Hajdú-Bihari Napló, 1993. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1993-01-02 / 1. szám

22 HÉTVÉGE Hollókő Hatvani Ádám grafikája Bényei József versei: Egynapi szentek Kié a csönd, ez a magányból s ködből szőtt óriási vasfal? Csipkefa pallos miért lángol? Mért hőköl vissza minden angyal? Ágyam köré miféle hálót feszített ki a közöny karja? Mért fenyeget kövér kaszáspók s miféle undok tarka-barka * szánalom cukrozza a búrát? Sziklatömbhöz miért verődik a lélek, ha megtenni útját lengene régvolt s lesz időkig? Ki zárt be? Két torzult falábát hol kapta s mi bűnért az ember, miközben a tudások járják haláltáncuk harminc percentben? A szeretet kívül rekesztett kamaszként bámul vak szememre s úgy tesznek az egynapi szentek, mintha ez a mennyország lenne. Fehér hajnal Válladra könyököl a szél Milyen fehér vagy Sír a hajnal Térdelj a hulló csillagporba alázattal kibontott hajjal mert dér esett a nyírlevélre A meztelen fák nem beszélnek Fordulj el Úgysem látom a vállad ívét , ha némán felsírsz Nagyon fájna üres szemem ha megsajnálnád Óriás réten Már csak óriás réten járhatok ahol mindegy melyik fűszálra lépek A madarak mind előre köszönnek És elhiteti szememmel a szél hogy felismerhetem a csillagokat 1993. JANUÁR 2., SZOMBAT TERMÉS Szertefoszlott a barguzini legenda (I.) Amiért nem azonosítható a feltárt lelet Petőfi Sándor csontvázával Farkas Gyula, Dezső Gyula, Oláh Sándor Budapest (MTI) - A Petőfi-le­­genda receptje - Szentágothai János professzor szerint - aránylag egyszerű: három ha­tóanyagot tartalmaz. Végy két érvénysóvár pszichopatát, a hazai tömegkommunikáció nem kisszámú művelőjét és végül egy már azelőtt is Eu­rópától elmaradt társadalmat, amelyet az elmúlt 45-50 év tör­ténelme előbb alattvalóvá, majd gyermekdeddé, végül re­mény- és hitelvesztetté, majd teljesen frusztrálttá és alkal­masint irracionális dühkitö­rések potenciális áldozatává tett. A barguzini sír, most már bizonyos, hogy nem Petőfi csontjait rejtette! Ez derül ki abból a tanulmánykötetből, melyet az Akadémiai Kiadó publikál. Ebből közlünk rész­letet Petőfi Sándor születésé­nek 170. évfordulójára em­lékezve. Petőfi Sándor, nagy magyar költőnkről a segesvári csatát követően, 1849. július 31. óta nincs semmilyen pontos infor­mációnk. Az eltűnéséről elter­jedt legendákat 1910-ben Fe­­renczi Zoltán foglalta össze, majd ezt követően a Petőfi Tár­saság Közlönyében, a Koszo­rúban Kornis Gyula, Voinovich Géza és Gáspár Jenő foglalt ál­lást feltételezett szibériai fog­ságával kapcsolatban. Utóbbit közleményben a Petőfiről is­mert legendákat Ferenczi nyo­mán három szakaszra osztot­ták: Legendák és vizsgálatok Az első az 1849-1861 közöt­ti időszakra esik, s az ide sorol­ható adatok mind megegyez­nek abban, hogy Petőfi a seges­vári csatában meghalt. A második csoportba sorolt legendáknál (1862-1876) már távolabbi tájak, Erdély, Dunán­túl is előfordul olyan terület­ként, ahol Petőfi a segesvári csata után felbukkant. Ezekben már kétségtelenül megmutat­koznak a népköltés első jelei. A legendák harmadik cso­portjába tartozó meseszövések között, 1877 után merül fel Petőfi szibériai raboskodásának a motívuma. 1940-ben a Magyarság című napilapban Abonyi Ernő egy cikksorozatot írt, s ebben Svigel Ferenc nyomdász adatait hozta nyilvánosságra Petőfi állítóla­gos szibériai fogságáról és haláláról. Ezt a feltételezést, ve­le mint a hadifogsággal össze­függő híreszteléseket vizsgálta meg a Petőfi Társaság. Beszá­molójukban utaltak arra, hogy Ferenczi Zoltán két érdekes megjegyzést fűzött a Petőfi­­mondákhoz: 1. Ezek a mondák mindig olyankor bukkantak fel, amikor Petőfi-évforduló, vagy ünnep megbolygatta a népi fantáziát. 2. A népmese örök törvénye szerint egyik változat szüli a másikat. Ezeket­ a legendákat a Pető­fi Társaság nem találta kellően megalapozottaknak. Végül is úgy foglalt állást, hogy „Ezzel a Petőfi Társaság ebben a kér­désben kimondta az utolsó szót minden eddigi és egészen biz­tosan még elkövetkező Petőfi­­legendával szemben." Mindezek ellenére az 1980-as évek végén ismét felbukkant a szibériai fogság legendája. Ebben minden valószínűség sze­rint szerepet játszottak a hazai társadalmi változások, s nem utolsósorban néhány, a nemzeti történelem szempontjából fon­tos személyiség (Bartók Béla, Nagy Imre és sorstársai) ex­humálásával kapcsolatos ese­mények. A kárpátaljai sajtó­ban is hasonló cikkek jelentek meg. A korábbi