Hajdú-Bihari Napló, 1989. november (46. évfolyam, 259-284. szám)
1989-11-01 / 259. szám
AZ ORSZÁGGYŰLÉS MÁSODIK NAPJA (Folytatás a 2. oldalról) Ezután Fehérné Eke Katalin (Borsod-Abaúj-Zemplén m. 10. vk.), a terv- és költségvetési bizottság tájékoztatóját ismertette. Mint mondotta, a bizottság az Állami Számvevőszék elnökének Hagelmayer Istvánt, elnökhelyetteseinek pedig Kupa Mihályt és Sándor Istvánt javasolta. A Ház megbízott elnöke külön-külön szavazásra tette fel, hogy az említett nevek felkerüljenek-e a szavazólapokra. Hagelmayer István és Sándor István jelölésével az Országgyűlés egyetértett, ugyanakkor azonban Kupa Mihály neve nem került fel a szavazólapra, mivel ehhez nem kapta meg a képviselők többségének jóváhagyását. Fodor István ezt követően bejelentette, hogy a mostani ülésszakon nem tudják megválasztani az alkotmánybíróság tagjait, ugyanis az előkészítő bizottság nem fejezte be az ezzel kapcsolatos munkáját, s további egyeztetésekre van szükség az Ellenzéki Kerekasztal, valamint a jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság képviselőivel. Erre tehát csak a következő ülésszakon kerülhet sor. Emiatt értelemszerűen az Állami Számvevőszék teljes tisztikarát is csak azon az ülésen választhatják meg. Tekintettel azonban arra, hogy az Állami Számvevőszéknek minél előbb el kell kezdenie munkáját, az elnök javasolta : a két elfogadott jelöltről még ezen az ülésen döntsön az Országgyűlés vező Vállalat műszaki igazgatóhelyettese, főépítésze ugyancsak visszavonta azt a javaslatát, hogy a népszavazásokat és az elnökválasztást együtt tartsák meg. Dr. Balla Éva (Budapest, 46. vk.) gyermekorvos azt javasolta, hogy takarékossági okokból a kétféle népszavazást együttesen tartsák meg. Ugyanis, ha a nép úgy döntene, hogy nem akar köztársasági elnököt választani, az legalább 200 millió forintos megtakarítást jelentene. A képviselőnő javaslatát olyan hangos ellenzés fogadta, hogy Fodor István kénytelen volt az egymás véleményének tiszteletben tartására felszólítani a parlament tagjait. Szirtesné dr. Tomsits Erika (Budapest, 22. vk.), a ■SOTE II. Számú Gyermekklinikájának tanársegéde tájékoztatta az Országgyűlést: 69 képviselő egyetértésével népszavazást kívánnak kezdeményezni a nemzeti ünnepekről. Ha ezt a parlament döntésével is megerősíti a következő ülésszakán, akkor az általa javasolt népszavazást együttesen lehet lebonyolítani a címer kiválasztásával. Bodonyi Csaba (Borsod-Abaúj-Zemplén m., 3. vk.) Balla Éva képviselőnő takarékossági javaslatán felháborodva indítványozta: amennyiben pártok kisebbségben maradnak bizonyos politikai alkusban, de mégis, a népszavazás formáját felhasználva, kiskapukat keresnek, akkor ezt csak saját költségvetési támogatásuk rovására tehessék. A plénum nagy tapssal fogadta ezt az indítványt. Végezetül a parlament úgy döntött, hogy Balla Éva módosító javaslatát nem fogadja el. Úgy határozott: az állampolgári kezdeményezésű népszavazást november 26-án, a címer kiválasztására vonatkozó népszavazást és aköztársaságielnök-választást 1990. január 7-én kell megtartani. A köztársaságielnök-választás esetleges második fordulójának időpontjaként január 14-ét jelölte meg. Az első napi vita folytatása A jelölések befejeztével folytatódott a népszavazások elrendeléséről, illetve a köztársaságielnök-választás kiírásáról hétfő délután megszakadt plenáris vita. A jogi, igazgatási és igazságügyi bizottság több ülésen kialakított állásfoglalását az állampolgári kezdeményezésre kiírandó népszavazásról Kereszti Csaba, a bizottság előadója ismertette. Mint mondotta: az SZDSZ aláírásgyűjtő ívein feltüntetett négy kérdést egyetlen szövegszerű változtatással, és más sorrendben javasolja a szavazólapon feltüntetni. A kérdések után zárójelben magyarázó szövegek szerepelnek annak érdekében, hogy az állampolgárok egyértelmű választ adhassanak. A bizottság elutasította azt a javaslatot, hogy a népszavazást és az elnökválasztást egy időpontban tartsák meg. Egyetértett viszont azzal, hogy az állampolgári kezdeményezésre kiírandó népszavazást az SZDSZ négy kérdésében november 26-án, a Magyar Köztársaság címeréről a kormány kezdeményezésére kiírandó népszavazást, valamint a köztársaságielnök-választást egy időpontban, 1990. január 7-én tartsák meg. Az esetleges második elnökválasztási forduló időpontjául január 14-e megjelölését támogatja. A bizottsági tájékoztatót követően Kürti László (Borsod- Abaúj-Zemplén m. 2. vk.) református püspök, Király Zoltán (Csongrád m., 5. vk.), a Magyar Televízió szegedi stúdiójának szerkesztő-riportere. Nagylányi András (Budapest, 19. s vk.), a Villanyszerelő-ipari Vállalat vezérigazgatója fejtette ki véleményét. Fodor István ezt követően tájékoztatta a parlament tagjait, hogy a népszavazás elrendelésének tényéhez kétharmados többség, azaz 252 képviselő igenlő szavazata szükséges. Részkérdésekben elegendő a Ház-tagok ötven százalékának plusz egy képviselőnek az egyetértő szavazata. A kialakult gyakorlatnak megfelelően a képviselők először a módosító javaslatokról határoztak. Elfogadták Filló Pálnak a köztársaságiésnök-választással kapcsolatos kérdéshez fűzött magyarázat javaslatát, továbbá a bizottságnak azt az indítványát, hogy e kérdés szövegében ne szerepeljen a „szabad” jelző. Ez utóbbi döntéshez Kereszti Csaba — ismételt felkérésre — annyit jegyzett meg: amennyiben e kérdésben olyan szavak szerepelnek, amelyek ellentétesek a magyar jogrendszerrel, akkor azokat a bizottságnak módjában áll megváltoztatni. Ezt tette a „szabad választásotokat is, miután ez a fogalom így jogilag értelmezhetetlen. A bizottság úgy vélte: ne minősítsék ilyetén módon se a korábbi, se a következő választásokat. Ez az újabb közbenső magyarázat némi bonyodalmat okozott a szavazásban. Fodor István ugyanis megfeledkezett arról, hogy a népszavazás elrendeléséről szóló határozat egészét nem bocsátotta döntésre. Erre a plénum figyelmeztette, majd elfogadta a határozatot. Milyen legyen a Magyar Köztársaság címere? Ezután következett a Minisztertanács kezdeményezte népszavazás elrendeléséről szóló országgyűlési határozattervezet tárgyalása. E népszavazás célja a Magyar Köztársaság címerének kiválasztása. Sarlós István (országos lista) javasolta, hogy a szavazólapon csak a koronás kiscímert és a Kosssuth-címert tüntessék fel, ugyanis az alkotmány szerint már nincs értelme a jelenlegi címerről szavazni. A javaslatot a kormány nevében Kulcsár Kálmán támogatta, s azt az Országgyűlés is elfogadta. Bánffy György arra hívta fel a figyelmet, hogy a szavazólapról nem derül ki egyértelműen, hogyan kell megjelölni a kiválasztott címert. Ezt követően az Országgyűlés elrendelte a népszavazást a köztársaság címeréről. A szavazás után kért szót Tóth Attiláné (Budapest, 52. vk.), az Elektronikus Mérőkészülékek Gyárának főmérnöke, aki felmutatta a Magyar Közlöny 74. számát — ez tartalmazza a módosított alkotmányt —, amelyben mindhárom címert feltüntették. Ezért kicsit elkésettnek ítélte Sarlós István javaslatát. Horváth Jenő (Budapest, 1. vk.), az Országos Ügyvédi Tanács elnöke arról tájékoztatta a képviselőnőt, hogy a közlönyben szereplő rajz nem része az alkotmánynak. Népszavazások, elnökválasztás