Hajdú-Bihari Napló, 1989. augusztus (46. évfolyam, 179-205. szám)

1989-08-01 / 179. szám

Döntéseink egyfajta hitre épülnek Megjegyzések Billy Graham evangelizációjához Nem tudom, hogy közelebb kerültek-e egymáshoz az emberek. A Népstadion ta­lán a magyar—brazilon sem látott ekkora tömeget. A testi közelség tehát adott volt, de vajon összeomolhat­nak-e azok a falak egyetlen alkalom után, melyek az érett korba lépő gyilkos in­dividualizmus, az egyéni bol­dogulásvágy, a testi, lelki, gazdasági, politikai problé­mák építettek naggyá és erőssé, cinikus mosolyává, oly­kor még tetszetőssé is? — Ezeknek a fele sem hisz Istenben! — hallom a közelből, s eszembe jut a program üdvözlő-köszöntő részének első sora: „Mind­annyian hiszünk valamiben”. Döntéseink mind egyfajta hitre épülnek, illetve lénye­gében a hit határozza meg, hogy az adott helyzetben mi melyik utat választjuk. Mert a nihilizmus végső soron döntésképtelenséget is jelent egyben. Hallgatom az amerikai prédikátort. Sokat veszít az a hatás, melyre a szónoki stílus predesztinálja az em­bert, hiszen folyton meg kell állnia, hogy tolmácsa-barát­­ja le tudja fordítani a szö­veget ... A választás prob­lémájához érve azonban töb­ben is felkapjuk fejünket. „Isten szabad akaratot adott az embereknek ... Szabad a választás a jó és a rossz kö­zött ... Felhívására igennel vagy nemmel válaszolha­tunk”. Majd újra megragad­ja valami a figyelmemet. „Minden igazságtalanság bűn!” Várom, hogy e helyen hal­lok egy-két gondolatot az emberi jogokról, az ember által, ember ellen elkövetett igazságtalanságokról. De nem... Az evangelizátor kereszt­ről beszél, a szenvedésről, a lelki éhségről, a szomjúság­ról, önkéntelenül is egy szomszéd országban tett lá­togatása jutott eszembe, s az, hogy az efféle politikától most Budapesten sem hatá­rolta el magát a lelkész. Vagy talán arra gondolt, hogy Isten büntetése sújtja a magyart is, mint a zsidó népet, s legyen bárhol, sorra el kell szenvednie az igaz­ságtalanságokat? Hallgatom Billy Graha­­met, nézem hatalmasra kina­­gyítottan a képernyőn. Arca kemény, de mosollyal ho­gyan is lehetne bűnöket os­torozni, hogyan lehetne a lé­lek ürességére hivatkozva, a kárhozat útján járókat meg­térésre buzdítani? Hogyan lehetne mosolyogva beszélni az alkoholizmusról, az ön­­gyilkosságokról, a testi , és lelki szenvedésről ? Lehet! A szeretetben ott van a szigorúság is, ám az evange­­lizáció vendége, Janis Eareck­­son Toda, őszinte mosollyal ajkán beszélt önmagáról, a megpróbáltatásról, a napok terhéről, a balesettel s örök bénasággal együtt kettétört életéről. Mikor már szinte meghalt, akkor született új­já, mondja. Lélekben, s hit­ben újjászületett, és huszon­két évi bénaság után várja a következő huszonkét évet, reménykedve a mindennapi kegyelemben, hittel tekintve a naponként adott-kapott szeretet felé. Mondták, talán többet ért sokaknak az ő bizonyságté­tele, ám a prédikátor igehir­detése sem maradt hatásta­lan. Több tízezer ember megmozdult arra a felhívás­ra, hogy aki most akar dön­teni vagy újra dönteni Isten mellett, Jézus Krisztus szol­gálata mellett, az jöjjön elő­re, töltsön ki egy lapot, névvel és címmel együtt, hogy az úgynevezett lelki utógondozás során hitben tudják ápolni most meg­érintett lelküket, s önmaguk megújult életével példakép­pen szolgáljanak mások előtt. És szolgálják egy nép megújulását is. Az a sok ezer ember dön­tött valami mellett. Lehet, hitük nem lesz tartás, de érezték, valamire szükségük van, legbelül. Mert egy ország új életé­hez valamiféle belső meg­újulás is szükségeltetik. Pol­gári és morális kötelessége az embereknek, hogy gyen­geségükkel se sújtsák tovább az országot, tunyaságuk ne legyen maradandó. Ma nehezen tudja valaki elhatárolni magát a politi­kától, én sem tudom ezt megtenni. Az elkövetkezen­dő választásokra gondoltam. Arra, hogy ott is dönteni kell majd. És