Hajdú-Bihari Napló, 1984. július (41. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-01 / 153. szám
Építkezők fóruma a sportcsarnokban Aki akar, tud hol és miből építkezni Nem mindennapi rendezvényre hívták nemrégiben azokat a hajdú-bihariakat, akik építési engedéllyel rendelkeznek. A Kelet-magyarországi TÜZÉP Vállalat szervezésében több szerv képviselői ültek asztalhoz. Az építőanyagok kereskedelmével foglalkozó nagyvállalaton kívül többek között az OTP szakemberei, a megyei, illetve a városi tanács illetékesei, a kisiparosok képviselője, a 6. számú Volán fuvarozásban illetékes vezetői, valamint az Építésügyi Tájékoztatási Központ dolgozói vettek részt azon a fórumon, amelyet a sportcsarnokban rendezett építési kiállítás kapcsán hirdettek meg. Az első meglepetés az volt: nem tolongtak az érdeklődők. Félreértés ne essék, nem azt akarom ezzel mondani, hogy kongott a sportcsarnok edzőterme az ürességtől. Sokkal inkább az volt a jellemző, hogy az OTP, a tanács és a TÜZÉP asztalkáinál mindig volt egykét ügyfél, s néhányan mindig várakoztak, hogy szabad legyen egy-egy hely. önmagában ez vagy azt jelzi, hogy nincs különönösebb probléma a fórumon részt vevő szervek működésében, vagy arra utal: ismerve a helyzetet, az építkezők egyénileg akarják elintézni ügyes-bajos dolgaikat. Aki belevágott az építkezésbe, már többé-kevésbé tudja, milyen pénzügyi támogatásra, építőanyag-ellátásra számíthat. Akik viszont ezentúl akarnak családi házat, nyaralót tető alá hozni, jobban tették volna, ha részt vesznek ezen a fórumon. Így például tudomást szerezhettek volna a debreceniek arról, hogy milyen a pillanatnyi telekhelyzet. A Létai úton kialakított 99 telekre kétszázan adtak be igénylést. A szociális helyzet, az igények jogossága, és egyéb szempontok alapján kialakított listára természetesen csak annyi név fér el, ahány telek van. A többiek és az új igénylők a Veres Péter utcától keletre kialakítandó 450 telek valamelyikét igényelhetik. Nyolcvanöt második felében kezdhető meg az építkezés a villannyal és csapadékvízelvezetéssel ellátott telkeken, s egy 180 négyszögöles porta telekdíja körülbelül 130 ezer forintba fog kerülni. A Tégláskertben, a Lentztelepen van még néhány hely, és Felsőjózsán a jövő év elején csoportos, korszerű családi házak építkezésébe lehet bekapcsolódni. Telek tehát van a megyeszékhelyen. Nézzük az építőanyagokat. Az építési engedéllyel rendelkező debreceniek újfajta megállapodást köthetnek a TÜZÉP-pel. Ez a korábbinál szorosabb kapcsolatot jelent mindkét fél számára Egyrészt az építkező igényét a megállapodás megkötésétől függően 120—150 napon belül kielégítik. Elsősorban a korszerűbb falazóanyagok hamarabbi szállítását ígéri a vállalat (kisméretű tégla viszont nincs annyi, amennyi kellene, ezért erre nem kötnek szerződést), de ha nem teljesítik a vállaltakat, a lekötött pénz után kamatot fizetnek. Bevallom őszintén, megkérdeztem mi az oka annak, hogy a TÜZÉP-telepeken hiánycikknek számító anyagok egy részét a fuvarosok felárral kínálják a kapuban. Úgy érzem, ez egy olyan állapot, ami joggal irritálja a vásárolni szándékozókat. Érdemes a választ végiggondolni: a Kelet-magyarországi TÜZÉP az építőanyagoknak megközelítőleg ötven százalékát forgalmazza. A többi más gazdálkodó szervek építőanyag-telepein kerül forgalomba, ahol a kínálat nem mindig egyezik a kereslettel. Ezen kívül az egyes téglagyárak saját telepükön is értékesítenek, illetve eladják a terven felüli termelést is. Különböző gyártó vállalatok önálló kereskedelmi hálózatot is létrehoznak. Ezekben az üzletekben már csak a kiskereskedelmi haszon miatt a gyártóknak gazdaságosabb értékesíteni a terméket, mint átadni a forgalmazó vállalatnak. Mindezek együttes hatása a jelenlegi állapot, amelynek jellemzője: aki akar, tud hol építkezni, különösen a megyeszékhelyen. Lehet lassabban, kevesebb pénzből építőanyagot venni, és van alkalom gyorsabban, felárral, az értékesítés nem mindig legális csatornáin keresztül vásárolni. Mindenki maga