Hajdú-Bihari Napló, 1993. május (50. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-03 / 101. szám
1993. MÁJUS 3., HÉTFŐ HARMADIK OLDAL István-malom, avagy kapu egy másik világra Vigyázat! A tükör görbe és még véletlenül sem Alice csodaországába vezet... Horváth Árpád Debrecen (HBN) - Minden városnak vannak olyan pontjai, ahol világegyetemek találkoznak. Falak, amelyek egyik oldalán jól megszokott világunk éli pezsgő hétköznapjait, ám ha átlépünk a túloldalra, mintha egy másik univerzumba hatoltunk volna. Ezek valójában tükrök, amelyek viszont nem Alice csodaországába, sőt, egyáltalán semmilyen csodaországba sem engednek bepillantást. A tükrök, mint dimenziókon átvilágító ablakok, saját világunk másik oldalára „nyílnak". S mivel görbék, a valóságot eltorzítva, a hibákat a végtelenségig eltúlozva adják vissza. Debrecen görbe tükre a Füredi úton található, tessék elsétálni oda, érdemes. Nem tart tovább az út, mint egy fagylalt, nincs messze a városközponttól, a gyönyörű, hűvös történelmet és meleg, modern harmóniát lehelő Kálvin tértől alig tíz perc gyalog. De mielőtt a cívisváros legszebb útjáról, a tavasz üde zöldjével keretezett Egyetem sugárútról balra fordulunk, egyszer még pillantsunk végig rajta, egészen az egyetem méltóságteljes épületéig. Gyűjtsük magunkba a látványt, fényképezzük agyunk érzékeny filmjére: ez lesz az a kép, amelyet a saroktól egy verébugrásra szürkéllő, hosszú téglakerítés görbe tükrére vetítünk majd. Egy kis helyszínrajz A kidőlt-bedőlt téglakerítésen egy helyütt rés tátong: a kapu, amelyen át a másik világba léphetünk. Álljunk meg előtte egy pillanatra, idézzük föl emlékezetünkben Debrecen hűvösen tartózkodó, s mégis emberközeli képét, majd ezzel a munícióval feltöltve lépjünk át rajta. Csodában lesz részünk. Egyszerre tótágast áll a világ. Rögtön jobbra régi, valamikor bizonnyal a portának és az irodáknak helyet adó épület áll, hámlott vakolata alól elő-elővöröslik az ódon tégla. Oldalán napszítta márványtábla állít emléket az első világháború hősi halottainak, öt embernek, akik abban az időben dolgoztak itt, amikor még nem számoztuk a világháborúkat. S ha még egy lépést teszünk befelé a poros útőn, rögvest feltárul előttünk az egykori István-malom különös világa. A düledező ipari építmények, a valahai szolgálati lakások, s köztük a láthatóan nemrég odahevenyészett garázsok, raktárak, bódék. A placcon terepszínű overallba öltözött férfi áll, oldalán pisztolytáskával, kezében erős pórázzal, melynek végén szigorú tekintetű rothweiler liheg, a koszlott épületek tövében pedig egy pillanatra abbahagyják durva játékukat a szutykos, mezítlábas cigány gyerekek. A néhai malom hatalmas, erőt sugárzó, ötszintes épületének oldalából ötnyi vastag, rozsdás vascső - mint egy lábnak vetett ágyúcső, vagy mint egy elméretezett elefánt használaton kívüli ormánya - vezet a földre. Azt nézzük, amikor odalép hozzánk a kutyás ember, s udvariasan megkérdi, ugyan, mi járatban vagyunk. Megmondjuk. - Körülnézni? Hát azt lehet, van mit... - Ezt mondja a kutyás ember, és igaza van. Fél délután alatt sem sikerül minden zegét-zugát bejárni a hatalmas területnek. A malomépületek jó ideje üresek, miképpen nagyrészt üresek az egykori irodaépületek is. Némelyiket a sok tulajdonos valamelyike bérbe adta vagy épp eladta más cégeknek, így azokban most a legkülönbözőbb kft.