arra, hogy ez a döntés is hosszú távúnak ígérkezik. És arra, hogy egy nép politikai lustasága olyan nyomokat is hagyhat, me­lyeket jóvátenni nem, vagy csak nagyon nehezen lehet már. Döntenünk kell. Minden­kor, minden helyzetben. Egyfajta produkciónak is számított talán ez a szom­bat este. Elsősorban azok­nak, akik a templomi csend­hez szoktak, a halk imához, amely soha nem produkció, s amely taps nélkül marad a templomokban. Billy Grahamről most eny­­nyit. Szombat este, a Nép­stadionban valahol ezt is je­lentette nekünk a prédiká­tor. Hogy szava mennyit ért, azt ma még senki nem tud­ja megmondani. Vitéz Ferenc Évente félmillió közlekedési káresemény A Hungária Biztosító is részt vállal a balesetek megelőzésében külföldi példák alapján, ezentúl Magyarországon is bekapcsolódik a biztosító a balesetek megelőzését szol­gáló programokba. A közle­kedési tárca gépjármű-közle­kedési főosztályának kezde­ményezésére rövidesen együttműködési megállapo­dást köt a Hungária Bizto­sító és a Fővárosi Tanács közlekedési intézete. Ennek alapján a két szervezet kö­zös erőfeszítéseket tesz majd a balesetek csökkentésére, a károk megelőzésére. A hosz­­szabb távú együttműködés első lépéseként a Hungária Biztosító — a különböző bal­esetek elemzéseiből szerzett — tapasztalatainak felhasz­nálásával új gépjárműveze­tői tananyagot készítenek, s a már gyakorló gépkocsive­zetők továbbképzésének módszerét is közösen dolgoz­zák ki. A tapasztalatok azt mutatják: sok baleset azért következik be, mert a jár­művezetők nagy része nem képes a különleges helyze­tekhez alkalmazkodni, el­veszti uralmát a jármű fe­lett. Az átalakuló képzésnek tehát az egyik sarkalatos pontja a vezetéstechnikai ismeretek gyarapítása lesz, valamint a normálistól elté­rő körülmények közötti jár­művezetés gyakorlása. A fővárosban a III. kerü­leti Bécsi úton, az autóköz­lekedési oktatócentrumban már létezik egy csúszós pá­lya, amelyen gyakorolni le­het a vezetést jeges úton. Ez a pálya része lesz az új oktatási programnak, igye­keznek itt minél több gép­­járművezetőt megtanítani a veszélyes téli közlekedésre. A későbbiekben a Hungaro­­ring mellett és több más he­lyen is hasonló oktatópályá­kat alakítanak ki, ahol a legkülönbözőbb szituációk­­bant tanulhatnak vezetni a kezdő és a haladó járműve­zetők. A Hungária Biztosító kár­­megelőzési keretéből anyagi hozzájárulást ad a hatékony járművezető-képzés elméleti és gyakorlati feltételeinek megteremtéséhez, s reklám- és propagandaakciókkal igyekszik a biztonságos köz­lekedésre felhívni a figyel­met. Annál is inkább érde­ke ez a biztosítónak, mivel csak a Hungária az elmúlt évben 5 milliárd forintot fi­zetett ki különböző közleke­dési károkra. Az utóbbi években egyébként rohamo­san, évi 22 százalékkal nö­vekedett a kárérték. Évente mintegy félmillió közlekedé­si káreseményt jegyeznek fel, ezek fele a fővárosban történik. A világon mind több országban kapcsolód­nak be a biztosítók a közle­kedési károk megelőzésébe, elsősorban a képzés színvo­nalának fejlesztésébe, ugyanis úgy vélik, s a ta­pasztalatok is azt bizonyít­ják, hogy a jól képzett jár­művezetőkkel jóval kevesebb baj történik az utakon. A befektetés tehát jócskán megtérül, mivel csökken a balesetek száma, a károk ér­téke. (MTI) Örök harag ... és magázás — kiáltottuk egymásra alsó tagozatos dühvel általános iskolás ko­runkban, amikor holmi apró-cseprő dol­gok miatt végzetesen és véglegesen össze­vesztünk. Akkor természetesen ezek a dol­gok nagyon fontosak voltak számunkra, akkor, abban a pillanatban. Mostanság so­kat eszembe jut ez­ a gyermeki handaban­­dázás, olykor már a nyelvem hegyén is van, kiáltanám a televízió belpolitikai vi­taműsorait nézve, vagy a helyi politikai perpatvarok szemlélőjeként, vagy az ádá­zan suttogó munkahelyi eszmecserék ré­szeseként. S­zemek fordulnak vérbe, kezek szo­rulnak ökölbe és a válság szűkösebb konyhájára átállni igyekvő felnőttszerve­zetek vágtatnak az agyvérzés és a szívin­farktus­­irányába, amikor mi kősz magya­rul politizálni kezdünk. Politizálni? Leg­inkább a balkáni kiskocsmák bicskanyito­­gató indulataihoz lehet hasonlítani azokat az okfejtésnek mutatkozó nekibuzduláso­kat, amelyek így kezdődnek: „Már megint ezek a mocskos kommunisták ... ”, vagy úgy: „Mi kéne még ezeknek a szemét el­lenzékieknek A folytatás pedig: .......van pofájuk ... ”, „ ... nem sül le a bőr a képükről .