Hajdú-Bihari Napló, 1991. március (48. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-01 / 51. szám
1991. MÁRCIUS 1., PÉNTEK Pártütés a városgazdálkodási vállalatnál Veszélyes hulladék Debrecenben? Helyszíni jelentés a munkásgyűlésről Hónapok óta feszülő indulatok csaptak össze csütörtökön délelőtt a Debreceni Városgazdálkodási Vállalat munkásgyűlésén. A konfliktusban benne volt mindaz, ami az egész rendszerváltozás jellemzője: munkavállalók és vezetők ellentéte, privatizációs törekvések, vélt és valós visszaélések, egy nehéz helyzetbe került vállalat helykeresése. Pro és kontra érkező levelek, szóbeli bejelentések tisztázására Kollár József alpolgármester kezdeményezte a gyűlés összehívását, amelynek már a szervezését is kisebbfajta belső háború kísérte. A vállalatnál tavaly alakult munkástanács ugyanis nehezményezte, hogy Sándor János igazgató maga akarta megszabni a résztvevők körét. Végül legalább annyi kétkezi munkás érdeklődött az esemény iránt, mint vezető és alkalmazott. Hangulatkeltés Az elmúlt „semmilyen vezetők irányította" rendszer utóbbi tíz évét áttekintő expozéjában az igazgató hangsúlyozta: azt kell mérlegelni, hogy az adott játékszabályok között mit tudott elérni a vállalat. Megítélése szerint szép eredményeket, amit a tavalyi 16 milliós nyereség is bizonyít. Ennek ellenére megbolydult a vállalat élete, „felesleges hangulatkeltés", „sunnyogó demokratizmus" akadályozza a cég sorsának jobbításáért folyó munkát. Elismerte, hogy bizalmát vesztette a vállalatvezetés, a dolgozók bizonytalan sorsa így még bizonytalanabb helyzetű irányítók kezében van. Sándor János kifejezte reményét, hogy a jövő nem lesz „a linkek, az üresfejűek és az új demagógok" birodalma, s hogy a kétkezi munkás meg fogja találni benne a helyet. A bevezető után mindjárt akadt, aki felvette a kesztyűt: Török László a vállalati munkástanács nevében hoszszasan sorolta azokat a sérelmeket, amelyek a 130 tagú szervezetet és a dolgozókat érték, így többek között bizalmatlansági indítványt terjesztettek be négy volt MSZMP-vezető ellen, amire az igazgató elutasítóan reagált, ugyancsak hiábavaló bizalmatlanságot jeleztek az anyaggazdálkodási osztály vezetőjével szemben, pedig ezt utóbb a leltár is igazolta, ugyanis egymilliónál nagyobb hiány mutatkozik az osztályon. A munkástanács úgy ítéli meg, hogy az eredeti célkitűzéssel ellentétben nem a veszteséges, hanem a nyereséges ágazatokban hozták létre a kft.-ket, a bennük tömörülő vezetők hasznára, akiknek nagyobb az érdekeltségük a vállalkozásokban, mint fő munkájukban. Kinek az érdeke? A kibontakozó vita nyilvánvalóvá tette a vállalat belső megosztottságát. Voltak, akik a külső megrendelések beszűkülésével magyarázták a vállalat nehéz helyzetét, mások meglapozatlan elbocsátásokat, céltalan beruházásokat, a belső tájékoztatás hiányát, az elvtelen összefonódásokat kifogásolták. Czuper János, a munkástanács elnöke kijelentette, hogy hiába alakult meg a cégnél az érdekegyeztető fórum, őket semmilyen lényeges döntésbe nem vonják be, az igazgató le akarja járatni a munkástanácsot és annak vezetőit. Válaszában Sándor János visszautasította a vádakat, illetve többszöri megtárgyalásukra hivatkozva átsiklott fölöttük. Hangsúlyozta, hogy a munkástanácsot nem kívánja korlátozni, a vállalkozások, átszervezések a vállalat és a dolgozók érdekében történnek. Problémát okoz azonban, hogy ehhez nincs szükség ennyi emberre, illetve, hogy nem alakult ki az egyéni érdekeltség. Akadnak ugyan rossz döntések, de „csak az nem hibázik, aki nem kockáztat". Vizsgálat után A gyűlés végén az indulatok elcsitultával szót kért Virágh László önkormányzati képviselő, a felügyelő bizottság elnöke és Kollár József alpolgármester is. Elmondták: a bizottság nem azért jött létre, hogy szétverje a vállalatot. Ellenkezőleg, gazdaságos működésének megszervezésében igyekszik segédkezni. Versenyhelyzetet kívánnak teremteni, ami felszínre hozhatja a szunynyadó energiákat. Svájci szakértők hamarosan „átvilágítják" a cég működését, s az önkormányzat ezután alakítja ki elképzeléseit. A városnak az az érdeke, hogy jól működjön a vállalat. Kollár József hozzátette: a munkahely nem lehet pártcsaták