és a történeti hát­tér elemzésére vonatkozó iro­dalom kellő mértékű tanulmá­nyozásának hiányában az ese­mények eredőjeként került sor arra, hogy egy magyar magán­­vállalkozó (Morvai Ferenc) 1989 júliusában expedíciót szer­vezett Petőfi feltételezett szi­bériai sírjának felkutatására. Az ásatás helyének kijelölé­séhez gyakorlatilag csak egy állítólagos szemtanú, J. D. Vi­nokur 75 éves moszkvai mér­nök elbeszélése szolgált alapul. Az ásatást a Szovjetunió területén, a Burját Köztársaság­ban, az 53,7. szélességi és 109. hosszúsági fokon levő Barguzin település temetőjében végezték. A 23 tagú expedícióban két magyar régész (Szabó Géza és Varga Béla), egy magyar (Ki­­szely István), két amerikai (Bruce Latimer és Clyde Simp­son), valamint egy szovjet (Alekszej Ignatjevics Burajev) antropológus vett részt. A töb­biek elsősorban szimpatizánsok vagy amatőr Petőfi-kutatók voltak. „Nem zárja ki" Az 1989. július 17-én feltárt 7. sír felső csontvázáról július 23-án kiadott kétoldalas „Szak­értői nyilatkozat"-ban a kö­vetkező olvasható: „...felelős­ségünk tudatában kijelentjük, hogy az 1989. július 17-én a bar­guzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoré­val". (A 7. sírban két csontváz volt, a másikat, az alsót 28. sírként jelezték a feltárók.) Meg kell azonban jegyezni, hogy az 1990. január 5-én kézhez kapott és két amerikai antropológus aláírásával ellátott angol nyelvű kézirat közel sem ilyen egyér­telműen foglal állást ebben a kérdésben: „Habár ez a kutatás csak előzetes jellegűnek tekinthető, és nem kíván semmiféle konkrét megállapítást tenni, úgy érezzük, hogy jelenleg semmiféle elemzés nem zárja ki, hogy a 7-es sírból származó csontváz Petőfié lenne." Nagyon fontos a „nem zár­ja" ki­fogalmazás óvatos hasz­nálata, ugyanis könnyebb lenne említeni olyan tényezőket, ame­lyek arra utalnak, hogy a csont­váz nem Petőfié, mint azt állí­tani, hogy az egy megadott személyhez tartozik. Ez külö­nösen igaz akkor, amikor egy 150 éves csontvázat vizsgálunk, melyet illetően igen kevés történeti feljegyzéssel rendel­kezünk. Ugyancsak megjegyzendő, hogy A. I. Burajev személyes közlése szerint (Moszkva, 1990. január 8-án) ő sem állította azt, hogy a barguzini 7. sír felső le­lete azonos lenne a költő csont­vázával. Megítélésünk szerint tehát a határozott kijelentés és a három külföldi antropológusra va­ló hivatkozás megalapozatlan volt. A magyar sajtóban kellő kri­tika nélkül megjelent több mint 300 közlemény nagy polémiát váltott ki. Az irodalomtörténet­tel foglalkozó kutatókon kívül a természettudományok képvi­selői is kezdték kétségbe von­ni az állítást. Végül is Németh Miklós magyar miniszterelnök felkérése alapján a Magyar Tu­dományos Akadémia elnök­sége 1989 októberében egy ter­mészettudományi és egy tár­sadalomtudományi bizottságot bízott meg a MTA két alelnö­­kének (Tigyi József és Újfalussy József) vezetésével a probléma megvizsgálására. A természet­­tudományi bizottság szakértői bizottságot jelölt ki, amelyben a következők vettek részt: Harsányi László igazságügyi orvosszakértő, egyetemi tanár, Farkas Gyula antropológus, egyetemi tanár, Szabó Árpád igazságügyi szakértő, igazgató főorvos, Dezső Gyula antro­pológus, MTA biol. tud. osz­tálya, Kovács László régész kandidátus, Odze György, az MTA sajtóirodájának vezetője. Nincsenek adatok Ez a team 1989. december 27- én megfogalmazta a teendőket, majd 1990. január­­-11. között a Szovjetunióba utazva köz­vetlenül is tanulmányozta a leletet. Az MTA felkérésére a Szov­jetunió Tudományos Akadé­miája is létrehozta megfelelő bi­zottságát V. P. Alekszejev aka­démikus, antropológus pro­fesszor vezetésével. Ebben részt vett I. I. Gohman leningrádi antropológus professzor, A. P. Gromov és V. N. Zvjagin or­vosszakértő professzorok, G. V. Lebegyinkszkaja arcrekonst­rukcióval foglalkozó antro­pológus és több irodalom­­történész, régész és más szak­ember is. A moszkvai Régészeti In­tézetben 1990. január 8-án lezaj­lott vita eredményeként Alek­szejev akadémikus megállapí­totta, hogy: 1. Egyelőre nincs semmilyen történeti adat, ami 100 százalékig bizonyítaná, hogy Pető­fi Szibériában volt. 2. Semmilyen régészeti vagy néprajzi (szájhagyo­mány) adat nincs, ami 100 száza­lékkal tanúsítaná, hogy a barguzi­ni 7. sír Petőfi sírhelye és nem másé. (Folytatjuk) A pusztuló kutak emlékére Petőfi: Reszket a bokor Égerházi Imre olajfestménye Tavaszy Noémi linómetszete

Next