Hajdú-Bihari Napló, 1985. július (42. évfolyam, 152-178. szám)
1985-07-01 / 152. szám
N«SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSXSXXXSSSXSSSSSSSSSSSSXSSSSSSSSSSSSSSS^ írWmWwfm. ihK^ l Befejeződött a katonazenekari fesztivál (Folytatás az 1. oldalról) Debrecen város vezetői ebből az alkalomból fejezték ki elismerésüket és köszönetüket Auth Henrik ezredesnek, érdemes művésznek, a Magyar Néphadsereg közelmúltban nyugállományba vonult főkarmesterének, aki alapító tagja volt a fesztivál szervező bizottságának és az idei seregszemle előkészítésében is aktívan részt vett. Szinte jelképesnek is tekinthetjük, hogy a fesztivál és azáróünnepély utolsó mozzanataként az egyesített zenekar a Szózatot Dobos Lászlónak, a Magyar Néphadsereg új főkarmesterének vezényletével szólaltatta meg. A záróünnepélyt követő bensőséges ünnepségen adták át a fesztiválon részt vett zenekarok vezetőinek azokat a díjakat, amelyeket Debrecen és a megye intézményei, üzemei ajánlottak fel. A felajánlók között volt a megyei és a városi tanács, a HNF megyei és városi bizottsága, a KISZ megyei és városi bizottsága, az SZMT, a Debreceni Dohánygyár, a MEDICOR Művek, a Debreceni Műanyaggyár, a Vegyesiparcikk-kiskereskedelmi Vállalat, a Debreceni Tartósítóipari Kombinát és a Debreceni Közútépítő Vállalat. A fesztivál gyors zárómérlege azt mutatja, hogy a nagyszabású nyitó- és záróünnepély, a térzenék és a hangversenyek, a zenés alaki bemutatók (a szombati programot például közel tízezren tekintették meg) mindenütt közönségsikereket arattak és a közreműködő együttesek magas szintű felkészültségéről, muzikalitásáról, igényes műsorválasztásáról adtak bizonyságot. A bolgár, a román, a szovjet együttesek, a kalocsai, székesfehérvári, debreceni zenekarok, valamint a Magyar Néphadsereg Központi Zenekara feladatukat teljesítve, elégedetten térhetnek vissza állomáshelyeikre. Említsük meg, hogy ebben a fesztivál zökkenőmentes lebonyolításában döntő érdemei voltak a Kölcsey Művelődési Központ munkatársainak. A szovjet együttes muzsikusai (Fotó: Iklódy János) Pótolni az időjárás miatti kieséseket Küldöttgyűlés a nádudvari Vörös Csillag Tsz-ben „Az idei rendkívüli időjárású esztendő alaposan próbára tette gazdaságunkat. A szigorú télben sokat elszenvedtek** a szabad ég alatt termő területek, s amikor nagy nehezen végére értünk a zord télnek, újabb gondot okozott, hogy májusban és júniusban szinte »megállás nélkül** esett, sőt időnként ömlött az eső.” A nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet szombaton megtartott küldöttgyűlésén Szabó Istvánéinak vonta meg a fél esztendő mérlegét, felsorakoztatva a tennivalókat is. Különösen fontosnak tartotta a rendkívüli küldöttgyűlést a tsz-elnök azért, mert kezdődik az egyik legnagyobb munka, az aratás. Hétfőn, július 1-én a Vörös Csillag Tsz-ben 10 kombájn áll be az árpatáblákba. Néhány jellemző példa a beszámolóból: a Vörös Csillag Tsz-ben a rendkívüli télben 5—6 millióval több az energiaszámla, emellett sokkal nagyobb volt a ráfordított munka. Ami azért nem volt eredménytelen, mert a rendkívüli hideg ellenére sem volt téli jószágelhullás. Tavaly 3 ezer vagon gabonát adott el az államnak a tsz, az idén 4—500 vagonnal kevesebbet adhat. A mélyebben fekvő részeket ugyanis nem lehetett bevetni tavasszal, ahova mag került — búza, kukorica, napraforgó —, a sok eső és vízállás következtében kipusztult, vagy lényegesen alacsonyabb termést fog adni. A termelőszövetkezet vezetésének van terve, programja a kényszerű helyzet megoldását javító intézkedésekre. A nagy gazdaság többi ágazata is tud javítani a helyzeten. Az állattenyésztés valamennyi ágazata — a sertés kivételével — teljesítette az eddigi