színtere, mindenkit elvégzett munkája alapján kell megítélni. A kialakult belső ellentétekben mindkét fél használt hibás hangsúlyokat, pedig a jövőt csak közösen lehet megtervezni. Bejelentette: az alaptalan vádaskodásokat elkerülendő, vizsgálatot rendel el azokban a kérdésekben, hogy a privatizálás a veszteséges vagy a nyereséges ágazatokra terjedt-e ki, hogy miért nem használják a csaknem egymillióért megvásárolt vízfüggönyt, illetve, hogy a vállalatból alakult egyik kft. révén valóban kerültek-e titkos, veszélyes hulladékok az egyik debreceni szeméttelepre. Túri Gábor Megújulnak a Debreceni Áfész ABC-áruházai. Az új embléma megjelenésével a szövetkezet egységes arculat kialakítását tűzte ki célul. Ennek a programnak része a képünkön látható Mátyás király utcai ABC-áruház (Fotó: F. Szilágyi Imre) Kuvait újjáépítése százmilliárd dollár Mozdul-e a magyar gazdaság? „Kuvait újjáépítése százmilliárd dollárba fog kerülni, s csak a magyar cégeken múlik, hogy miképpen vehetnek részt ebben" — nyilatkozta a minap Kuvait bécsi nagykövetségének tanácsosa, aki hazánkban is képviseli az arab államot. — A szélsebesen zajló változások között milyen lehetőségük van most a magyar vállalatoknak arra, hogy le ne maradjanak a piaci versenyben — kérdeztük Menyhárt Jánost, a Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma ázsiai arab országok osztályának vezetőjét. — Kormányszinten mi a háború ideje alatt is nagy súlyt helyeztünk arra, hogy ápoljuk a kapcsolatokat a kuvaiti partnerekkel. Az összes korábbi kuvaiti pozícióval rendelkező vállalatot is erre biztattuk. Ennek is lett a hatása, hogy január 8-án a kuvaiti Petroleumcompany hazánkban írt alá szerződést arra, hogy 17 Áfor-kutat vegyes vállalati üzemeltetésre vesz át. Akkor Budapestre jött a kuvaiti olajminiszter, és a látogatást felhasználtuk arra, hogy a jövő gazdasági kapcsolatairól tárgyaljunk. Tettünk-e már lépéseket annak érdekében, hogy közreműködjünk a kuvaiti újjáépítési programban? — A kuvaiti kormány 800 millió dollár értékben befektetendő 170 szerződést írt alá a Washingtonban működő kuvaiti újjáépítési iroda közreműködésével. A tervezetek az élet újraindítását, az elemi életkörülmények megteremtését célozzák. A feladat túlnyomó többségét rangos amerikai cégek vállalták, de mi is ott voltunk és így Magyarország is kapott egy kis részt a munkából. — Szeretném, ha erről részletesebben is szólna! — Korai még, a megállapodások nincsenek olyan stádiumban. — Mit tegyenek akkor a Kuvait után érdeklődő magyar vállalatok? — Egyelőre nem tudnék a vállalatoknak mit mondani, hiszen még nincs érdemi tárgyalópartnerünk. Az persze nyilvánvaló, hogy készítsék elő informatív ajánlataikat. Az is egyértelmű, hogy a versenypiacra csak megfelelő árszínvonallal, műszaki színvonallal, gyors szállítási határidőkkel lehet betörni. A minisztérium a lehető leghamarabb minél magasabb szintű kapcsolatok megteremtésére törekszik és szándékunkban áll a tárgyalásokba bevonni a leginkább érdekelt vállalatokat. Készenlétben állunk tehát, folytatjuk az intenzív tájékozódást, és mihelyt új elemet észlelünk, azonnal rámozdulunk, és rámozdítjuk erre a cégeket is. (bp szerk . dombrovszky) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Heti kommentátorunk: SZALAI CSABA Kaparj kurta...! Földviták járják keresztül-kasul az országot, de rúgkapál itt már vagy még egy olyan egészséges földvita is, aminek a hangja csak napjainkban erősödik föl. Tehát nem a kisgazdák fújják teli tüdőből, de nem is a téesztagok szájától hallani: nekünk jár. Állítom, mindkét kaszt (ha az elkülönülés okán lehet ma így nevezni) ki fogja kanyarítani a jussát, a maga részét. Ettől hát nem tartok. akár fognégyről oda is vethetnék ennek a másik, még alig követelőző rétegnek: kaparj kurta, neked is jut. Kik hát ők? Állami gazdaságiak. Dolgozók. Úgy is mondhatnám fakón, színtelenül: mezőgazdasági munkások. íme, értük nem szól egyelőre a politikai nagyharang a tulajdonlás zajában. Egyrészt s jórészt tavalyi cselédek leszármazottai: traktoristák, tehenészek, baromfigondozók, növényápolók, akik jobb híján esti iskolán szerezték meg nyolcadikos bizonyítványukat, ám ide tartozik sok ezer művelt agrárszakember