Hajdú-Bihari Napló, 1986. december (43. évfolyam, 282-307. szám)
1986-12-01 / 282. szám
„A tettek fedjék a szavakat!” — Hétfőn délutánonként bármikor bekopogtathat hozzánk a Hámán Kató út 44-be — invitál Potornai Imre, a debreceni Tanácsköztársaság úti lakóterületi pártalapszervezet titkára. — Olyankor mindig összejön a vezetőség néhány tagja, hogy megbeszélje az elmúlt hét eseményeit, és megvitassa a kezdődő hét tennivalóit. Fél háromtól én is mindig ott vagyok. Kíváncsian készülődöm a találkozóra. Izgat a kérdés, mi indokolja ezt a gyakori találkozást? Hiszen a lakóterületi kommunista közösségek általában kéthavonta tartanak taggyűlést ... ( Délután fél háromkor már négy vezetőségi tag beszélget a szépen berendezett kis irodahelyiségben. Potornai Imrén kívül Soós Zoltán, Tallódi Lászlóné és Tóth Andor. Később érkezik még dr. Csibi Pálné. A soron következő pártnap megszervezése a téma. — Rendkívül fontosnak tartjuk ezeket a fórumokat — magyarázza a titkár. — Nemcsak a tájékoztatás szempontjából elengedhetetlenek, hanem azért, hogy rendszerezzük egy-egy fontos politikai témakörben az ismereteket, egyeztessük a véleményeket. Vagyis, hogy kialakítsuk az egységes véleményt. — Ami már csak azért sem könnyű feladat — szól a feladat bonyolultságáról Tóth Andor, aki a szervezőtitkári teendőket látja el — mert az alapszervezetnek 165 tagja van. Megannyi különböző ember, jellem, más és más életút, tapasztalat. S egy-két kivétellel valamennyien nyugdíjasok vagyunk. Kiszakadtunk a termelésből, vagy más jellegű aktív munkából, a munkahelyi közösségek politikai életéből. Itt élünk egy olyan lakótelepi környezetben, amely 10—12 ezer embernek ad otthont. Ott, ahol sem jeletős intézmény, sem pedig üzem nem működik. Kell tehát, hogy egy aktív politizáló fórumot teremtsünk. Olyan közösséget, melyben valóban otthonra és hasznos politikai feladatokra találnak a munkahelyekről nyugalomba vonuló párttagok. — Tudnak-e mindenkinek ilyen feladatokat adni? — Aki egészségileg bírja, és a szándék is megvan benne, mindenkinek — jelenti ki határozottan Tallódi Lászlóné. — Én például az Aranybikában voltam üzletvezető. Tóth elvtárs azonnal adott munkát itt az alapszervezetben. Gazdasági felelős vagyok, ami sok munkával jár egy ekkora alapszervezetben. — Az átjelentkezők szívesen vállalják-e ezt az újfajta politikai munkát? — Nem mindegyik. Sokan vannak olyanok is, akik magas tisztségben dolgoztak, és az átjelentkezés után kijelentik: „dolgoztam én már eleget!” — Ebbe természetesen nem nyugodhatunk bele — veszi át a szót Csibi Pálné. — Ha engednénk eluralkodni ezt a magatartást, gyakorlatilag életképtelenné válna az alapszervezet, politikai gazda nélkülivé a lakóterület. Éppen ezért igyekszünk meggyőzni minden munkára képes elvtársat, hogy vegye ki a részét a közösségi életből, erejéhez, egészségéhez mérten vállaljon feladatokat. — Teendő pedig adódik bőven — jegyzi meg Soós Zoltán, aki tanácsi dolgozóként ment nyugdíjba. — A mi feladatunk az, hogy rendszeresen kapcsolatot tartsunk a lakóterület négy tanácstagjával, a Hazafias Népfront helyi szervezetével, aktivistáival, a Vöröskereszttel. — Miből áll ez a kapcsolattartás? — Minden társadalmi szervezetnek megvan az alapszervezeti összekötője. Nemcsak arról van szó, hogy időnként számot adnak arról, hogy az érintett szervezetek mit tesznek a