták el a gyakran információhiányból táplálkozó előítéleteket. Amikor minden résztvevő számára világossá vált, hogy a kamara tagvállalatainak szolgáltatásként a piaci információszerzéstől kezdve a vevők helyszínre utaztatásán túl az exportüzletek megkötéséig sok mindenre kiterjedő segítséget nyújt, a kamarai szakemberek alig győzték a javaslatokat feljegyezni. Sokak véleménye szerint az alma termelése, tárolása és értékesítése körüli helyzet ma közel áll a katasztrófához. A kamarai szakemberek szerint eddig azért nem lehetett szó az alma kishatármenti forgalmazásáról, mert a termés lényegesen roszszabb a tavalyinál. Az információk — noha korábbi keltezésűek —, de mégiscsak a MÉM-ből származnak. A termelők információi szerint viszont jó a termés, s Szabolcs-Szatmár és Hajdú-Bihar adja az ország almatermésének közel kétharmadát. Ezen a területen biztos, hogy több az alma, és nincs olyan információ, mely szerint másutt idén kevesebb termett volna. A termés értékesítésére mihamarabb gyors és hathatós lépéseket kellene tenni — például lé vagy gyümölcs formájában kishatár menti árucserére kellene vinni az almát —, nem arra várni, amíg az értékesítésre vonatkozó diszpozíció megérkezik. Értékesítés vagy árucsere Azt már a résztvevők többsége tudta, hogy a jelenlegi helyzetben külföldön is könynyebb árucserét szervezni, mint egy-egy terméket — pénzért — értékesíteni. Az árucserére azonban a szakosított magyar külkereskedelmi vállalatok nem vagy alig vállalkoznak, s ez azt is jelenti, hogy számottevő menynyiségű — valahol értékesíthető — árualap nem kerül a határokon túlra, s emiatt itthon esetleg termelési gondok jelentkeznek. Ezért jó néhányan egyből az árucserére vonatkozó javaslatukat tették meg, illetve ezek megvalósításához kérték — az összekötő bizottságon keresztül — a kamara segítségét. Kábán a Vörös Csillag Termelőszövetkezetben működő fafeldolgozó üzem évente mintegy 100 ezer köbméter nyersanyagot fogyaszt. A kishatármenti árucsere keretében, ha lehetőség nyílna az alapanyagok behozatalára, cserébe nyílászáró szerkezeteket, falburkoló elemeket, kerti bútorokat, szabad építőipari kapacitást, vetőmagtermesztést tudnának felajánlani. Még használt gumik futózása is szóba jöhet, ha az ehhez szükséges segédanyag importját ellentételezni lehetne. Mások élő juhokat kínáltak exportra, vagy húsukat, kikészített bőrüket szállítanák a határokon túlra. Halból is több van A tanácskozáson legalább ennyire élesen vetődött fel a haltenyésztés jelene és jövője. A megye adja ugyanis az országban termelt halhús közel 30 százalékát. Korábban jelentős mennyiségű növényevő halat exportáltunk. Most is évente mintegy 12 ezer tonna növényevő hal kerülhetne értékesítésre. Ám ezt a mennyiséget — amit korábban exportáltunk — most az irak—iráni háború miatt nem lehet teljes egészében határainkon kívül értékesíteni. A hazai fogyasztás ilyen mértékben nem növelhető, s addig kellene piacot találni, amíg az egész haltermelés nem kerül emiatt nehéz helyzetbe. Más halféleségek egy részét most egy külföldi cégen keresztül árucserében értékesíteni lehet. Ám sajnálatos, hogy a magyar külkereskedelmi vállalatok erre nem vállalkoznak, ennek eredményeként napjainkban egyre több a bizonytalanság a haltermelés jelene és jövője körül. Ha a Magyar Kereskedelmi Kamara képviselni tudná a termelő gazdaságok érdekeit az arra illetékes fórumokon, igen jó irányba tudná befolyásolni az ágazat fejlődését. Lehetne még sorolni az elhangzott javaslatokat. A hozzászólások