Hajdú-Bihari Napló, 1993. január (50. évfolyam, 1-25. szám)
1993-01-02 / 1. szám
22 HÉTVÉGE Hollókő Hatvani Ádám grafikája Bényei József versei: Egynapi szentek Kié a csönd, ez a magányból s ködből szőtt óriási vasfal? Csipkefa pallos miért lángol? Mért hőköl vissza minden angyal? Ágyam köré miféle hálót feszített ki a közöny karja? Mért fenyeget kövér kaszáspók s miféle undok tarka-barka * szánalom cukrozza a búrát? Sziklatömbhöz miért verődik a lélek, ha megtenni útját lengene régvolt s lesz időkig? Ki zárt be? Két torzult falábát hol kapta s mi bűnért az ember, miközben a tudások járják haláltáncuk harminc percentben? A szeretet kívül rekesztett kamaszként bámul vak szememre s úgy tesznek az egynapi szentek, mintha ez a mennyország lenne. Fehér hajnal Válladra könyököl a szél Milyen fehér vagy Sír a hajnal Térdelj a hulló csillagporba alázattal kibontott hajjal mert dér esett a nyírlevélre A meztelen fák nem beszélnek Fordulj el Úgysem látom a vállad ívét , ha némán felsírsz Nagyon fájna üres szemem ha megsajnálnád Óriás réten Már csak óriás réten járhatok ahol mindegy melyik fűszálra lépek A madarak mind előre köszönnek És elhiteti szememmel a szél hogy felismerhetem a csillagokat 1993. JANUÁR 2., SZOMBAT TERMÉS Szertefoszlott a barguzini legenda (I.) Amiért nem azonosítható a feltárt lelet Petőfi Sándor csontvázával Farkas Gyula, Dezső Gyula, Oláh Sándor Budapest (MTI) - A Petőfi-legenda receptje - Szentágothai János professzor szerint - aránylag egyszerű: három hatóanyagot tartalmaz. Végy két érvénysóvár pszichopatát, a hazai tömegkommunikáció nem kisszámú művelőjét és végül egy már azelőtt is Európától elmaradt társadalmat, amelyet az elmúlt 45-50 év történelme előbb alattvalóvá, majd gyermekdeddé, végül remény- és hitelvesztetté, majd teljesen frusztrálttá és alkalmasint irracionális dühkitörések potenciális áldozatává tett. A barguzini sír, most már bizonyos, hogy nem Petőfi csontjait rejtette! Ez derül ki abból a tanulmánykötetből, melyet az Akadémiai Kiadó publikál. Ebből közlünk részletet Petőfi Sándor születésének 170. évfordulójára emlékezve. Petőfi Sándor, nagy magyar költőnkről a segesvári csatát követően, 1849. július 31. óta nincs semmilyen pontos információnk. Az eltűnéséről elterjedt legendákat 1910-ben Ferenczi Zoltán foglalta össze, majd ezt követően a Petőfi Társaság Közlönyében, a Koszorúban Kornis Gyula, Voinovich Géza és Gáspár Jenő foglalt állást feltételezett szibériai fogságával kapcsolatban. Utóbbit közleményben a Petőfiről ismert legendákat Ferenczi nyomán három szakaszra osztották: Legendák és vizsgálatok Az első az 1849-1861 közötti időszakra esik, s az ide sorolható adatok mind megegyeznek abban, hogy Petőfi a segesvári csatában meghalt. A második csoportba sorolt legendáknál (1862-1876) már távolabbi tájak, Erdély, Dunántúl is előfordul olyan területként, ahol Petőfi a segesvári csata után felbukkant. Ezekben már kétségtelenül megmutatkoznak a népköltés első jelei. A legendák harmadik csoportjába tartozó meseszövések között, 1877 után merül fel Petőfi szibériai raboskodásának a motívuma. 1940-ben a Magyarság című napilapban Abonyi Ernő egy cikksorozatot írt, s ebben Svigel Ferenc nyomdász adatait hozta nyilvánosságra Petőfi állítólagos szibériai fogságáról és haláláról. Ezt a feltételezést, vele mint a hadifogsággal összefüggő híreszteléseket vizsgálta meg a Petőfi Társaság. Beszámolójukban utaltak arra, hogy Ferenczi Zoltán két érdekes megjegyzést fűzött a Petőfimondákhoz: 1. Ezek a mondák mindig olyankor bukkantak fel, amikor Petőfi-évforduló, vagy ünnep megbolygatta a népi fantáziát. 2. A népmese örök törvénye szerint egyik változat szüli a másikat. Ezeket a legendákat a Petőfi Társaság nem találta kellően megalapozottaknak. Végül is úgy foglalt állást, hogy „Ezzel a Petőfi Társaság ebben a kérdésben kimondta az utolsó szót minden eddigi és egészen biztosan még elkövetkező Petőfilegendával szemben." Mindezek ellenére az 1980-as évek végén ismét felbukkant a szibériai fogság legendája. Ebben minden valószínűség szerint szerepet játszottak a hazai társadalmi változások, s nem utolsósorban néhány, a nemzeti történelem szempontjából fontos személyiség (Bartók Béla, Nagy Imre és sorstársai) exhumálásával kapcsolatos események. A kárpátaljai sajtóban is hasonló cikkek jelentek meg. A korábbi és a