lakóterület életének megszervezéséért, hanem aktivistáik segítségével összegyűjtik és továbbítják ezeknek a szervezeteknek a lakóhelyen, a közvéleményben tapasztaltakat. A Vöröskeresztnek például a szociális gondozásban, ellátásban tapasztaltakat, a HNF-nek a környezetszépítőmunkák megszervezéséhez adnak segítséget, a tanácstagoknak pedig a tájékoztatásban és tisztségük megfelelő gyakorlásában. Potornai Imre hozzáteszi: " Alapszervezetünk csak úgy tudja gyakorolni igazán a politikai gazda szerepét, ha valóban szinte mindennapivá teszi a kapcsolatot valamennyi állami, társadalmi szervezettel. Így tudtunk például hasznos javaslatokat tenni területünk közbiztonságának javítására is. — Tapasztalunk természetesen elkeserítő dolgokat is — utal a gondokra Csibíné. — Rengeteg a csavargó, „kulcsos” gyerek. Ez már olyan méretű gond a lakótelepeken, amelyen az említett társadalmi szervezetekkel együtt sem tudunk segíteni. — A szülői felelősséget nem vállalhatjuk át — állapítja meg Tallódiné. — Sőt ha figyelmeztetünk egy renitenskedő lurkót, a szülő letorkol bennünket. Amiben viszont sokat tudnak tenni és tesznek is ennek a nagy létszámú kommunista kollektívának a tagjai, az a saját, belső életük megszervezése. Számos jó példát mondanak erre a vezetőség tagjai. — Minden hétfőn délelőtt 9—11 között ügyeletet tartunk — mondja Soós Zoltán. — De ilyenkor, délután is bármelyik párttagunk megkereshet bennünket ügyes-bajos dolgaival. Ha mással nem, legalább jó tanáccsal segítünk. A betegeknek pedig igazi istápolója egy nyugdíjas orvos dr. Rácz Zsuzsanna. — Sok közöttünk az idős, beteg elvtárs — folytatja Tóth Andor. — Van egy beteglátogató csoportunk, amelynek az a feladata, hogy rendszeresen felkeresse őket. Tájékozódnak életkörülményeikről, elintézik kisebb ügyeiket, s ha segítségre van szükségük, megkeresik azokat az illetékeseket, akik erre hivatottak. Idős férfi kopog be. Köszönés után a sarokba húzódik, elszámolásokat tereget maga elé. Kiss Lajos 85 éves, pártcsoportbizalmi. Egy a tizenhárom közül. — Ki menjen a magunkfajta idős elvtársakhoz, ha nem mi. Szerencsére én még jó egészségnek örvendek — kopogja le. — Gondolnunk kell egymásra, gondoskodnunk egymásról. — Bizalmiak nélkül szinte lehetetlen lenne összetartani ekkora közösséget — helyesel a titkár. — Ők a legfontosabb kapcsolattartók. Türelmes, szolgálatkész emberek. Nagyon sokban nekik köszönhető, hogy hosszú évek óta nem volt határozatképtelen taggyűlésünk. Ha kell, négyszer is megkeresnek valakit, csak azért, hogy értesítsék őket rendezvényeinkről vagy azért, hogy időben összeszedjék a tagdíjat. Fegyelemről, fegyelmezett szervezeti életről folyik tovább a szó, mint a legfontosabb közösségmegtartó erőről. Csibiné fogalmazza meg: — Egymásnak és a kívülállóknak egyaránt példát kell mutatnunk. Ismernek bennünket, rajtunk keresztül ítélik meg az egész párttagságot. Ezért fontos itt a lakóterületi pártmuzrikában, hogy viselkedésünkben a tettek fedjék a szavakat. Szilágyi Károly A lakosság egymás közötti pénzkiadásai Ez év decemberében Magyarországon egyedülálló felmérést végez a KSH és a Gazdaságkutató Intézet: azt tudakolják, hogy milyen nagyok a lakosság egymás közötti pénzkiadásai. A közgazdászok, statisztikusok véleménye szerint ugyanis tetemes összegek mozognak a lakosság csoportjai között borravalók, hálapénzek, különféle