döntheti el: a biztonságosabb vagy a gyorsabb megoldást választja. Hajdú István De szépió lenne! Javítás mélyhűtéssel Olvasom az MTI június 30-i híradását: Elektronikus berendezésekhez használható hibakereső spray gyártását kezdték meg a szegedi Medikémia Ipari Szövetkezetben. A leggyakoribb érintkezési hibák felderítésére alkalmas vegyszerrel befújják a feltételezett hibaforrást, s a vegyszer az egész területet mínusz 50 Celsius-fokra lehűti. Ennek hatására az alkatrészek összehúzódnak, megváltoznak az áram vezetésének feltételei, s a módosított körülmények között a hozzáértő szakember gyorsan felfedezi a hibát. Elgondolkoztam a javítás módszerén. De szép is lenne, ha ezt a mélyhűtéssel történő reparálást ki lehetne terjeszteni a gazdasági élet területére is. Igazán kidolgozhatnának a szakemberek egy olyan vegyszert, amivel, ha befújjuk a vállalatok egymásnak küldött iratait, megváltoznának a papíron a levél azon részei, amelyben az egyik vállalat nem mond igazat. Továbbfejlesztve a dolgot, el lehet érni azt is, hogy a vállalaton belüli levelezésnél használják a javító spray-t. Még tovább vive az ötletet: csak összegyűjtenék egy terembe a vezető állású dolgozókat, majd egy kívülálló személy lepermetezné az egészségre ártalmatlan vegyi anyaggal a főnököket A munkakörük betöltésére alkalmatlanok átmeneti időre elszíneződnének és így gyorsan, szakszerűen elvégezhető lenne a kívánt tisztogatás. Megvitattam ötletemet néhány szakemberrel. Egyöntetűen azt válaszolták, még ha sikerülne is a spray-t kidolgozni, nem lenne gyártó cég. Mert nincs, aki megmondaná, mennyi javító spray fogyna el egy évben? — hajdú — HÍD ÉPÜL A TISZÁN Új vasúti hidat építenek Csongrádnál a Tiszán. A mederpillér építéséhez a folyó közepén horgonyzó katamaránról — kettős törzsű uszályról — juttatják le a mélybe a betont. A betonkeverő gépkocsikat úszódaru emeli be a partról a Tisza közepén levő munkahelyre. Az új létesítményt a tervek szerint jövő évben adják át rendeltetésének. A képen: munkában az úszódaru (MTI-fotó: Tóth Béla felvétele — RS) Vasárnap délelőtt A HÉTEN TÖRTÉNT A gazdasági nehézségek ellenére Csütörtökön tartotta ülését a Hajdú-Bihar megyei Tanács. Napirenden szerepelt az 1983. évi tanácsi gazdálkodásról szóló zárszámadás. Vagyis annak számbavétele, mekkora összegek álltak rendelkezésre tavaly a megye különböző tanácsainak, mire, mennyit tudtak ebből fordítani. A nagyobb összeget minden évben a költségvetési keret jelenti. Sokba kerül az intézmények fenntartása, működtetése, de nem olcsó dolog manapság például olyan alapkövetelményeket teljesíteni sem, mint hogy minden utcában elfogadható világítás legyen esténként. Négymilliárd forintnál többe került a múlt évben Hajdú-Biharban annak biztosítása, hogy a kornak, igényeknek megfelelően — de legalábbis elfogadhatóan — folyjon az élet mindazon területeken, amelyeknek felelős gazdája a tanács. Az év végi zárszámadásokból azonban a lakosságot mégis a kisebb összeg felhasználása szokta érdekelni. Ezt hivatalosan fejlesztési alapnak hívják, s azt a summát jelenti, amit új létesítményekre, beruházásokra lehet fordítani. Való igaz, hogy manapság, amikor naponként hallunk gazdasági nehézségekről, a beruházásokkal is csínján kell bánni. Sok minden kellene valamennyi városban, községben — kevésre jut pénz. Ezért fontos, hogy a helyzetet nagyon alaposan mérlegelve készüljenek a tervek, a vitathatatlanul jogos igények közül azok kerüljenek bele, amelyek a legfontosabbak s legkevésbé tűrnek halasztást. Ám az utóbbi évek szorító gazdasági gondjai mellett nem ritkán még eredetileg meglevőnek tudott összegek is zsugorodnak — ebben az ötéves tervben eddig a kormány minden esztendőben kénytelen volt lefaragni a korábban jóváhagyott pénzügyi keretekből —, s ilyenkor az illetékeseknek — felelősöknek — három lehetőség közül kell választani. Vagy lemondanak a tervben szereplők egy részéről, vagy megkeresik az útját-módját, hogyan lehetne kevesebb pénzzel megvalósítani a legszükségesebbeket, illetve