-k, s egyéb társaságok székelnek. A többiben pedig mások székelnek. „Majd csak megoldódik..." - Maguk itt laknak? - kérdezzük egy fiatal, fekete hajú, barna szemű asszonykától, aki pöttöm gyerekkel a karján ácsorog a telep hátulsó fertályán, egy rozsdás drótkerítés előtt. - Hát! Ott, abban a házban. - Úgy tudom, ezek a házak az ingatlankezelő vállalat tulajdonában vannak. Maguknak is az IKV utalta ki? - Arra várhatnánk! Mi önkényes beköltözők vagyunk! - húzza ki magát. - Hogyan bukkantak erre a lakásra? - A nővéremék itt laknak a szomszédban, ők mondták, hogy van egy üres lakás. Az előző helyről muszáj volt eljönni, az utcára viszont két gyerekkel nem mehettünk - hát ideköltöztünk. - Miért volt muszáj eljönni? - Az udvarban a szomszédokkal nem lehetett kijönni... - És itt? - Itt jól megvagyunk. Tucatnyi felnőtt és gyerek vesz körbe minket egy szempillantás alatt, mindenki meg akarja mutatni, milyen nyomorúságosan élnek. Fiatal cigány asszony vezet be az egyik ház mellé tapasztott viskóba. Az egyik fal mellett tűzhely áll, rajta kopott lábosban valami húsféle dolog rotyog, a földön nyers csirkeszárnnyal megrakott bádoglavór. A koszlott falakon fakult plakátok lógnak, a rogygyant ágyon nagymosás után kiáltó ágyneműbe burkolt szegényes kelengye. Ők négy éve laknak itt, a 32 éves férfi rokkantnyugdíjas, az asszony munkanélküli. Egy gyerekük az ajtóban áll, láthatóan nem érti, mit keres itt ez a két furcsa fickó. Az út túloldalán az egyik szükséglakásból gyanakodva méreget bennünket egy idős asszony. Ahogy felé indulunk, belép a házba, de hívásunkra mégis előjön. - Önöknek az IKV utalta ki a lakást? - kérdezzük tőle. - Nem, ez szolgálati lakás. A férjem a gabonaforgalmitól ment nyugdíjba, onnan utalták ki. - Hogy élnek itt, ebben a környezetben? - Rettegve, uram! Senkihez sem szólunk, este bezárkózunk alul-felül... Mást nem tehetünk. Idős emberek vagyunk, kérem. De majd csak megoldódik valahogy ez a dolog... Lenne megoldás „Ez a dolog" pontosan tizenkét éve nem akar megoldódni. Hacsak nem számoljuk hozzá azt a másik harminchatot, ami a háborútól addig telt el. Az István-malom sorsáról egy 1981-es általános rendezési terv már intézkedett, s a dokumentumot az új önkormányzat tavaly januárban megerősítette. Eszerint az Újkerti lakótelep tövében fekvő hatalmas területen úgynevezett lakónegyed-központot alakítanának ki üzletekkel, szolgáltatóházakkal, s a legkülönfélébb intézményekkel. Nagy gond azonban, hogy meglehetősen rendezetlenek a terület tulajdonviszonyai - talán ezért riadtak el egytől egyig az időnként fel-felbukkanó beruházójelöltek. - Pedig biztosan lenne megoldás, csak nem kéne sajnálni a munkát! - Ezt már Hajnal Csaba mondja, a telep egyik épületében működő Alugrafika Kisszövetkezet elnöke. - Ha az önkormányzatnak nincs pénze arra, hogy eltüntesse ezt a nyomornegyedet, ezt a szégyenfoltot, akkor rá kellene bízni ezt olyan vállalkozókra, akiknek van hozzá erejük. Meg kellene hirdetni a területet, akár még a kivitelezési terveket is egységes keretbe foglalni, és biztos vagyok benne, hogy egy-két éven belül fölépülne itt egy második Kálvin tér. Piac, bevásárlóközpont, vásárváros, üzleti negyed - ilyesmit képzel oda a vállalkozó. Csak álom lenne? Meglehet. Ez is része a görbe tükörnek: a mai magyar, debreceni valóság, egy kicsit sarkítva, egy kicsit élesebb szögletekkel. Most pedig fordítsunk hátat a porlepte, düledező telepnek, a hátul, a bozótos mélyén meghúzódó bombabiztos bunkereknek, a szutykos cigány gyerekeknek és a rettegő lakóknak, és nézzünk ki a kapun. Nézzünk ki rajta a békés, hétköznap délutánját élő debreceni utcára, az el-elsuhanó autókra, a közértbe siető, vidáman csevegő, fagylaltozó járókelőkre, a közeli templom felé sétálgató nyugdíjasokra. Melyik a valóság? „Jól megvagyunk