munkákért fizetett munkadíjak stb. formájában. A vizsgálat során ezeket a kiadásokat kívánják számszerűsíteni. A vizsgálatba mintegy 17 ezer háztartást vonnak be az ország minden részéről. A megkérdezettekből 14 kérdésre várnak választ. Többek között olyanokra, hogy milyen szolgáltatásokért adtak borravalót az elmúlt hónapban, s észrevették-e, hogy a múlt héten valamelyik bevásárlásukkor pontatlanul mértek, vagy tévesen számoltak? stb. A decemberi felmérést az év első felében egy kisebb körre kiterjedő próba előzte meg. A májusban végrehajtott, 500 háztartást felölelő próbafelvétel sikeres volt. A megkérdezettek szívesen adták a válaszokat és segítettek a kérdőív végleges formájának kialakításában azzal, hogy olyan kiadásaikra hívták fel a figyelmet, amelyre a kérdőív szerkesztői nem is gondoltak. (MTI) ELTELT EGY HÉT Falugyűlések Ha megjön a ködös őszi idő — más években az eső is — azzal együtt immár hagyományosan beköszönt a falugyűlések szezonja. Hétfőn esténként (hiszen akkor enged minket szabadjára a tévé) sorban megtelnek a művelődési házak, tanácstermek, a település minden lakosának joga, sőt tulajdonképpen kötelessége is lenne, hogy részt vegyen azon a rendezvényen, amelyen lakóhelyének legfontosabb kérdéseiről esik szó. A falugyűléseknek már hagyománya van, az ideiek azonban mégis különböznek az előzőktől. Kell hogy különbözzenek. Hiszen 1986. január elsejével kezdődött az a várva — és kicsit félve — várt esztendő, amelyben a tanácsok valóban szabad kezet kaptak a gazdálkodásban. Azt tudtuk előre, s az eltelt hónapokban gyakorlatban is tapasztalhattuk, hogy a megkapott önállósággal a községi tanács pénztárcája általában nem lett tömöttebb, viszont övé lett a döntés joga, hogyan ossza fel a nem túlságosan nagy összegeket. A felettes szerveknek kevés beleszólása van ebbe, s ebből következik, hogy az elszámolást sem elsősorban a felettes szervek előtt kell megejteni. Ha a tanács a tervek megvalósításához segítséget mindenekelőtt magától a lakosságtól kérhet és várhat, akkor jogos az igény: nekik számoljon be arról is, hogyan sáfárkodott a rábízottakkal. Igaz, még nincs vége az esztendőnek, de már eltelt annyi idő, hogy lehessen látni, hogyan alakul a tervek-lehetőségek-költségek egyenlege, mi az, ami megvalósul, mit kell átcsúsztatni a következő gazdasági évre. Jobb a kellemetlen témákról is időben szólni, akkor, amikor még kollektív bölcsességgel talán valamilyen megoldás is található a hiányok pótlására. Ha nem ez évben, hát a következő elején. Van aztán a mostani falugyűléseknek még egy mozzanata, ami különösen fontossá teszi őket. Megyénk községeinek többségében a lakosság lelkiismeretesen befizette a településfejlesztési hozzájárulás ez évre eső részét. Ha valamiről, akkor ennek alakulásáról, a tehóból tervezett létesítmények készüléséről — esetleg már elkészültéről — mindenképpen részletesen be kell számolni a nagyobb közösség érdeklődő tagjai előtt. S nem véletlenül használtam ez esetben az „érdeklődő” kifejezést. Napjainkban a szocialista demokrácia fejlesztése állandóan napirenden lévő, az első helyek egyikén álló feladat. A demokratizmus elképzelhetetlen fórumok nélkül, s minden érdekelt szerv — ez esetben tanács, népfrontbizottság — igyekszik is minél több fórumot szervezni. A lehetőség adott, a kérdés az, élünk-e vele úgy, ahogy kellene, illetve, ahogy