is. Létszámuk együtt sem túl nagy, de jelentős. Százezer. S ugyanúgy túrták 1948-tól a földet, mint a téeszparasztok vagy mások. Fölbecsülhető eszközvagyonuk óvatos közelítéssel százmilliárd forintra tehető, de az is meglehet, ennél jóval nagyobb ez az érték. Akárhogy is vesszük, közgazdasági számítások alapján ebből harmincmillióra forint a dolgozói tulajdon. Igen, ennyi, akármilyen hihetetlen. Nos, ez a tulajdon, az alapvagyonra rárakódott érték, amiről újabban nem szokás beszélni. Amúgy a dolgozói tulajdon nincs az Alkotmányba iktatva, holott van, és követelhető. Ez a hatalmas érték nem csupán úgy magától adódott. De maradjunk csak a földnél. Az állami gazdaságok egymillió hektárja az ország földterületének mintegy tíz százaléka. Ebből bőven kielégíthető minden jogosan megítélhető paraszti követelés, de bőven marad az állami gazdaságiaknak is. És ez a százezer ember, ha nem is mind, de részelni kíván. S erre meg is volna a jó esélye, hisz ott van az a harmincmilliárd forint, az úgynevezett dolgozói tulajdon. Ebből az összegből ki-ki érdeme szerint földhöz juthatna, minden különösebb zsebbe nyúlás nélkül. A nagy táblákat nem szétszedve. Ha nem is gőzerővel, de megindulhatna a privatizáció. Csakhogy erről az államhatalom egyelőre hallani sem akar. Nem akar arról hallani, hogy a dolgozói tulajdont e gazdaságokban földre váltsák be. Az állam, minthogy az adósság és a kamat egyre inkább szakadékba rántja, valószínű, hogy inkább megvásároltatni szeretné a földet az állami gazdaságiakkal, de saját félrerakott pénzükből. De hát miből? A bérrabszolgaság idején mennyit takaríthattak meg ezek az emberek? Csupa kérdőjel, s mennyi kérdőjel van még. Annyi bizonyos, hogy az állami gazdaságiak privatizációjához meg kellene találni a hidat, s ez a híd elvezethetne a bérlők szövetkezetéhez. Mert lehet, hogy majd így hívják valaha e gazdaságokat. Az állami név eltűnik előlük. El kell, hogy tűnjön, csak az nem mindegy, hogy mikor. A fogalmilag százszor elkoptatott hatékonyság azonban ki fogja erőszakolni a változást, mert számtalan új társulás, vagy mondjuk úgy, a magánszektor, elhúz a régi Á. G.-k mellett. S ezt már senki sem akarja. Napról napra Függetlenség és önállóság Érdekes hírt közölt az MTI február 26-án. A hírügynökség arról számolt be, hogy a Békéscsabán megjelenő megyei lap, a Népújság főszerkesztője az az Árpási Zoltán lett, aki korábban a helyi politikai erők — többek között 13 képviselő — tiltakozására lemondott. A Népújság Kft. pályázatot hirdetett és noha 12 képviselő ismét protestált, az osztrák tulajdonos, a Der Standard, valamint a Közös Sajtó Egyesület március 1-gyel a volt főszerkesztőt bízta meg a lap irányításával. A kft.-ben 40 százalékos érdekeltséggel rendelkező Der Standard cég képviselője indokolta is a döntést. Az újságírói kollektíva véleményét, valamint a szakmai alkalmasságot vették figyelembe. A lap és a kft. független, annak dolgaiba nincs beleszólási joga a helyi politikának. Nem ismerem a régi-új főszerkesztőt, az ügyben engem nem az ő újbóli megbízatása érdekel, hanem a jelenség. Ez volt az első eset a megyei lapok tulajdonosváltozása óta, hogy az új cég éles konfliktusba keveredett a politikai tényezőkkel. Nem tudom, hogyan folytatódik ez a „mérkőzés", de annyi biztos, hogy az első félidőben az újság megvédte függetlenségét. A tulajdonos nem enged beleszólást a lap ügyeibe. Az utóbbi hónapokban a pártok megpróbálták befolyásukat kiterjeszteni, illetve növelni a megyei lapokban. Arra is volt példa, hogy bojkottra szólították fel az olvasókat. (Tegyük mindjárt hozzá, hatástalanul.) Sok esetben ultimátumszerűen, ellentmondást nem tűrve követelték nyilatkozataik, állásfoglalásaik közlését. Durva beleavatkozási kísérletek voltak ezek az önállóságukra törekvő, új utakat kereső lapok munkájába. A függetlenség a pártoktól való függetlenedést jelent a gyakorlatban. Erre törekszik most a megyei sajtó, zászlajára tűzve a régi, sokáig elfeledett jelszót: a hír szent, a vélemény szabad. Csak hát sokan a véleményszabadságot akarják kétségbe vonni. Az ügy lokális, személyes jellege érdektelen számunkra, de tanulságai, úgy tűnik, túlmutatnak a megye határain. Filep Tibor.