itt...” Fotó: F. Szilágyi Imre Jelmondat: Emberi méltóságot mindenkinek! A Magyar Vöröskereszt országos mozgalmat indít az „egészséges falvakért" Budapest (ISB S. Z.) Május 8., a vöröskeresztes mozgalom alapítójának születésnapja minden évben egyben a Vöröskereszt világnapja is. A nemzetközi szervezet ilyenkor a legaktuálisabb problémákat állítja reflektorfénybe, s a 153 tagországban működő csoportjai figyelmét arra hívja fel, hogy munkájukat az arra az évre választott jelszónak megfelelően végezzék. Az 1993-as év jelmondata: „Emberi méltóságot mindenkinek!" Ahhoz, hogy az idei évre vállalt feladatainak megfeleljen a Magyar Vöröskereszt, elsősorban az ország egyes területei között meglévő különbségek felszámolására tett erőfeszítéseket kell támogatnia - mondta Szilárd István főtitkár azon a sajtótájékoztatón, amelyet a világnap rendezvénysorozata előtt tartottak Budapesten. Van olyan területe az országnak, ahol a lakosság átlagos élettartama azonos a fejlődő országokéval, s van ahol eléri a sokkal kedvezőbb nyugat-európai átlagot. Elsősorban a falusi lakosság veszélyeztetett, hiszen a statisztikák azt mutatják, hogy a kistelepüléseken élők egészségi és pszichés állapota lényegesen roszszabb, mint a városi lakosságé. Ezért is indít a Magyar Vöröskereszt mozgalmat a közeljövőben az „egészséges falvakért." A Magyar Vöröskereszt természetesen folytatja azt a munkát, amit az elmúlt években - sajnálatos módon - meglehetősen intenzíven kellett végeznie, így a vérellátás rendszerének átszervezését, a szomszédos országból, elsősorban a délszláv államokból érkező menekültek ellátását. A sajtótájékoztatón részt vett Thomas Birath, az ENSZ Menekültügyi Hivatalának budapesti képviselője is, aki elmondta, hogy idén 5 milió dollárt kap hazánk a menekültügy kezelésére. Tavaly mintegy 7 millió svájci frank értékben vásároltak Magyarországon élelmiszereket, árukat, ugyancsak a menekültek javára. A vöröskeresztes világnap eseményeit idén összevonták a mentők (május 2.) és a tűzoltók (május 10.), napjának rendezvényeivel, mivel e két utóbbi szervezet is az emberekért tevékenykedik. A megyében a világnap alkalmából új székházat avatnak, perselyes gyűjtést rendeznek mozgássérült gyermekek táboroztatási költségeire, lesz rádiósvetélkedő, ünnepi ebéd a Vöröskereszt ingyenkonyháján. Április 30-án országos vezetőségi ülést is tartottak a fővárosban. Itt kérdeztük Acsay Andrásnét, a Vöröskereszt megyei titkárát, hogyan kapcsolódik a megyei szervezet az „egészséges falvakért" mozgalomhoz. Mint mondta, az iskolai egészségre nevelés programja a legmegfelelőbb propaganda, ezért erre helyezik a hangsúlyt. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ 3 Bakó Endre Majd elválik Május 1-jén Budapesten, a belügyi majálison többek között Boross Péter belügyminiszter válaszolt a közönség soraiból érkezett kérdésekre. A miniszter beszámolt arról, hogy első olvasatban hamarosan a kormány elé kerül a választási törvény módosításának tervezete, amely szerint a külföldön élő magyar állampolgárok is voksolhatnak, egyéb lényeges változás nem várható. Attól tartok, valami hiba lehet a tudósításban! Elképzelhetetlen ugyanis, hogy eleddig a külföldön ideiglenesen élő magyar állampolgárokat, például a diplomatákat, a hivatalos kiküldetésben dolgozókat, a külföldi egyetemeken tanulókat vagy a munkát vállalókat megfosztották volna a véleménynyilvánítás jogától és lehetőségétől. A törvény szerint minden olyan magyar állampolgár, akinek állandó lakóhelye Magyarországon van, az választó és választható. Emlékezzünk csak: a romániai