mi magunk fontosnak tartjuk. A fórumok nagy száma, gyakorisága ugyanis semmit sem ér, ha azokon szinte mindig csak ugyanazokat az arcokat lehet látni. Vannak, akik „hivatalból” érzik kötelességüknek a részvételt, érthetően, hiszen olyan funkciót, megbízatást látnak el, amely szükségessé teszi, hogy minél több véleményt megismerjenek, és minél gyakrabban elmondják nyilvánosság előtt saját véleményüket. Nem kicsi a száma azoknak sem, akiket valóban élénken érdekelnek a közösség dolgai, s belső indíték ösztönzi őket, hogy ott legyenek mindenütt, ahol újat hallani és szólni lehet. S különösen az idős emberek közül néhányat az vonz a fórumokra, hogy egyhangúságban pergő napjaikban legyen valamilyen esemény. Ők alkotják a fórumok „törzsgárdáját”, a fentebbi kategóriák képviselőinek közéleti érdeklődése sokszorosan bizonyított és rendkívül hasznos. Rajtuk kívül azonban még a legkisebb településen is sokan vannak, az ő tájékoztatásuk, igényeik, elképzeléseik, javaslataik megismerése is fontos. Csakhogy őket nehezebb rávenni, hogy akár csak néhány órát is feláldozzanak szabad idejükből, vagy átcsoportosítsanak valamilyen munkát, hogy a gyűlésekre, rendezvényekre elmehessenek. Esetükben az agitáció leghatásosabb érve, ha tényekkel, tapasztalatokkal bizonyítható, nem fölöslegesen elfecsérelt idő a fórumokon való részvétel, hanem azzal a jó érzéssel távozhatnak: valóban tevőlegesen bekapcsolódhattak közösségük, lakóhelyük ügyeinek eldöntésébe, jövőjének meghatározásába. Ebből következik az is, hogy nem ajánlatos túlságosan gyakran szervezni nagyobb tömegek részvételére számító fórumokat, inkább ritkábban, de olyat, aminek igazi tartalma, jelentősége van. A falugyűlés évente egyszer feltétlenül ilyen, s aki nem érzi a fontosságát, sajnálja a ráfordítandó időt, az később aligha mondhatja megalapozott panaszként, hogy neki nincsenek meg az elemi demokratikus jogai, nem kap lehetőséget az őt is érintő ügyekbe való beleszólásra. Nagy Zsuzsa I Akikkel találkoztunk Tágabb látóhatár felé A rajztanári küllem mögött — lám, mily csalóka az első pillantás! — műszaki szakember rejtezik. Azaz dehogyis rejtezik, hiszen a FÉG új, debreceni szervizének csoportvezetőjeként ugyancsak a szemünk előtt dolgozik, hogy ne hagyjon cserben a gáztűzhely, a bojler ... Árajánlatot készít, szerződést köt, anyagot biztosít . . . Könnyedén, magabiztosan. Péter Imrének — vezetője, Podlócz József szerint is — a kisujjában van minden a gáz- és fűtésszerelés terén. Pedig a hajdúszoboszlói Péter Imre nem e szakmába, de még csak nem is műszaki pályára készült. A képzőművészet, az irodalom izgatta inkább, dédelgetett álmai efféle hivatás körül repdestek, ám az élet rideg tényei mást diktáltak. Ha egyszer nem jutott magasabb iskolákra, muszáj volt mást választani — így szerzett szerves vegyipari szakmunkásoklevelet Veszprémben. Utána ismét válaszút elé került: tanulni vagy pénzt keresni? Úgy gondolta, előbb összeszed némi pénzt, s utána fog bele a tanulásba. Még pincérkedett is, csak szabaduljon már az albérlet, a filléreskedés nyűgeitől, gönceitől. Mindent magának kellett megszereznie az egzisztenciális alapokat megteremtendő. S az iskola, a humán diploma mind jobban távolodott tőle, amikor a főállás, mellékállás, család, lakás, munka, hajtás fogta hámjába a mindennapjait. „Hibáztattam én mindent, mindenkit