közül azt érdemes kiemelni, amit Jakab Tamás, a megyei tanács mezőgazdasági osztályának vezetője — akár summázatként is — mondott. A megyében több olyan termény, termék és áru van, aminek értékesítése részben vagy egészben megoldatlan. Ha ezek exportálásában, árucseréjében tudna segíteni a Magyar Kereskedelmi Kamara, ez nagy megkönnyebbülést jelentene a gazdaságoknak, és egyúttal tekintélyt szerezne a kamarának. A tanácskozás végén jó néhány szövetkezeti elnök, állami gazdasági vezető megfogalmazta, hasznos és jó együttműködést szeretnének kialakítani. Most már csak az a kérdés vetődik fel — az elhangzottak alapján úgy érzem, jogosan — az emberben: mit csinálnak a külkereskedelmi vállalatok? Hajdú István Lesznek elektromos meghajtású szivattyúk is Belvízvédelmi gyakorlat Debrecenben A Debrecen városi Tanács Belvízvédelmi Szervezete október 27-én belvízvédelmi gyakorlatot tartott. Ennek célja a rendelkezésre álló védelmi erők és eszközök készenléti állapotának, bevethetőségének és hatékonyságának megállapítása volt, de jól szolgálta a gyakorlat a védelmi szervezet összekovácsolását, s a várható tél végi, kora tavaszi belvizek elleni védekezésre való felkészülést is. A Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat tanácstermében megtartott tájékoztatón képviseltette magát a megyei tanács, a városi tanács VB Hivatala, a Tiszamenti Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat, a városi rendőrkapitányság, a városi KÖJÁL, a Berettyómenti Vízgazdálkodási Társulat és a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság. Debrecen 4400 hektárnyi területéből 700 hektár erősen belvízveszélyes — vázolta a helyzetet Kovács Lászlóné, a Belvízvédelmi Szervezet vezetőjének első helyettese. Azelmúlt öt-hat év igen kedvezőtlen volt: a belvizes gondok fokozottabban jelentkeztek, ugyanakkor a pénzügyi keretek közel sem tartottak lépést az igényekkel. A legveszélyeztetettebb területek (Bozzaytelep — Szabadságtelep) mentesítését részben sikerült megoldani, de elvezető hálózat kiépítése folyamatban van. Jelentősek még azok a területek (Kerekestelep, Nagy-Sándortelep — Szotyoritelep stb.), ahol a belvizek ellen kizárólag a védelmi szervezet bevonásával lehet eredményesen védekezni. A városi tanács a védekezési feladatok ellátásánál a Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat csatornázási üzemére támaszkodik. Az elmúlt hat évben a rendszeresen jelentkező belvizek elleni védekezésben a csatornahálózati üzem kollektívája igen eredményes munkát végzett. Ha a rendelkezésre álló kapacitás nem volt elegendő, bekapcsolódott a védekezésbe a városi tűzoltóság is. Végül arról szólt Kovács Lászlóné, hogy a belvízvédelmi terv részleteiben tartalmazza a védekezési feladatokat, külön kiemelve az egyes védelmi osztagok (kárelhárítási, kitelepítési, elhelyezési, egészségügyi, kárfelvevő és minősítő) tevékenységi körét. A belvízvédelmi gyakorlaton nem a teljes védelmi szervezetet mozgósították — a kárelhárítási osztag mutatta be munkáját. Az imitált védekezésben (jelenleg sehol sincs belvíz Debrecenben — a Tócó elgázolásával kellett „vizet fakasztani”!) huszonnégyen vettek részt. A meghívottakat Kotricz Ferenc, a Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat hálózati osztályvezetője, a kárelhárítási osztag és a belvízvédelmi gyakorlat vezetője kalauzolta az egyes helyszíneken. A szennyvíztelepen,, a belvízvédelmi szertárnál megtudhattuk, hogy Debrecenben négy MA—120, három Honda—1000 és két nagy típusú szivattyú