tervét, sőt egyesek többet is produkáltak. Mintegy 4000 tag és alkalmazott dolgozik a Vörös Csillag Tsz-ben. Kiemelte a beszámoló: a szövetkezet vezetése a közös gazdaság erősítése, a kiesések pótlása mellett most is nagy figyelmet fordít a háztáji gazdaságok segítésére. Amikor az országban a háztájiban valamivel csökkent az állatállomány, Nádudvarra ez nem jellemző: az idén is csaknem 25 ezer hízó leadására kötöttek szerződést, ez annyi, mint a tavalyi. De hasonló a helyzet a szarvasmarhánál is, a tej pedig lényegesen több. A rendkívüli küldöttgyűlés tartalma az volt, hogy a sopánkodás, a kéztördelés nem hoz több pénzt, nagyobb bevételt, helyette cselekedni kell! Nem a több munkát szorgalmazták, hanem azt, hogy amit programoztak a legjobb minőségben és pontosággal végezzék el a tagok és vezetők egyaránt. ÜGYELET Nyugodt hétvégéről számolt be a tűzoltóság ügyeletese. Sem szombaton, sem vasárnap délután 4 óráig nem vonultak ki tűzesethez és balesetnél sem kellett közreműködniük. *** A rendőrség ügyeletese arról tájékoztatott bennünket, hogy a hét vége csendes volt, rendkívüli esemény nem történt. *** Mozgalmas hétvégéről számolt viszont be a mentők szolgálatvezető ügyeletese. Vasárnap reggel 7 órától délután 14 óráig IS alkalommal kellett sérüléshez, balesethez kivonulniuk. Hortobágy község határában vasárnap 13 órakor villámcsapás következtében egy halálos és egy könynyebb sérülés történt. Dombostanyára érkezve már nem tudtak segíteni azon a 30 éves fiatalemberen, aki önkezével vetett véget az életének. Debrecenben, a Széchenyi utcán vasárnap a déli órákban egy 50 év körüli férfi összeesett és meghalt, mire a mentők ügyeletesei megérkeztek. A Határ út és a Kishegyes út találkozásánál pedig egy ittas kerékpáros felborult, a mentők a sebészeti klinikára szállították. A szombati ügyelet egyik tragikus eseménye volt, hogy a debreceni kisállomásnál a vagonok összekapcsolását végző vasutas halálos balesetet szenvedett. Szakemberek az építőiparnak Tanévzáró az Ybl Miklós Főiskolán Június 29-én, szombaton a debreceni sportcsarnokban tartotta diplomaosztó ünnepi tanácsülését az Ybl Miklós Építőipari Műszaki Főiskola debreceni területi egysége. A megjelenteket Nagy Gáborné intézeti igazgatóhelyettes köszöntötte, majd Szabó Tamás főigazgató-helyettes mondott beszédet . Szavaiból kitűnt, hogy a kelet-magyarországi építőgépipari képzés az idén ünnepli megindulásának huszadik évfordulóját. Létrejöttét azóta is egyre szélesedő társadalmi igény indokolta; az eltelt két évtized alatt az intézmény közel háromezer üzemmérnököt adott az iparnak és a mezőgazdaságnak. A főiskola falai közül olyan szakemberek kerülnek ki, akik a termelés közvetlen irányítói lesznek. Ezért képzettségük nagymértékben meghatározza azt, hogy mennyiben képesek az új technológiák alkalmazására, az építőipari teljesítőképesség minőségének emelésére Az évzáró beszédet követően Husi Géza, Némethy Sándor és Papp Péter igazgatók jelentést tettek az államvizsgák eredményéről, majd átadták a diplomákat a 177 üzemmérnöknek és a 37 szaküzemmérnöknek. A főiskola nappali tagozatán magasépítő szakon 55, építőgépész szakon 35, a levelező tagozat magasépítő szakán 38, mélyépítő szakán 25, építőgépész szakán 24 hallgató szerzett diplomát. A szaküzemmérnök-képzést gazdasági-szervező szakon 15, épületfenntartó-felújító szakon 20 hallgató abszolválta sikerrel. A végzett hallgatók nevében Richter László mondott köszönetet a főiskolának. Brl HAJDÚ-BIHARI Kapfca - 1985. JPfrluB 1. Willy Brandt elutazott Budapestről Szombaton délelőtt elutazott Budapestről Willy Brandt, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) és a Szocialista Internacionálé elnöke, aki az