a maguk területén megtesznek mindent azért, hogy a bevételek növekedjenek. Hajdú-Bihar megyében eddig még főként az utóbbi két lehetőséggel éltek a tanácsok. A legfontosabb beruházások megvalósultak, s ami a múlt évi tényekből hiányzik, annak többsége is csak áthúzódott erre az évre, illetve nem annyira a pénz, sokkal inkább a kapacitás hiánya akadályozta, hogy a terveknek megfelelő időben átadják. Ha csak annyit mondanánk, hogy tavaly a tervezett 4 ezer 700 lakás helyett 4 ezer 782 épült (igaz, ezen belül a tanácsi lakás 78-cal kevesebb a tervezettnél), hogy az általános iskolai tantermek számának a terv szerint kilencvennel kellett volna növekednie, s a tényleges gyarapodás ezzel szemben 122, a vízvezeték-hálózat hossza pedig csaknem pontosan duplájával nyúlt, mint eredetileg gondolták — ezek az adatok önmagukban akár elégedettségre is alapot adhatnának. Kétségtelen tény azonban, hogy az óvodai, bölcsődei fejlesztést nem sikerült időben maradéktalanul megvalósítani, ahogy például a szennyvíztisztító-kapacitás fejlesztésében is van egy kis lemaradás, összességében azonban a tervek teljesültek, s nem állnak rosszul azok a beruházások sem, amelyeket tavaly vagy még korábban kezdtek, s erre az évre áthúzódtak. Többek között már felavatták a nádudvari művelődési házat, s befejezés előtt áll a hajdúböszörményi is. A költségek alakításánál a szempont természetesen a takarékosság volt, de mindig hozzátéve, hogy csak az ésszerűség határain belül. Egy létesítményre, amely ötven vagy száz évig fog funkcionálni, nem nyomhatja rá a bélyegét az, hogy éppen szűkös esztendőkben épült. Legjelentősebb lehetőségként maradt tehát a tanácsi bevételek növelése. Itt viszont akár vannak maradéktalanul örvendetes jelenségek. A fejlesztési alap bevételeinek úgynevezett „saját bevétel” része — lakossági községfejlesztési hozzájárulás, telekadó, közműfejlesztési hozzájárulás, társadalmi munka stb. — az év végi elszámolásnál 70 százalékka bizonyult többnek a tervezettnél. Jórészt ennek köszönhető, hogy összességében az előirányzatban szereplő egy milliárd 693 millió helyett egy milliárd 953 millió forintot fordíthattak beruházásra a megye tanácsai. A bevételként szereplő összegen belül különös jelentősége van a tervezettet háromszorosan meghaladó — félmilliárdnál nagyobb értékű — lakossági önkéntes hozzájárulásnak, társadalmi munkának. A más rovatok többlete részben az új gazdasági formák belépésének, de nagyobb részben a lakosság fegyelmezettségének, a hivatalos szervek gondos munkájának köszönhető. Nem önértékelésként hangzott el a megyei testület ülésén, hogy jól gazdálkodtak a múlt évben a hajdú-bihari tanácsok — a legilletékesebb, a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának elnöke mondotta. S hozzátette azt is: a jövőben, amikor a tanácsi önállóság nagyobb mértékben fog gazdasági önállóságot is jelenteni, egy-egy település fejlődése szempontjából meghatározóvá válhat a helyes tervezés, a lehetséges bevételek felkutatása, a kötelező hozzájárulások maradéktalan behajtása és a lakosság önkéntes hozzájárulása. N. Zs. Három ezüst története Debrecenben a Jászai Mari téri kellemes, barátságos otthonában fogadott Vágner Lászlóné. Bemutatkozásunk után a hét eleji háziünnepségen készült felvételt nyújtottam át neki és megkértem, mondja el, mi volt a fotó előzménye. — Harmincnyolc évi munka után ez év márciusában mentem nyugdíjba és ekkor búcsúztattak el a városi pártbizottságon a párt- és tömegszervezeti osztály dolgozói, közvetlen munkatársaim. Megkaptam a negyvenedik éves munkaviszonyra járó jubileumi jutalmat is, s még azt terveztem, hogy elköszönök a nőfelelősöktől, akik hosszú évekig segítőtársaim voltak. Ezért nagyon meglepődtem, amikor június 25-én, hétfőn, a megyei pártbizottságon Sikula György első titkár átadta eddigi munkámért a Munka Érdemrend ezüst fokozatát. — Ennyi az előzmény — mondta Vágner Lászlóné és a szekrényhez lépett, ahonnan három piros dobozt vett elő. Szép sorjában elém rakta