áll bevetésre készen. Ezeket a városi tanács vásárolta, a karbantartást, működtetést a Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat dolgozói végzik. A szivattyúk világítóeszközökkel is fel vannak szerelve, így éjszaka is működtethetők. A tervekben elektromos meghajtású szivattyúk beszerzése is szerepel. A Tócó mellett (Szikgát, Szotyoritelep, Köntösgát) működés közben is meg lehetett tekinteni a szivattyúkat. A gyakorlat egyik helyszínén (Bellegelő 690.) nyílt árok tisztítása, ásása volt a feladat és zárt csatorna tisztítását mutatták be. A gyakorlat értékelésekor elhangzott: kevés város dicsekedhet hazánkban ilyen erővel , de Hajdú-Bihar megye településein is meg kellene teremteni a szervezett védekezés lehetőségét! S. F. Szivattyú munka közben (Szikgát) Zárt csatorna tisztítása JEGYZET Valutaháború? Úgy hírlik, valahol Magyarországon, tán éppen az Északi-középhegységben (Egerben? Miskolcon?), komoly vizsgálat kezdődött. A részletekről már mindenki tud, persze, mindenki másként. Egy ponton azonban megegyeznek a történetek: a mostanában újult erővel fellángolt nyugati üzleti turizmus néhány szerencselovagját kérdezik meg alaposabban bécsi vásárlásainak részleteiről. Semmi kifogásunk nem lehet a szigorú számonkérés ellen. Valóban furcsa lenne szó nélkül hagyni, hogy néhányan saját anyagi jólétük megteremtésére használják ki az utazási irodák alig háromnapos, „nyugati útnak nem számít” túráit, de főként azt a tényt, hogy bizonyos technikai cikkek Hegyeshalmon túl az itteni piac által elismert árnál jóval olcsóbban vásárolhatók meg. Nem új jelenség ez, amióta nyugatra utazhat a magyar állampolgár, azóta nem tud ellenállni a kísértésnek. Volt kezdetben nylonharisnya-, később orkánkorszak, vagy tíz évvel ezelőtt a zsebszámológépek számítottak menő cikknek, most meg a nagyobb testvér, a személyi számítógép a sztár, s persze a világ vezető cégei által előállított elektroakusztikai csodamasinák. Ha régi ügyről van szó, miért is beszélünk róla? Hiszen különbségek még sokáig lesznek az országok között — társadalmi-gazdasági berendezkedésben és életszínvonalban, technikai-műszaki fejlettségben egyaránt. Nézzünk körül! Az egyik országban mi vásárolnánk szívesen, a másik országból inkább hozzánk jönnek üres szatyorral. Ilyen a világ, így kell benne élnünk, együtt az ügyes és az ügyeskedő emberekkel. Van azonban egy momentum, ami már régóta nem hagy nyugodni, de most, hogy én is hallottam a vizsgálat hírét, végleg kikívánkozik belőlem. Úgy érzem, valami különbség azért mégis van az üzletelés régi és új formái között. Kimondom úgy, ahogy gondolom, még ha tudom is, hogy sokan nem értenek velem egyet. Amíg korábban hivatalból teljességgel elítélt cselekedet volt a fenti értelemben folytatott üzletelés, addig ma mintha kissé elnézőbbek lennénk. Ha nem is hivatalosan, de a körülmények, a szabályok alakításával. Példákat említek, ezzel igyekszem bizonyítani: talán nem egészen alaptalan az érzésem. Még alig csendesült el a vihar, amelyet az elmúlt néhány évben talán legnagyobb ívű karriert befutott popegyüttes vezetőjének bírósági ügye kavart — a lényeg: aranyat hozott az országba illegálisan —, amikor megjelent az új szabály: ha valaki eladásra (természetesen szabályos körülmények között!) szánja a külföldön vásárolt aranyat, nincs mitől tartania a vámvizsgálat idején. Ehhez a ponthoz tartozik még egy furcsa tény: míg azelőtt a külföldről származó aranyékszert — legyen bár a legremekebb munka! — vámcédula híján csak