E napirend tárgyalása utolsó pontjához, a köztársasági elnök választásánakkitűzéséről és a választási eljárás egyes kérdéseiről szóló határozat megvitatásához elérkezve az Országgyűlés úgy döntött — élve az alkotmányban biztosított lehetőséggel —, hogy a köztársasági elnököt az állampolgárok közvetlen választással, az országgyűlési választások előtt válasszák meg. Ezután határozott a népszavazások, illetve az elnökválasztás időpontjáról is. A határozatot megelőzően Bodonyi Csaba (Borsod- Abaúj-Zemplén m., 3. vk.), az Észak-Magyarországi Tér A bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer sorsának alakulásáról, a nagyberuházás nemzetközi jogi, ökológiai, műszaki hatásait feltáró vizsgálatok eredményeiről szóló beszámolót Németh Miklós miniszterelnök terjesztette a parlament elé. A vízilépcsőrendszer problémáit komplex módon elemző írásos előterjesztés főbb megállapításait ismertetve a Minisztertanács elnöke elmondta: a kormány álláspontjának megfogalmazásánál abból indult ki, hogy a vízlépcsőrendszer eredeti terveknek megfelelő üzembe helyezésével mindkét ország érintett területei ökológiai szükséghelyzetbe kerülnének. A kormány álláspontja szerint az ökológiai szükséghelyzetet a csúcsra járatás lelehetőségének kiiktatásával, a nagymarosi vízlépcső megépítésének végleges elhagyásával, a bősi erőmű alapüzemű használatával lehet megelőzni. Mindezek alapján a kormány kezdeményezi a csehszlovák félnél „A Magyar Népköztársaság és a Csehszlovák Szocialista Köztársaság között a Gabcikovo—Nagymarosi Vízlépcsőrendszer megvalósításáról és üzemeltetéséről szóló 1977. évi szeptember 16. napján aláírt szerződés” módosítását. A magyar kormány ugyancsak kezdeményezi, hogy az 1989 februárjában aláírt jegyzőkönyv Nagymarosra vonatkozó részét érvénytelenítsék. A kockázatok megítélésénél a kormány a környezetért érzett felelősséget, az élővilág életfeltételeinek megóvását tartotta szem előtt. Abból indult ki, hogy e létfontosságú kérdésben még a minimális valószínűséggel bekövetkező katasztrófák kockázatát sem szabad vállalani. A környezet védelmében az abszolút veszélytelenséget kell bizonyítani, vitathatatlanul meg kell cáfolni az aggályokat, a félelmeket azoknak, akik szerint semmitől sem kell tartani. Ezt azonban az erőműpártiak nem tudták, bizonyítani. Bős-Nagymaros Ha egyik fél sem tudja elfogadható mértékben alátámasztani az igazát, akkor az a döntéshozónak cáfolhatatlan bizonyíték arra, hogy helyesen dönt, amikor a beláthatatlan következményekkel járó bizonytalanság elhárítását szolgáló változat mellett teszi le voksát. A döntésnél tehát elsőbbséget kapott az ökológia, a környezet védelme, s ilyen értelemben Németh Miklós nem is tagadta, hogy a probléma fontos politikai kérdéssé is vált. „Lehet-e fontosabb politikai kérdés, mint az emberi környezet védelme, a jövő generációk életfeltételei iránt tanúsított felelősség?” — tette fel a szónoki kérdést a miniszterelnök. Végezetül határozottan leszögezte: a kormány vállalja a rá háruló felelősséget, azt nem kívánja a parlamentre hárítani. A miniszterelnök ennek szellemében azt kérte a parlamenttől, hogy vegye tudomásul a beszámolót. Adja meg a felhatalmazást, a kormánynak, hogy a csehszlovák félnél kezdeményezhesse az 1977- es szerződés módosítását. Németh Miklós kérte azt is: az Országgyűlés kötelezze a kormányt arra, hogy az országhatártól Nagymarosig terjedő Duna-szakaszra a helyi és a területi tanácsok részvételével új, komplex, regionális fejlesztési koncepciót és rendezési tervet dolgozzon ki. Ez magában foglalja azt is, hogy a