azokat. — Ez a mostani a harmadik — szólt büszkén. — Az elsőt 1967-ben vehettem át a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulóján, melyhez egy szép emlékem kapcsolódik. Erdei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának akkori elnöke adta át a következő megjegyzéssel: a Hajdú-Bihar megyei termelőszövetkezetekben dolgozó nőbizottságok létrehozásában végzett igen eredményes munkámat honorálják ezzel a magas kitüntetéssel. Ilyen indoklással nem sok asszony részesült akkor elismerésben. — Abban az időben sokat vitatkoztunk azon, hogy életképesek-e a tsz-ek nőbizottságai. Én láttam bennük olyan alapot, amelyre építve szép eredményeket lehet felmutatni. A vita lezárása után szabad utat kaptam a szervezésben. Sokat jártam a parasztasszonyok között, tudtam gondjaikról, nehézségeikről. Abban az időben főleg a rendszeres munkavállalás, gyermekeik napközis elhelyezése foglalkoztatta őket. Az eszmecserékre több hasznos fórumot találtunk, ahol a legkülönbözőbb nőpolitikai témát megbeszélhettük. — Emlékszem arra, hogy a baromfitenyésztés fellendítésére a nőtanács és a MÉSZÖV versenyt hirdetett a háztáji gazdaságok között. A versenynek nagy sikere volt, s ennek is köszönhető, hogy fokozatosan létrejöttek a termelőszövetkezetekben a nagy baromfinevelő-telepek. — Mi volt a második, ezüst fokozatú kitüntetésének története? — Azt a Parlamentben vettem át a nemzetközi nőnapon 1976-ban. Ekkor már a debreceni járási pártbizottságon dolgoztam nőreferensként. A párt nőpolitikai határozata végrehajtásáért végzett munkámért kaptam, a harmadikat most, munkáséveim lezárásaként. Beszélgetéseink során előkerült néhány régi bizonyítvány és az első munkakönyv. Nem sok benne a beírás. Az elsőn ott a dátum 1947, nőiszabó-segéd volt Vágner Lászlóné. — Nem sokáig, mert a cégtulajdonos bezárta az üzletét, s én az utcára kerültem. Most olvastam valamelyik iratomban, hogy kaptam akkor munkanélküli segélyt is. Erről egészen megfeledkeztem. Ám azt tudom, hogy mondtam apámnak, többet nem megyek segélyért, mert ez olyan megalázó. De nem is volt rá szükség, mert amikor Debrecenben megalakultak az első tsz-ek — amelyekbe kisiparosok tömörülnek — néhány fiatalt felvettek, köztük engem is. Az iparos évek akkor értek véget számomra, amikor 19 éves koromban, 1948-ban felvettek a pártba. Vágner Lászlóné többször volt pártiskolán, aktivistája volt ezen kívül a SZIT-nek, megpróbálkozott az újságírással — sajtólevelezőket is szervezett a Néplapnak —, majd oktatásfelelős lett a Népművelési Felügyelőségen. A leghosszabb időt a megyei nőtanácsnál és a járási pártbizottságon töltötte. — Viccesen mondom, amikor megszűnt a megyei nőtanács, én akkor kerültem a járási pártbizottságra, s most, amikor megszűntek a járások, nyugdíjba mentem. Hosszú ideig dolgoztam, s mivel nagy területnek voltam a gazdája, felelőse, nem volt könnyű dolgom. Ma már alig elképzelhető, mennyit kellett harcolni, menni azért, hogy a nők munkát kapjanak. A nőtanács titkárhelyetteseként nekem is volt egy kis köröm nőket alkalmazó munkahelyek kapuinak megnyitásában. — Mindig nagyon fontosnak tartottam a rétegpolitikai munkát, a hasznos tapasztalatok átadását. Nagy eredmény volt, hogy a községekben sorra létesültek a nők otthoni munkáját megkönynyítő szolgáltatóegységek, az ABC-k, szakboltok. Napi teendőinkben nem feledkezhettünk meg a tudatformálásról sem. A hatvanas években nagy sikerük volt a nők téli politikai tanfolyamainak, mert itt egymás között bármilyen témát megbeszélhettek, a gyermekneveléstől a legfrissebb jogszabályokig. — Mióta nyugdíjba ment, több ismerőse megkérdezi, hogy érzi magát itthon, mivel foglalkozik? — Sokan kérdezték, és én mindenkinek azt válaszoltam, nagyon jól. Nem unatkozom, hiszen az az asszony, aki szereti otthonát, családját és igényes magával szemben, nem unatkozik. Természetesen ezután minden időm a családomé és a társadalmi munkáimé, melyek hozzátartoznak nyugdíjas életemhez is. Balogh Júlia HAiOP umAm rexpao im /Omur i !- i