törtaranyként vették át a bizományiban, ma már megfizetik a rendes árát. Lépjünk tovább. Magyarországon 1970 óta létezik Számítástechnikai Központi Fejlesztési Program, így, nagy kezdőbetűkkel, lévén szó kormányprogramról. De arra nem jutott elég pénz, hogy az eszközöket, a berendezéseket az európai színvonal szerint tegyük hozzáférhetővé az emberek és a vállalatok számára. Addig ez fel se tűnt, amíg a potenciális vásárlók körét az állam gazdálkodó egységei alkották. De amióta a számítástechnikát központi program nélkül fejlesztők kitalálták, s immár egy magyar ember számára is elérhető áron piacra dobták a személyi számítógépet, azonnal szembetűnővé vált a hiány. Kézenfekvő megoldás lett volna: viszonylag kevés devizáért importálni ezekből az eszközökből — ha nem is minden igény kielégítésére, de legalább a feketepiac letörésére. Nem, mi ennél bonyolultabb megoldást választottunk. Nem terheljük sem a külkereskedelmi vállalatokat, sem az ország devizakeretét. Majd a magánember megoldja a problémát: részben a külföldön dolgozó magyarok, részben a turisták ellátják a hazai piacot. Kialakult az egészséges munkamegosztás is. A nagyobb lehetőséggel bíró vendégmunkás a nagyobb — a kisebb gazdálkodó egységek számára is alkalmas — berendezéseket hozza, míg a turisták inkább az apró, de azért igen sokat tudó masinákat. A vámszabályok is ösztönöznek: ha valaki nem eladásra, hanem saját célra hozza a gépet, kedvezményes vámot fizet. Figyeljünk csak, két dologra is! Az egyik: ha jól emlékszem, eddig a hivatalos fogalmazás szerint csak saját célra volt szabad hozni mindent, most már eladásra is. A másik: a kedvezményes vám lefizetése után vajon ki ellenőrzi, hogy három hónap múlva hol működik a személyi számítógép?! Tudom, a bizományi, meg a többi felvásárló látja, mi van a vámcédulára írva. És a feketepiac? A példa most is többet mond, mindennél. A legnépszerűbb masinák egyike, a ZX 81 típusú számítógép ma 32—33 ezer forintért vásárolható meg a magyar üzletekben a bizományi forgalomban. Egy osztrák katalógus szerint ennek az ára éppen egy évvel ezelőtt 4880 osztrák schilling volt. (Ha figyelembe vesszük a nyugaton tapasztalható gyors árcsökkenést, ma esetleg kevesebb.) Egy ismerősöm mesélte, hogy a határon 12 ezer forintra értékelték a gépet, így fizette a vámot. Nem kell sokat számolni, hogy kiderüljön: a leghivatalosabb keretek között mekkora haszonra tehet szert az, akinek van elég tartalék pénze az üzlethez. S még jobban jár, ha „félvámmal” hozza be, s a bizományi megkerülésével az ottani árnál valamivel kevesebbért adja el. Van még valami. Kérdeztem sok-sok turistától: érdeklődtek a határon, hogy vajon miként tudtak néhány ezer schillinget elektronikára költeni abból a pár százból ami a turistaútra hivatalosan jár? Ez a kérdés soha, egyetlenegyszer sem merült fel. Akkor vajon mi tartotta volna vissza azt a néhány (ezer) embert a spekulációtól? Bizonyára tudja a kedves olvasó is: huszonkettőért már érdemes feketén nyugatnémet márkát venni! Tudomásul kell vennünk, hogy minden országban a törvények, rendeletek szabályozzák a valutaforgalmat és a turistautakon átmenő áruforgalmat. Sokan megpróbálják kijátszani a szabályokat — apró előnyökért, vagy jelentős haszon reményében. De ahhoz, hogy szigorúan követeljük a rendet, olyan szabályokra van szükség, amelyek egyértelműen közvetítik a társadalom értékítéletét, és a népgazdaság érdekeit egyaránt. Girlyi László HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — . NOVEMBER 11.^EJ