MSZMP Központi Bizottságának meghívására látogatást tett hazánkban. Kíséretében volt Karsten Voigt, az SPD parlamenti frakciójának kül- és biztonságpolitikai szóvivője és Norbert Wieczorek képviselő, a Bundestag költségvetési bizottságának tagja. Willy Brandtot és kíséretét a Ferihegyi repülőtéren Szűrös Mátyás, az MSZMP Központi Bizottságának titkára búcsúztatta. (MTI) Hajdú-bihariak az országgyűlés bizottságaiban Pénteken, június 28-án az országgyűlés alakuló ülésén a képviselők egyhangúlag elfogadták a Hazafias Népfront Országos Tanácsától érkezett javaslatot az országgyűlés bizottságainak tagjaira. Eszerint Hajdú- Bihar megye képviselői közül az építési és közlekedési bizottság titkára dr. Szilágyi Gábor, tagja Szilágyi Sándor, a honvédelmi bizottság tagja dr. Deák Géza, Kőrakás László. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság tagja dr. Kereszti Csaba, a kereskedelmi bizottság tagja Németh István és dr. Szabó Imre, a kulturális bizottság elnöke dr. Bognár Rezső, a külügyi bizottság elnöke dr. Szűrös Mátyás, a szociális és egészségügyi bizottság tagja dr. Hamvas Katalin, a településfejlesztési és környezetvédelmi bizottság tagja dr. Tamás János, a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság tagja dr. Alberth Béláné, a terv- és költségvetési bizottság tagja Polgári István. A központi listán megválasztott dr. Bartha Tibor és Kállai Gyula a külügyi bizottság tagja lett. Hazánkba látogat az egyiptomi külügyminiszter Dr. Várkonyi Péter külügy-zik dr. Ahmed Eszmat Abminiszter meghívására Iúdel-Megid egyiptomi küllius 1-én, hétfőn hivatalos ügyminiszter, (MTI) látogatásra hazánkba érke Befejeződött Debrecenben a IV. országos bölcsődei ankét Amint arról már beszámoltunk, június 27-én, csütörtökön háromnapos országos ankét kezdődött Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetem aulájában, amelyen az ország különböző területeiről érkező mintegy ötszáz résztvevő a bölcsődei gondozás és nevelés kérdéseiről folytatott eszmecserét. A Hajdú-Bihar megyei és a Debrecen városi Tanács egészségügyi osztályai, a Debrecen városi Egészségügyi Intézmény, valamint a Bölcsődék Országos Módszertani Intézete által rendezett tanácskozás három napján a vitaindítók és a témakörökhöz kapcsolódó előadások összegezték a bölcsődei gondozás, ápolás, nevelés tapasztalatait. Ezen belül csütörtökön az egészségnevelés témaköréről, pénteken a család és a bölcsőde kapcsolatáról, szombaton pedig a károsodott (vagyis az értelmi fogyatékos, a mozgássérült és az érzékszervi fogyatékos) gyermekek bölcsődei gondozásának kérdéseiről volt szó. A bölcsődelátogatással, kulturális és pihenő programokkal is kiegészülő immár negyedik alkalommal megrendezett országos ankét szombat délben fejeződött be. Húsáremelés Lengyelországban Varsó, 1985. június 29. (MTI) — Lengyelországban mától kezdve drágább lesz a hús és minden hústermék. Az áremelés átlagos mértéke mintegy 10 százalék, ezen belül a legjobban dráguló termékek ára 15 százalékkal nő. A sertéskaraj például 11,5 százalékkal drágul, és 470 zloty helyett 540 zlotyba fog kerülni kilónként. Lengyelországban a húst és hústermékeket csak jegyre lehet vásárolni. Ezt az áremelést eredetileg március elejére tervezték, de a kedvezőtlen társadalmi reakció miatt az áremeléseket több lépcsőre bontva vezették be, ezen belül a húsárak emelését júniusról júliusra halasztották, és mértékét is csökkentették az eredeti tervezethez képest. Július 1-től egyben felemelik egy sor mezőgazdasági termék állami felvásárlási árát. Baljós fordulat Ismét komor hangú jelentések érkeztek az elmúlt napokban Nicaraguából. A közép-amerikai országban mozgósították a fegyveres erőket, gyakorlatokat