„ ... hogy nem rohad­tak el Recsken ... ”, „ ... maradtak volna az anyjukban ... ”, „ ... de megrendezném a temetésüket...”. S az érvek többnyire ezen a szinten maradnak, példázva egy olyan nép politikai kulturáltságát, amely­nek tagjai évtizedeken keresztül csak na­gyokat hallgattak a nagygyűléseken, és még nagyobbakat gondoltak titkon ma­gukban, akik legfeljebb a Szabad Európa Rádió éjszakai adásainak hallgatása köz­ben csaptak az asztalra, de akkorát, hogy felébredt rá a család, össznépi gyűlölkö­désünk színes kavalkádjában nemcsak az egyeztető tárgyalások asztalainál farkas­szemet nézők és híveik címkézik egymást fáradhatatlanul, hanem az ugyanabból a lövészárokból tüzelők is oldalba szürkül­jék egymást a mindig kéznél lévő szuro­nyaikkal. Az MSZMP-tag pocskondiázza a kommunistákat, a történelmi szocdem a történelmietlent, az öreg cserkész a vén cserkészt stb. Az indulatok mögött persze jogos sérelmek is munkálnak. A nagy nemzeti megbékélést hirdetők sem hihe­tik, hogy egy anya megbocsáthat a fia gyilkosának, egy koldusbotra jutott a ki­­fosztójának, e­gy hívő a hazugságon ka­pott istenének, egy szerelmes a más ágyá­ba bújó szerelmének. A­z országot szétfeszíteni látszó néze­tek és irányzatok közeledését, a fe­lek tárgyalókészségét nemcsak a maga­sabb fokú politikai iskolázottság segíthet­né, hanem a dühödt kifakadások céltáb­láinak, a hitelét vesztett embereknek el­távolítása a nemzet sorsát befolyásoló posztok legkisebbikéről is. Nem leszámo­lásról van szó. Egyetlen vallásos, egyetlen polgári pártokhoz húzó vagy szociálde­mokrata ember, akit negyven éve vagy egy-két esztendeje nézeteiért perbe fogtak, börtönbe csuktak, megvertek, egyetlen sem akarhatja, hogy elveikért immáron a kommunistákra várjon ez a sors. Ezt a rémképet csak azok­ ecsetelik érzékletesen, • • • akik máig nem tudtak megszabadulni sa­ját módszereiktől. Az elvtelenül mindent és mindenkit kiszolgálóktól kellene tehát legelőször megszabadítani a politikai éle­­tet (is) ahhoz, hogy a bűntelenség és a tisztesség lehessen bárki megítélésének alapja, nem pedig ellenzéki, demokrata vagy kommunista mivolta. E nélkül csak botor álom, hogy demokrácia virradhat egyszer erre az országra, ahol a politikai ellenfelek nem köpködik le egymást. Nehezen hitetjük el a civilizált Európá­val, hogy hazánknak helye van nemzetei sorában, amíg úgy néz ki az ország, mint a rothadó mamuttetem utolsó koncaiért egymásra acsarkodó ősemberfalkák harc­tere. Igaz, hogy a régóta demokráciában élő országok parlamentjei is hangosak a pártküzdelmektől, s ott sem mindig válo­gattalak meg a szavak, de tudtommal ezen parlamentek képviselőiben fel sem merül, hogy politikai ellenfeleikben meg­ölő ellenségüket lássák. Ezekbe a tisztelt házakba nemcsak az égetően szükségessé vált sarkalatos törvényeink mintáiért kel­lene ellátogatnunk, hanem a mindennapi politizálás emberi mintáiért is, hogy a vá­lasztások után a mi házunk is tisztelhető lehessen. Az sem mindegy azonban, hogy milyenek lesznek azok a bizonyos válasz­tások. M­a úgy tűnik, ádáz küzdelem előtt áll az ország, amelyben a különböző pártok legkevésbé sem azonos anyagi és erkölcsi tőkéjük miatt akár a legdurvább eszközökhöz is folyamodhatnak majd a jogos igényként megfogalmazódó választá­si esélyegyenlőség megteremtéséért. Ha to­vábbra is csak szóban hirdetett az ország demokratikus fejlődésének