és az oroszországi választások alkalmával az említett két ország is lehetővé tette, megszervezte, hogy a nálunk élő vagy csak ideiglenesen itt tartózkodó állampolgáraik a nagykövetségeiken, illetve az oroszok még a debreceni főkonzulátusukon is leadhatták szavazataikat. Inkább arról lehet szó, ami az utóbbi időben már vita tárgyát képezte egyes fórumokon, illetve sajtóhasábokon, hogy egyesek a volt emigráció tagjainak is szavazati jogot szeretnének adni. Ez azonban képtelen ötlet, kivéve a kettős állampolgárságúak esetét, illetve azokat, akik valóban megtartották magyar állampolgárságukat. A választói jog ugyanis mindenütt csak az adófizető állampolgárokat kell hogy megillesse, akik egy adott ország javáért dolgoznak, tőle függnek, általuk léteznek. Legyen bármilyen jóakarattal az óhaza iránt külföldre szakadt híres, gazdag hazánkfia, ha nem rendelkezik az állampolgársággal, úgy valójában nincs lényegi köze az itthoni élet alakításához, döntéséért nem tud személyesen felelősséget vállalni. Kivételt tenni ezekben az esetekben nem szabad, mert az joggal sértené mások érzékenységét. Egyébként ki állapítaná meg, milyen előzetes felmérés ismeretében a világban szétszóródott magyar százezrek jogosultsági körét? Hol szavaznának, kinek a szervezésében, kinek a költségén? Csupa kérdés, melyekre rövidesen választ kapunk, s akkor talán kiderül a vasárnapi újság tévedése. Arra gondolni sem merek, hogy a kormány komolyan venne egy olyan javaslatot, amelynek abszurditásáról már fentebb szóltam. A világon mindenütt az állampolgárság a döntő a hovatartozást illetően, a nemzeti gyökerek érzelmileg fontosak lehetnek,de a származás, az eredet nem jogi kategória. Ha az etnikailag folyton változó, keveredő világban nem az állampolgárság lenne a mérce, úgy követhetetlenné válna a választási jog a világban. ALSÓ SOROK D. Karádi Katalin Valamit valamiért Egymás után ketten is megállítanak, újkerti „telepesek”, akik valaha büszkék voltak a viszonylag rendezett lakótelepre, ahol az elmúlt évek alatt már megnőttek a fák, a bokrok, s jóleső érzéssel néztek ki az ablakon a saját maguk telepítette kis parkokra a házak előtt. Ezen a zsebkendőnyi területen is minden csupa zöld tavasztól őszig, és virágok nyílnak a betonóriások tövében. Úgy tűnik, hiába igyekeztünk szépíteni a környezetünket - hallgatom a keserű szavakat. A fő bűnös a kispiac, amely a volt Lublinhoz, a köztéri órához vezető útra telepíttetett. Micsoda Balkán, hogy engedhetik ezt meg, mutat körbe az egyik ismerős. Errefelé vezet minden nap az útja és bosszankodik, hogy már lépni is alig lehet a tömegben. A másik ismerős azt emlegeti, hogy nem véletlenül mutogatták megannyi neves vendégnek, többek között Kohl kancellárnak, Koivisto elnöknek az újkerti lakótelepnek ezt a részét, amely akkor még a béke szigetének számított és valóban büszkélkedni lehetett vele. A csendes, parkokkal övezett bejáró és a pihenésre rendeltetett tér sajnos, valóban áldozatul esett, kapni viszont jóformán mindent, ami szem-szájnak ingere, a bugyitól a szabadidő ruháig, a magnókazettától a tollbetétig, s bő választékot kínálnak a zöldség-gyümölcs standokon. Már az is valami, hogy legalább kijelölt területen, legálisan folyik az árusítás. Igaz, előfordul, hogy túllépik a „demarkációs” vonalat, talán nincs is mindenkinek engedélye, de amíg minderre van kereslet, nem lesz másként. Érdemes volna az illetékeseknek elgondolkodni, miként lehetne, a közlekedést kevésbé zavarva bővíteni a lehetőséget, s komolyan figyelmeztetni azokat, akik szinte az út közepén rendeznek kirakodóvásárt.