kormány azonnal tegyen intézkedéseket Dunakilisi térségének árvízvédelmére, tegyen meg mindent a Szigetközt fenyegető ökológiai és árvízveszély elhárítására. Ezután Udvardi László közlekedési, hírközlési és építésügyi államtitkár, a bős—nagymarosi beruházáskormánybiztosa, a napirend előadója tájékoztatta a képviselőiket. A bős—nagymarosi vízlépcsőrendszer megépítése környezeti szempontból egyértelműen kockázatos — mondotta. — A prognosztizáláshoz szükséges vizsgálatok hiányosak, így az esetleges kár nagysága csak becsülhető. Különösen nagy az ivóvízkészlet veszélyeztetettsége, egyrészt a parti szűrésű víznyerésnél, másrészt a Kisalföld alatti, az Európában egyedülálló édesvízi készletnél. Ennek a vízkészletnek a minőségét Magyarország és Csehszlovákia érdekében egyaránt meg kell őrizni. A vízlépcsőrendszer eredeti koncepció szerinti megépítése esetén Budapest lenne a világon az egyetlen olyan város, amely felett csúcsra járatott vízerőmű működik, miközben az ivóvíz 85 százalékát parti szűrésű kutakból nyerik — hangoztatta. Amennyiben a bősi erőmű csúcsra járatása, a nagymarosi létesítmény építése, az e feletti tározótér kialakítása elmarad, mérsékelhetők az ökológiai veszélyek. A kizárólag ökológiai szempontok szerint a legkedvezőbb megoldás az lenne, ha a bős—nagymarosi vízlépcsőrendszert egyáltalán nem helyeznék üzembe. A dunakiliti tározó, a bősi erőmű viszont csaknem teljesen kész, így a műszaki, gazdasági meghatározottság miatt az ökológiai kockázat minimalizálása tűzhető ki reális célként. A gazdasági szempontokra kitérve rámutatott, hogy a nagymarosi vízlépcső elhagyása, illetve a vízlépcsőrendszer eredeti program szerinti továbbépítése egyaránt veszteséges. A beruházási költségeket tekintve a továbbépítés kis mértékben előnyösebb lenne, a következő három évet illetően viszont a leállítás jár kisebb költséggel, változatlan áron, mintegy 5 milliárd forintot nyer az ország ebben az időszakban. Az 1994—97 között viszont — a villamosenergia-pótlást szolgáló gázturbinás kombinált ciklusú erőműépítés miatt — újabb költségek jelentkeznek. Ez egyben azt is jelzi, hogy a nagymarosi vízlépcső leállításával nem szabadulnak fel hosszabb távon pénzügyi források. Kizárólag annyit nyerhetünk, hogy a következő három évben a pénzügyi terheink csökkennek ugyan, de a még mindig jelentős helyreállítási munkák, valamint a hajózási feltételek megteremtésének költségeivel együtt folyó áron mintegy 16 milliárd forint beruházási költséggel kell számolni. A villamosenergia-rendszer egészét tekintve az energiaellátás a nagymarosi vízi erőmű létesítésének elmaradása esetén is pótlólagos intézkedésekkel biztosítható. Az államközi szerződés módosításával kapcsolatban kitért arra, hogy ez a kötelezettségek jogszerű és jóhiszemű megváltoztatásának kezdeményezését jelenti. Mivel ökológiai szükséghelyzetbe kerülnénk, a nemzetközi (környezetvédelmi) jog az ilyen helyzetekre a munkálatok felfüggesztését, a tárgyalások megkezdését és a szerződés olyan módosítását követeli meg mindkét féltől, amely az ökológiai kockázatokat megfelelő szinten tartja. Ebből következően a magyar fél lépései nem minősülnek szerződésszegésnek, hanem követik a nemzetközi jog előírásait, s egyebek mellett nem szolgálnak alapul a csehszlovák kártérítési követeléseknek. Ezután arról tájékoztatta az Országgyűlést, hogy hétfőn délután a Külügyminisztérium diplomáciai jegyzékben foglalta össze a magyar javaslatokat. Ezt követően még az esti órákban a Csehszlovák Szocialista Köztársaság Külügyminisztériuma jegyzékben ismételte meg korábbi, a kormányfői