rendeznek az önkéntes milícia osztagai, behívták a tartalékosokat, Sergio Ramirez nicaraguai alelnök körutat tesz a válság rendezése körüli ellentmondások feloldására. A politikus a Contadora-csoport tagországait érintő látogatásai során — Panama, Kolumbia és Venezuela után — most indul Mexikóba. A nicaraguai belső helyzet fejleményei azonban jórészt elhomályosítják a diplomáciai híreket. A felfokozott managuai készültség oka, hogy a sandinista kormányzat szerint újból megnövekedett az Egyesült Államok beavatkozásának teljesen eddig sem kizárható veszélye. E véleményt támasztja alá, hogy a washingtoni törvényhozás a korábbi elutasítás után végül mégiscsak engedélyezte az ellenforradalmi egységek kiterjedt pénzügyi támogatását. Illúziókat valószínűleg a Fehér Házban sem táplálnak, s az amerikai szakértők is pontosan tudják, hogy kontrák önmagukban, csak saját erejükre támaszkodva nem jelentenének katonai értelemben igazi fenyegetést a nicaraguai rendszer számára. Ám ugyanennyire tisztában vannak vele, milyen megterhelést jelentenek Managua számára a kényszerű védelmi erőfeszítések. Márpedig a Pentagon egyik legfontosabb célkitűzése épp az, hogy a gazdasági-ellátási gondok fokozásával csökkentse a baloldali kormányzat tömegbázisát — gondoljunk csak a májusban meghirdetett kereskedelmi embargóra. Baljós fordulatot jelent az is, hogy a washingtoni képviselőház — igaz, hosszú, heves vita után — több szempontból bővítette Reagan elnök lehetőségeit az amerikai csapatok esetleges bevetésére. A szóba jöhető indokok köre ugyanis olyan széles lett, kezdve a „nagykövetség elleni terrorcselekményektől” az „amerikai állampolgárok szükség szerinti védelméig”, hogy nem kevesen figyelmeztetnek: a Grenada elleni támadás előkészítése is hasonló hangszereléssel, szinte azonos ürügyek felhasználásával történt. Érthető így, hogy a legfrissebb managuai reagálások szintén a washingtoni lépés kivételes veszélyeit hangsúlyozzák. Kérdéses persze, mennyire jöhet szóba egy új, közép-amerikai „front” megnyitása a libanoni túszüggyel megterhelt időszakban. Egyelőre úgy tűnik, bár Washington továbbra sem mond le a közvetett nyomásgyakorlás egyetlen eszközéről, s végső soron a sandinista haladó vezetés eltávolításáról sem, ám ezt (pillanatnyilag legalábbis) kül- és belpolitikai okokból nem nyílt agreszszióval akarja elérni. RÖVIDEN WASHINGTON. A The Washington Post című amerikai lap a hét végén azt az értesülést közölte, hogy a Szovjetunió és az Egyesült Államok között elvi megállapodás jött létre egy esetleges csúcstalálkozó helyéről és időpontjáról. Ezek szerint Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan találkozójára Genfben kerülhet sor, ez év novemberének második felében. LONDON: Londonban vádat emeltek a múlt őszi brightoni szállodai robbantás feltételezett tettese és a most júliusra tervezett tengerparti pokolgépes merényletsorozat kijelölt végrehajtói ellen. A brightoni robbantással, amely öt ember életét oltotta ki, és hajszál híján megtizedelte a brit kormányt, a belfasti illetőségű Patrick Mageet, az Ír Köztársasági Hadsereg tagját vádolják. Vele együtt áll hétfőn bíró elé hat további személy, közöttük három nő. Ők terrormerényletek elkövetésére szőtt összeesküvésben vétkesek. HAVANNA: Szombaton kiutasították Kubából André Birukoffot, az AFP francia hírügynökség tudósítóját — jelentették be Havannában. Az indoklás szerint — mint arról a Prensa Latina beszámolt — az AFP-iroda vezetője Kuba nemzeti méltóságát sértő cikket írt. A kiutasításra a bevándorlási törvény 81. cikkelye alapján került sor. E lépés nem az AFP hírügynökség — és etikai szempontból támadhatatlan újságírói — ellen irányul — mutattak rá Havannában.