megteremtése, miközben az évtizedes előjogok nem aka­­ródznak csorbulni, ha a különböző pártok egymás nyilatkozataiban továbbra is a sti­lisztikai hibákat és a támadási pontokat keresik, nem pedig az országért tenni kész akaratot, ha egyes munkahelyi vezetők a már nem létező „felsőbb” elvárások elle­nére még mindig a pártállás alapján ítél­keznek dolgozóikról, és nem a hozzáérté­sük és végzett munkájuk alapján, akkor ne csodálkozzunk azon, hogy a választá­sok idejére frontok szabdalják majd szét társadalmunkat, így tényleg egymást sár­ba tiporni igyekvő beszédek hangzanak majd el a választási nagygyűléseken, és nem politikai programok. Kinek-kinek több energiáját fogja felemészteni a má­sik lehetetlenné, mint saját maga elfogad­hatóvá tétele. A születőfélben lévő demok­ráciánk életerős vagy csenevész volta azon is múlik, hogy kihordásának és vajúdásá­nak milyen körülmények között kell meg­történnie. Körbetekintve ebben a kis or­szágban, attól lehet tartani, hogy kétbal­kezes és csámpás lesz az újszülött, akinek első szavaként káromkodás hagyja majd el a száját. Milyen felnőtt lesz belőle? Ö­rök harag és magázás — kiáltottuk egymásra egykoron az iskolaudva­ron. Nevetségesen kis ügyekben kaptunk hajba, de a következő szünetben már meg­osztottuk uzsonnáinkat. No persze, alsó ta­gozatosak voltunk, neveletlenek. Porcsin Zsolt A Bartók Béla út zsákutca lesz Közlekedési változások Debrecenben A füzesabonyi vasútvonal új nyomvonalának tervezett átadási határideje 1990. de­cember 31. Ettől a naptól kezdődően már az új vágá­nyon kell közlekedni a vas­úti szerelvénynek és meg­kezdődhet a várost kettésze­lő mostani vasúti vonal fel­számolása. Hogyan halad az építkezés, tartható-e az át­adási határidő? — erről kér­deztük Kovács Istvánt, a vá­rosi tanács építési és köz­lekedési osztály közlekedési csoportjának vezetőjét. — A Közlekedési, Hírköz­lési és Építésügyi Miniszté­riummal folytatott legutób­bi koordinációs tárgyalás keretében rendeződött a 4-es számú főút új városi beve­zető szakaszának megépíté­séhez szükséges anyagi fel­tétel. Ezt a kormány által létrehozott országos útalap­ból finanszírozzák, aminek köztudottan a legutóbbi ben­zináremelésből adódó több­letbevétel alkotja az anyagi fedezetét. A vasúti alépítményre a vágányfektetés megkezdő­dött, az építkezés üteme a tervezettel megegyezik, így előreláthatólag tartható az átadási határidő. — Milyen közlekedési vál­tozások lesznek a közeljövő­ben az érintett területen? — A vasútvonal és a Bar­tók Béla út új kereszteződé­sénél az út 1989. augusztus 12-től teljes szélességében lezárásra kerül. A Bartók Béla út zsákutca lesz. A le­zárással egyidőben módosul a 2-es és 3-as autóbuszjá­ratok útvonala. A 2-es számú járat a Vin­cellér utcai irányítóhelytől a Micsurin—Szotyori—Bar­tók—Mester—Bethlen— Hatvan—Csap—Bartók— Szotyori—Micsurin utca út­vonalon, a 3-as autóbusz­­járat pedig az Attila tértől a Baross—Burgundia—Hu­nyadi—Mester—Bartók— Szotyori—Kishegyesi—Pó­­sa—Határ utca útvonalon közlekedik. Az útvonalválto­zással a Kunhalom utcán lé­vő mindkét autóbuszmegálló és a Bartók Béla úton a Szotyori út—Köntösgát sor közötti megállóhely megszű­nik. A megváltozott útvona­lon új megállóhelyek is ki­alakításra kerültek, így a Bartók Béla út—Szotyori ut­ca kereszteződésénél, a Szo­tyori utca 40. szám előtt mindkét oldalon, és a Kis­hegyesi út—Szotyori utca kereszteződésénél. — A módosuló útvonalak­hoz bizonyára új menetrend is kapcsolódik. — A 2-es autóbuszok csúcsidőben 12 percenként, délelőtt 20, 18 óra után pe­dig 30 percenként közleked­nek. A 3-as buszok követé­si ideje csúcsidőben 10, dél­előtt 20, 18 órától 30, sza­badnapokon 16 óráig 15, azt követően 20, munkaszüneti napokon pedig 11 óráig 30, azután pedig 20 perc. Az új útvonal illetve me­netrend érvénybe lépése előtt a Hajdú Volán még ad tájékoztatást. Pásztor Zoltán

Next