azért, hogy a tanulás mindig elmarad, de végül is be kell látnom, nekem kellett volna kibírnom néhány „szűk esztendőt”. De mikor már megtehettem volna, hogy mink mellett beülök az iskolapadba, akkor egy válás törte ketté az életem, megint kezdhettem elölről... így értem meg azt az időszakot (1982 táján), mikor a háromszor nyolc óráról szinte nem is beszéltünk. Pedig én még azt tanultam, hogy nyolc óra munka, nyolc pihenés és nyolc óra alvás.” A pihenést olybá vette, hogy műveltségét gyarapította, főleg a képzőművészet érdekelte. „S akkor még tényleg élt a hajdúszoboszlói kisgaléria. Ó, mennyit vitatkoztunk róla? Tágabb látóhatárt akartam, de úgy, hogy az alapokkal kezdjék s fokozatosan jussanak el a munkások az izmusokig. Ápoltam a kapcsolatokat a népművelőkkel oly módon is, hogy vetélkedők, író-olvasó találkozók s más gondolatforgató alkalmak gazdagítsák az NKFV-nél dolgozókat. Parázslóit a művelődési élet a 70-es évek közepéig, Balipap Feri idején a szoboszlói házban ... Rengeteget tettünk, de a babérokat .mások aratták le... Rendszeresen járt nekem az Alföld, a Kortárs, az Új írás s más irodalmi, politikai újság, nyomon követtem a szellemi életet. Ma? Ahhoz képest alig tudok valamit. ’82-től géemkáztam, most a szervizbe járok be Szoboszlóról. Jószerint minden időmet elviszi az, hogy egzisztenciálisan a felszínen maradjak. Közben ugyanis újra megnősültem, van egy fiam, akit pedagógus feleségemmel nevelek, harmonikusan élünk, de a szinttartás sokba kerül.” Idetartozik egy új ház fölépítése, s a régi székely mondás szerint a ház nem nagy vagyon, de nyugalom. Ezt a bölcsességet körüljárjuk — lévén Péter Imre is székely származású —, s megállapodunk: a „nyugalommal” egyetérthetünk, de a „vagyon” bizony élesen igaz. S az anyagi boldogulás korántsem könnyű, és annak mielőbbi elérése kényszerű kitérőkkel kaszabolja létünk szövetét. A többre törekvéshez, a teljesítményhez pedig bizonyos jó alapok, kedvező feltételek igenis szükségesek, ha nincsenek vagy ha „menet közben” kell kiépíteni, az a teljesítményt gyengíti. És a siker „szinonimája” nem a teljesítmény, hanem az ahhoz vezető út megtisztogatása az értelmetlen akadályoktól? Ha a kérdések a lélek mélyáramába merülnek, kitetszik, hogy például Péter Imre gmk-zása, vállalkozásai mögött sem a pénzhajhászáshoz való vonzódás, sokkalta inkább a taszítódás rejlik. A túlmunka rabjává nem akart válni, hanem olyan körülményeket igyekezett teremteni, amelyben nyugodtan élhet, de nem „lélekben szakállasodva”. Mosolyog: „Úgy néz ki, hogy az idén egyenesbe jövök, s jövő évtől olvasásra, kiállításra, családi életre szakíthatok időt, elegendőt.” Újfent a munkára terelődik a szó. Péter Imre azt mondja, jó közösségre talált itt. Egyet akarnak: a lehető legteljesebb mértékben kielégíteni a fogyasztók igényeit. Egészséges konkurenciát is magában foglaló szakmai kapcsolatokkal, hogy ennek hasznát is az ügyfelek, a megrendelők lássák. „De ha mi tisztességes munkára törekszünk, ugye, azt elvárhatjuk a tervezőtől, az adminisztrátortól, a péktől, a pincértől, a kalauztól, a rendőrtől, a kőművestől, a színésztől s mindenkitől?” Péter Imre kérdése helyénvaló, szervizüktől a választ már megkapta az utóbbi három-négy hónapban az a félezernyi megrendelő, aki a FÉG- munka után elégedetten távozott. Sz. T. T. HAJDO-BIHAKl NAPfcO — 1M». PJEC*Ma«l L fcÉ