tanácskozásokon kifejtett álláspontját. Ennek lényege: ragaszkodnak a nagymarosi vízlépcső felépítéséhez, az eredeti koncepcióhoz és csak e feltételek megléte esetén készek a garanciarendszerre vonatkozó megállapodás megkötésére. A jegyzékből megismerhető a csehszlovákiai oldalon megvalósítandó elterelés, mint ellenlépés. Egy ilyen megoldás a Szigetközben ökológiai katasztrófaveszélyt jelentene. A közös határfolyó egyoldalú elterelése súlyosan sértené nemcsak az államközi szerződést, hanem a két ország közötti határokra, határvizekre, valamint a Dunán való hajózásra vonatkozó egyezményeket, ideértve a párizsi békeszerződést is. Szükségesek tehát a megfelelően higgadt diplomáciai lépések. A magyar—osztrák vállalatközi, magánjogi szerződésekről Udvari László elmondta, hogy ezek a nagymarosi létesítmény építésére, az áramszállításra és távvezeték létesítésére vonatkoznak. E szerződések szorosan összefüggnek. A szerződésekre az osztrák jog az irányadó, a jogvitákat pedig választott bíróság dönti el. A kártérítési összegek megállapítása bizonyítási eljárást igényel. Fizetési kötelezettségeinket várhatóan áramszállítással ellentételezzük. Berdár Béla, az Országgyűlés településfejlesztési és környezetvédelmi bizottságának előadója bevezetőben összefoglalta mindazokat a körülményeket, amelyek a témakörben született előző parlamenti döntés óta megváltoztak. Elmondotta: nyilvánvalóvá vált, hogy a továbbépítés esetében az anyagi terhek éppen a következő két-három kritikus évben tetőznének. Az újabban kidolgozott energiakoncepció energetikai szempontból már nem igényli a vízlépcsőt, az építkezés gazdaságosságának megítélése is megkérdőjeleződött időközben. A tudományos vizsgálatok következtében újabb ökológiai kérdőjelek merültek fel. A parlament nem vállalkozhat arra, hogy a tudományos vitákban döntőbíró legyen, az ökológiai szükséghelyzet feloldásának módszereit és eszközeit meghatározza. És arra sem vállalkozhat, hogy parlamenti határozattal oldjon fel olyan kötelezettségeket, amelyeknél a nemzetközi j®g játékszabályai az irányadók. Ugyanakkor a parlamentnek meg kell ítélni: megtett-e a kormány mindent annak érdekében, hogy a vízlépcsővel kapcsolatos különféle álláspontok és nézetek, tudományos vélemények felszínre kerüljenek; a külföldi partnerekkel folytatott tágyalásokon a kormány a nemzeti érdekeket megfelelően képviselte-e; a térség természeti erőforrásai és értékei a legkisebb károkat szenvedik-e el. Javasolta, hogy az Országgyűlés vegye tudomásul a kormány tájékoztatóját, adjon felhatalmazást az 1977- es szerződés módosításának kezdeményezésére, ám részletkérdésekben ne foglaljon állást. Mondja ki, hogy a további munkánál a kormány elsődlegesen az ökológiai szempontokat, a nemzeti érdekeket, a tudomány legújabb eredményeit, és a térségben élő lakosság jogos érdekeit vegye figyelembe. r iosto vmnuro trre 1 . Egy tárca az egész kormány ellen? Zsigmond Attila (Budapest, 5. vk.) a nagymarosi gát megépítését ellenző képviselők nevében kijelentette: egyetértenek a miniszterelnök és a kormány azon erőfeszítéseivel, amelyek a nagymarosi gát építésének végleges elhagyására és az ökológiai kockázatok minimálisra csökkentésére irányulnak. Ugyanakkor hangoztatta: megütközéssel fogadták a kormánybiztos jelentésében azt a mondatot, miszerint a kormány döntése egyhangú volt, kivéve a Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Minisztériumot — mondotta Zsigmond Attila, majd feltette a kérdést: „Egy tárca az egész kormány ellen?” Ilyen nézetkülönbség alig(Folytatás a 4. oldalon) TTA TTYTI.mWAWT ISZAPTÓ