történeti háttér elemzésére vonatkozó irodalom kellő mértékű tanulmányozásának hiányában az események eredőjeként került sor arra, hogy egy magyar magánvállalkozó (Morvai Ferenc) 1989 júliusában expedíciót szervezett Petőfi feltételezett szibériai sírjának felkutatására. Az ásatás helyének kijelöléséhez gyakorlatilag csak egy állítólagos szemtanú, J. D. Vinokur 75 éves moszkvai mérnök elbeszélése szolgált alapul. Az ásatást a Szovjetunió területén, a Burját Köztársaságban, az 53,7. szélességi és 109. hosszúsági fokon levő Barguzin település temetőjében végezték. A 23 tagú expedícióban két magyar régész (Szabó Géza és Varga Béla), egy magyar (Kiszely István), két amerikai (Bruce Latimer és Clyde Simpson), valamint egy szovjet (Alekszej Ignatjevics Burajev) antropológus vett részt. A többiek elsősorban szimpatizánsok vagy amatőr Petőfi-kutatók voltak. „Nem zárja ki" Az 1989. július 17-én feltárt 7. sír felső csontvázáról július 23-án kiadott kétoldalas „Szakértői nyilatkozat"-ban a következő olvasható: „...felelősségünk tudatában kijelentjük, hogy az 1989. július 17-én a barguzini 7-es számú sírban talált csontváz azonos Petőfi Sándoréval". (A 7. sírban két csontváz volt, a másikat, az alsót 28. sírként jelezték a feltárók.) Meg kell azonban jegyezni, hogy az 1990. január 5-én kézhez kapott és két amerikai antropológus aláírásával ellátott angol nyelvű kézirat közel sem ilyen egyértelműen foglal állást ebben a kérdésben: „Habár ez a kutatás csak előzetes jellegűnek tekinthető, és nem kíván semmiféle konkrét megállapítást tenni, úgy érezzük, hogy jelenleg semmiféle elemzés nem zárja ki, hogy a 7-es sírból származó csontváz Petőfié lenne." Nagyon fontos a „nem zárja" kifogalmazás óvatos használata, ugyanis könnyebb lenne említeni olyan tényezőket, amelyek arra utalnak, hogy a csontváz nem Petőfié, mint azt állítani, hogy az egy megadott személyhez tartozik. Ez különösen igaz akkor, amikor egy 150 éves csontvázat vizsgálunk, melyet illetően igen kevés történeti feljegyzéssel rendelkezünk. Ugyancsak megjegyzendő, hogy A. I. Burajev személyes közlése szerint (Moszkva, 1990. január 8-án) ő sem állította azt, hogy a barguzini 7. sír felső lelete azonos lenne a költő csontvázával. Megítélésünk szerint tehát a határozott kijelentés és a három külföldi antropológusra való hivatkozás megalapozatlan volt. A magyar sajtóban kellő kritika nélkül megjelent több mint 300 közlemény nagy polémiát váltott ki. Az irodalomtörténettel foglalkozó kutatókon kívül a természettudományok képviselői is kezdték kétségbe vonni az állítást. Végül is Németh Miklós magyar miniszterelnök felkérése alapján a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége 1989 októberében egy természettudományi és egy társadalomtudományi bizottságot bízott meg a MTA két alelnökének (Tigyi József és Újfalussy József) vezetésével a probléma megvizsgálására. A természettudományi bizottság szakértői bizottságot jelölt ki, amelyben a következők vettek részt: Harsányi László igazságügyi orvosszakértő, egyetemi tanár, Farkas Gyula antropológus, egyetemi tanár, Szabó Árpád igazságügyi szakértő, igazgató főorvos, Dezső Gyula antropológus, MTA biol. tud. osztálya, Kovács László régész kandidátus, Odze György, az MTA sajtóirodájának vezetője. Nincsenek adatok Ez a team 1989. december 27- én megfogalmazta a teendőket, majd 1990. január-11. között a Szovjetunióba utazva közvetlenül is tanulmányozta a leletet. Az MTA felkérésére a Szovjetunió Tudományos Akadémiája is létrehozta megfelelő bizottságát V. P. Alekszejev akadémikus, antropológus professzor vezetésével. Ebben részt vett I. I. Gohman leningrádi antropológus professzor, A. P. Gromov és V. N. Zvjagin orvosszakértő professzorok, G. V. Lebegyinkszkaja arcrekonstrukcióval foglalkozó antropológus és több irodalomtörténész, régész és más szakember is. A moszkvai Régészeti Intézetben 1990. január 8-án lezajlott vita eredményeként Alekszejev akadémikus megállapította, hogy: 1. Egyelőre nincs semmilyen történeti adat, ami 100 százalékig bizonyítaná, hogy Petőfi Szibériában volt. 2. Semmilyen régészeti vagy néprajzi (szájhagyomány) adat nincs, ami 100 százalékkal tanúsítaná, hogy a barguzini 7. sír Petőfi sírhelye és nem másé. (Folytatjuk) A pusztuló kutak emlékére Petőfi: Reszket a bokor Égerházi Imre olajfestménye Tavaszy Noémi linómetszete